Solid interjú Bakaja Péterrel (2009)

Megjelent: 2009. február 27. péntek 18:05
Szerző: zuzup
 Interjúk 

- Mikor és hogyan alakult a csapat?

- A Soundtrack zenekarban ismerkedtem meg Kovács Péterrel, és mivel már egy ideje terveztem ezt a zenekart, megkérdeztem, hogy nem gitározna-e benne. Somos Péter lett a dobosunk, aki egy régebbi évfolyamtársam tanítványa volt. Az első próba 2006. január 28-án zajlott le, megjegyeztük a dátumot :). Azt hiszem ez a pontos válasz a mikorra.



 Stone Cold interjú (2009)

Megjelent: 2009. február 27. péntek 12:00
Szerző: pjuan
 Interjúk 

A rotorfan.hu kérésére: 2009 Február 28-án adja első hazai koncertjét a frissen alakult miskolci székhelyű Stone Cold zenekar (ex-Hammer), amely legénysége főleg a RoToR zenekar tagjaiból verbuválódott. Eme alkalom előfutáraként tettem fel pár alapvető kérdést Ferenczi Lacinak, aki dalszerzőként és szólógitárosként tolja a banda szekerét.


 WACKOR interjú (2009)

Megjelent: 2009. február 26. csütörtök 00:00
Szerző: palszabolcs
 Interjúk 

Őszintén szólva nem hiszem, hogy hosszú felvezető szükségeltetne e interjú elé. No nem azért, mert ne érdemelnének a srácok pár dicsérő szót, hiszen a honi underground egyik legintenzívebben dolgozó csapatáról van szó, akik az Uncommon Ground képében egy igen erős lemezzel jelentkeztek tavaly év végén, hanem mert elég sokan ismerik őket és respektálják munkájukat. Ráadásul pont a hétvégén láttam a triót egy salgótarjáni klubkoncerten, ahol fantasztikusan jó hangulatot teremtve tolták el dalaik legjavát és azóta jóformán csak Wackort hallgattam. De elég a süketelésből, az e-mailban feltett kérdéseket Miki válaszolta meg...


 Turbo interjú Tanka Balázzsal (2009)

Megjelent: 2009. február 24. kedd 18:05
Szerző: zuzup
 Interjúk 

- Jól emlékszem, hogy 2006. júliusában interjúztam egy viszonylag friss zenekarral. Már akkor sejteni lehetett, hogy nem egyszerű csapatról van szó, ha másból nem is, abból mindenképp, hogy kikből állt össze a banda. Teszem hozzá, hogy Balázs színpadi előadása, éneke már a Freshfabrikban és a P.O.T-ban is lenyűgözött. Mi történt veletek azóta?

- Ki akartuk próbálni magunkat más stílusokban is. Egy haveri próbálásnak indult, aztán banda lett belőle. Szerintem az elején mi sem gondoltuk, hogy ennyire fontos lesz az életünkben ez a formáció. Nagyon egymásra találtunk és nagyon jó együtt zenélni. A banda jelenlegi felállása: Delov Jávor (dob) , Jero (basszusgitár), Dure (billentyű), Vigh Dávid (gitár), Tanka Balázs (ének)





 The Trousers interjú (2009)

Megjelent: 2009. február 21. szombat 12:00
Szerző: zuzup
 Interjúk 

- Mondanátok egy rövid történetiséget a zenekarról?

- 2004-ben alakultunk, 2005-2006-ban tagcserék, útkeresés és összecsiszolódás után összeállt a banda, felvettük az első EP-nket, és 2007 őszén lettünk ismertebbek a „Blood for you” rádiós és tévés sikere nyomán. Játszottunk Ausztriában, Németországban a Melt! Fesztiválon, Belgiumban a Botanique Klubban, megjelentünk az USA-ban és Franciaországban. Tavaly jött ki a bemutatkozó albumunk, jó visszhangokat kaptunk. Most a második lemez számait gyúrjuk, tavasszal pedig számos vidéki várost meglátogatunk a Heaven Street Seven és a Kiscsillag előzenekaraként, illetve külföldi fellépések vannak szervezés alatt, Franciaországba, Németországba, Belgiumba, Romániába.


 Gonzo interjú (2009)

Megjelent: 2009. február 20. péntek 12:00
Szerző: zuzup
 Interjúk 

- Szervusztok! Mi az összefüggés a Gonzo, a The Trousers, és a Turbo között?

- Ugyanaz a management, azaz mindhárom zenekar a MamaZone „istállóba” tartozik.

- Mit jelent az, hogy a muzsikátok a modernebb irány felé tendendálódik?

- A hagyományos hangszerek mellett van benne szinti, sampler és laptopról is mennek audiosávok a koncert alatt, de persze valami nem ettől lesz modern. Inkább azt mondom, hogy figyelemmel kísérjük a nemzetközi színtér fejlődését és ez szerintem érződik a zenében, így vagy úgy beépülnek a Gonzo számaiba. Ezt van, aki trendiségnek, vagy másolásnak látja, mi inkább nyitottságnak.


 All Falls Down interjú (2009)

Megjelent: 2009. február 17. kedd 18:00
Szerző: zuzup
 Interjúk 

- Szabadszállásiak vagytok? Mi a zenekar története?

- Igen, a zenekarban mindenki szabadszállási jelenleg. Az előző dobosunk, Korb Máté kecskeméti illetőségű volt. Ő 2007 végén távozott a bandából. De akkor kezdjük is az elején. 2006-ban alakultunk, a két alapító tag Balogh Dávid (gitár) és Kiss Szabolcs (basszus). Hozzájuk csapódott Szirtes Tamás (gitár) és szerény személyem az énekesi posztra. Aztán jött Máté a dobok mögé, aki sajnos csak egyetlen évig volt nálunk. A bandában mindenki kezdő zenész volt, de ennek ellenére könnyen összekovácsolódtunk, a zenei ízlésünk is nagyjából megegyezett. Máté távozása után viszonylag gyorsan sikerült másik dobost kerítenünk, Fekete Gábor személyében, aki már tapasztaltnak számít a hangszerét illetően, a legtöbben ismerjük már régóta, így könnyen felvette a ritmust, és rutinosan be is illeszkedett. Sajnos nemsokára egy költözködés miatt Tomi is távozásra kényszerült a kötelékből, őt váltotta nálunk Jancsovics László, aki először csak kisegített, aztán végül nálunk ragadt.

Nemrég egy másik énekes is csatlakozott hozzánk, Bognár Ferenc, aki korábban már zenélt együtt Gabesszal (Fekete Gábor) az Inside Ash nevű formációban. Őt azért vettük be a csapatba, hogy kipróbáljuk milyen a két énekes felállás, és nem mellesleg Fecó tudja hozni a tiszta ének témákat is. Eddig nagyon jól halad az együttműködés, pozitívak a visszajelzések is.


 Otila interjú (2008)

Megjelent: 2009. február 15. vasárnap 12:00
Szerző: zuzup
 Interjúk 

- Egy kis történetiséget kérnék szépen!

- Az Otila története egészen 2005-re nyúlik vissza. Akkor még teljesen más volt a felállás és a zenei stílusunk is. A zenekar székhelye Miskolc, itt is alakultunk. Levi (gitár) fejéből pattant ki egyébként az egész Otila, majd a haveri körből "szedte össze" az akkori zenésztársait.



 Stressz nélkül - No Stress

Megjelent: 2009. február 13. péntek 12:15
Szerző: csikiroland
 Interjúk 

Számomra mindig felüdülést jelent, mikor olyan zenekart ismerek meg, melynek stílusa nem a „hörgős – ordibálós – csörömpölős” kategóriába tartozik. Gyomorgörcs kínoz, izzad a tenyerem, mikor az előbb említett stílus követőit meghallom valamelyik fesztiválon. A No Stress zenekar zenéjét hallgatva, szerencsére nem kell ettől tartanom. A Madár Csaba gitárossal készített interjúban szeretném bemutatni az együttest, és első albumát.


 Athalay interjú Dobos Elvirával (2009)

Megjelent: 2009. január 29. csütörtök 12:05
Szerző: zuzup
 Interjúk 

- Nagyon jó kis cikk volt az utolsó is, amit a Passziora küldtél! Nagyon sokan elolvasták, amikor arról a bizonyos tehetségkutatóról írtál.

- Igen, ennek nagyon örülök!

- Mi történt veletek azóta, amióta utoljára beszéltünk?

- Felvettünk egy új lemezt, készítettünk egy videó klipet, koncerteztünk. A videó klip rajta lesz az új lemezen, ami pár hét múlva fog megjelenni Olaszországban.


 REMORSE interjú (2009)

Megjelent: 2009. január 29. csütörtök 00:00
Szerző: palszabolcs
 Interjúk 

Kedvenc hazai vérthrashereim pár évig várakoztattak ugyan, de egy igazán D.Ü.H.-ös lemezzel tértek vissza tavaly ősszel. Ami kétségtelenül jól sikerült munka, és olvasgatva más recenziókat nem vagyok egyedül e véleménnyel – bár nekem személy szerint az előző anyag még jobban tetszett. Az új lemez és néhány egyéb dolog kapcsán szegeztem neki egy sor kérdést a Nagyfőnöknek.


 Megazetor interjú (2009)

Megjelent: 2009. január 25. vasárnap 12:05
Szerző: palszabolcs
 Interjúk 

A furcsa nevű zenekar csupán az utóbbi néhány évben kezd betörni a köztudatba, pedig már évtizednél is hosszabb ideje nyűvik a húrokat. Időközben két demót és egy meglehetős pozitív visszhangokat kiváltó EP-t szabadítottak a világra, tavaly év végén pedig végre megérkezett az első nagylemez. Ennek kapcsán postáztam nekik néhány kérdést, amelyekre Drazsé (Derzsi János énekes) és Peti (Erdélyi Péter gitáros) pötyögték a válaszokat...


 Fortress interjú Mónus Szabolccsal (2009)

Megjelent: 2009. január 24. szombat 00:00
Szerző: zuzup
 Interjúk 

- 2001-ben alakultatok. Mi minden történt veletek 2006-ig, amikor is elkészítettétek az első klipet?

- Nevet választottunk, próbatermet kerestünk, tagokat toboroztunk, mint minden bandánál nálunk is volt mozgás tagcserék terén. Továbbá elkészítettünk egy koncertnyi anyagot, ami főként saját dalokból és néhány kötelező feldolgozásból állt. Egyébként ez a koncepció a mai napig sem változott. Sokkal jobban szeretjük a saját dalokat a feldolgozásoknál. Készült demó, stúdió, és koncertfelvételünk. Szerveztünk és részt vettünk több jótékonysági koncerten. III. helyezést értünk el Azfeszt tehetségkutatóján. Koncerteztünk több neves zenekarral, ilyesmi.


 CADAVERES interjú (2009)

Megjelent: 2009. január 22. csütörtök 00:00
Szerző: palszabolcs
 Interjúk 

Nem hiszem, hogy a Cadaveres különösebb bemutatásra szorulna, hiszen nálunk is több ismertető, koncertbeszámoló és interjú jelent már meg velük kapcsolatban. Az elmúlt esztendő végén „Evilution” címmel jelent meg második nagylemezük, valamint egy DVD (Devil’s Dozen) is, ezek kapcsán tettem fel Körminek tucatnyi kérdést e-mailban...



Összesen 89.384.345 találatot kaptunk az oldal 2003 júliusi indítása óta!



 Horváth Attila interjú (2009)

Megjelent: 2009. január 19. hétfő 00:00
Szerző: pjuan
 Interjúk 

marothy.hu: Életmű! Viszonylag kevés dalszövegíró van, akinek ismerné a nevét a nagyközönség. Pedig a magyar rajongók gyakran a szövegeket helyezik előtérbe, zene terén megelégednek kedvenc stílusukkal – s mégis legfeljebb imádott együttesük tagjainak (énekesének?) nevét tudják elmondani, kevésbé izgatja őket, ki írta „himnuszaikat”. A ritka kivételek közé tartozik Horváth Attila. Nem azért, mert szinte megszámlálhatatlanul sok zenekarral dolgozott és dolgozik, hanem mert minden egyes alkalommal minőségi szöveg kerül ki keze alól.


 Keeper Of Dreams interjú (2008)

Megjelent: 2009. január 18. vasárnap 00:00
Szerző: zuzup
 Interjúk 

- Mi történt veletek ebben az évben?

Marci: - A leglényegesebb, ami ebben az évben történt a zenekarral az, hogy a nyár folyamán rögzítettük első nagylemezünket, a címe Taste Smashed to Pieces lett. A borító munkálatai még folyamatban vannak, de már hamarosan készen lesznek a promo CD-k, és akkor megpróbáljuk minél több kiadóhoz eljuttatni ezeket. 2007/2008 fordulóján már felvettünk egy 3 számos demot házi körülmények között, de annak nem volt olyan jó minősége, hogy a kiadók érdeklődését felkeltse, így úgy döntöttünk nagyobb fába vágjuk a fejszénk. A miskolci HangArt stúdióban 8 számot, plusz egy introt rögzítettünk. Ezen kívül az év folyamán a próbák, a dalírások zajlottak, valamint igyekeztünk minél több koncertet adni. Egyelőre még csak a közeli városokba jutottunk el, mint például Kiskunfélegyháza, Szabadszállás, Soltvadkert, Szeged, és persze itthon Kecskeméten játszottunk a legtöbbet. A zenélésen kívül dolgozunk, tanulunk, iszunk!


 FUNEBRE interjú 2009

Megjelent: 2009. január 10. szombat 00:00
Szerző: palszabolcs
 Interjúk 

A hazai undergroundban jártasak számára minden bizonnyal nem ismeretlen Khrul neve. Számtalan formációban működött már közre ilyen-olyan módon, de emellett több saját projectet is üzemeltet. Ezek egyike a Funebre, amelynek tavaly jelent meg az első nagylemeze a Hungaryan Records gondozásában és amelyről Farkas Öcsi kanyarintott egy alapos ismertetőt. A kiadvány kapcsán már korábban egyeztettem Khrullal egy rövidebb interjút – szigorúan csak a Funebre dolgaira és a lemezre koncentrálva –, amely végül a napokban nyerte el az alább olvasható végleges formáját.


 Cojones interjú TGer-rel, és FeneNagy-gyal (2008)

Megjelent: 2008. december 23. kedd 00:00
Szerző: zuzup
 Interjúk 

- Mit jelent a Cojones?

TGer: - A név története ott kezdődik, hogy kitaláltam milyen nyelven legyen... :) Az angol és a magyar, sablon, mint állat, gondoltam próbálkozzunk spanyolul: Cojones (ejtsd: Kohonesz). Elővettem a szótárat, és kikerestem belőle minden olyan szót spanyolul, ami valami szimplán hétköznapi dógot jelent. Ebben ott a kanyar, hogy a nevünk végén az S az szimpla többes szám. Szóval a "cojone" kifejezést a "fasz" menüpont alatt találtam meg. Miután kiválasztottuk, utána néztem ennek a kifejezésnek rendesebben is és az amerikai angolhoz kötődően hoztam fel újra, miszerint ez annyit jelent: egy frankó, odabaszós dolog. Van benne kohonesz, "a guy, had big Cojones", vagyis "egy tökös gyerek". Ha van benned kohónesz, van benned spiritusz! Látod, nálunk nincsenek elvek, mint sátánizmus, meg ilyen faszságok, amiből előbb utóbb ki lehet nőni, csak annyi, hogy legyen benne kohónesz!! A kohónesz az az, amitől egyedül öt felé szaladsz, mert odabasz.


 Szekció interjú (2008)

Megjelent: 2008. december 15. hétfő 18:00
Szerző: zuzup
 Interjúk 

- A Szekció dallamos rockot játszik. Hogyan látjátok: mennyire van nálunk igény erre a zenére?

- A dallamos rock zene mindig is olyan műfaj volt, amire folyamatosan szüksége van az embereknek. Mindig kell, hogy szülessenek olyan dalok, amik a dallamvilágukkal és a mondanivalójukkal megmozdítanak valamit az emberekben. Még mindig nagyon sokat táplálkoznak a hallgatók a régi idők - ilyen jellegű - együtteseinek zenéiből, de az új generáció is felütötte a fejét és remélhetőleg egyre nagyobb teret fog hódítani. A ma "divatos" rock zenék, hörgő hangvételükkel, "menetelős", egysíkú gitárbetéteikkel inkább csak a fiatalok feszültségének levezetésére szolgálnak.

Nem mondom, hogy rosszak, hiszen ez is része a modern kultúránknak, viszont nehéz elképzelni, hogy KisPisti 16 éves pogózó rocker 35-40 évesen munkából hazafele menet benyom egy jó kis "hörgőset" az autó hangtechnikájába és boldogan "dudorássza" együtt a kis családjával, ahol KisnéTóthJoli inkább valami "tuctuc" zenét énekelgetne.... Mindig is szükség volt és lesz is az érzelemgazdag, mondanivalóval rendelkező rock zenékre.


 PANTHEIST interjú (2008)

Megjelent: 2008. december 12. péntek 18:00
Szerző: pjuan
 Interjúk 

Sokan eleve előítélettel viseltetnek a funeral doom műfaj iránt, annak ellenére, hogy talán soha életükben nem hallgattak végig rendesen egy ilyen stílusú lemezt. Pedig a színtér nevesebb csapatai igazán megérdemlik az elismerést, mert az általuk megteremtett atmoszféra szinte párját ritkítja. Ahogyan az az évek óta nagy-britanniai székhelyű Pantheist aktuális lemezén (Journey Through Lands Unknown) is tetten érhető; ennek kapcsán volt szerencsém feltenni egy tucatnyi kérdést e-mailban a zenekart alapító Kostasnak, aki roppant készségesen válaszolt – még ha néhány válaszát a dalszövegek ismerete nélkül nem igazán értem –, ezúton is köszönet érte!





Sorstársunk
Dionysosrising Blog


 SUNDAY FURY interjú (2008)

Megjelent: 2008. december 10. szerda 18:05
Szerző: palszabolcs
 Interjúk 

A váci-budapesti illetőségű zenekar – talán nem túlzás – már igen jól ismert a hazai stoner rajongók előtt. Tavaly egy igen erős lemezt adtak ki „First” címmel, pár hete pedig eljutott hozzám egy öt számos promó CD, amelyen részben korábbi, részben pedig új, a remélhetőleg nemsokára esedékes második lemezre szánt dalok hallhatók. Ennek apropóján tettem fel néhány kérdést a csapatnak e-mailban, amelyekre Levi (gitár/ének) és Laci (gitár) pötyögték a válaszokat.


 Karantén interjú (2008)

Megjelent: 2008. december 07. vasárnap 18:05
Szerző: zuzup
 Interjúk 

- Mikor alakult a Karantén? Hogyan emlékszel visza a kezdetekre?

- Mint a legtöbb zenekar, mi is tizenéves fejjel kezdtük el a zenét. Illetve Lacin kívül (alapító tag, a dobos) nem nagyon volt zenei előéletünk. Jött a "csináljunk egy bandát" és aztán csináltunk is. Elég nehezen indult be, de ma már úgy érzem megérte ennyit "küzdeni" vele. 2002-ben fogant az ötlet, de az igazi születésnapot 2003 május 10-re datáljuk, az első fellépésünk idejére.

- Van már kiadott anyagotok?

- 5 év alatt 5 demó lemezt csináltunk. Illetve az ötödik még éppen masterelés alatt van. Ezt már inkább maxinak szeretjük nevezni, ugyanis tervben van egy nagylemez, amire már bőségesen tudunk válogatni a saját dalokból. Egyébként az eddig felvett lemezekből és zenékből ízelítőt lehet kapni mind a zenekar weblapján, mind pedig a myspace oldalunkon.


 Interjú Kiss Juliettel, a To-Mera énekesnőjével

Megjelent: 2008. december 05. péntek 18:05
Szerző: pjuan
 Interjúk 

A To-Mera nevű angliai székhelyű prog metal zenekar nemrég jelentette meg Delusions címmel a 2. lemezét. A csapat magyar énekesnőjét, Kiss Juliet interjúvolta meg Tonka Zoli e-mailben...

Menjünk vissza egy kicsit az időben. Készítettetek egy demót, majd megjelent a Transcendental album, amelyre elég jó kritikákat kaptatok. Hogy fogadta a zenéteket a közönség?

Némelyek lelkesedéssel, mások összeráncolt homlokkal de összességében rendkívül pozitívan. Amikor az első két dalt felvettük egyáltalán fogalmunk sem volt róla, hogy mire számítsunk szóval a csapat körüli nagy felhajtás igencsak meglepett minket...

Azóta játszottatok több nagynevű zenekar előtt, mint például a Fates Warning, a Dream Theater, vagy az Emperor, az Ebony Arkkal pedig turnéztatok is Spanyolországban. Mik a tapasztalatok? Hogy fogadtak titeket a főzenekarok?

Nagyon jól, mindenhonnan nagyszerű élményekkel távoztunk, a spanyol túrát főképp élveztük. A Dream Theater-es bulinkra is különösen szívesen emlékszünk vissza – hihetetlen nagy élmény volt velük találkozni az pedig, hogy ‘saját kezűleg’ választottak minket előzenekarnak és Mike Portnoy igen elismerően nyilatkozott rólunk, borzasztó nagy megtiszteltetés volt.


 Crossholder interjú (2008)

Megjelent: 2008. november 30. vasárnap 12:12:05
Szerző: zuzup
 Interjúk 

Külföldi zeneguru csapott le a Crossholder projectjére! Ismét itt egy csapat, melyet itthon szinte senki sem ismer, de külföldön már milliók hallottak róluk, egy országos rádióadón. - Szia Güzü! Most is veled készítem ezt az interjút, mert azt hallottam, hogy egy külföldi zenei szerkesztő, műsorvezető, Andrei Partos (Partos András, Radio Romania) Bukarestből utazott Budapestre, hogy lásson, halljon titeket. Igaz ez a hír?



- Szia Zsuzsa, Igen, igaz, de előtte is meg szeretném köszönni, hogy felkértél erre az interjúra! :) Te vagy az első újságíró, akinek eddig is, egy alkalommal nyilatkoztunk, de akkor, 2008 júniusában még nem volt annyira letisztulva az egész történet. Ezt az interjút is neked adom elsőként Magyarországon, mert te vagy az az ember, aki pusztán a zene szeretete miatt találtál meg minket annó! :) Persze, miután az anyagod megjelenik, más újságoknak is nyilatkozunk majd, ugyanis, most már itt az ideje, hogy a nagyérdemű megtudja, miszerint júniustól, miért is hallgattunk eddig!


 Mafia interjú Sidivel (2008)

Megjelent: 2008. november 27. csütörtök 18:05
Szerző: zuzup
 Interjúk 

- Nagyon meglepődtem, amikor tavaly találtam egy zenekari oldalt a hotdog.hu-n. A banda a Mafia volt, egytől-egyig színvonalas - rock és metal körökben - ismert zenészekből állt. Először azt hittem feloszlott a Zanzibar... Mi motivált arra, hogy alapítsatok egy újabb zenekart, és ki volt ennek az ötletnek a szülő atyja?

- A Mafia ötlete bennem már évekkel ezelőtt felmerült, ahogy nőttek a fiókban a keményebb riffes témák, és azok a szövegek, amikről már a megszületésükkor is sütött, hogy nem lesznek hitelesek Rita szájából - hiszen neki is van egy határozott lelki világa -, és az évek alatt már összecsiszolódtunk annyira, hogy tudtam, mit énekel el szívesen és mit nem. Ilyen szempontból talán még jót is tett a Zanzibarnak, hogy nem erőltetem rájuk a "zsére" hangolt ötleteimet. :) Éppen egy szilveszteri Zanzi bulit követő hepajkodás alkalmával a szálláson lett először kimondva, hogy megszületett a Mafia, hiszen a tagok jó része valamilyen formában kapcsolódnak a Zanzihoz. Levi például (szintén gitár) 6 éves korom óta az egyik legjobb barátom, szinte már testvérem, öt évig dolgozott a Zanzibar hangmérnökeként. Miki - a basszer -pedig nemes egyszerűséggel szintén a Zanzibar tagja.




 Fading Circles interjú (2008)

Megjelent: 2008. november 26. szerda 18:05
Szerző: zuzup
 Interjúk 

- Először is szeretném elmondani, hogy örömmel tölt el, miszerint ismét ráakadtam egy csíkszeredai zenekarra! Mikor alakultatok, és hogyan, mi volt az oka egyáltalán, hogy zenekarrá szeretettek volna válni?

- 2003-ban alakultunk. A magyarázat egyszerű, mindannyian zenéltünk már korábban és hiányzott az aktív muzsikálás. Nagyon-nagyon bőven a zenekar története megtalálható a csapat hivatalos honlapján.


 Halott Világkép interjú (2008)

Megjelent: 2008. november 11. kedd 18:00
Szerző: zuzup
 Interjúk 

- Nem vagytok már kezdő zenekar. Mióta vagytok együtt?

- A Halott Világkép zenekart 2000 júliusában alapítottuk ketten, én Bercsényi Zoltán (szólógitár) és Tiebel Ferenc (dob).


 Silent Shout interjú (2008)

Megjelent: 2008. november 09. vasárnap 14:14:29
Szerző: zuzup
 Interjúk 

Ismét szeretnék ajánlani egy tehetséges bandát. Ami szimpatikus számomra, hogy hihetetlen összetartás van közöttük, kifejezetten optimisták – bár ők is megvívják az új zenekarok harcát -, szerények, és felettébb lelkesek. Dénest idézném a zenekarból: „Nem tudhatod hogy nem jó, amíg nem hallottad élőben. Ergó tessék szépen elmenni koncertekre!”


 Kettős Zeppelin ünnep Veszprémben

Megjelent: 2008. november 07. péntek 00:00
Szerző: bcsaba
 Interjúk 

Tizenöt éves a Zepsession, negyven esztendeje alakult a Led Zeppelin. Nos, a veszprémi Zeppelin Tribute Zenekar gondolt egy merészet, és az alkalomhoz illően szervezett egy monstre bulit a Királynék Városában. A részletekről Nagy Gergő gitárossal beszélgettünk.

- Lényegében külön-külön már megünnepeltük mindkét eseményt, a Zeppelin születésnapját Budapesten, a PECSA-ban, a Zepsessionét pedig a veszprémi Várkertben, a Bluesberryvel és az LGT Emlékzenekarral közösen – kezdte Gergő a részletek taglalását – de úgy gondoltuk, hogy a két dolgot összekötjük, és a magunk módján is ünnepelünk. Már nyár elején elkezdtük szervezni a bulit, de még nem tudtuk, milyen keretek között, milyen vendégekkel és hol játsszunk. Bár már évvége van, de nem csúsztunk ki az évfordulóból. Nos, a koncert 2008. november 22-én lesz.


 Szép Baleset interjú (2008)

Megjelent: 2008. november 05. szerda 12:10
Szerző: zuzup
 Interjúk 

- Ki volt az ötletgazda erre a banda névre, és mi a története?

A név Zsoltitól, a dobosunktól származik. Korábban Agressive WC-pumpa volt, de azt jobbnak láttuk elhagyni. Aztán Zsolti mondta, hogy mi lenne, ha Szép baleset lennénk, a többieknek pedig tetszett.


          

Ajánló









Ez is érdekelhet

David Gilmour - Live At Pompeii - a mozikban és lemezen (2017)
A néhai Pink Floyd énekes-gitárosa ősszel új koncertanyaggal jelentkezik. A legutóbbi szólóalbuma után, 2015-2016-ban turnézó

Tovább...
Accept - The Rise Of Chaos (2017)
A '76-tól Accept néven dolgozó német heavy metál legenda a 2009-es újraindulása után sokáig úgy tűnt, hogy minden rendben megy tovább, hiszen Udo Dirkschneider helyére megtalálták a

Tovább...
Rock Fesztivál - jó az öreg a háznál (2017)
Az újságíró másképp látja a dolgokat, mint a rajongó, hiszen mindkettőnek más a feladata. Kritikus szemmel kell megírni észrevételeinket

Tovább...
Slowmesh - interjú Dáviddal (2017)
Szia, Dávid! Örömmel üdvözöllek a passzio.hu-n. Attól függetlenül, hogy idén áprilisban debütált a felállás első albuma, nem mondhatni, hogy friss hús

Tovább...
Schwarcz András interjú - 1. rész (2017)
Schwarcz András a Ferm, az Amphora és az ex-Vér dobosa volt. Kiváló interjúalany, dőlnek belőle a jobbnál-jobb sztorik, és még

Tovább...




Koncertek 2017. szeptember 26. és 2017. október 12. között:









Klipmánia