rockmuzeum.ini.hu

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Cheap Trick - We're All Alright! (2017)

 Látogatottság
Összesen
86629304
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Jazz legendái: MILES DAVIS

Cikkek

-1926. május 26-án született az Illinois állambeli Altonban, Egyesült Államok, 1991. szeptember 28-án hunyt el. Miles jómódú középosztálybeli családban született, mind édesanyja, mind leánytestvére tehetséges zenészek voltak. Davis a 13. születésnapjára kapott egy trombitát fogorvos édesapjától, aki nem gondolta, hogy ez az ajándék elindítja fiát afelé, hogy a jazz történetének egyik óriása legyen.

Davis nem csak a trombita mestereként volt kiemelkedő tehetség, sokoldalúsága kiterjedt a szárnykürtre és a billentyűs hangszerekre is, és mindezekkel együtt jelentős komponista is volt. A képességek e különleges sorával Davis vitathatatlan helyet szerzett a jazz történetében mint a legnagyobb zenekarvezető és katalizátor. Ezt az elismerést nem adják könnyen, de Davis indokoltan nevezhető “zenei zseninek". 1941-ben Davis gyorsan előbbre jutott a középiskolai zenekarból az Eddie Randall zenekarba, miután családja St. Louisba költözött. 1945-ben a New York-i Juilliard School of Musicban tanult, mielőtt csatlakozott volna Charlie Parkerhez, akivel már korábban a Billy Eckstine zenekarban együtt játszott.



1948-ban Miles a jazzóriások egész sorával játszott, és készített felvételt. A legfontosabbak ezek közül Coleman Hawkins, Dizzy Gillespie, Benny Carter, John Lewis, Illinois Jacquet és Gerry Mulligan voltak. Ez az év határkő volt a jazzben és Davis életében egyaránt. Gil Evansszel együttműködve egy sor 78-as fordulatszámú felvételt készítettek, amelyeket 1957ben végül The Birth Of The Cool címmel, mint jelentős hatást gyakorló albumot adtak ki. Miles addigra kifinomította innovatív játékstílusát, amelyre, a nagy bebop játékosok sietős előadásmódjával szemben, inkább a visszafogottság volt jellemző. A korai ötvenes években Davis heroinfüggővé vált, és karrierjét ez egy darabig visszafogta. Ez a nem aktív korszak 1954 végéig tartott. A következő évben a jelentékeny fejlődést elindító kvintettjében különböző variációkban Red Garland, John Coltrane, Charles Mingus, Paul Chambers, Philly Joe Jones, Bill Evans és Sonny Rollins szerepeltek. Kiadott lemezeit sorra lelkes elismeréssel fogadták (Cookin', Relaxin', Workin', Steamin ). Ebben az időszakban Miles az összes jelentős jazz népszerűségi lista első helyén állt. Most, hogy már hosszabb ideje nem volt drogfüggő, ismét együtt dolgozott Gil Evansszel. Az 1957 és 1959 között Evansszel készített zenekari albumok sorozata (Miles Ahead, Porgy And Bess és a ritka gyönyörű Sketches Of Spain, amelyet Joaquin Rodrigo zeneszerző inspirált), mind klasszikus lett. Evans hathatósan egyesítette a buja és telt hangszerelést Miles trombitájával - megadva neki azt a teret és tisztaságot, amit megérdemelt. Miles egy újabb szextettet szervezett, amelyben Coltrane, Chambers, Evans, Jimmy Cobb és Cannonball Adderley szerepeltek. Két további mérföldkő album következett. A találón megválasztott című Milestones lemezt a Kind Of Blue követte. Az utóbbi albumot sok kritikus a jazztörténet legjobbjának tartja. Több mint harminc év után a lemezei még mindig kaphatók. Ezek minden lemezgyűjtemény lényeges részét képezik, a lista élén a Kind Of Blue-val. A “So What" című nyitófelvételt egy tucat művész dolgozta fel a legújabbak közül, így Ronnie Jordan, Larry Carlton gitárosok, Candy Dulfer szaxofonos és a reggae sztár Smiley Culture, aki a szöveget írta, és szerepelt is az Absolute Beginners című filmben. Ian Carr, Davis első számú életrajzírója, a Kind Of Blue-ról 1982-ben jó érzékkel azt állapította meg: “Minél többet hallgatja az ember, annál több élvezetet és rejtett mélységet talál benne."

1959-ben, bizarr letartóztatását és a New York-i rendőrségen való megveretését követően pert indított, amelyet aztán bölcsen feladott. A hatvanas éveket kiegyensúlyozottan kezdte, továbbra is a jazz vezető megújítója volt, észre sem vette John Coltrane igyekezetét, hogy őt megfossza trónjától a jazz népszerűségi listákon. Miles úgy döntött, hogy továbbra is ragaszkodik ökonomikus stílusához, zenészeinek nagyobb teret ad a kibontakozásra. 1964-ben, amikor tombolt a Beatles-imádat, Miles újabb zenei mérföldkövet emelt, amikor összeállította legújabb csapatát. A Herbie Hancock, Wayne Shorter, Ron Carter, Tony Williams felállás 1965-ben létrehozta a monumentális E. S. P. lemezt. Ezzel az akusztikus felállással még három további lemezt készítettek, közte a Miles Smiles-t és végül a Nefertiti-t. A Filles De Kilimanjaro idejére Miles már fokozatosan elektrifikálta különböző bandáit, és bátor lépéseket tett afelé, hogy a rockzenét többfajta elektromos billentyűzet alkalmazásával és az elektromos trombitához kapcsolódó wah-wah pedált kiaknázva integrálja. Mindehhez hozzáadódott az elektromos gitár lehetőségei iránti érdeklődése, ahogy azon Jimi Hendrix játszott. Ennek alapján kiemelkedő pozícióba helyezte a hangszert a bandáiban. Amerika nyugati partján élő fiatal rockzenészek (főleg hallucinogének szedésével serkentve) akkoriban egy, az improvizáción alapuló zenei formát kezdtek létrehozni. Ez nyilvánvalóan érdekelte Milest, aki meglátta a tradicionális rockritmusok jazzzel való keveredésében a hatalmas lehetőségeket, habár ekkoriban ezért számos fehér rockzenés, megvetően lenézte. Az évtized végére a rockrajongók elfogadták zenekarát. Miles fellépett a legnagyobb fesztiválokon, ahol a közönség magán kívül volt az örömtál és az izgatottságtól. Bandájában ekkor a briliáns elektromos gitáros, John McLaughlin játszott, akiről Miles azt állította, hogy a fekete zenészek is tisztelték. “Mutassatok nekem egy olyan fekete zenészt, aki úgy tud játszani, mint á, és akkor én azt állí-tom a helyére." A Davis által alkalmazott további kiváló zenészek között volt Keith Jarrett, Airto Moreira, Chick Corea, Dave Holland, Joe Zawinul, Billy Cobham és Jack DeJohnette. Ebből a korszakból származik két fontos albuma, az In A Silent Way és a Bitches Brew, amelyek tudattalanul feltalálták a jazzrockot, amelyet később fúziós zenének is neveztek. Ezek a lemezek rockalbumokként kerültek a piacra, és következetesen megjelentek a megszokott listákon. A hetvenes évek elején Miles a rockzenével való flörtje miatt elidegenedett a mainstream puristáktól. 1975ben számos személyes gond után, beleértve egy autóbalesetet, drogproblémákat, egy lövöldözéses ügyet, újabb rendőrségi zaklatásokat és végül letartóztatását, Miles nem meglepő módon visszavonult. Ez idő alatt súlyosan megbetegedett, és már az volt az általános vélemény, hogy nem fog soha többé játszani.

A mindig kiszámíthatatlan Davis hat évvel később egészségesen és fitten tért vissza a The Man With The Horn albummal. Új csapatot szervezett, és az élő előadásokat kedvező kritikai visszhang fogadta. A zenekar tagjai között szerepelt John Scofield gitáros és Bill Evans szaxofonos. A túlnyomórészt funky alapú You're Under Arrest-en nagyrészt popdalok találhatók, és a jazzszempontból eredetileg igénytelen dalocskák felvételei -mint Cyndi Lauper “Time After Time"-ja, vagy Michael Jackson “Human Nature"-ja - Miles briliáns mesterművei közé tartoznak. A Tutu című agresszív discoalbumon Davis szintetizátoron át trombitál. A Dennis Hopper The Hot Spot című filmjéhez készült soundtracken Davis bluest játszott Taj Mahal, John Lee Hooker, Tim Drummond és Roy Rogers oldalán.

Utolsó éveiben Davis kényelmesen körbeturnézta a világot, lemezeket készített, s módja volt rá, hogy maga diktálja élettempóját abban a tudatban, hogy az eksztázisban levő közönség mindenütt vár rá. Néhány, a betegségéből eredő rohamot követően Kaliforniában körházba utalták, ahol 1991 szeptemberében meghalt. Miles “géniusz" volt, “menő fej" (“cool dude"), teljesen rendíthetetlen. A világban róla megjelent nekrológok sem nem hízelgők, sem nem morózusak. Az évek során már minden nagy dolgot elmondtak Milesról, amit csak lehetett. Django Bates kijelentette, hogy személyes kedvencei azok a Davis-felvételek, amelyek 1926 és 1991 közepe között készültek. Ian Carr ehhez hozzáfűzte impresszív nekrológjában, amikor Miles zenéjére emlékezett, hogy “lankadatlan intelligencia, nagy bátorság, integritás, becsületesség és a művészet keresése iránti fáradhatatlan életerő jellemezte, és kísérletei soha sem öncélúak." Miles Davis igen jelentés hatást gyakorolt a rockzenére, a jazzre tett hatása pedig felbecsülhetetlen.

Válogatott albumok: Miles Davis Vols 1 & 2 (1954), Walkin' (1955), Miles Davis (kb. ötvenes évek), Workin' (1956), Steamin' (1956), Cookin' (1956), Relaxin' (1956), The Birth Of The Cool (1957), Miles Ahead (1957), Milestones (1958), Porgy And Bess (1959), Kind Of Blue (1959), Sketches Of Spain (1960), Miles Davis In Person (Friday And Saturday Nights At The Blackhawk (1961), Someday My Prince Will Come (1961), Sorcerer (1962), At Carnegie Hall (1962), Seven Steps To Heaven (1963), Quiet Nights (1964), Miles Davis In Europe (1964), My Funny Valentine (1964), “Four" And More ((1964), ESP (1965), Miles Smiles (1966), Nefertiti (1967), Miles In The Sky (1968), Filles De Kilimanjaro (1968), In A Silent Way (1969), Bitches Brew (1970), At The Fillmore (1970), A Tribute To lack Johnson (1971), Live-Evil (1972), On The Corner (1972), Tallest Trees (1973), In Concert (1973), Black Beauty (1974), Big Fun (1974), Get Up With It (1974), jazz At The Plaza Vol. 1 (1974), Agharta (1976), Live At The Plugged Nickel (1976), Water Babies (1977), Circle In The Round (1979), Directions (1981), Man With The Horn (1981), A Night In Tunisia (1981), We Want Miles (1982), Star People (1983), Blue Christmas (1983), Heard 'Round The World (1983), Blue Haze (1984-86), A t Last (1985), Decoy (1984), Your Under Arrest (1985), Tutu (1986), Music From Siesta '88 (1988), Amandla (1989), Aura (1989), The Hot Spot (1990). Válogatott antológiák: The CBS Years 1955-1985 (1989 - dobozos szett), The Collection (1990).

További információk: Ian Carr: Miles Davis. Leonard Feather: From Satchmo To Miles. Miles Davis-Quincy Troupe: The Autobiography. Miles Davis-Scott Gutterman: The Art of Miles Davis.

Forrás: Jazz-zenészek Lexikona



 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Cikkek
· Szerkesztette: jazz


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Cikkek:
Slipknot történet - harmadik rész


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat






Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.42 Seconds