Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Pentakill - Grasp of the Undying (2017)

 Látogatottság
Összesen
88196275
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Hirleman Bertalan – Prelude (interjú) 

Interjúk Forrás:
www.marothy.hu

Nehéz lenne felsorolni, hol dobolt eddig Hirleman Bertalan. Hiszen már pályája elején, 1986-ban és 1987-ben három, a magyar rockzenét meghatározó zenekar tagja volt, gyors egymásutánban játszott az Eddában, a Bikiniben és a Beatricében. Ráadásul nem csak dobosként számítottak rá, zeneszerzőként is sikereket ért el, olyan slágereket írt, mint az Azok a boldog szép napok, vagy a Ki visz haza (ismertebb formájában: Részegen ki visz majd haza). Nemrégiben szólóalbuma jelent meg, vagy talán jobb szerzői lemeznek nevezni a Prelude című anyagot.

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Tokio Hotel @ 070410 - Syma Csarnok 

Koncertmenü

Egy újabb őrület! Elég csak annyit mondani: Bill, Tom, Gustav, Georg..és tinédzserek milliói azonnal tudják, hogy a legújabb kedvencekről, a Tokio Hotel-ről van szó. Akár karácsonyi ajándék is lehet a hír: 2007. április 10-én, kedden este hétkor a hatalmas új Syma csarnokban (a Népstadion mellett) fellép a Tokio Hotel!




Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 Jazz legendái: ROSCOE MITCHELL 

Cikkek

- 1940. augusztus 3-án született az Illinois állambeli Chicagóban, Egyesült Államok. Mitchell gyermekkorában Nat King Cole, Lester Young és Charlie Parker felvételeit hallgatta. A középiskolában klarinétozni és baritonszaxofonozni tanult, a felsőbb osztályokban áttért az altszaxofonra, majd a hadseregben is ezen a hangszeren játszott. Egy katonai zenekarral Európába került, ahol meghallotta Albert Aylert, aki szintén egy katonai zenekarban muzsikált. Leszerelése után Henry Threadgill-lel bopot játszott, ám Ayler zenéje igen nagy hatással volt rá. Később Chicagóban Threadgilllel, Malachi Favorsszal, Jack DeJohnette-tel és Muhal Richard Abrams-szal szerepelt jam sessionökön. Abrams mindinkább Ayler befolyása alá került.


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Évzáró Tankcsapda-koncert a Főnixben! 

Koncertmenü

Hatalmas érdeklődéssel kezdték meg az év végi debreceni Tankcsapda koncert jegyeinek árusítását! A koncertet bár a hagyományokhoz hűen év végén rendezik meg, ezúttal ismét rendhagyó lesz! A helyszín ugyanis az a Főnix Csarnok, ahol pontosan két évvel ezelõtt nagyszabású koncerttel ünnepelte meg fennállásának 15. évfordulóját a zenekar, és a csarnokot megtöltő több mint tízezer 'csapda rajongó! A 2004-es koncerten az elsõ pillanattól kezdve érzõdött, hogy valami különleges atmoszféra lengi át a hatalmas teret, a hangulat és az érzés is felejthetetlen volt. Az előkészületek tükrében várhatóan ez az élmény idén csak halmozottabb lesz. A Főnix Csarnok kiváló adottságai miatt a koncert technikai méretét, mind látványban, mind pedig hangtechnikában a megszokott sokszorosára növeli a zenekar. A főnixes fellépés fontosságát tovább növeli, hogy a Tankcsapda itt zárja az áprilisban megjelent "Mindenki vár valamit" című új albumának idei lemezbemutató sorozatát. Mint ismeretes a turné első kiemelkedõ állomása szintén nagyszabású keretek között zajlott teltházzal, a budapesti Kisstadionban. A koncert sikerét bizonyítja a lemez, ‘Rock a nevem’ című dalából készült új videoklip.

December 29-én tehát jön az õszi turné legnagyobb önálló Tankcsapda koncertje, ezúttal egy még erősebb terepen, azaz hazai pályán, a Főnix Csarnokban! Az egyik előzenekar pedig a LOKI két ismert focistái, Sándor Tamás és Dombi Tibor nevével fémjelzett Wyrfarkas nevű banda lesz. (LOKI-rajongóknak kötelező!)

TANKCSAPDA-DEBRECEN-FŐNIX CSARNOK
(Kassai u. 28.)
2006. december 29.
Kapunyitás: 18.00
Vendég zenekarok: Wyrfarkas; Mantra; Road
Jegyek elővételben/internetes jegyrendelés: www.tankcsapda.com
Jegy info: Lelátó jegy ára: 3790.- Ft Küzdőtéri jegy ára: 2990.- Ft


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Elmarad: We Love Beer Night! 

Koncertmenü

A 06.12.28-ra tervezett We Love Beer Night! az Óborozóban elmarad!

Schleki (Prof. Desmond Schlekker)
www.yuk.hu > kék / vörös yuk
www.yellowspots.hu > belezos rakkendroll


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 NORWAY - Rising Up For The Ashes (info) 

Rövid hírek

A New Jersey-i zenekar 1986-ban alakult. Klubzenészek hozták létre Glenn Pierson, Jim Santos, Dave Bryan és Rob Rizzo. Abban az időszakban az együttes a Judas Priest és a Scorpions nyomdokain haladva metál zenét játszott és a zeneszerzés területén igen szapora időszaka volt ez a basszusgitáros Dave Bryan-nek. 1988-ban Bryan távozott a zenekarból és a dalszerzés Jim Santos gitárosra illetve az énekes Pierson-ra hárult. Ez lett a NORWAY megreformálásának időszaka. A csapat Joe Slattery basszusgitárossal és Martin Brasington dobossal erősített. Ezidőtájt erősödött meg ismételten az érdeklődés az AOR műfaja iránt Európában is, de főleg Japánban és Ázsiában, valamint az USA-ban. Ekkor jelentették meg a Night Dreams című albumukat, mellyel világszerte a zenei szaklapok listáin az év legjobb albumai között szerepeltek. Albumuk különböző zenei hatásokat tükrözött és nyomon követhetők zenéjükben Bon Jovi, Foreigner, Journey, Bonfire és a Scorpions együttesekre jellemző jegyek, miközben sajátos egyéni stílusuk karakteresen jelentkezett. 2000-ben jelentették meg az Arrival című lemezt, mely jóval ütősebbre sikeredett mint az előző album. Ezt követően sajnos személyi ellentétek kapcsán az énekes Pierson távozott. Helyére Dave Baldwin érkezett (Tradia, Departure, Voices) ki már korábban is dolgozott együtt a zenekarral a Bridge Of Faith albumon. Dave érkezésével remek hangú előadót nyertek, aki showmanként sem az utolsó. Maradt a jellemző NORWAY tradíció: nagyszerű énekre és hangszeres teljesítményre alapozott klasszikus rock előadása. Kitűnő példa erre az American Girl című dal, az izgalmas ballada Only One I Need, vagy az Anything At All és a Save Me szerzemények. A Tell Me igazi rocker durranás (gondoljunk csak a klasszikus Heartbeat és a Giving It All dalaikra), de figyelemre méltó a Rainbow szerű Power Of Gold és az intim atmoszférájú, akusztikus hanszereken és ének alapokon nyugvó Won't Let You Down, mely a Firehouse szerzeményeire emlékeztet. A Since You've Been Gone dalt akár a Journey is játszhatná. Nem hagyjatjuk ki a mintegy 7 és fél perces záródalt, mely mintegy megkoronázza a lemezt Def Leppard és Led Zeppelin szerű epikus finomságával.

Web: www.albamusic.hu
Üdvözlettel: Musicworld 2000 Bt

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Beatles - Love (kritika) 

Lemezismertetők

Olvashattatok nálunk már egy hosszabb hírt a LOVE album kapcsán, és a zenekar története is szerepelt már nálunk. De, így az ünnepek alatt kötelező erről az ünnepi lemezről beszélni, ugyanis a Beatles az egyetemes pop kultúra egyik, hanem a legfontosabb zenekara. Márpedig az a pop kultura vesz körül bennünk manapság, amit ez a négy zseni akasztott a nyakunkba... Beatle-remix, felsőfokon.


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Da Vinci - Back In Business 

Lemezismertetők

A Norvég Da Vinci zenekarról már volt szó itt nálunk az első lemezének MTM CLASSIX sorozatában megjelent újra kiadása kapcsán. 1988. után most az 1989-es, második lemezüket is kiadta újra az MTM. A Back In Business eredetileg csak Japánban jelent meg...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Poets of the Fall - új maxi, új klip, új honlap 

Rövid hírek

Napjaink egyik legnépszerûbb finn rockcsapata õsszel sem pihent, Locking Up the Sun maxijuk a hetekben került a boltokba. A dal a tavasszal megjelent, mára már platinalemez Carnival of Rust címû albumon tûnt fel elõször. A mostani kiadásban egy élõ felvétellel, dnb alapokon nyugvó remix verzióval és nem utolsósorban a dalhoz készült videóval is találkozhatunk. A Locking Up the Sun klipjének középpontjában két egymással szemben álló karakter szerepel, akiket egy személy, Mark az énekes alakít. Körülöttük az együttes többi tagja egy box ringben zenélnek. Egyedi hangulatot kölcsönöz a nyalóka mintájú süvegfejû emberek, és a szögekkel teleszúrt, fekete iszappal leöntött gyümölcsök.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Őslüktetés - ír sztepp és magyar tánc 

Koncertmenü

Két nép zene- és tánckultúrája egyesül a színpadon az Őslüktetés című darabban, mely a Suki István és Danyi Lőrinc prímások vezette Rajkó Zenekar és annak tánctagozata, a Talentum Tánckar, Ronan Morgan ír-sztepp táncegyüttese és a M.É.Z. zenekar közös produkciója. A több mint negyven szereplőt felvonultató táncestet december végén Szombathelyen, Győrött és Szegeden tekinthetjük meg.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 DAWN OF SILENCE - Moment Of Weakness (2006) 

Lemezismertetők

Svéd Iron Maiden rajongó huszonévesek alapították a DAWN OF SILENCE-t 2000-ben. Felvettek 4 demot (World of lies - 2003; Follow your heart - 2003; Fear of life - 2004; és Lost all hope - 2005) majd bevonultak a Black Lounge studioba, hogy Jonas Kjellgren (Scar Symmetry, Centinex) producer/hangmérnök vezetésével felvegyék dalaikat, vagyis ezt a lemezt...


Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 Daath - The Hinderers (2007) 

Lemezismertetők

Az atlantai Daath zenekar az egyik legnagyobb kedvencem az új, technikás death zenekarok közül. A zenekar két vezető egyénisége Eyal Levi gitáros és Michael Kameron énekes-billentyűs, akik elvégezve a bostoni Berklee College of Music-ot megalapították vadul virtuóz zenekarukat, amit némi átalakulások után, de rövid időn belül bevállalt a Roadrunner, miután megmutatták a műfaj egyik királyának James Murphy-nek (ex-Death, Obituary, Disincarnate, Testament), aki bevállalta a produceri teendőket. Eredetileg ő lett volna a gitárosa is a zenekarnak, de végül másként alakult...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Yonderboi and The Kings of Oblivion - Jövő Háza Teátrum, 2006. dec. 29. 

Koncertmenü

Yonderboi hosszú idő után egy nagyobb szabású koncertet ad Budapesten The Kings of Oblivion nevű zenekarával! 2006. dec. 29-én a Jövő Háza Teátrumban (volt Millenáris) egy egyedülálló előadásra számíthatunk, hiszen a kibővített zenekar – Szőcs Gergő (dobok), Schrank Doma és Ábrahám Zsolt gitárosok, Kuczora Edina és Szűcs Krisztián (HS7) énekesek és Zságer Balázs billentyűs hangszereken - mellett lesz scratch DJ Bootsie közreműködésével és cselló Márkos Albertnek köszönhetően. A koncert különleges vendégeként fellép a Bozsik Yvette Társulat is a zenekarral. A Jövő Házában megrendezésre kerülő Yonderboi-koncert az A38-as hajón tartott tavaszi lemezbemutató koncert óta az első olyan budapesti rendezvény, ahol Yonderboi a fő attrakció és nem egy rendezvény vagy fesztivál programjának része.

Yonderboi legutóbbi lemeze múlt év őszén került a lemezboltok polcaira Splendid Isolation címmel, melyről kimásolt dalok, a ’Were You Thinking Of Me?’ és a ’People Always Talk About The Weather’ és a hozzájuk készült videóklipek komoly sikert arattak Európa-szerte, mindkét videóklip rendszeresen látható volt a világ első számú zenecsatornáján, a Music TV –n is.

www.myspace.com/yonderboi
www.cls.hu

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Manikin Faint - Oneheadedman - Vastrabant @ 061227 - Rocktogon 

Koncertmenü

December 27-én a Rocktogonban ismét ringbe száll három underground zenekar az alulértékelt, figyelmen kívül hagyott ún. mainstream mûfajért. Elsõként az ABC tehetségkutató metal színpadáról továbbjutást fogja a Manikin Faint fog kollektív öngyilkosság keretében megünnepelni (ez nem is igazi öngyilkosság lesz, hanem amolyan segélykiáltásféle), majd a Oneheadedman fogja csótányokként ellepni a színpadot, hogy torz harmóniáiból és szabálytalan ritmusaiból egy új univerzumot barkácsoljon össze, végül pedig egy ex-Superbutt tagot felvonultató, a BPRNR 3-as válogatásról jól ismert õrület-metal-zenekar a Vastrabant fogja a kezdet végét jelenteni.
>Vagy az is lehet, hogy teljesen más permutációban fognak ezek az események bekövetkezni.
>Így vagy úgy, errõl csak a helyszínen lehet meggyõzõdni.
600 Ft-ot kérnénk.

www.Oneheadedman.com
www.ManikinFaint.hu
www.bprnr.com

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 A viking harcos letölthető 

Aktuális

A kaposvári egyszemélyes project, az Anakron augusztusban megjelent "A viking harcos" című lemeze letölthető a www.anakron.fw.hu-ról! A magyar metálsajtóban igen kedvező kritikát kapott CD továbbra is rendelhető a honlapon keresztül. A project tízéves fennállását ünneplő válogatásalbum, a "Ten years under underground", mely 1997-ig visszamenőleg tartalmaz Anakron-számokat, szintén letölthető. Anakron következő lemeze, az 1998-as folk metál "Természethimnuszok" újrahangszerelt verziója 2007. februárjában jelenik meg.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Cipőékkel ünnepel a Keleti Front! 

Koncertmenü

A Republic előtt tartja a 2006-os esztendő záró koncertjét a Keleti Front. A műsorban a zenekar bemutat néhány dalt a hamarosan elkészülő második lemezéről. Az Ünnepi Koncert helyszíne: Debrecen Főnix Csarnok. A kezdés időponja a tervek szerint: 2006.12.27. 18:30, Cipöék 19:00-kor lépnek színpadra. Szeretettel várunk mindenkit!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Debütált a Checkpoint Charlie 

Rövid hírek

- Tomi! Mikor és hol történt az első buli?

- December 16.-án, Kaposváron volt egy amolyan próba buli. Ez nem volt más mint az Old-Skull Fest. Ez úton is szeretném megköszönni a lehetőséget a szervezőknek. Jól éreztük magunkat! Továbbá köszönet az Insane zenekarnak is minden segítségért!


Szerkesztette: ZuZuP
Tovább...

 Már dupla platina Rúzsa Magdi Ördögi Angyala! 

Rövid hírek

Nagy örömmel jelentjük, hogy Rúzsa Magdi debütalbuma, az Ördögi Angyal immár dupla platinalemezes státuszt ért el! Az album alig négy hete került a lemezboltok polcaira, a MAHASZ hivatalos eladási listáján rögtön az 1. helyen nyitott a korong és azóta is letaszíthatatlan a dobogó legtetejéről. Egy hét alatt lett arany-, három héten belül pedig platina a korong, és legnagyobb örömünkre pedig a héten a dupla platina státuszt is elérte, ami 30 ezer eladott példányt jelent!

www.cls.hu

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 BPRNR hírlevél - 061220 

Aktuális

Gyors koncertáttekintés a következő napokra: holnap a hároméves Solution és az egyéves Tech-No-Logic ünneplik születésnapjukat az Angeldust társaságában a Rocktogonban. Pénteken Subscribe a gödöllői Trafóban, szombaton meg Fish! és Saint Petrol a kisebbik hajón, a Blue River Pubban az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél. Kedden, karácsony másnapján Hollywoodoo (az ő új, Fülembe ólmot c. klipjüket egyébként meg lehet nézni az oldalukon és érdemes is, mert jó) plusz Nuke.

28-án, jövő csütörtökön az A38-on Superbutt, Bridge To Solace, S-Core (F), Watch My Dying és Chief Rebel Angel. A magyar zenekarokat feltehetően nem kell különösebben bemutatni, az S-Core-ról viszont talán nem mindenki tudja, hogy a strasbourgi illetőségű Machine Head/Pantera és hasonlók vonalán mozgó ensemble 2004-ben egyszer már síkba köszörülte a Kultiplexet. 2003-ban megjelent első lemezük (Riot... Process Engaged) kimondottan sikeres volt Franciaországban, több mint háromezer darab fogyott belőle, a zenekar pedig mára az egyik legjobb (és hazájukban népszerű) francia metalprodukcióvá érett. A magyar kapcsolat jegyében következő, második albumukat 2007 nyarán az érdi Bakery stúdióban veszik majd fel, most szilveszter előtt pedig koncerteznek hármat nálunk (A38, Kazincbarcika, Esztergom). További ismertetés helyett pedig itt a myspace oldaluk, zenével: www.myspace.com/scorepower

31-én BPRNR szilveszter a Kultiban: a legendás Luca Brasi (Blind Myself, Superbutt, Hollywoodoo tagok feldolgozásprojektje), a most debütáló, de január elsejétől már minden bizonnyal szintén legendás Hardcore Jukebox (BTS, Idoru stb. projekt, hardcorefeldolgozásokkal) valamint Faith No More Tribute, és persze Jogsi és Robi dj szettje az egyik teremben, Selector Hal és Karelé pedig a fűtött kerthelyiségben (vagy fordítva, ez még nem derült ki). Belépő 2500, részletes program a következő hírlevélben.

A shopban van egy csomó újdonság: Subscribe, Idoru és Blind Myself csaj- és fiúpólók, kapucnis, hosszúujjú, Superbutt hálós baseballsapka, meg akciós pólók 990-ért, illetve 2 Minutes For Roughing (első SB) és Product (Blind) CD-k 800 forintért. Ami rendelést most adtok le, az már nem érkezik meg karácsonyig, de ami tegnapig beérkezett hozzánk, az nagy valószínűséggel ott lesz még a fa alatt, ha oda szánjátok egyáltalán.

Ha addig nem beszélnénk, akkor boldog karácsonyt, természetesen.

Köszi a figyelmet, üdv
BPRNR // BUDAPESTROCKNROLL
www.bprnr.com

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Ági 50 és Sziámi-film az Almássy-n 

Koncertmenü

Idén utoljára az Almássy Téri Szabadidőközpontban hallgathatjuk meg a Kontroll Válogatás koncert programját, mely nosztalgiamentes emlékezés a Kontroll Csoport 25 évvel ezelőtti megalakítására. A programot ezúttal a Kontroll Gyerekek koncertje, valamint Müller Péter Sziámi 1981-es filmje egészíti ki.

Az Ági 50 - Kontroll Válogatás sorozat eredetileg afféle évfordulós ötletként indult: Bárdos Deák Ágnes, Farkas Zoltán és Újvári János idén éppen 50 évesek, a legendás Kontroll Csoport pedig 25 évvel korábban, 1980. szilveszterén adta első koncertjét Wahorn András pomázi házának "pajtájában". Az évforduló alkalmából újra megjelent a Kontroll Csoport eddig egyetlen stúdiófelvétele, az 'Ezerkilencszáznyolcvanhárom' is.



Ági - aki a Kontroll Csoport 1983-as feloszlása óta többek között a Sziámi-sziámiban, ill. az Ági és a fiúk névre hallgató zenekarban szerepelt - eredetileg 50 fellépést tervezett a sorozat részeként, s az idei utolsóra december 30-án, az Almássy Téri Szabadidőközpontban kerül majd sor. A programban a múlt és a jövő egyaránt megjelenik, hiszen megtekinthetjük Müller Péter Sziámi 1981-es, 'Mi jut eszedbe az énekesnőről?' című vizsgafilmjét is, melyben többek között Kistamás László, az egykori Trabant zenekar tagja, Vető János, valamint az URH-s Kis Laci is feltűnik, a főszerepben pedig Ági (25) látható.

Láthatóak lesznek még Ági Sziget TV-s dokumentumfilmjei, melyekben Menyhárt Jenő és Pajzs Miklós is felbukkan, a jövőt pedig a Kontroll Gyerekek produkciója képviseli majd: Hajnóczy Ábel, Hajnóczy Soma, Lehoczki Botond és Müller Anna is bemutatkozik zenekarával. A programok után DJ Joé underground zenei összeállítására táncolhatjuk végig az este hátralévő részét.

Az előszilveszteri Ági 50 estre jegyek már kaphatók, országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu oldalon.

Ági 50 - Kontroll Válogatás
2006. december 30., szombat 20.00 óra
Budapest, Almássy Téri Szabadidőközpont
Belépő: 1000 Ft, a helyszínen 1500 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:
www.kontroll-csoport.hu
www.almassy.hu
www.ticketportal.hu

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 KOTEBEL - Omphalos (2006) 

Lemezismertetők

A KOTEBEL zenekart Madridban (Spanyolország) 1999-ben alapította a venezuelai születésű billentyűs hangszereken játszó Carlos Plaza. Olyan progresszív rock zenét szeretett volna létrehozni, amiben a szimfonikus-klasszikus zene keveredik a jazz elemekkel. Mára negyedik lemezükhöz értek, amin zenekarával, mindezt lenyűgözően sikertül megvalósítaniuk...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Karcius - Kaleidoscope (2006) 

Lemezismertetők

Az instrumentális prog-jazz fúziós KARCIUS zenekart 2001-ben alapította négy fiatal montreali (Kanada) zenész. A csoportcélnak, hogy különböző zenei ötleteket és stílusokat feltárni, hogy meglepő és változatos zene jöjjön létre. A rögtönzés és kigyakorolt ötvözetét játszák, amit manapság nagyon kevesen mernek bevállalni. 2005-ös "Sphere" című bemutatkozó lemezük után itt a folytatás...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Rain - Stronger 

Lemezismertetők

A Rain egy igazi dallamos banda. Michael Bormann válasza a Jaded Heart-ból való kiválása után. Ha ezt az albumot tekintem, akkor jól jártunk, mert van két Jaded Heartunk, csak az egyiknek az a neve, hogy Rain.


Szerkesztette: Deepfreeze
Tovább...

 Zandelle - Vengeance Rising (2006) 

Lemezismertetők

Brooklyn, New York City, 1996. Grunge, Rap és Hip Hop. Ebből lett elege az ex-Gothic Knights énekes George Tsalikis-nak, és hozta létre a Heavy Metal zenekarát, a Zandelle-t, barátjával Denis Gulbey-el (Sentinel Steel). Folyamatos tagcserélés után alakult ki adták ki 2002-ben bemutatkozó lemezüket a "Twilight On Humanity"-t. Európai mintára, power-speed metal zenével teletömve, ami stílust friss kiadványukra is megőrizték.


Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 SINNER - Mask Of Sanity (info) 

Rövid hírek

A SINNER az új milleniumot a The End Of Sanctuary albummal köszöntötte és lemezük a Német lemezlistán a 87. pozícióig jutott fel. A DIO-val közös turné után a tagok egyéb zenei érdekeltségeikre koncentráltak elsősorban (Primal Fear, Saxon és a Masterplan) és 3 évbe tellett, míg újra feltöltődve egy nyers energiával teli albumot hoztak létre ismételten. A Mask Of Sanity egy kőkemény anyaggá állt össze Mat Sinner produceri és Achim Köhler hangmérnöki munkájának köszönhetően. Új album, új felállással: Tom Naumann gitározik és Frank Rössler a billentyűs játékos. Az új feláálással egy visszatérést is ünnepelnek, hiszen a Primal Fear dobos Klaus Sperling, ki korábban turnékon és koncerteken szokott volt csatlakozni a csapathoz, most állandó és stabil taggá avanzsált. Hasonlóan a TRACEELORDS gitároshoz Christof Leim-hez, ki szintén stabil SINNER tag lett. Továbbá vendégzenészként szerepel a lemezen Andy B. Franck (Brainstorm), Ralf Scheepers (Primal Fear) és Martin Grimm (Mystic Prophecy). Mat Sinner nótájára (Diary Of Evil) videóklipp készült és ez szerepel az egyik bónusz felvételként a Limited Edition verziós kiadásban, míg a másik a Thin Lizzy klasszikus Baby Please Don?t Go című dala. Az egész albumra Tom Naumann fantasztikus gitárjátéka nyomja rá a bélyegét, no és természetesen Mat Sinner nyomós basszusa és kifejező énekhangja. Friss hangzás, teljes erővel előre! Megjelenés: 2007. 01. 19.

Web: www.albamusic.hu
Üdvözlettel: Musicworld 2000 Bt

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

36741 Cikk (1470 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 | 1444 | 1445 | 1446 | 1447 | 1448 | 1449 | 1450 | 1451 | 1452 | 1453 | 1454 | 1455 | 1456 | 1457 | 1458 | 1459 | 1460 | 1461 | 1462 | 1463 | 1464 | 1465 | 1466 | 1467 | 1468 | 1469 | 1470 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 220 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
Augusztus 14, hétfő
· Ian Siegal Band @ 2017. szeptember 02. - Kobuci Kert
Augusztus 13, vasárnap
· Dan Patlansky, Amberjack @ 2017. szeptember 08. - A38 Hajó
· Korai Öröm @ 2017. augusztus 27. - Kobuci Kert
· Shadowside - Shades Of Humanity (2017)
· Mezerg @ 2017. augusztus 17. - Szimpla Kert
· Marty Friedman - Wall of Sound (2017)
· Stanley Jordan @ 2017. szeptember 30. - Fertőrákosi Barlangszínház
Augusztus 12, szombat
· Halper - Hendrix Experiment @ 2017. október 29. - MOM Sport
· Sarah Brightman @ 2017. december 20. - Budapest Sportaréna
· Yes - Big Generator (1987)
· Owls Are Watching - 4 Szellem EP (2017, info)
· Robbie Williams - pár nap múlva, 2017. augusztus 23-án Budapesten!
· Quiet Riot - Road Rage (2017)
· Audionerve - Burn Your System (2017, info)
Augusztus 11, péntek
· Sons Of Apollo - Psychotic Symphony (2017, info)
· BJO - Queen Real Jazz @ 2017. augusztus 12. - Balatonboglár
· Brain Drain - Két emelet között (2017, dal)
· World Trade - Unify (2017)
· Republic @ 2017. szeptember 01. - Barban Negra Track
· Paradise Lost - Medusa (2017)
· Pennhurst, Lifehack @ 2017. augusztus 18. - Dürer Kert
Augusztus 10, csütörtök
· OrgonaPont @ 2017. augusztus 08-29.
· End of Paradise - A kiválasztott (2017, info)
· Pulzus 34 - 1983 április - Ellenfél nélkül 2/2
· Moto-Rock Weekend @ 2017. augusztus 24-27. - Hajdúnánás
· Dead Cross - Dead Cross (2017)
· 25 éves az Angyalfolki Utcabál (2017)
Augusztus 09, szerda
· Bőköz Fesztivál @ 2017. augusztus 25-27. - Ormánság
· Visioned Frailty - The Maddened King EP (2017, info)
· Kryptonite - Kryptonite (2017)
· Poison Alley @ 2017. szeptember 22. - Dürer Kert
· Santana and The Isley Brothers - Power Of Peace (2017)
· IX. Full Of Anger @ 2017. augusztus 19. - Kaptár Klub
Augusztus 08, kedd
· Accept - The Rise of Chaos (2017, Dionysosrising)
· Revival - Bárcsak hallanád (2017, klip)
· The Winery Dogs - Dog Years: Live In Santiago & Beyond 2013-2016 (2017)
· Whitney - Queen of the Night @ 2017. november 20-22. - MomKult
· Steven Wilson - To The Bone (2017)
· Our Last Night @ 2017. október 08. - Dürer Kert
Augusztus 07, hétfő
· Pat Metheny @ 2017. november 04. - MOMSport
· Bródy János @ 2017. október 21-22. - Kongresszusi Központ
· Billy Idol - Rebel Yell (1983)
· Csángó Fesztivál @ 2017. augusztus 08-13. - Jászberény
· Rex Brown - Smoke On This (2017)
· Dead By April @ 2017. szeptember 08. - Dürer Kert
Augusztus 06, vasárnap
· Accept - The Rise of Chaos (2017, Stargazer)
· Dave Holland Trio @ 2017. december 04. - MOMkult
· Shaman's Harvest - Red Hands Black Deeds (2017)
· 6. Djembe tábor @ 2017. augusztus 10-13. - Kőhegyi Menedékház
· Prong - Zero Days (2017)
· Like a Rolling Stone @ 2017. október 02. - MomKult
Augusztus 05, szombat
· Djabe & Steve Hackett @ 2017. október 04. - MOMkult
· Jacob Collier @ 2017. október 17. - MüPa
· Soul Secret - Babel (2017)
· Boney M. @ 2017. augusztus 16. - Siófok
· Accept - The Rise Of Chaos (2017)
· Endzweck, No Omega, Satelles @ 2017. augusztus 08. - Robot
Augusztus 04, péntek
· Europe - The Final Countdown - 30th Anniversary (2017, Stargazer)
· David Gilmour - Rattle That Lock (2017, élő klip)
· Glenn Hughes a Rockmúzeumban @ 2017. augusztus 03.
· Kryptonite - Kryptonite (2017, Stargazer)
· Isildurs Bane & Steve Hogarth - Colours Not Found In Nature (2017)
· 20. Zsidó Kulturális Fesztivál @ 2017. szeptember 03-14.
Augusztus 03, csütörtök
· Mike Portnoy - bemutatta a Sons Of Apollo nevű új csapatát!
· Fabrizio Leo - Coming Home (2017, Dionysosrising)
· Pulzus 33 - 1983 április - Ellenfél nélkül 1/2
· Accept @ 2018. január 21. - Barba Negra
· Rage - Seasons of the Black (2017)
· Ossian - Az Igazi Szabadság! - dupla platina (2017)
Augusztus 02, szerda
· Masterplan - PumpKings (2017, Dionysosrising)
· Leecher - szimfonikus metál ezentúl magyarul és akusztikusan (2017)
· God Dethroned - The World Ablaze (2017)
· Shining @ 2017. szeptember 14. - Dürer Kert
· Noturnall - 9 (2017)
· Jótékonysági Fuck Cancer @ 2017. szeptember 28. - Dürer Kert
Augusztus 01, kedd
· Zártosztály @ 2017. július 13. - Miskolc, július 15. - Barba Negra
· Slowmesh - Spinning Around (2017, klip)
· Kalmus József - interjú (2017)
· DeathCrew Fesztivál @ 2017. augusztus 10-12. - Nyírbátor
· Masterplan - PumpKings (2017)
· 10. Zorall Sörolimpia - Masters of Rock (2017)
Július 31, hétfő
· Caro Emerald @ 2018. február 26. - Budapest Aréna
· Seether @ 2017. október 01. - Dürer Kert
· Candlemass - Doomed for Live - Reunion 2002 (2003)
· Random Szerda @ 2017. augusztus 02. - Kobuci Kert
· Kenny Wayne Shepherd - Lay It On Down (2017)
· Mátyás Attila Band @ 2017. augusztus 05. - Dürer Kert
Július 30, vasárnap
· Thell Barrio @ 2017. augusztus 04. - Dürer Kert
· Ferenczi György és az 1ső pesti Rackák @ 170804 - Kobuci Kert
· Candlemass - From the 13th Sun (1999)
· Kft - Macska az úton @ 2017. szeptember 28. - A38 Hajó
· In This Moment - Ritual (2017)
· Pro-Pain - nem marad el a budapesti koncert, Gary gyógyul (2017)
Július 29, szombat
· Alice Cooper - Paranormal (2017, Dionysosrising)
· Roger Waters - Wait For Her (2017, klip)
· Candlemass - Dactylis Glomerata (1998)
· Black Jack - Fortuna (2017, info)
· Europe - The Final Countdown - 30th Anniversary Show (2017)
· Mango Blitz - Hello Hello (2017, klip)
Július 28, péntek
· Candlemass - Chapter VI (1992)

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 2.27 Seconds