Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Pristine - Ninja (2017)

 Látogatottság
Összesen
86690126
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Rock a 70-es évek Szovjetuniójában 

Interjúk

Interjú Szövényi Lászlóval az egykori Pléh együttes basszusgitárosával

Miután nemrég megjelent egy cikk az egykori Moszkvában a 70-es évek elején zenélő Pléh együttesről továbbgondoltam a dolgot, és a zenekar basszusgitáros-vezetőjét az akkori szovjet állapotokról faggattam. Milyen lehetett akkoriban ott rockkal foglalkozni, milyenek voltak a körülmények, milyen volt a közönség és a többi.

Nagyon örülök a megkeresésnek, bár a téma szakértőjének nem tekinthetem magam. Mivel azonban Moszkvában megalakított zenekarommal, a Pléh együttessel 68-tól 72-ig aktív szereplője voltam a helyi rock-életnek, akkori élményeimet örömmel megosztom a tisztelt érdeklődőkkel.


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Raintime - Flies & Lies (2007) 

Lemezismertetők

Az Olaszok legjobb prog-power bandája az 1999-ben Maniago-ban alakult Raintime zenekar. 2005-ben mutatkoztak be az Arise Records segítségével, az akkor kiadott Tales From Sadness lemezük nemzetközi karriert is befutott. Második, most megjelenő, Flies & Lies című kiadványuk az ott kitalált stíluskeverék, Tommy Hansen producer (HELLOWEEN, TNT, PRETTY MAIDS, FATE) segítségével tovább fejlesztett változata. Ütős lemez, ahol a előtérben van a prog-power és használnak melodic-death eleket is...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Pure Reason Revolution - The Dark Third (info) 

Rövid hírek

Azaz a hiányzó láncszem a Pink Floyd és a XXI. század között! Ebben a muzsikában az alkotók gyönyörűen összehozzák a belső űrutazás és a rock kontrasztját. Az amerikai sajtó a zenekart párhuzamba vonta The Mars Volta, Super Furry Animals és Muse zenéjével, ezzel a megállapítással persze nyugodtan vitába lehet szállni! A londoni ötös nagyon eredeti, nagyon különleges zenét mondhat magáénak, amelyről a fenti együtteseken kívül sokkal több minden jut az ember eszébe. Persze ha az ember meghallgatja a zenét, nyilvánvalóan alkot róla saját véleményt, mert emellett a muzsika mellet nem lehet csak úgy elsétálni!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Suicide Pride - Zero Tolerance - Rollin Wallowin @ 070406 - Grabowski 

Koncertmenü

2007.04.06. Zalaegerszegen lesúlytanak Győr, Budapest és Csorna Huligánjai a club Grabowskiban! Az estét a csornai Suicide Pride kezdi akiknek hamarosan elkészül az első lemezük ami saját forgalmazásban fog napvilágot látni! Ezután a budapesti paraszt hardcore neves képviselője a Zero Tolerance fogja leszabkodni mindenki arcáról a bőrt. És végül de nem utolsó sorban a győri Rollin Wallowin fogja a metált tolni a helyieknek akik szintén lemez megjelenés előtt álnak! A belépő 600HUF kezdés pedig várhatóan este 8kor fog lenni!

stayhard.atw.hu

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 DYING FETUS - War of Attrition (2007) 

Lemezismertetők

Nem sűrűn találkoztam még ennyire megosztott véleményekkel, mint amilyeneket a Haldokló Magzat legfrissebb alkotásáról olvastam. A nullától a száz százalékos teljesítményig mindenféle lehetséges értékelést kapott a különféle külföldi oldalakon, sőt még olyan is előfordult, ahol a cikk szerzője azt javasolta, hogy senki se vegye meg és ne töltse le, mert annyira gyenge... Na ne, ez azért már erős. Tény, hogy a csapat előző lemeze (Stop At Nothing – 2003) is váltott ki némi vitát a rajongótáborban, de ezek után igencsak kíváncsi voltam, hogy milyen is valójában az új korong.


Szerkesztette: PalSzabolcs
Tovább...

 Jazz legendái: TEDDY EDWARDS 

Cikkek

- 1924. április 26-án született a Mississippi állambeli Jacksonban, Egyesült Államok. Gyermekkorában helyi zenekarokban altszaxofonozott és ezen a hangszeren játszott akkor is, amikor 1940-ben Detroitba költözött. Territory zenekarokkal Michiganben és Floridában turnézott, többek között Ernie Fields és Stack Walton vezetésével. A Walton bandben számos ős-bopperrel játszott együtt, így Howard McGhee-vel, Wardell Gray-vel és Al McKibbonnal. Edwards 1944-ben Kaliforniában telepedett le, s a Roy Milton vezette rhythm & blues zenekarban való közreműködés után McGhee-hez csatlakozott és áttért a tenorszaxofonra.


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Nulladik Változat - HTK @ 070407 - After Music Club 

Koncertmenü

Felélednek a legendás Rémálom a Nyár utcában rendezvények az ex-Marco Polo utódjaként működő After Music Clubban (Bp. VII. Nyár u. 6.). Rögtön megkaphatjuk a Holt Költők Társaságát, akik Szép lesz c. lemezükkel egyre komolyabb nevet vívnak ki maguknak alter és dark közegekben. www.hkt.hu Őket követi a friss DVD-kiadványra készülő Nulladik Változat Retro-ja, akiket a waves gitárzenét kedvelőknek biztos nem kell bemutatni. 7 önálló albumon és számos válogatáson is szerepelnek, emellett igazi koncertzenekar. www.nulladik.hu Legutóbb a Pál Utcai Fiúkkal láthattuk együtt őket. www.aftermusicclub.hu


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Csakazértis hírek 070401 - Újra 6an 

Rövid hírek

Sziasztok
Kényszerszünet után Áprilistól végre újra színpadra lép a Csakazértis zenekar. Az új honlap készül, a második nagylemezünk számai 70%ra készre sültek. A tagcsere miatt sajnos csak nyáron tudjuk rögzíteni a koronogot ami, azt jelenti, hogy ez év decemberére csúszik a hanghordozó megjelenése. Köszönjük a holtidőszakban a támogatást és a bíztatást lelkes rajongóinknak.

Koncerjeink a közeljövőben:
Április 7. Vörös Yuk (Heten mint a gonoszok Fesztivál)
Május 11. Békéscsaba (ROAD)
Május 18. Győr (ROAD) vendég Pintér Zsolt "POT"
www.csakazertis.hu

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 070407 @ Óborozó 

Koncertmenü 2007 – 04 – 07 @ Óborozó
REFLECTED (Punk rock from Salgótarján)
KÖTELEZŐ KÖZHELYEK (BP – Gödöllő - Csömör Fuckin’ punk joke!)
ANTI – FITNESS CLUB (Pop punk from BP)
SZÜKSÉGÁLLAPOT (Emo Punk rock from Eger)

2007. Április 7. – én a budapesti Óborozó fog helyt adni 4 punkosabb érzelemmel nyomuló bandának. Fellép az egri SZÜKSÉGÁLLAPOT, akiknek 2006 – ban jelent meg a legutolsó anyaguk és töretlenül koncerteznek a testvérbandájukkal , s minél több helyre eljuttatják dallamos punk muzsikájukat. Az ANTI – FITNESS CLUBnak ez a koncert lesz az EP – bemutató, hiszen egy megújuló bandát láthatunk majd ezen az estén, meglátjuk milyen formában lesz az újítás. A KÖTELEZŐ KÖZHELYEK idiótái szervezték ezt a bulit ennyi jó bandával, s nekik is kijön majd egy Ep – jük, de az még egy picit várat magára, a lényeg, hogy nem unatkozunk majd koncertjük láttán. Végül Salgótarjánból a REFLECTEDéket csodálhatjuk meg, akik melodikus punkjukkal fogják célba venni az Óborozót. Ennyi jó bandával az élen neked is itt a helyed Április 7. – én szombat este.; Kezdés: 20 H; Belépő: 500 HUF

Hivatalos oldalak:
www.reflected.hu
www.kozhelyek.hu
www.szuksegallapot.hu
www.afc.punkportal.hu

My space arcoknak:
myspace.com/reflectedpunkrock
myspace.com/kozhelyek
myspace.com/antifitnessclub
myspace.com/szükségállapot

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 HUNGARICA - Nem keresek új hazát (info) 

Rövid hírek

Mentes Norbert (Moby Dick) és Hoffer Péter (Moby Dick) nemzeti rock - metal - HC projectje a HUNGARICA, kiegészülve Sziva Balázs (Romantikus Erőszak) énekessel. A dalok szövegét Pusztai Zoltán (Moby Dick, Auróra) írta. A nemrég megjelent bemutatkozó lemezen vendégként szerepel Nagy Feró (Beatrice) és Téglás Zoltán (Ignite)! A Nem keresek új hazát 15. helyen nyitott a MAHASZ listán!


Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 BLACK SABBATH - The Dio Years (info) 

Rövid hírek

Április 2-án jelenik meg a legendás metal csapat, a Black Sabbath legjobb dalainak gyűjteménye, Ronnie James Dio-val. Az albumra 3 vadonatúj szerzemény is felkerült.A zenekar az album megjelenésével egy időben világkörüli turnéra indul, melynek során szeptemberben Európába látogatnak.







1. Neon Knights
2. Lady Evil
3. Heaven And Hell
4. Die Young
5. Lonely Is The Word
6. The Mob Rules
7. Turn Up The Night
8. Voodoo Voodoo
9. Falling Off The Edge Of The World
10. After All (The Dead)
11. Tv Crimes
12. I
13. Children Of The Sea (live)
14. The Devil Cied
15. Shadow Of The Wind
16. Ear In The Wall

www.rhino.com
WARNER - MAGNEOTON Hírlevél

Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 In This Moment - Beautiful Tragedy (2007) 

Lemezismertetők

Az ember mindig örül, amikor a hím uralta metal mezőnyben egy-egy metal istennő tűnik fel! A 2005-ben California-ban alakult In This Moment, benne Maria Brink énekessel pedig egy ilyen banda, ráadásként metalcore-t nyomnak, ami merőben szokatlan. Valószinűleg ezért jutottak szinte azonal nagykiadós, pontosabban Century Media Records-os lemez kiadásának közelébe, ráadásnak sikerült egy igen-igen neves producert is kifogniuk Eric Rachel személyében, aki az Atreyu, God Forbid környékéről lehet ismerős...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 ANDORKA PÉTER - Üzen március (info) 

Rövid hírek

Andorka Péter 2005-ben írta az Üzen Március című zenés ünnepi játékot, amely az 1848-49-es szabadságharcról szól. Kizárólag megzenésített versekből áll (Petőfi, Arany, Juhász Gyula, Kányádi Sándor, Wass Albert), azonban egyfajta szimfonikus rockoperai stílusban megfogalmazva. A darab előadó apparátusa igen nagy: a rock-együttes és a szólisták mellé vonósnégyes, szimfonikus zenekar és énekkar is társul. A felvételen olyan neves művészek játszanak, mint a MISZTRÁL EGYÜTTES, a GÁVEL-TESTVÉREK EGYÜTTES, DÉVAI NAGY KAMILLA ÉS TANÍTVÁNYAI, Papp Zoltán és Dunai Tamás színművész urak, komolyzenei oldalról pedig szólamvezetői szerepet vállalt Sebők Erika (a BFZ I. fuvolistája), Dienes Gábor (T-Com Szimfonikusok I. oboistája), Borsódy László (az Orfeo Zenekar I. trombitása), Bera Zsolt (a Hot Jazz Band harsonása) illetve Nagy Zsolt (a Dohnányi Szimfonikus Zenekar ütőse). Közreműködött a Szentendrei Szimfonikus Zenekar, a fentebb említett művészek mellett számos kisegítő zenésszel együtt. Vezényel: Andorka Péter.


Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 Csókolom, Peet, Kispál és a Borz @ 070317 - Pecsa 

Koncertbeszámolók

Kis fotógaléria a 2007.03.17-i PeCsa buliról - Csókolom, Peet, Kispál és a Borz. A továbbra kattintva, az előző képes beszámoló folytatásaként ismét képeket lehet nézegetni, amiket S.Varga Ilona - A Lion készített!




Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Self Control hírek - 070401 

Rövid hírek

A napokban látott napvilágot a szekszárdi Self Control zenekar bemutatkozó anyaga. A szolnoki Denevér stúdió és a Határock Nélkül Tehetségkutató segítségével elkészített anyagot meghallgathatjátok a selfcontrol.uw.hu oldalon. Az anyag kissé HC ízű, de aki megfejti a pontos stílust csokit kap. Örülnénk ha sokan belehallgatnátok. A Ti véleményetek, kritikátok számít. Március elejétől a Self Control a Prosecturával járja az országot egy közös túrné keretében. Mindenkit várunk!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 eheti kettőnyégy ajánlónk 

Aktuális

Csütörtök? Nem-nem Szomszédok és nem kéthetente, viszont visszaállt a heti bejelentkezésre a KETTŐNÉGY, brávó. Egy kis ordenáréskodás a THE MINISTERS! zenekarral. Témáink: politika, programok, miniszterkedés, stúdió, orális szex, láda, feljátszó, női genitáliák, Venezuela, önelemzés, léggitár és az elmaradhatatlan kicsi a rakás.


Helyszín a szokásos:
webcsatorna.hu/sorozatok/kettonegy

subscribe@subscribe.hu
www.subscribe.hu
myspace.com/subscribe
www.bprnr.com

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 North6 hírek - 070401 

Rövid hírek

Sziasztok!
Köszönjük a sok mail-t, és jelentkezést az új gitáros- és énekes posztra, és igen Mi is észrevettük hogy a fórumunk nem működött, egy időben, de mostmár ujra fasza, jöhetnek az észrevételek, merthogy van miről... A zenekar a napokban fejezi be az uj promo számok rögzítését, és utómunkálatait - a City-Sound studiójában (thx4 Andriel) - amit az uj North6 taggal - Bölcsföldi Zolival (Rotkreis) - kiegészülve sikerlült rögzítenünk, aki tiszta vokáltémáival érdekes uj ízt vitt a megszokott n6 zenei világába. Plusz megjelentünk a myspace-en is, ahol az uj cuccot Ti is meghallgathatjátok! Találkozunk élőben!

myspace.com/northsicks
north6.hu

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Nulladik Változat hírek - 070401 

Rövid hírek

A Nulladik Változat zenekar kiadásra készíti elő az A38 koncerten felvett 4 kamerás, profi hangos anyag DVD-változatát! Részletek fentebb láthatóak! Koncert: Fénydal, Hajnal, Szemben, Riadó Rádió, 7, Retro, Baby Rohanó, Sárkány, Metropolisz, Feszültség, Kép, Fáradt utcákon! A youtube-ról is ismert 10 klip, csak persze DVD minőségben. És egy plusz korongon a Retro 4 féle változata! Jól áttekinthető menürendszer, értelmező feliratok! Már most elfogadnak előrendelési szándékot a tervezés miatt. Valószínűsithető ára: 2000 Ft.

www.nulladik.hu
maxfilm.uw.hu

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 MIZAR - ANOTHER WAY - 3RD ALTERNATIVE - NAZCA @ 070427 - Óborozó 

Koncertmenü 2007 – Április 27 (Péntek) @ Óborozó
Belépő: 500 HUF

MIZAR - Szlovák Neo – Grind
ANOTHER WAY - Fastcore from Békés
3RD ALTERNATIVE - Experimental metal
NAZCA - Moshmetal

A szlovák honból érkező MIZAR 2003 – ban alakult és magukat Neo – grindként aposztrofálják , ami alatt nyugodtan értheti mindenki a Nasumos intenzitású zenét egy még nyersebb előadásban. A zenekar 3 anyaggal rendelkezik / egy 5 számos, 10 számos illetve egy 8 számos CD – vel, amelyben ötvözik a klasszikusok által kitaposott ösvény elemeit illetve a mai modern témákat, s ettől válik egyedivé a zenéjük. Hazai részről nem hinném, hogy bemutatásra szorul a békési ANOTHER WAY, akiknek legújabb albuma remek kritikákat kapott különböző újságoktól, webzinektől, s nem is véletlenül, mert tényleg egy előremutató, korszerű, ám kompromisszumoktól mentes zenét tettek le az asztalra a srácok, mely lemez dalait élőben is gyilkosan adják elő. Ahhoz, hogy ez az est létrejöjjön, a 3RD ALTERNATIVE gárdája is kellett, hiszen ők szervezték nekünk ezt a jónak ígérkező estét. Stílusilag metalt nyomnak, amelyben remek váltások vannak, 2 énekes illetve keményebbnél keményebb témák. Bizonyára jó talpalávaló lesz a szlovákok előtt. A srácok egyébként nemsokára készülnek felvenni egy Ep-t. Az est nyitóbandája az utóbbi időben nem annyira koncertező, de újra beinduló NAZCA, akik moshos metalcore egyvelegükkel összeomlásra kényszeríthetik az Óborozó épületét. Remek dallamok, jó összkép, meglátjuk, mit nyújtanak majd élőben. Egyébként ők most vesznek fel egy pár számot, aminek cd – jét INGYEN fogják osztogatni a koncerten. Gyertek el, nagy bulinak ígérkezik ez az este.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Gyöngyvér hírek - 070401 

Rövid hírek

Üdv mindenkinek!
Előrendelhető a napokon belül megjelenő első lemezünk, melynek címe: Lacrimosa. Információkért katt a honlapunkra. A kíváncsiaknak pedig csináltunk egy röpke két perces Sample-t 4 dalból, amelyet a www.myspace.com/gyongyvermusik oldalunkon tudtok meghallgatni, 128 Kbps verzióban. Továbbá vágás alatt az új klipp, melynek címe: Égboltnak Óceánt, és ugyan egy "romatikus" dalról van szó, mégis a zenekarra koncentrálunk, a zenénk érzés világára. Nagy köszönet érte Andrej-nek! :) További hírekért látogassatok el hozzánk, van még szép számmal. Tsáó: Mazi gyongyver.uw.hu


Szerkesztette: ZuZuP
Tovább...

 Gumipop hírek - 070401 

Rövid hírek

Kedves Kedvelőnk!
Tavasszal több olyan koncertes programunk lesz az Afteres bulik keretein belül, amin meg kellene jelenned, különben csődbe megyünk. Sorrendben: Április 13. The Hated Tomorrow - Ezen az estén átmegyünk poppunkba; Április 14. The Bishops és Eight Legs (UK) koncertek - MTV2-n rendszeres szereplő londoni barátaink visszatérnek, hozzák a lemezkiadós haverjukat; Április 20. Kernefamilien dj crew (DK) - Koppenhága menő indie/tronica estje beköszön; Május 4. The Cab, You Know - Fiatal és kezdő zenekar Kecskemétről, nem szokványos indie, profi kisérletezgetős, elszáll a szinti, meg ilyenek; Május 11. The More Assured (UK) és gézakékazég - Újabb brit indie-reménység mutatkozik be gumin, hazai vendég a lusta pécsi gyerekek; Május 18. Butterfly Bangs (UK) - Még egy londoni indie banda. Ők is a Bishops kiadójánál vannak és a közelben turnéznak; Május 25. The Rocks (UK) és The Trousers - Tavaszi utolsó bulink, már megint egy ifjú brit zenekar egyetlen kislemezzel, továbbá beengedjük a 90-es éveket a Trousers személyében.

EZEKEN A BULIKON KÖZREMŰKÖDÜNK MINT DJ CREW: Április 12. The Church (AUS) és HS7 koncert a Gödörben; Április 8. Pep Magazin Party a Merlinben; Április 27. Moog, Jacked és Panic Radio koncertek az A38-on; Április 28. Present Perfect ingyenes nyitóparty a G-Pontban

myspace.com/gumipop
Gumipop


Szerkesztette: ZuZuP
Tovább...

 Empty Dreams hírek - 070401 

Rövid hírek

Március 31-től új Empty Dreams demo látott napvilágot: SOLAR WALTZ. A lemez mindhárom dala (Bad Moon Rising, Solar Waltz, End Of My Dreams) április 30-ig ingyen letölthető a zenekar hivatalos weboldalarol:

www.emptydreams.ro

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 DIMMU BORGIR + AMON AMARTH októberben a Pecsában 

Koncertmenü

The Invaluable Darkness Tour 2007
DIMMU BORGIR + AMON AMARTH
Oct. 17 - Budapest - Petofi Csarnok (HU)

Forrás:
www.blabbermouth.net
www.dimmu-borgir.com


Szerkesztette: PalSzabolcs
Tovább...

 Five Star Prison Cell - Slaves Of Virgo (2007) 

Lemezismertetők

A Five Star Prison Cell 2004-ben alakult az ausztráliai Melbourne-ben. 2005-ben mutatkoztak be a The Complete First Season című kiadványukkal. "Tech metal" vagy "Math Rock" zenét művelnek, valami olyan elvetemült stílusban, mintha a The Dillinger Escape Plan-ban Mike Patton énekelne...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Dominici - O3 A Trilogy - Part 2 (2007, info) 

Rövid hírek

Charlie Dominici ex Dream Theater vokalista ismét visszatért a reflektorfénybe egy izgalmas, metal és progresszív jegyeket egyesítő új albummal! A"O3 A Trilogy - Part 2" (kritika - korábbi info) elbűvöli a hallgatót zenei sokszínűségével és igényességével!

Hosszú karrierje során Charlie Dominici időről időre meglepetést okoz rajongóinak. Ezzel együtt az amerikai énekes sosem ismételte meg önmagát és nem kopírozott más előadókat, minden, ami az Ő nevéhez fűződik eredeti hangzású és friss muzsika. „Sosem vettem példának a korszak énekesei közül bárkit, úgy akartam énekelni a dalaimat, ahogyan azokat énekelni kell. Néha úgy hangzanak, mint a Metallica, vagy a Judas Priest, máskor inkább a Dream Theater-re vagy a Queen-re hajaznak. De leginkább saját hangzással rendelkeznek” – nyilatkozik Charlie Dominici.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

36440 Cikk (1458 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 | 1444 | 1445 | 1446 | 1447 | 1448 | 1449 | 1450 | 1451 | 1452 | 1453 | 1454 | 1455 | 1456 | 1457 | 1458 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 238 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
Június 25, vasárnap
· Zorall Sörolimpia @ 2017. augusztus 23-26. - Alsóörs
· Pink Floyd - TEY 21 - 1972 Obfusc/ation - újrakiadás (2017)
· Egypt @ 2017. július 08. - KVLT
Június 24, szombat
· Peta - Homo Imperfectus (2017, Dionysosrising)
· The Carbonfools - Keep Breathing (2017, klip)
· Lévay Tibor - interjú (2017)
· Alpárfeszt @ 2017. június 29. - július 01. - Tiszaalpár
· Pink Floyd - TEY 20 - 1972 Obfusc/ation - konklúzió (2017)
· Gozsdu Talent 2017 - a 7 Seconds In The Future nyert!
Június 23, péntek
· Chrome Rt - A világnak szívében @ 2017. június 17. - Séthajó
· Barba Negra - Az Igazi Klub (2017)
· Pink Floyd - TEY 19 - 1972 Obfusc/ation - video (2017)
· Foo Fighters - Beton és arany - szeptemberben jön az új album (2017)
· Royal Blood - How Did We Get So Dark? (2017)
· Rómeó Vérzik - Nyár van végre! (2017, klip)
Június 22, csütörtök
· Vescera - Beyond The Flight (2017, Dionysosrising)
· Pulzus 27 - 1982 október - Pataky és a Kék sugár!
· Bella Sándor interjú - Az akta nincs még lezárva - 4. rész (2017)
· Vambo, Cry Free @ 2017. június 24. - Gozsdu Manó Klub
· Pink Floyd - TEY 18 - 1972 Obfusc/ation - audio (2017)
· Aida - felállva ünnepelt a közönség a barlangszínházban (2017)
Június 21, szerda
· Chaosbay - Of Cutting Cords EP (2017, Dionysosrising)
· 26. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál (2017)
· Bella Sándor interjú - A kenguruk földjén - 3. rész (2017)
· VálaszÚt - Bátorság, bátorság! – zenés darab Szent Lászlóról (2017)
· Szkítia - Rajzolt világ (2017)
· Asphalt Horsemen - Wasting Time (2017, klip)
Június 20, kedd
· Sipos Péter - Baby Don't Cry (1983, kislemez)
· Styx - The Mission (2017, Dionysosrising)
· Bella Sándor interjú - Human Telexre váltva - 2. rész (2017)
· Pantaleon - Virus (2017, Dionysosrising)
· Vescera - Beyond The Flight (2017)
· Wintersun @ 2017. szeptember 22. - Barba Negra
Június 19, hétfő
· Bella Sándor interjú - Indul a rock and roll - 1. rész (2017)
· Quimby - Üzenet nincs (2017, klip)
· Juventus - kislemezek 21.
· Ukk & Roll Rock Hétvége - rockfesztivál majmok nélkül rockereknek (2017)
· Styx - The Mission (2017)
· Samsara Boulevard - Világhírű hegedűművész is zenél a lemezen (2017)
Június 18, vasárnap
· Juventus - kislemezek 20.
· Anthrax - 2017. június 21-én szabadtéren játszik a thrash brigád!
· Queensryche - Rage for Order (1986)
· Alcohol - hivatalosan is bejelentették a gitárost (2017)
· Generál történetek - 10/10 - Horváth Charlie interjú - 02. rész (2017)
· Nemzetközi jazzköltészeti est @ 2017 június 30. - Gödör klub
Június 17, szombat
· Juventus - kislemezek 19.
· Anthriel - Transcendence (2017, Dionysosrising)
· Nickelback - Feed the Machine (2017)
· James Newton Howard @ 2017. november 05. - Budapest Sportaréna
· Generál történetek - 09/10 - Horváth Charlie interjú - 01. rész (2017)
· Köpönyegforgatók - Bőségszaru (2017, klip)
Június 16, péntek
· Juventus - kislemezek 18.
· Eluveitie - Epona (2017, dal)
· White Skull - Will of the Strong (2017)
· Best of Gozsdu Talent @ 2017. június 20. - Gozsdu C Udvar
· Generál történetek - 08/10 - Karácsony János interjú - 02. rész (2017)
· Szarka Tamás @ 2017. június 18. - Marriott Hotel
Június 15, csütörtök
· Juventus - kislemezek 17.
· Divided - Wormhole (2017, klip)
· Iced Earth - Incorruptible (2017)
· Pulzus 26 - 1982 szeptember - A Dinamit utóirata!
· Generál történetek - 07/10 - Karácsony János interjú - 01. rész (2017)
· Blahalouisiana @ 2017. június 17. - Kobuci Kert
Június 14, szerda
· Slaughter - Stick It To Ya (1990)
· Madarak @ 2017. június 16. - Legenda Sörfőzde
· Juventus - kislemezek 16.
· Vanden Plas - The Seraphic Live Works (2017, Dionysosrising)
· Generál történetek - 06/10 - Novai Gábor interjú - 02. rész (2017)
· Angertea - Sinking In Strain (2017, klip)
Június 13, kedd
· Generál történetek - 05/10 - Novai Gábor interjú - 01. rész (2017)
· Juventus - kislemezek 15.
· Elhunyt Szénich János (1952-2017)
· Dure - interjú (2017)
· Dream Evil - Six (2017, Dionysosrising)
· Gov't Mule - Revolution Come... Revolution Go (2017)
· Itt a negyedik Visegrock fesztivál (2017)
Június 12, hétfő
· EZoo - Feeding The Beast (2017, Dionysosrising)
· Testament, Death Angel, Annihilator @ 2017. november 18. - Barba Negra
· Generál történetek - 04/10 - Póta András interjú - 02. rész (2017)
· Juventus - kislemezek 14.
· Sikth - The Future In Whose Eyes? (2017)
· Amon Amarth @ 2017. augusztus 23. - Barba Negra Track
Június 11, vasárnap
· Secret Sphere - The Nature of Time (2017, Dionysosrising)
· Ukk & Roll Rock Hétvége 2017
· Generál történetek - 03/10 - Póta András interjú - 01. rész (2017)
· Juventus - kislemezek 13.
· DGM - Passing Stages: Live in Milan and Atlanta (2017)
· Good Charlotte @ 2017. június 17. - Budapest Park
Június 10, szombat
· Generál történetek - 02/10 - Várkonyi Mátyás interjú - 02. rész (2017)
· Stoned Jesus, Beastmaker @ 2017. október 19. - Showbarlang
· Juventus - kislemezek 12.
· Gitármánia Tábor - koncertdömping és kiváló zenetanárok (2017)
· Secret Sphere - The Nature of Time (2017)
· Foo Fighters - Run (2017, klip)
Június 09, péntek
· Generál történetek - 01/10 - Várkonyi Mátyás interjú - 01. rész (2017)
· Nocrul - Khorne merch (2017, info)
· Juventus - kislemezek 11.
· Chris Cornell emlékest 2017 - újabb neves fellépők!
· Nitrogods - Roadkill BBQ (2017)
· Paddy And The Rats - Aerolites (2017, klip)

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.25 Seconds