Hazánkban járt David Coverdale, a hard rock egyik legérdekesebb és legsikeresebb énekes alakja. Előadásával, enyhén szólva sem volt mindenki megelégedve, alaposan sikerült megosztani rajongóit. Valószínűleg sokan nem arra a hangterjedelemre és előadásmódra készültek, amire Coverdale ezen a 2008. júliusi estén, a Petőfi Csarnok színpadán képes volt... Pedig Coverdale, mint egész karrierje alatt, most is csak önmagát adta a színpadon.

Egész karrierjét az a kettősség jellemezte leginkább, amit úgy lehet összefoglalni, hogy más hangon énekelte végig a stúdióban és élőben a dalait. A hazai rajongók jelentős, a koncerten csalódott része a stúdió lemezeken hallható énekstílust kapcsolták nevéhez, pedig Coverdale hangjának tónusai sokkal inkább blues orientáltabbak és mélyebbek annál, mint amit a nagy slágereinek stúdió felvételein hallani lehetett. A megtévesztésért maga Coverdale a felelős, aki manapság már azt a hibát is el szokta követni, hogy a koncert kiadványokat is alapos utómunkának veti alá, kiszedetve saját, mély blues hangjait. Ki is valójában, melyik az igazi Coverdale? Erre keresi az alant olvasható életrajz-szerűség a választ.

- 1943. január 23-án született az indianai Andersonban, Egyesült Államok. Autodidaktaként tanult zongorázni, majd még a vibrafonra való áttérése előtt komolyabb, intézményes zeneoktatásban is részt vett. 1960-ban a countrygitáros Hank Garlanddal készített felvételeket, majd áttért a jazzre, és két esztendeig a Berklee College Of Music diákja lett, ahol megkezdődött hosszú ideig való együttműködése Mike Gibbsszel. 1963-ban a George Shearing együttes tagja lett, majd ezt követőlelt két esztendeig Stan Getzcel zenélt. Később a hatvanas években megalakította saját kisegyüttesét, amellyel jazzrockot játszottak. Az évtized hátra-levő részében és a hetvenes évek elején Burton egy sor sikeres kisegyüttest vezetett, amelyekben olyanok muzsikáltak, mint Larry Coryell, Steve Swallow, Roy Haynes, Pat Metheny és Eberhard Weber.

- 1922. június 29-én született a Massachusetts állambeli Newtonban, Egyesült Államok. Meghalt 2001. november 21-én, Los Angeles-ben, Kalifornia. A bostoni New England Conservatoryban végzett zenei tanulmányok után Burns néhány késői swingzenekarban dolgozott, például volt Charlie Barnet zongoristája és hangszerelője. Legismertebb korszaka az, amelyet a Woody Herman's First Herd tagjaként töltött. Ezalatt nemcsak a négytagú ritmusszekció (a többiek Billy Bauer, Chubby Jackson és Dave Tough voltak) egynegyede volt, hanem számos sikeres darabot is hangszerelt a zenekarnak, olyan klasszikus head arranzsmanokat például, mint az "Apple Honey".

A Maximum Rock & Roll 6. fejezete után itt a 13. fejezet is, címe: Legyen Rock!

A Giant Dose ausztráliai turnéjának ellenséges fogadtatása gyakorlatilag az AC/DC halálos ítéletét jelentette. Ráadásul az amerikai közönség finoman szólva nem ájult el a Dirty Deeds Done Dirt Cheap albumtól. Egyszer s mindenkorra be kellett bizonyítani, hogy mire képesek.

Ezért úgy határoztak, hogy az Angliában és Európában aratott sikereket meglovagolva elkészítik következő nagylemezüket, amely nem csak a közönséget és a kritikusokat taglózza majd le, hanem egyúttal beemeli őket az igazi világsztárok közé. Amint véget ért a Giant Dose turné, azonnal stúdióba vonultak. George és Harry irányításával olyan albumot akartak felvenni, amely nem egyszerűen csak egy újabb AC/DC sorlemez, hanem valódi szándéknyilatkozat is egyben. Izgassák mások magukat azon, hogy a rádiók elég slágert tudnak-e játszani. Malcolmnak feltűnt, hogy néhány rockbanda, különösen azok, akik az amerikai stadionokat járják, felismerték, mekkora erő rejlik az átlagosnál valamivel hosszabb számokban, és ezért egyre hosszabb gitárszólókat ékeltek be szerzeményeikbe. Mivel alig akadt a világon Angusnál virtuózabb rockgitáros, túl nagy volt a kísértés, hogy megmutassák a konkurenciának – a feltörekvő punkoknak és az amerikai poprock képviselőinek –, hogyan kell igazi rock and rollt játszani. Angus később így kommentálta az album előkészületeit: „Megbeszéltük a srácokkal, hogy mindenki bekaphatja, mi akkor is egy kurva jó, gitárközpontú albumot fogunk csinálni.”

- 1936. április 22-én született a New York állambeli Buffalóban, Egyesült Államok. 1960-ban, katonai szolgálata letöltése után, ahol hangszeresként és hangszerelőként szolgált, Menza tenorszaxofonosként csatlakozott Maynard Ferguson zenekarához. Ezt követőleg rövid ideig Stan Kentonnal dolgozott, majd visszatért szülővárosába, ahol a kisegyüttesekben való munkát preferálta. A hatvanas évek közepén Németországban élt és dolgozott. 1968-ban visszatért az Egyesült Államokba, Buddy Rich big bandjében játszott. A következő évtizedben Los Angelesben telepedett le, egyre többet írt, mind hangszerelőként, mind zeneszerzőként működött.

- 1954. augusztus 12-én született a Missouri állambeli Kansas Cityben, Egyesült Államok. Methenyt általában jazzgitárosnak tartják, de ugyanúgy hidat képez a jazz és a rockzene között, mint tette azt Miles Davis a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején. Ráadásul nagyrészt a nyolcvanas évek fiatalabb generációjának a jazzben felnőtt részével játszott. Első hangszere egy franciakürt volt, csak tinédzserként kezdett gitározni. Kiemelkedő virtuozitása hamarosan lehetővé tette számára, hogy a bostoni Berklee College of Musicban taníthassa hangszerét.

1974-ben csatlakozott Gary Burtonhoz, három albumot készítettek, amelyekhez gördülékeny, West Montgomery által befolyásolt gitárpatterneket szállított. Az ECM Recordstól Manfred Eicher ismerte fel a tehetsé-gét és partneri kapcsolatot ajánlott, amely tíz lemezt eredményezett. Keith Jarrett-tel együtt az ECM legjobban eladott sztárjai közé került, albumai rendszeresen a listák élére kerültek. Metheny azon csekély számú művész közé tartozik, aki rendszeresen szerepel a popalbumok listáján is, ez zenéje megközelíthetőségét mutatja. Mind a Bright Size Life, amelyet az időközben elhunyt Jaco Pastoriusszal készítettek, mind a Watercolours, kiváló albumok, amelyek j61 mutatják azt az embert, aki érzi az útját. Személyes stílusa éretten hallható az 1978-as Pat Metheny Group című lemezen. Zenei partnerével együtt (aki vitathatatlanul a jobb keze), a briliáns billentyűssel, Lyle Maysszel, egy rockcsoportot indítottak el, amely a melodikus jazz/rock formátumban albumot album után készít.

- 1908. (vagy 1906) január 7-én született a louisianai New Orleansben, Egyesült Államok, 1967. április 17-én halt meg. A jazz legjelentősebb trombitásainak egyike. Allen pályája egyfajta ingadozást mutat a New Orleans-i tradicionalizmus, a big band jazz és a kísérletezés között. Utóppival a bepoppereket és a free formák rajongóit hozta fűzbe. Örökösen kutató zenészjelleme, mély blues-érzése a nagy jazzegyéniségek között jelöli ki helyét, noha kereskedelmi és művészi szempontból (eléggé indokolatlanul) Louis Armstrong ár-nyékában töltötte élete nagy részét. Allen már dolgozott George Lewis, Fate Marable, King Oliver és Clarence Williams társaságápan, amikor 1928-ban a Victor cég az akkor az OKeh-nek dolgozó Armstrong rivális attrakciójaként készített vele felvételeket. 1929-ben csatlakozott Luis Russell New York-i székhelyű zenekarához,amely az anyagias swingkorszak big bandjeinek egyik legjelesebbje volt. Ahogyan a Fletcher Henderson-zenekarban együtt játszottak J. C. Higginbothammel és Coleman Hawkinsszal, az ma már legendaszámba megy. 1937-ben visszatért Russell zenekarához. Ez rossz húzásnak bizonyult, mert a zenekar hamarosan Louis Armstrong névtelen kísérőegyüttese lett.

- 1946. november 18-án született Tennessee állam Chatanooga nevű városában, Egyesült Államok. Wallace már tizenévesen játszott jazzt szaxofonon és időnként beszállt a helyi country és rhythm & blues együttesekbe. A Tennessee Universityn klarinétozni tanult, majd a hetvenes évek elején New Yorkba költözött, ahol a nyugat-indiai születésű zongoristával, Monty Alexanderrel és Sheila Jordan énekesnővel dolgozott. Wallace vonzalmát Ornete Coleman új jazzkifejezésmódjához jól mutatja az a tény, hogy a későbbiekben mellőzte a zongorát, szívesebben dolgozik trióban, meg-szabadulva a zongora rögzített skálájától. Első triójában Glen Moore bőgőzött és Eddie Moore dobolt, akiket 1978-ban Eddie Gomez és Dannie Richmond váltott fel. Ezzel a trióval a The Fourteen Bar Blues című albumon mutatkozott be, amelyet 1978-ban vettek fel az Enja kiadónál.

A 2002-ben alakult kisvárdai banda idén tavasszal jelentette meg új albumát Álmatlanul címmel. Ígérték, hogy lesz majd videó klip is, de ez még váratott magára. A felvételek ugyan időben elkészültek, és hálásan köszönöm a zenekarnak, hogy azon melegében eljutatták hozzám a dvd-t! Szóval a klip elkészült, de nehézségekbe ütközött, hogy ez végre a nagyközönség számára is elérhetővé váljék.

- 1918. augusztus 10-én született a texasi Houstonban, Egyesült Államok, 1989. március 24-én hunyt el. Cobb 1933-ban lett profi tenorszaxofonos. Több évet töltött Milt Larkins territory zenekarában, ahol számos idősebb zenész is dolgozott. 1941-ben Lionel Hampton hívta meg együttesébe, amikor Benny Goodmant odahagyva saját zenekart alapított. Cobb viszont Larkinsszal akart maradni, és Hampton Larkins altósát, Illinois Jacquetet vette föl. Neki tenorra kellett váltania, és olyan stílusban játszania, mint Cobb.

-1923. október 17-én született az Oklahoma állambeli Muskogee-ben, Egyesült Államok, 2004. május 6-án hunyt el. Miután több különböző zenekarban játszott (az egyiket például a zongorista Marx fivér, Chico vezette), Kessel megkezdte neve elismertetését a nyugati parton. Szerepelt a Norman Granz producer által készített Jammin' The Blues (1944) címe rövidfilmben, majd a késői swingkorszak különböző big bandjeiben játszott. A negyvenes évek közepétől sok idejét töltötte a stúdiókban, jazz lemezfelvételeken, klubokban, koncerteken és a jazz At The Philharmonic turnékon. Azok között, akikkel az elkövetkező húsz esztendőben fellépett és lemezfel-vételeket készített, olyan zenészek voltak, mint Charlie Parker, Oscar Peterson, Billie Holiday és Harry Edison. Az ötvenes évek közepén Kessel volt az egyik legismertebb és legtöbb lemezfelvételt készítő gitáros.

- 1944. április 25-én született a Pennsylvania állambeli Philadelphiában, Egyesült Államok. Martinót énekes édesapja tanította gitározni, és nagybátyjától is kapott némi instrukciókat. Már 15 éves korában profi gitáros volt, Gator Jackson és Red Holloway szaxofonosokkal dolgozott. Játszott a hatvanas évek valamennyi jelentós orgonacombójában, Don Pattersonnal, Jimmy Smithszel, Jack McDuff-fal, Richard “Groove" Holmesszel és Jimmy McGriff-fel szerepelt.

- 1935. január 7-én született a New York állambeli Huntingtonban, Egyesült Államok, 2006. december 12-én hunyt el. Már 16 esztendős korában profi zenész. Az ötvenes évek közepén Jack Teagardennel és Phil Napoleonnal játszott, majd Red Allennel és Buck Claytonnal szerepelt. A hatvanas évek elején saját kisegyüttesét vezette, és a Dukes of Dixieland Banddel is dolgozott.

- 1931. március 11-én született a Surrey grófságbeli Tolworth-ban, Anglia, 2008. március 29-én halt meg. Ganiey autodidakta dobos, az ötvenes évek elején Bert Ambrose tánczenekarában játszott. 1953-ban Johnny Dankworth zenekarának tagjaként került reflektorfénybe, amely akkoriban a legnépszerűbb modern jazzegyüttes volt NagyBritanniában. Szintén az ötvenes években dolgozott a zongorista Derek Smith, Dizzy Reece, a klarinétos Vic Ash, Ronnie Scott és amerikai vendégzenészek oldalán. Az évtized végén Ronnie Ross-szal közösen vezettek egy kisegyüttest, amelyet Jazzmakers néven ismertek. A hatvanas évek elején Ganley gyakran szerepelt Tubby Hayesszel, emellett saját kisegyütteseivel és egy alkalmi big banddel is dolgozott. A Scott's klub házidobosaként számos amerikai vendégzenésszel, így Dizzy Giliespievel, Stan Getzcel, Jim Hallal, Freddie Hubbarddal és Rahsaan Roland Kirkkel játszott.

1933. március 23-án született a Minnesota állambeli St. Paulban, Egyesült Államok. Frishberg gyermekként zongorázni tanult, s egy alkalommal azzal borzasztotta el tanárát, hogy egy Mozart-darabot congatáncként átírva mutatott be. A University Of Minnesotán végzett újságírói tanulmányok után két évet töltött az Egyesült Államok légierejénél, mielőtt fejest ugrott és zongorista lett New York Cityben. A hatvanas években, amikor zenéje alapvetően kialakult, olyan vezető jazzmuzsikusok bandjeiben játszott, mint Bobby Hackett, Al Cohn, Zoot Sims, Ben Webster, Roy Eldridge és Gene Krupa. Számos énekest is kísért, többek között Carmen McRae, Dick Haymes, Susannah McCorkle, Anita O'Day, Irene Kral és Jimmy Rushing partnere volt, gyakran olyan hangszereléseket készített, amelyek az énekest teljesen új színben tüntették fel (lásd például a The You And Me That Used To Be című Rushing Albumot).

- 1956. szeptember 20-án született az Illinois állambeli Chicagóban, Egyesült Államok. Mindenütt tánczene - funk, rock, soul és blues - vette körül Chicagó déli negyedében, amely olyan ritmusérzéket adott neki, amit sohasem veszített el. Az iskolában hegedülni tanult, de 15 éves korában elhagyta azt az altszaxofon kedvéért, amikor is James Brown zenekarában játszott.

- Leon Bates néven 1960. október 2-án született a kenti Beckenhamben, Anglia. Az autodidakta zongorista Bates, később - a trombitával és a hegedűvel együtt - a London's Centre for Young Musiciansban tanulmányozta hangszerét a hetvenes években, majd később a Morley College fiatal zenészek kurzusán vett részt. 1978-ban kétheti tanulás után elhagyta a Royal College of Musicot. Bates különleges öszszetételű együttesekkel kezdett dolgozni, amelyekben a nyolcvanas évek vezető fiatal zenészei és népszerű afrikai zenészek vettek részt.

- 1909. június 18-án született a louisianai New Orleansben, 1988. január 8-án hunyt el. Bauducba New Orleans-i származása belenevelte a two-beat dobolás szeretetét, amelyet akkor is megőrzött, amikor a swingkorszakban Bob Crosby big bandjével játszott. A Crosbyval töltött korszak népszerűsége és elismertsége előtt Johnny Bayersdorfferrel, Eddie Langgel, Joe Venutival és Freddie Richcsel dolgozott, utóbbi zenekarban táncosként is közreműködött. 1928-ban csatlakozott Ben Pollack zenekarához, amikor is Pollack átengedte Bauducnak a dobolást és maga már csak vezényelt. Amikor a Pollack band lassú áttűnéssel átalakult és Bob Crosby névleges vezetésével az egyik legjelentősebb jazz-zenekar lett, Bauduc a legfontosabb tagok egyike lett.

Maximum Rock & Roll 6. fejezet: Mint a forgószél!

Amikor Malcolm és Angus először találkozott Bonnal, éppen síkideg volt, mert véletlenül a felesége alsóneműjét vette fel. Tökéletes bemutatkozás volt Bon részéről, akit Vince Lovegrove bízott meg, hogy kísérje és fuvarozza az AC/DC-t adelaide-i tartózkodásuk alatt. Bon olyan volt, mint a forgószél, és úgy hajtott, mintha a pokolban tanult volna vezetni. Amikor az első napon beült a kormány mögé, majdnem sikerült mindnyájukat kinyírnia. Miután elindultak az 1950-es FJ Holden szedánnal, Bon megjegyezte, hogy nemrég jött ki a kórházból, ahová egy súlyos motorkerékpár-baleset miatt került be. Ez – finoman szólva – nem töltötte el nyugalommal a többieket. Szerencsére azonban mindenki mindenhová egy darabban érkezett meg.

Bon nagyon komolyan vette a feladatát, főképp, hogy jó arcnak tartotta az AC/DC tagjait. Gyakorlatilag hajnaltól késő éjszakáig együtt lógtak. Folyamatosan kövér jointokkal tömte őket, és ahányszor csak tudta, elhintette, milyen jó dobos is ő valójában. Bon, akár tudatában volt, akár nem, nagyon ügyesen előkészítette magának a helyet az együttesben. Még ha a végén nem is dobos lett belőle.

George Young már korábban említette Lovegrove-nak, hogy égető szükség lenne új énekesre Dave Evans helyére, akivel sem Malcolm, sem Angus nem tudott kijönni. Stevie Wright neve is felmerült a lehetséges utódok között. Meg is keresték, de Wright visszautasította az ajánlatot, mivel úgy érezte, Malcolmnak és Angusnak nem az ő segítségére van szüksége. Lovegrove Bont javasolta George-nak, aki még azokból az időkből emlékezett a srácra, amikor az Easybeats és a Valentines útjai keresztezték egymást, tetszett az ötlet.

- 1931. július 31-én született a michigani Detroitban, Egyesült Államok. Burrell olyan családban született, ahol kedvelték a zenét, mindhárom fiútestvére zenész lett. 18 hónapig tanult gitározni, 1952-53-ban. 1955-ben a detroiti Wayne Universityn elnyerte a Bachelor of Music fokozatot. 1948-ban a Candy Johnson Sextettel gitározott, majd 1949-ben Count Belcherrel, 1950-ben Tommy Barnettel. Amikor 1951-ben Dizzy Gillespie Detroitban szerepelt, közös felvételeket készítettek.

- 1921. december 1-én született az indianai Tiptonban, Egyesült Államok. A gyermekkori zongoratanulás után Bunch már tinédzseréveiben félprofi zongoristaként dolgozott. Lemezhallgatással tanulmányozta Fats Waller, Count Basie és Duke Ellington művészetét. Egyszer később elmesélte Martin Richardsnak egy interjúban, hogy már gyermekként azt a Count Basie Bandet hallgatta, amelyben Lester Young, Jo Jones és Jimmy Rushing szerepelt. Jóllehet Bunch már a harmincas években szerepelt a jazzéletben, nem tudott kitörni, mindenekelőtt azért, mert családját is sújtotta a nagy gazdasági válság, és neki is dolgoznia kellett a napi betevő falatért. Amikor az Egyesült Államok belépett a második világháborúba, akkor Bunchot besorozták a légierőhöz, gépét lelőtték, és egy hadifogolytáborban töltötte a hátralevő időt.

Flavors Of Entanglement kritika, Sziget 2008: a Babyshambles és Alanis Morissette is

Az új album június 2-án jelent meg. Tizenkét évvel áttörő sikerű debütáló albuma, a Jagged Little Pill után, mely négy Grammy díjjal és hatalmas rajongó táborral ajándékozta meg az énekesnőt, Alanis Morissette nem csak hogy továbbra is hihetetlenül népszerű művész, hanem egyike azoknak, akiknek a sikere az autentikusság iránti elkötelezettségükből és sérülékenységükből egyenlő arányban ered. Mindezek a tulajdonságok képessé teszik őt, hogy következő albumával új talajon vesse meg a lábát. Az album, Flavors of Entanglement címmel, 2008-ban jelenik meg a Warner Bros. Records kiadónál.

Legújabb serpa vezetője, a Brit elektronikus zene nagy producere, Guy Sigsworth (Björk, Imogen Heap) volt, aki Alanis Morissette társszerzője és producere is volt. Közel két tucat dal született meg a londoni és los angelesi dalszerzői összejöveteleken, amelyekből tizenhármat válogattak ki a Flavors of Entanglement végső változatához. Míg a szokásos módszer szerint fogott neki a dalírásnak - a dalok mint egy fényképalbum mutatják be Alanis életét – ezúttal az énekesnő katarktikus élményt kapott ezáltal életének egy nagyon fontos periódusában. „Gyakran írok visszatekintve a múltra, de ezúttal minden éppen akkor volt folyamatban. Ez a lemez átsegített néhány nagyon törékeny pillanaton. Minden dal olyan volt, akár egy mentőcsónak.” – meséli az énekesnő.

1944. november 4-én született a hollandiai Amszterdamban. Az iskolában Breuker zongorázni szeretett volna, de a második világháború utáni Hollandiában ez gazdasági okokból lehetetlen volt. Kottát olvasni és furulyázni tanult a Labour Music Schoolban, majd később a klarinétra váltott, amely a különböző szaxofonok mellett egyik fő hangszere lett. Mint elmesélte, azért kezdett improvizálni, mert lusta volt a zenei gyakorlatok kottáját lapozni. Tinédzserkora kezdetén megismerkedett az Arnold Schönberg és Edgard Varése által képviselt avantgarde klasszikus zenével és maga is azonnal komponálni kezdett. Csatlakozott egy indulózenekarhoz, majd az ötvenes években kidolgozta saját útját a jazz fejlődésében. A hatvanas évek elején találkozott Misha Mengelberggel, akit mind a zenészek, mind a közönség szidtak zongorajátéka miatt, és felismerték, hogy rokonlelkek.

A változások szükségszerűek, és sokszor el is jönnek egy zenekar életében. Általában mindig okkal és joggal. Sokszor fájnak, és nehezen mennek végbe, végül mégis valami új csodát hoznak magukkal, ami sok meglepetést és örömet tartogat...

A dunaújvárosi Gyöngyvér zenekar 2005. januárjában alakult. Az elmúlt, lassan 3 évben sok minden történt a fiúkkal. A kezdeti nehézségek után most egy új kor kezdődik a csapat életében. Hosszú mérlegelést követően ugyanis két új taggal folytatja, azaz kezdi meg újult erővel útját, a most már csak részben dunaújvárosi ötösfogat.

A ritmusgitár posztján az Alhana zenekarban már sokat bizonyított Bessenyei Balázs mutathatja meg majd, hogy a Gyöngyvér színeiben mire is képes. Természetesen taggá válása nem befolyásolja az Alhanában betöltött szerepét, mindkét csapat oszlopos tagja ezentúl. A Gyöngyvér zenéjét mindig is nagyon szerette, magához közelinek érezte, ezért örömmel mondott igent a zenekar felkérésére.

Az énekesi poszt sem maradt üresen, komoly keresés előzte meg a „torok” kiválasztását. Végül, úgy tűnik, sikerült egy – az elvárásoknak minden téren – megfelelő embert találni a kalocsai Dózsa Erik személyében. A fiatalember varázsos hangja sokaknak talán ismerősen cseng majd, hiszen a Drunken Illusions csapatát erősítette csaknem két teljes évig. Erik a stílus elkötelezettje – HIM fanatikus, aki a zenekart tekinti egyik példaképének is. A Gyöngyvért azért választotta, mert eddig is ismerte és szerette a zenéjüket, és mindig is egy ilyen csapatban szeretett volna játszani.

A banda összeállt, és talán még soha nem volt ennyire egységes és kész arra, hogy meghódítsa a hazai – és külföldi – rajongók szívét. Az új felállás júniusban, az Alhana táborban debütál, majd fellépnek az EFOTT-on, a Hegyalja Fesztiválon, a Katatonia után, valamint készülnek a Szigetre is. Alakul az őszi turné, és tárgyalások folynak egy lemezbemutató koncertről, az Avalon Klubban... Az új lemez, a Világok Virága már a boltok polcain, most pedig egy új virág nyílik a Gyöngyvérből is. Hamarosan készül a második klip, amely természetesen az új énekes, Erik hangján szólal meg.

A kérdés nyilvánvalóan eszelős hülyeség. Hogyan ölhetné meg bármi is a zenét? De hát nyilván nem erre gondolnak, akik vészharangokat kongatnak. Valójában a zeneipart féltik, hiszen benne dolgoznak. A zenéből élnek. Illetve dehogy: a zenészekből élnek.

Sokan leírták már, de talán itt sem felesleges összefoglalni, miről van szó. A zenének ugye el kell jutnia a hallgatóhoz, ehhez pedig közvetítő közeg szükséges. Elméletben ezért jöttek létre a kiadók. Hogy a gyakorlatban mit műveltek, arra azért kár kitérni, mert ugye kapitalizmus van, a mezei hallgató igazán nem szólhat bele profitorientált magáncégek működésébe. A helyzet időközben annyit változott, hogy ma már nem minden zene esetében van szükség kiadóra, ugyanis létrejött a „természetesebb” közvetítő közeg: az internet. A kiadók nyavalyognak, hogy így kevesebb a pénzük, de mivel a mezei hallgató igazán nem szólhat bele profitorientált magáncégek működésébe, ezt inkább elengedem a fülem mellett... Hidegen hagynak a gondjaik. (forrás: www.marothy.hu)