A 2003-ban bemutatkozó Bled második lemeze ismét dallamos hardcore muzsikát tartalmaz... Az impulzív, durvábbnak, punkosabbnak mondható zene mellett James Munoz hol énekel, hol visszafogottan üvöltözik. Érdekes, összetett lemez, fiatalos hévvel előadva.

Hogy egészen őszinte legyek azért vettem el ezt a lemezt, mert kifejezetten tetszett a borítója... Még nálam is előfordul az, hogy felületes, hogy külsőségek után válasszak célpontot. Zeneileg, a borító alapján nem pontosan erre számítottam. Szárazra kevert muzsika ez, végig kemény gitáralapokkal, szétütemezett, folyamatosan változó ütemekkel. Néhol alternatívabb, elszállósabb betétekkel.

A Hotel Coral Essex elborultabb szinti introja után berobban a punkos énekkel elővezetett energikus dallama. A Gutter Shark mégdurvább, pattogósabb, őrülten punkos énekkel végig énekelt nóta. A My Assassin salágeresebb, modern rockos témákkal, az Antarctica pedig - már a címéből is adódóan - lassú, néhol basszusszólóval, néhol modern rockosan visszafogott.

Vad lendülettel nyomják a She Calls Home-ot, majd a lemez egyik legjobb dalát vezetik elő Last American Cowboy címmel. Az utóbbi nóta üvöltött énekkel és pattogós ütemmel, de visszafogottan durva gitárral nyomul. A Daylight Bombings ismét inkább modern rock slágernek mondható, mint hardcore-nak. Visszafogott, lassabb, slágeresen bepörgő nóta!

A Millionaires (önmagukhoz képest) vad-durva riffelős, kiállós üvöltözés, a With An Urgency néhol punkosan szárazra kevert, de alapvetően dallamosabb nóta. A záró I Don't Keep With Liars Anymore pedig hol metalos riffekkel, hol punkos-üvöltözéses dal.

Nem azt mondom, hogy ez jó lemez, de az biztos, hogy a fiúk szívvel-lélekkel nyomják ezeket a nótákat. (Élőben biztosan jobbak.) Van még mit fejlődni (dalszerzésben-dalszerkezetben), de azért mindig pontosan nyomják még a jammelős-pörgős részeket is. - 10 / 7