×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 Edda Művek (1980) 

Megjelent: 2006. január 07. szombat 00:05
Szerző: pjuan
 Klasszikus:   Lemezismertetők 

bcsaba: Szokták mondani a rockzenekarokra, hogy hát az első 3 lemez még jó volt. Na az Edda erre jellemző példa, sőt én azt mondanám, hogy az első lemez volt a legjobb.

pJuan: Mindig kettős érzés kering bennem az EDDA első lemezének hallgatása közben... Elsőként - elég ciki leírni - Zánkán, úttörőtáborban hallottam. Elég nagy kettősség: a pártállamiság felnövekvő ifjonca éppen azt hallgatja, hogy "minden sarkon álltam már", mint a "csöves kultúra" egyik legjobb szófordulata, megfogalmazása...

Ary: Az Eddával akkor találkoztam, amikor a klasszikus csapat már befejezte működését, Slamó, Barta és Zselenc kiszállt a bandából és Pataky Attila új arcokkal vitte tovább az Eddát. Persze akkoriban erről én semmit nem tudtam. 1986 tavasza volt és az egész iskola (kb. 1500 gyerek plusz a teljes tanári kar és a kísérő szülők hada) Dunaújvárosból a Szalajka-völgybe vonatozott az iskola-nap alkalmából (ami szerintem ma már elképzelhetetlen, de ez még a szocializmusban volt) és az úton folyamatosan az Így akarom, a Barbárok, a Gyönyörű lányok, az Ünnep és mindenekfelett a Kör szólt a magnóból az Edda ’85-ös koncertlemezéről.

Gergely: Ha magyar hard rockról van szó, az Edda ’Műveket’ aligha lehet megkerülni. Miközben egy azóta szerencsére – többé-kevésbé – megbukott rendszer építői értelmetlen tervük kivitelezésének részeként kitartó és következetes munkával csúfították el az egyik legnagyobb magyar várost, az ottani fiatalok egészen más rendszert kezdtek el építeni. A magyar rock-mozgalom legjelentősebb képviselői közé felnőtt Edda Miskolc városában ’a vas és acél országa’ kifejezésnek egész más értelmet adott.

Horcsin Attila: Az Edda Művek első lemezével kapcsolatban pozitív irányban rendkívül elfogult vagyok, mivel 12 évesen óriási hatást gyakorolt rám. A megjelenése után egy osztálytársam recsegős Tesla lemezjátszójáról egy BRG MK 27-es magnóval Polimer kazettára lemásoltam és azután rongyosra hallgattam. Ez az a lemez, amely miatt megszerettem a rockzenét.

Sako: Valószínűnek tartom, hogy ha az Edda ezen a lemezen kívül semmi mást nem tesz le az asztalra, akkor is örökre beírja magát a magyar rocktörténelembe. Abban pedig biztos vagyok, hogy akkor ma a kedvenc zenekaraim közé sorolnám őket, Pataky Attilát pedig kedvenc énekeseim közé – és persze sajnálnám, hogy nem adtak ki több lemezt...



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





bcsaba (2005.12.28.): Szokták mondani a rockzenekarokra, hogy hát az első 3 lemez még jó volt. Na az Edda erre jellemző példa, sőt én azt mondanám, hogy az első lemez volt a legjobb.

Érdekes, hogy lemezhez juthattak. Ugye a lemez abban az időben a szocializációnak egy foka volt. Aki „vaddszinóskodott”, nem alkudott, nem hajolt meg (pl. Radics, P. Mobil, Beatrice) az erről nem is álmodhatott. Sőt a rockzene lázadását azok képviselték a leginkább a közönség szemében, akiknek nem volt lemeze, hisz ez jelezte, hogy őszinte, amit csinálnak, mivel a hatalom tiltja. A kor gennyességét jelzi ugyanakkor, hogy attól, hogy valakit kicsit engedtek a tűznél melegedni, azt ugyanúgy kilökték a hidegbe, és annak is (az Eddának is) harc volt az élet. Látványosan felfutottak, ami mögött persze évek kínlódása volt, de a 79 tavaszi országos debütáláshoz képest viharos sikert arattak pár hónap alatt. Hogy az Eddát engedték, ez furcsa dolog. Talán úgy volt ez, mint 1976-ban a Piramissal, hogy azt gondolták Lemezgyárék, hogy majd rövid pórázon tarthatják egy kissé fésültebb formában, ellenőrizve a kompromisszum-készebb kemény zenét játszó zenekart, ami mint egy szelep fog üzemelni a feszültségek közepette (ugye ebben az időszakban még nincs lemeze a fent említettek mellett a HBB-nek sem).

Hogy a két zenekar vezetője közt, Pataky és Som (a két FŐNÖK) között volt ilyen jellegű párhuzam arra az is utal, hogy a lemez előtt együtt turnézott a Piramis és az Edda.

Nagyon kompakt, jól eltalált számok adják az album erősségét. Tiszta, puritán erő árad a szerzeményekből. Hiteles volt ez az album. Hihető volt, hogy ezek Minden sarkon álltak már, Semmijük sincs, csak a zene, miközben Egek felé kiáltottak és Ahová eljutnak, ott Ahogy élnek, úgy lesz jó.

Az Edda átvette a Piramis közönségét és a P. Mobil keménységét. Egyébként a 70-es évek közepén eleget járt a tagság Mobilkoncertekre Miskolcon, volt idő eltanulni a fogásokat. Erre példa az Edda blues is. Kicsit ingatag témaválasztás, miután a P. Mobil már 78 vége óta játszotta Miskolc című számát. De persze ez utólag már mindegy, nyilván egy helyi zenekar hitelesebben írhat számot Miskolcról.

Nem hiszem, hogy a Pataky-Slamovits szerzőpáros ne lett volna olyan kitalált, mint a Lennon-McCarthy, Szörényi-Bródy. Bejáratott név, mintegy trademark. Igazából szerintem a kezdeti időkben Slamó volt a szerző, aki finom érzékenységgel reagálta le a világot maga körül. Ő volt a „művész” a csapatban. Persze ezt sosem fogjuk tudni, hiszen egyébként is jellemző volt a korra, hogy a lemezeken nem az igazi szerzőket tüntették fel, hanem ilyen-olyan anyagi megfontolásokból így juttatták jogdíjhoz a tagokat. De nehogy félreértés legyen, nem azt mondom, hogy Slamó írt mindent, de inkább az ő lelkületét érzem a dalok mögött.

Nekem fáj a szívem, ha ezt a lemezt hallgatom, és közben Pataky mostani tevékenységére gondolok. Számomra teljesen hiteltelen lett az utóbbi 10 évben a politizálással, a dáridózással, a zálogházakkal, meg mindennel. Ezt az embert felfalta az út, amin elindult. Persze azzal a tűzzel ami a kezdetekkor hevítette, nehéz volt nem elégni. A hit, és az erő, amit minden koncerten sugárzott a közönségnek szerintem lassan képmutatássá vált. Pataky profi lett, vérprofi, ma is ez a véleményem, de csak ennyi, ha Edda-koncerten látom. De ez már csak külsőség.

"Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt
Adj erőt, hogy be tudjak lépni, van hitem a magas falak előtt"



pJuan: felrúgtam egy csövest, amerre borult, arra léptem tovább...

Mindig kettős érzés kering bennem az EDDA első lemezének hallgatása közben... Elsőként - elég ciki leírni - Zánkán, úttörőtáborban hallottam. Elég nagy kettősség: a pártállamiság felnövekvő ifjonca éppen azt hallgatja, hogy "minden sarkon álltam már", mint a "csöves" kultúra egyik legjobb szófordulata, megfogalmazása...

Manapság már az EDDA egészen mást jelent, mint az első lemez időszakában - 1980 - az EDDA Művek. Nekem, igazán a Ballagás című film kapcsán ugrott be elsőként az az érzés, ami manapság is körül veszi ezt a lemezt. Annak, az 1980-ban készült Almási Tamás filmnek a zenéjét adta annak idején a csapat (a Neoton-Família társaságában)...

Manapság sem vagyok egy kimondott EDDA kedvelő. Ekkor sem voltam. Persze kívülről fújom ezeket a dalokat is, mert beleragadnak az ember fejébe, de azon kívül, hogy velük tudom énekelni a szövegeket, azonosulni nem tudok velük. Sosem tudtam. Pedig a kilencvenes években még marha sok bulijukon is voltam.

Ha mégis választani kell, akkor az első két lemez jön be leginkább (inkább a második). Pataky nekem akkor sem volt túlzottan szimpatikus, manapság meg egyszerűen ellenszenves. Nálam a bandát Slamó vitte a hátán, de nagyon szerettem Barta Alfonz Hammondjait (azóta is sajnálom, hogy már nem hallhatom) és Zselencz László basszusait-szövegeit is. Csapó György dobja pedig tipikus akkori, hazai minőség...

A szövegekkel akkoriban is voltak bajaim. Valamiért nem mondtak nekem semmit, ahogy manapság is csak éneklem velük, de nem indít meg bennem semmi érzést. (Célpont voltam, rám számoltak, Acél ajtók rám csukódtak. A napok hosszú sora megzavart, Hiszékeny életem naponta felkavart, felkavart.) Néhol értelmet is csak keresgélem benne... ( Álmodhat szépről, álmodhat jóról, Úgy szeretne élni már. Elfojtott vágyak, órák, remények, Úgy szeretne élni már.)

Szóval, kettős érzet fog el mindig az EDDA kapcsán. Nem tudom kitörölni magamból a manapság kissé zavaros dolgokat, de emlékképek kavarognak bennem arról, amikor elsőként hallottam őket... Amikor még hitelesnek tartottam... Például ennek a lemeznek a kapcsán.

De, azóta felnőttem. Ahogy a Tankcsapda is a ma fiataljainak írja a dalait, úgy a mi fiatalságunk is ezekkel a szövegekkel, dalokkal teltek...



Ary: Az Eddával akkor találkoztam, amikor a klasszikus csapat már befejezte működését, Slamó, Barta és Zselenc kiszállt a bandából és Pataky Attila új arcokkal vitte tovább az Eddát. Persze akkoriban erről én semmit nem tudtam. 1986 tavasza volt és az egész iskola (kb. 1500 gyerek plusz a teljes tanári kar és a kísérő szülők hada) Dunaújvárosból a Szalajka-völgybe vonatozott az iskola-nap alkalmából (ami szerintem ma már elképzelhetetlen, de ez még a szocializmusban volt) és az úton folyamatosan az Így akarom, a Barbárok, a Gyönyörű lányok, az Ünnep és mindenekfelett a Kör szólt a magnóból az Edda ’85-ös koncertlemezéről.

Mire hazaértünk meg voltam fertőzve. Nem sokkal később megjelent a 6-os sorszámú Edda korong, amire rögtön rávetettük magunkat a srácokkal, de az akkor már klasszikusnak számító Edda-dalokat is begyűjtöttük, kezdve a 1981-es debütáló anyaggal. Minden sarkon álltam már, Ahogy élsz, Elhagyom a város, Álmodtam egy világot magamnak. Ezek a nóták a legtutibb Edda-számok közé tartoznak ma is, de az Egek felé kiáltottam, a Fémszívű fiú, az Álom, az Ahová eljutok és a Semmim nincs is ott van szorosan a nyomukban a lemezről. Engem nem is első sorban a zene, sokkal inkább a szövegek fogtak meg az Eddában. Proli-költészet volt ez. A hétköznapi emberek vágyait, gondolatait fogalmazták meg egy olyan korban, ahol az állami gépezet csak akkor fogadott el, ha nem voltak álmaid és állandóan szemmel tarthattak téged. Pedig még csak kölykök voltunk, de utáltuk a kötöttségeket és éreztük, hogy az Edda nekünk is szól. A zenétől meg egyszerűen forrt a vérünk az ingerszegény kisvárosi létben. A média is sokat foglalkozott akkoriban a bandával így a kíváncsiságunkat maximálisan ki tudtuk elégíteni.

A nyolcvanas évek kétségtelenül az Edda évtizede volt. A rendszerváltás hajnalán (stílszerűen a Változó Idők lemez megjelenése után) volt szerencsém koncerten is megnézni az Eddát az újvárosi sportcsarnokban és felejthetetlen volt a hangulat. A következő lemezeik sajna már nem tudtak megfogni, valahogy a hitelét is elveszítette nálam a zenekar. Ettől függetlenül az első három stúdiólemezük, a ’85-ös koncertalbum és a Változó Idők szerintem kötelező anyag a magyar rock-történelemben.

Gergely: Ha magyar hard rockról van szó, az Edda ’Műveket’ aligha lehet megkerülni. Miközben egy azóta szerencsére – többé-kevésbé – megbukott rendszer építői értelmetlen tervük kivitelezésének részeként kitartó és következetes munkával csúfították el az egyik legnagyobb magyar várost, az ottani fiatalok egészen más rendszert kezdtek el építeni. A magyar rock-mozgalom legjelentősebb képviselői közé felnőtt Edda Miskolc városában ’a vas és acél országa’ kifejezésnek egész más értelmet adott.

Hát igen, de szép is volt az, amikor egy rockénekes nem a Dáridóból, politikai szervezetek kiszolgálásából, vacak sörfesztiválokból próbált megélni, hanem társaival hitelesen szólt a hozzá hasonló fiatalokhoz, akik többre vágytak az őket körülvevő szürkeségnél. Az Edda első lemeze az utóbbit teszi, zenéje és szövegei egyaránt eljutottak az akkori lázadó ifjúság szívéhez. Tévedett, aki a Nők Lapja és más sajtóorgánumok cikkei alapján azt gondolta: a kemény rock csak a részeg, csöves fiatalok, a ’kétes elemek’ zenéje. Azt hiszem, az Edda számára a szövegek legalább olyan fontosak voltak, mint a zene, márpedig a mondanivaló befogadásához az agyára is szüksége van az embernek. Slamó mindig is kereste az igazságot, amiről őszintén beszél dalaiban, és ebben Pataky Attila jó társnak bizonyult a gitáros számára, legalábbis ekkoriban. És persze zenekarról lévén szó a lényeg: Attila aránylag tiszta, mégis erőteljes hangja kiválóan illett a karcos, de azért kidolgozott zenéhez.

Ami tetszik nemcsak az Edda, de úgy általában a korszak rockzenéjében, az az orgona használata; sokkal jobban bejön, mint a nyolcvanas években gyakori ’csöpögős’, popos szinti-hangszínek. Számomra a Hammond is azt az őszinteséget, hitelességet képviseli, ami a korszak bandáit jellemzi, míg a későbbi hangszíneket nem tudom szétválasztani a nyolcvanas évek számomra gyakran túlzottnak tűnő pózolásától, külsőségeitől. (Azzal együtt természetesen, hogy rengeteg értékes banda ténykedett akkoriban is – nem ezt kétlem, csak az akkor jellemző ’körítést’ tartom nem egy esetben félresikerültnek.) Nem lenne rossz, ha a rádióból nemcsak az ’Elhagyom a várost’ és az ’Álmodtam egy világot’ – főleg az előbbi – köszönne rám vissza állandóan, hiszen a többi dal legalább olyan jó a lemezen. Az Edda bemutatkozásával igazi klasszikus korongot tett le az asztalra. Pont.



Horcsin Attila: Az Edda Művek első lemezével kapcsolatban pozitív irányban rendkívül elfogult vagyok, mivel 12 évesen óriási hatást gyakorolt rám. A megjelenése után egy osztálytársam recsegős Tesla lemezjátszójáról egy BRG MK 27-es magnóval Polimer kazettára lemásoltam és azután rongyosra hallgattam. Ez az a lemez, amely miatt megszerettem a rockzenét.

1978-ban a „Bakancsos” Edda más zenekarokhoz hasonlóan a nagy elődök (Deep Purple, Led Zeppelin, Uriah Heep) zenéit kezdte játszani, de már ekkor készültek saját szerzemények is. Az 1979. közepére-végére kialakult műsorban már ritkán kaptak helyet a feldolgozások. Tulajdonképpen óriási szerencsének is mondható, hogy lehetőséget kaptak az album elkészítésére. Ennek természetesnek kellett volna lenni, de más zenekaroknál mindez nem volt ilyen egyértelmű. Az Eddával valamilyen okból kivételt tett a Lemezgyár.

A rengeteg próba és koncertek miatt, amikor 1980. elején a stúdióba vonultak, a dalok teljesen kész voltak. Ennek köszönhető, hogy elég volt az a hihetetlenül rövid idő (9 nap), ami a felvételek elkészítésére rendelkezésükre állt.

Zeneileg rendkívül egységes, igényes lemez. Érezhetően dominál Slamovits István gitárjátéka, de bőséges teret kapott Barta Alfonz az orgonán. Persze ehhez kellett egy nagyszerű ritmusszekció (Csapó György, Zselencz László). A szövegeik óriási hatást gyakoroltak akkor a fiatalokra. A dalokban visszatérő téma több dalon keresztül, hogy hogyan érezték az akkori fiatalok magukat a világban (Minden sarkon, Egek felé, Ahová eljutok, Álom, Ahogy élsz, Semmim nincs, Álmodtam egy világot). Ezen kívül szerepel még egy lírai dal egy dal egy lány emlékére. Ennek a címe a borítón tévesen Fémszívű fiúként jelent meg. És szerepel az a dal is, amit Miskolcnak ajánlottak, melyet azóta tényleg el is hagytak. Mint említettem a zenét és szöveget Slamovits István írta, de többségében Pataky Attila énekelte lemezre hihetetlen dinamizmussal, átéléssel és lendülettel. Ezért ezekben a dalokban legalább annyira benne van Pataky Attila is, mint Slamovits István.

Szeretem az Edda Művek első lemezét hallgatni, de igazából ezek a dalok a koncerteken éltek igazán. Az Edda első lemezével kapcsolatban csupán az a probléma, hogy nem szerepel rajta az időszak néhány fontos dala. A Vörös tigris és a Hosszú az út valószínűleg a bakelit lemezek időtartam korlátja miatt maradt le. Az Engedjetek saját utamon szerepelt volna a lemezen, a stúdióban fel is vették, azonban a kész lemezről felsőbb utasításra ki kellett vágni.

Az Edda az első lemeze óriási siker lett. Az Edda 1983. december 17. előtti életében mindenképpen az 1980-as év jelentette a csúcsot, tulajdonképpen ez a régi felállás legsikeresebb éve. A későbbiek során is készültek lemezek, sikeres koncerteket tartottak, de mégis onnantól leszálló ágban volt a zenekar és szinte egyenes út vezetett az 1983. végi feloszláshoz.

Almár Ákos sako: Valószínűnek tartom, hogy ha az Edda ezen a lemezen kívül semmi mást nem tesz le az asztalra, akkor is örökre beírja magát a magyar rocktörténelembe. Abban pedig biztos vagyok, hogy akkor ma a kedvenc zenekaraim közé sorolnám őket, Pataky Attilát pedig kedvenc énekeseim közé – és persze sajnálnám, hogy nem adtak ki több lemezt...

Az Edda első lemeze friss, lendületes, (a korszak hazai rocklemezeihez képest legalábbis) kiváló hangzású. Slamó gitárja harap, amit remekül támogat Zsöci röfögős basszusgitárja és Csapó Gyuri dinamikus dobolása, viszont gyönyörűen ellensúlyozza Bartha Alfonz lágyabb billentyűjátéka. Még egy ilyen ragyogó gitár-orgona párost, mint ők voltak, nem nagyon tudnék említeni (talán egy névrokont, vagyis a Bartha– Presser párost az ős LGT-ből).

A lemez egy kiváló Hammond témával kezdődik, amit a gitár és a basszusgitár is átvesz először, majd érdekesen vált egy másik témába. A szóló alatt mindjárt be is bizonyítja Slamó és Bartha, mennyire együtt tudnak játszani, mennyire értik-érzik egymást. Az Egek felé kiáltottam lendületesen kezdődik, gyors és lassabb témák váltakoznak. Csapó Gyuri dobolása nagyon süt, akárcsak Zsöci basszusjátéka. Remek Bartha orgonajátéka az énektéma alatt. A gyors verze gyönyörű refrénbe lassul, majd megint berobban a Hammond, kiváló gitárszóló következik izgalmas basszuskísérettel támogatva, majd ismét egy gyönyörű gitár-orgona kettőst hallunk, mintegy a dal csúcspontjaként. Jó riffel indul az Ahová eljutok, bár engem erősen emlékeztet a Beatrice Motorizált nemzedékére. Izgalmasan tekereg alatta a Hammond, döng a basszus. Jó a gitárszóló (bár nem nevezném igazán szólónak, inkább újabb gitártémának). Gyönyörű orgonaszóló vezeti be a Fémszívű fiút. Kiváló refrén, szépen támogatja az éneket a basszus és a dob. Megint csak kiváló a gitár-orgona kettős, és gyönyörű, ahogy a végén az orgona befejezi a dalt. Az Álom az egyik kedvencem a lemezről, szinte berobban, ahogy elkezdődik a gitár, majd ahogy beszáll a dob. Kiváló énekdallamok, mind a verze, mind a refrén alatt. Jó a szintetizátorszóló, majd unisonoban beszáll a gitár is, bár én ide jobban el tudtam volna képzelni valami tekerősebb gitárszólót, szinte kínálja magát. A szöveget S. Nagy István írta (legalábbis a borító szerint). Változatosabb dal az Ahogy élsz, gyors, húzós, és lassabb dögösebb témák váltogatják egymást - valamiért mégse jön be. Nem igazán tetszik a szóló sem, pedig jó ötlet lenne a gitár-basszusgitár felelgetősdi. A lemez legismertebb dala az Elhagyom a várost, annak ellenére, hogy egy lassabb blues. Bizonyára sokaknak már a könyökén jön ki, pedig érdemes odafigyelve meghallgatni, észrevenni az apró finomságokat, amiket Slamó, Bartha és Zsöci beletettek a dalba. Másik nagy kedvencem a Semmim sincs, az a gitártekerés, amivel kezdődik, egyszerűen telitalálat, ahogy az unisono gitár-orgona szóló is a döngő basszussal. Az albumot záró Álmodtam egy világot című dalt viszont kifejezetten utálom, pedig akár a kedvencem is lehetne. Gyönyörű ének (itt Slamó is énekel), kiváló refrén, a szöveg is tetszik, a Hammond szóló is gyönyörű, de az ének alatti szintetizátortéma olyan szinten vágja tönkre az egészet, hogy egyszerűen képtelen vagyok meghallgatni. Kár.

Az Edda, mikor végre nagyobb nyilvánosságot kapott, szenzációs repülőrajtot vett az első két lemezzel. Aztán ez a jó alkotóközösség megbomlott (nem az én dolgom eldönteni, hogy kinek a hibájából), Pataky vitte tovább a zenekart azonos néven új tagokkal, de már a kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy egészen más irányba, és ez az irányvonal egyes régi rajongóknak (köztük nekem is) az ízlésvilágától már meglehetősen távol áll. Úgy tűnt, Slamó továbbviszi a régi zenét, ám egy sikeresnek éppen nem mondható lemez után végül a keresztény rockban találta meg a világát. Zsöci, miután betegsége miatt kis időre abba kellett, hogy hagyja a basszusgitározást, újra kezdte, és kedvenc zenekaromban, a Pandora’s Boxban folytatta a pályafutását. Ő az egyetlen EDDA-tag, akihez személyes emlékem is fűződik, rengeteget segített, amikor néhányszor a Ferencvárosi Művházban játszottunk, amit ezúton is köszönök Neki. Egy végtelenül rendes, segítőkész embert ismertem meg benne.



rovat lapozó


Még, még, még...

Cikkek szövegében utoljára itt említettük: Edda Művek !




 

Ajánló









Ez is érdekelhet

Motörhead - Orgasmatron (1986)
1986 izgalmas év volt. Geopolitikai szinten, mert az USA áprilisban végigbombázta Líbiát egy nyugat-berlini robbantásos merénylet miatt, majd még ugyanazon hónap végén jött a

Tovább...
Revolution Saints - Light In The Dark (2017)
A 2014-ben induló, amerikai Revolution Saints szupergroup-trió 2015-ös Revolution Saints lemeze - amiről kétszer is írtunk annak idején - után, nem

Tovább...
Vuur - In This Moment We Are Free - Cities (2017)
A holland Anneke van Giersbergen idén pont tíz éve, 2007-ben szállt ki a Gathering-ből, de hiába a kommerszebb szóló karrierje, ma is mindenki az atmoszferikus doom

Tovább...
Motörhead - Rock 'n' Roll (1987)
1987 nagy változásokat hozott a zenei életben. A Napalm Death a Scum-mal útjára indította a grind őrületet, a Mötley Crüe a Girls, Girls, Girls lemezzel tovább folytatta a

Tovább...
L.A. Guns - The Missing Peace (2017)
A Los Angeles-ben, '83–ban alakult L.A. Guns zenekar az egyik legpatinásabb neve a sleaze-glam közösségnek. Így maradt ez akkor is, amikor a névadó-alapító gitáros, Tracii

Tovább...












Klipmánia