×

Szükségünk van a Te segítségedre is! - Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni nekünk! Kérjük, hogy a közlemény rovatba ne feledd el beírni: passzio, hogy a támogatásod célba érjen! Ciki, vagy sem, de sajnos idáig jutottunk! E finita la commedia...

 SKID ROW - A maguk urai (interjú Dave ’The Snake’ Sabo-val) 

Megjelent: 2003. szeptember 18. csütörtök 00:00
Szerző: ary
    Interjúk 

by Rick @ metal-rules.com

A Skid Row 1989-ben robbant be a metal színtérre a banda nevét viselő bemutatkozó albummal. Miután az egész világot bejárták és lemezek millióit adták el, a Skid Row összeroppant a belső konfliktusoktól és a ’90-es évek közepén fel is oszlottak. Ugorjunk 1999-be, amikor egy új felállású, a világra új szemmel tekintő Skid Row bukkant a felszínre. Azóta eltelt négy év, és most adódott a lehetőség, hogy a zenekar múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgessek Dave ’The Snake’ Sabo-val.



Ha támogatni tudsz minket, akkor a MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület bankszámlaszámára - K&H Bank 10403239-50526686-48521004 - tudsz utalni, a közlemény rovatba kérjük ne feledd el beírni: passzio.

Kedves Barátaink! Oldalunk lelke, sorsa fordulóponthoz érkezett. Egy végtelenül anyagias, politikával átitatott világban, minket is lassan-lassan utolért a nagy kérdés, merre vezet tovább az utunk, vagyis őszintébben: "lesz-e a haszon őszire?" Sok éve már annak, hogy páran - merő lelkesedésből - úgy döntöttünk: létrehozunk egy független zenei oldalt, ahol szabadon leírhatjuk a véleményünket. Mindentől és mindenkitől függetlenül fogtunk bele ebbe a nagyon komoly feladatba, ami az elmúlt több, mint tíz évben sok ezernyi egyéni hangú, reményeink szerint mások számára inspiráló és vitaindító írásmű formájában valósult meg. Az aktuális divatoktól és trendektől függetlenül értékeltük a körülöttünk lévő zenei világot, csak a minőséget figyelembe véve, magunknak is a valóságot keresgélve.

Függetlenségünk időközben ezernyi értéket teremtett. Olyan emberekkel készíthettünk interjúkat, akikkel mások nem beszélgettek, ma már ismeretlennek számító régi hősöktől kérdeztük meg a múltjuk titkait - és ők a függetlenségünk miatt, őszintén mesélték el az életüket. Az évek alatt sok száz cikksorozatot írtunk, mélységében felderítve és elmesélve hazai és külföldi zenekarok életművét, sorsát. Közben olyan véleményeket is megfogalmazhattunk, amiket mások nem szoktak. Mindezzel többek, mások lettünk, mint Tisztelt - és szintén alulfinanszírozott - sorstársaink. A nagy kérdés pedig a cikkek számával és oldalunk értékeivel egyre csak növekedett: "lesz-e a haszon őszire?" És a válasz is egyre nevetségesebbnek tűnt: "semmi, nulla, zéró, mindenkinek ez a hobbija, akinek nem inge, az nem veszi föl!"

Most a sorsunk újra fontos kérdéssé kezd válni! A létező út is világosnak tűnik. Feladjuk az oly régen és féltve őrzött függetlenségünket, vagy sem? Az árát mindenképpen megfizetjük a döntésünknek, hiszen a lelkesedésünk a pénzünkkel együtt fogy. Ezért a szokásos kérdést kell feltennünk: hajlandó vagy-e anyagilag támogatni az általunk végzett munkát? Örülnénk, ha támogatnál minket, cserébe mi - a szokásos kötelező: hirdetésed megjelenítése mellett - a folytatást tudjuk felajánlani! És sajnos jelzésként kell értékelnünk, ha ezen felhívásunk után nem érdekel a sorsunk. A végső döntésünket majd a pénztárcánk alakulása alapján hozzuk meg... és akkor még a kötelező, mégis egyre halasztott fejlesztéseinkről nem is beszéltünk...

Ha megteheted, támogass minket, a függetlenségünket, akkor is, ha nem értesz egyet a véleményünkkel! Mert mit kezdesz majd azzal, ha mindenki csak veled bólogat... és senki sem mond neked más nézőpontot? Mert, ha nem tudod, hogy létezik Epres Túrótorta, akkor azt sem tudod eldönteni, hogy izlik-e, vagy nem!?

Ezer forint is segít, de egymillió többet, tízmillióért pedig személyes köszönőlevelet is írunk, ha akarod! Köszönjük!





ThickSkin címmel vadiúj lemeze jelent meg a Skid Rownak. Azt hiszem, a nagy kérdés, ami mindenkiben felmerül, hogy miért tartott 8 évig egy újabb Skid Row CD-t kiadni?
Ennek milliárdnyi oka van, hogy őszinte legyek. Alig áldoztunk időt egymásra, mert nagyon elkedvetlenedtünk attól, ahogy a banda leült ’96 végén, amikor végül is elhatároztuk, hogy a zenekar abban a formában nem működik tovább. Szóval, Rachel elment, hogy csináljon valamit és összejött egy zenekara, a Prunella Scales, majd Scotti, Rachel és én alakítottunk egy Ozone Monday nevű bandát. Szükségünk volt ezekre a dolgokra, mert így kiderült, hogy mi az, amit tenni akarunk hosszútávon, és ugyanígy megmutatta nekünk azt is, hogy mit értünk el a múltban, és hogy milyen lehetőségeink vannak a jövőben. Amikor Rachel, Scotti és én beszélgettünk, elhatároztuk, hogy visszahozzuk ezt az egész dolgot, de nyilvánvalóan szükséges volt néhány változást végrehajtanunk, ezek közül az egyik a frontember posztján történt. Rengeteg pénzt adtunk volna érte, hogy a zenekar az eredeti formában térjen vissza, de nem tehettük meg, mert túl sok volt a súrlódás és a negatív érzés. Rachel és én a csapat indulásakor elhatároztuk, hogy csak úgy van értelme, ha élvezzük a dolgot, és a zenekar ebben az állapotában nagyon-nagyon működésképtelen volt. Ez nagyon sok ellenszenvet szült közöttünk, ezért kellett szétválnunk, ám ’99 végén elkezdtünk foglalkozni az ötlettel, hogy újra összejönnénk, megtettük és igazán élveztük, mert nem is értünk máshoz, csak a zenéléshez. Nekivágtunk, azzal a szándékkal, hogy összekuporgatjuk a pénzt, mindent, ami kell, hogy igazán függetlenek lehessünk és megerősítsük a zenekar örökségét, és bizonyos értelemben újra kezdjük. Tudtuk, hogy kemény csata lesz, és be is igazolódott, ami jó, mert mindig is hátrányos helyzetűek voltunk, de napra pontosan 6 héttel azután indultunk turnéra a KISS-szel, hogy Johnny-t bevettük. A koncertezés nagyon megnehezítette a lemezkészítést, mivel heti 4-5 fellépésünk volt a KISS előzenekaraként. A zene egy részét a turnén írtuk, volt, hogy egyik helyen elkezdtük felvenni aztán máshol folytattuk, aztán az úton megint dalokat írtunk, aztán a szünetekben is írtuk tovább, aztán összeállítottunk egy adagnyi dalt, amire nagyon-nagyon büszkék voltunk és bementünk a stúdióba felvenni a lemezt, aztán vissza turnézni, egy ideig együtt éltünk az elkészült anyaggal és kezdett nem tetszeni, akkor visszamentünk a stúdióba és a 60 százalékát átdolgoztuk teljesen új dalokká. Tulajdonképpen kipucoltuk a házat, mi toltuk a saját szekerünket, magunkat menedzseltük, elindítottuk a saját kiadónkat, mi felügyeltük az összes ránk vonatkozó licensz és terjesztési szerződést. Alkalmaztuk azokat az embereket, akik hittek a bandában és támogattak minket, szóval most egy hatalmas űrben mozgunk, mivel csak rajtunk múlik az életünk és halálunk, nem kell aggódnunk amiatt, hogy valaki olyan döntést hoz a hátunk mögött, ami a kihatással van a karrierünkre.

Úgy tűnik ez egy valós trend manapság, hogy a zenekarok átveszik saját karrierük irányítását, önmagukat menedzselik és saját kiadót alapítanak.
Számunkra ez óriási. Világszerte vannak még rajongóink, így hát körbeturnézzuk a világot jövőre és ez óriási, mert a lemez eljut mindenhová, és mi is elmegyünk mindenhová, ráadásul a magunk erejéből, és végeredményben ez egy óriási érzés, főleg hogy ettől, mint zenekar is egységesebbek leszünk, mivel mindannyian részesei vagyunk ennek a dolognak és csak a miénk. Nagyon boldogok vagyunk, és én soha nem éreztem jobban magam, mint ebben a helyzetben, mert régen mások mindig nélkülünk döntöttek, aztán meg hívogattuk őket és elküldtük mindet melegebb éghajlatra. Ez nem fordul elő többé, mert alkalmaztuk azokat, akik hittek bennünk, és végre minden nálunk fut össze az album grafikai megjelenésétől az élő előadásokig, minden. Igazán nincs hatalmasabb érzés annál, mint hogy te irányítod a sorsodat.

Adnál némi támpontot, hogy hogyan szól a ThickSkin? Kemény és gyors, mint a Slave To The Grind? Dallamos, mint az első albumotok, vagy megpróbáltátok ezeket a hangzásokat vegyíteni?
Nem egy tudatos dolog volt. Amikor Rachel és én nekiülünk a dalírásnak, mindig van egy alapötletünk, legyen az egy riff, egy szöveg vagy egy téma, és azt fejtjük ki. Aztán levisszük a bandának és öten alakítjuk ki a hangzást. És a végeredmény a Skid Row. Soha nem hallasz majd szkreccselést a lemezeinken, mert azok nem mi vagyunk. Hosszú idő telt el az utolsó lemez óta, és ha nem fejlődtünk volna emberileg és dalszerzőként, akkor akár egy barlangban is lakhatnánk. Folyamatosan a földre tapasztottuk a fülünket, figyelve, hogy mi zajlik odakint és mi az, ami tetszik vagy nem tetszik nekünk, de azonfelül mindig megvoltak a fő hatásaink, gyerekkorunk óta, ezért nehéz megfogalmaznom neked, hogy milyen az album hangzása. Azt hiszem, neked kell majd megítélned, de egy dolgot elárulok, hogy igazán szépen szól, és nagyon büszkék vagyunk rá, mindent kiadtunk magunkból. Végtére is a dalírás és a zenészlét elég önző viselkedés, mert önmagadnak írsz elsősorban, olyat, ami felszabadít téged, és aztán reménykedsz, hogy kapcsolatot tudsz teremteni az emberekkel. Néha megtörténik és néha nem.

Az új lemez egyik dalának címe "I Remember You Too". Ez az "I Remember You" sztori folytatása a bemutatkozó anyagról?
Nehéz megmagyarázni. Képzeld el az "I Remember You" punk rock változatát! Pontosan az ellentéte az eredetinek.

Zavart titeket valaha, hogy legtöbben csak az olyan balladáitok kapcsán emlékeztek a Skid Rowra, mint a "18 and Life” vagy az "I Remember You", és nem más dalok miatt?
Egyáltalán nem. Az emberek azt veszik észre, ami tetszik nekik. Amíg meg tudjuk mozgatni az embereket, és egy érzelmi hullámhosszra kerülünk velük, én nagyon meg tudok hatódni.

A ThickSkin a saját kiadótoknál a Skid Row Recordsnál jött ki. Miért léptetek a saját kiadó alapításának rögös útjára, ahelyett, hogy leszerződtetek volna az egyik nagyobb kiadóhoz? Ez valóban egy kockázatos vállalkozás lesz vagy csak egy útja annak, hogy kiadhassátok a saját lemezeiteket?
Rachelben és bennem megvan a törekvés, hogy valami komolyabbá fejlődjön a dolog, de egyelőre a legfőbb gondunk ez a lemez. De valahol a lap alján ott van, hogy szeretném, ha megtörténne...

Jelenleg úton vagytok a nyár egyik legjobb turnéján a Poison és a Vince Neil Band társaságában. Hogy megy eddig a turné, és hogy jöttök ki a többi bandával?
Vince Neil-t hosszú ideje ismerjük. Mindig egymás mellett parkolnak a buszaink, és folyton együtt lógunk, ilyesmi. Óriási dolog ez. A Poison srácok is csuda jó fejek, és borzasztóan tisztelem őket. Teljesen realisták, teszik a dolgukat, óriási showt csinálnak, igazán jó az időzítés, megadják az embereknek, amit azok akarnak, és ez az amiért az emberek tömegével jönnek ki. Mi korán kezdünk és a második dalnál már elég szépen meg szokott telni a helyiség, amire irtó büszke vagyok. Szerintem mi egy kicsivel keményebbek vagyunk, mint a többi banda, de Skid Row rajongó egyben Poison rajongó is és fordítva, és nincs is ezzel semmi gond, mert ha tiszteled az embereket és érzelmileg meg tudod mozdítani őket, akkor véghezvitted, amit elhatároztál.

Játszotok-e valamit az új anyagról, és eddig hogyan fogadta a közönség?
Abszolút játszunk, hihetetlen a fogadtatás. Sokan letöltötték a kislemezt a weboldalról, nem fordul elő gyakran, hogy az emberek veled éneklik a szövegeket a koncerten még a lemez megjelenése előtt. A fogadtatás óriási.

Melyik dalokat játszátok a ThickSkinről?
Hm, a "New Generation"-t és még vagy 4-5 dalt eljátszunk a saját koncertjeinken.

Szóval, lehetőség van a turné során önálló koncertekre is.
Igen, a rajongók a saját múltjukból adódóan ragaszkodnak dolgokhoz, de azt hiszem, ha valami újat mutatsz nekik, ami megállja a helyét a régiekkel szemben is, akkor könnyebben veszik meg az új albumot.

A rajongók, azért mennek el Skid Row koncertre, hogy hallják a "Monkey Business"-t, a "Slave To The Grind"-ot, az "I Remember You"-t, a "Piece of Me"-t, stb. Persze mindig jó valami újat hallani, és biztos vagyok benne, hogy Johnny egészen új dimenziókat ad a bulinak.
Kétségtelenül. Szerintem Phil és Johnny rendesen odapörkölt a seggünk alá. Nagyon könnyen eltompultunk és szánalmas koncerteket adtunk ’96 vége felé, de amikor ők beszálltak a zenekarba, akkor ez a fal leomlott. Óriási srácok mindenekelőtt. Három év óta először fordul elő, hogy minden nap együtt lógunk, együtt ebédelünk, közösen megyünk vakációzni, és ilyen soha nem történt azelőtt ebben a bandában. Nagyon tiszteljük és szeretjük a másikat.

Most hogy kicsit idősebbek lettetek, szoktatok még bajba keveredni a turné során? Tudom, hogy nem régóta vagytok úton, de van-e már valami érdekes sztori?
Minden este egy sztori. Tényleg nagyon keményen dolgozunk, és tényleg nagyon keményen játszunk. Van egy bárunk, amit viszünk magunkkal az öltözőnkbe, és amit évekkel ezelőtt a Panterás srácoktól kaptunk. Feltesszük a diszkó gömböket és a stroboszkópot, aztán jöhet a hangerő és a duhajkodás. Ez a rock’n’roll!

Johnny Solinger három éve csapattag, de sokaknak ő még mindig az új srác. A rajongók mennyire lelkesedtek érte az utóbbi pár turnén?
Kétségtelenül odavoltak érte. Természetesen elsőre hitetlenek az emberek. De az egyetlen megjegyzésem ezzel kapcsolatban, hogy legalább nyitott gondolkodásúak. 99 százalék azt mondja: "ez lenyűgöző” és "óriási ez a srác". Sokan jönnek oda hozzám a bulik után, hogy fenntartásaik voltak, amikor eljöttek a koncertre, de most mennek és megveszik az új lemezt. Tudtuk, hogy kell egy kis idő, de minden oké.

Johnny kiadott már pár albumot a Solinger nevű bandájával. Kedvelted őt korábban is, vagy csak akkor hallottad az anyagait, amikor már csatlakozott hozzátok?
Nos, Rachel hallotta Johnny internetes oldalán, aztán felhívott engem és azt mondta: "Haver, azt hiszem, meg van az emberünk. Szóval rákattintottam az oldalra és meghallgattam, aztán félig szkeptikusan, félig fásultan azt mondtam: "Hú, talán megvan." Kétfajta ember van, egyikük megígéri, hogy szétrúgja a seggedet, a másik megteszi szó nélkül. Johnny azok közé tartozik, akik egyszerűen szétrúgják a segged.

Az új CD-vel együtt kihoztatok egy DVD-t is Under The Skin: The Making Of ThickSkin címmel. Mit várhatunk a DVD-től és mikor lesz kapható?
Tulajdonképpen a banda története lesz rajta mostanáig, aztán a dalok keletkezése és minden idióta szokásunk, a turnéélet, stb. Tulajdonképpen az életünk utóbbi pár évét dokumentálja.

Nem zavart titeket, hogy folyton egy kamera volt a nyomotokban, amikor a lemezt próbáltátok felvenni?
Nem, egyáltalán nem. A srác, aki csinálta, mintha családtag lett volna.

Szóval vethetünk egy kandi pillantást a Skid Row életére?
Teljes mértékben!

Király! A Skid Row platinalemezekkel rendelkezik és körbejárta a világot. Így visszatekintve mit mondanál, mi volt a karrieretek csúcspontja?
Igazából, mivel a pillanatnak élek, ennek a lemeznek az elkészültét mondanám. Eddig. A KISS-szel turnézni őrületes. Újra együtt a banda, új énekes, új dobos, és minden este 20.000 ember előtt játszani, kiállni és odaadni mindenünket, ami sokszorosan megtérül, mert megváltoztatja az ellendrukkereket. Nagyon büszke vagyok rá, de jelen pillanatban ennek a lemeznek az elkészülése és az a tény, hogy a magunk erejéből csináltuk meg, ez az amiért mindenkire büszke vagyok a csapatban, mindenki beleadott apait-anyait. Most minden a mi vállunkat nyomja, és ennek így is kell lennie.

Minden csúcs után jön egy mélypont. Volt olyan pont a pályafutásotokban, amire azt mondanád, ez volt a legmélyebb? Amikor bevágtad a gitárt a szekrénybe, és nem akartál többé játszani?
1996-ban megtettem, amikor minden szétesett. Pontosan ezt tettem. Elfelejtettem, hogy miért is kezdtem bele az egészbe. Elvesztettem az ártatlanságot. Nem olyan srác voltam, aki a csajozás miatt kezdett gitározni, ahhoz nem kell ész. Azért kezdtem gitározni, mert nem volt más módja, hogy kifejezzem magam és szerencsére meg voltam áldva azzal a képességgel, hogy a zene útján kifejezhettem magam. Szóval, ami gyönyörű, csodálatos dologként indult, olyan szörnyű katasztrofálisan ért véget, hogy elveszítettem a hitemet magamban és a zene erejében. Köszönet Rachelnek, Scottinak, Johnnynak és Philnek, hogy a hitem azonnal visszatért, mihelyt csatlakoztak a bandához, és rájöttem, miért is csinálom. Újra vidámság volt, és igazán képes voltam kifejezni magamat és megmutatni azt az énemet, amit csak a zenén keresztül tudok. Ezek a srácok visszaadták a hitemet, és ezért örökké hálás leszek.

Mindig kíváncsi voltam. Honnan jött a Snake (Kígyó) név?
Amikor 12 éves voltam, a házunk mellett lévő utcában lógtunk suli helyett. Jon Bon Jovival mászkáltam, aki pár évvel idősebb volt nálam. Ittuk a söröket, és nekem akkor ért először a hajam a mellkasomig, ez a seggig érő förmedvény volt. Jon azt mondta: "Haver, szabadulj meg ettől a förmedvénytől, mi ez?", mire én: "Dehogy szabadulok meg tőle, először ér a mellkasomig.", erre ő: "Nagyon durva, olyan, mint egy rohadt kígyó". Minden egyes nap a fejemhez vágta: "Mi van Snake?”. (haha)

És egyszer csak levágtad.
Hm-hm, ez az igazság.

Milyen szerepe volt Jon Bon Jovinak a Skid Row elindításában?
Nagyon nagy. Nagy lehetőséget kínált nekünk, összehozott minket a megfelelő emberekkel, és elvitt minket arra a bizonyos első turnéra. Egy tök ismeretlen bandát az év legnagyobb turnéjára ’89-ben, és segített nekünk.

Tanultatok valamit azon a turnén?
Sokat. Megtanultuk, hogyan kell nagy közönség előtt játszani, hogyan kell kommunikálni az emberekkel, és a show részévé tenni őket. Ezt jelentették azok a koncertek.

Tudom, hogy milliószor megkérdezték már tőletek, de gondoltatok-e arra a lehetőségre, hogy újra együtt dolgozzatok valamikor Sebastian Bach-hal, akár a Skid Rowban, akár egy külső projectben, tekintettel az ellenségeskedésre, ami nyilvánvaló volt a zenekar és közte a feloszlás után?
Nem, egyáltalán nem. Szégyen, de így van. Túl nagy szardobálás volt, és nem hiszem, hogy működne. Ettől függetlenül a lehető legjobbakat kívánom neki, de nem akarok abba a helyzetbe kerülni újra, mert minden bizonnyal belehalnék.

A Skid Rowt gyakran helytelenül belekeverik a ’80-as évek glam korszakába, és nem értem miért. Hogy érzitek magatok a ’80-as évek hajbandái között, amikor a lemezeitek többsége a ’90-es években jelent meg?
Én magam sem értem. Nagyon tudatos erőfeszítéseket tettünk, különösen ’91-ben, amikor a Panterával, a Guns N’Roses-zal és a Soundgardennel turnéztunk, hogy megszabaduljunk ettől a címkétől. De ha az emberek ezt mondják, legyen. De legalább nem azt kérdezik, hogy Skid Mi? (haha)


www.skidrow.com



rovat lapozó


Még, még, még...

kép

Skid Row - Skid Row (1989)

2011-03-13 12:05:00

kép

SKID ROW - Greatest Hits (info)

2007-04-06 18:00:00



ary írta:


 

Ajánló









Ez is érdekelhet

Harmath Albert - interjú 2. rész (2016)
Harmath Albert a Febris, a Sakk-Matt, a Kárpátia énekese volt. Szenzációs interjúalany, egy órában annyi fontos dolgot mondott, mint

Tovább...
Lénárd László - interjú 5. rész (2017)
Ha a hazai rockújságírásról beszélünk, nem hagyhatjuk ki a Metal Hammert. Az 1986-ban indult hard rock - heavy metal magazin immár három

Tovább...
Skore - interjú Brindza Tomival (2017)
Örömmel üdvözöllek a passzio.hu-n! Ez az első interjútok nálunk, bemelegítésként elmeséled, mit érdemes tudni rólatok? Először is, köszönjük a lehetőséget! A

Tovább...
Benyó Sándor - interjú (2017)
Benyó Sándor a beatkorszak legendás technikusa, az Atlantis bemutatkozó EP-jének borítóképén, az Ifipark lépcsőjén ő a hatodik

Tovább...
Balgha Sándor - interjú (2017)
Balgha Sándor a Dog-Beaters együttes gitárosa volt 1965 és 1966 között. Talán az elmúlt napok-hetek híreiből sokaknak ismerős lehet a zenekar neve,

Tovább...












Klipmánia