rockmuzeum.ini.hu

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Schrott Péter interjú - 1. rész (2017)

 Látogatottság
Összesen
83648173
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Beatinterjúk I.


 Jazz legendái: KEITH JARRETT 

Cikkek -1945. május 8-án született a Pennsylvania állambeli Allentownban, Egyesült Államok. Jarrett nagyon muzikális családban nőtt fel, koraérett gyermekként háromesztendős korában kezdett zongorázni. Nagyon korán kezdett komponálni is, és már jóval tízéves kora előtt profiként turnézott, klasszikus zenét és saját kompozíciókat játszott. A hatvanas évek elején a Berklee College Of Musicon tanult, hamarosan saját kisegyüttesét vezette. A hatvanas évek közepétől New Yorkban élt, itt hallotta meg Art Blakey, aki meghívta együttesében, ahol azonban csak pár hónapig maradt, de ez is segített színvonala emelésében. 1966ban csatlakozott Charles Lloyd kvartettjéhez, amellyel neve nemzetközileg is ismert lett, ami kiterjedt európai, szovjetunióbeli és távol-keleti fellépéseknek volt köszönhető. Jarrett gyermekkorában vibrafonozott, szaxofonozott és ütőhangszereken is játszott, koncertjein mindezeket a hangszereket megszólaltatta a hatvanas évek végén.

Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Simply Red decemberben Budapesten 

Koncertmenü Időpont: 2005. december 4.
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna
Kezdési időpont: 20.00-kor
Jegyárak:
Állójegy: 8.900.-
Ülőjegyek: 6.900.-, 7.900.-, 9.900.-

Simply Red legújabb stúdióalbuma Home címmel április 14-én jelenik meg! Nagy - Britanniában a megjelenést 4 esti show-val ünnepelte február 11-14 között.

Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 Pain of Salvation - BE 

Dalszövegek

2004. októberben az insideoutmusic.com gondozásában jelent meg a Pain of Salvation - BE című, történetet mesélő lemeze, majd nemsokkal később kritika is született róla. BélaNéni jóvoltából most a lemez történetébe mélyedhetünk bele, a dalszövegek Magyar fordítását elolvasva! (Köszönjük neki!)


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Cult of Daath - Slit Throats And Ritual Nights 

Lemezismertetők Nem számítottam rá, hogy a pár éve feloszlott német Warhammer-t pont egy egyesült államokbeli csapat tudja legjobban megközelíteni, esetleg pótolni. A chicago-i Cult of Daath ugyan nem teljesen a Hellhammer/korai Celtic Frost vonulatot követi, de sokak (vagy inkább kevesek) számára örömet fog okozni. Némileg black metalosabb az eddig felsorolt zenekaroknál, mondhatni Darkthrone-os témákkal színesítik a 80-as évek black/death metalját, bár a norvégok szintén rengeteget köszönhetnek a Hellhammernek. Az eddigiek alapján kitalálható, hogy a progresszív zenék kedvelői jobb, ha nem keresik a Cult of Daath kiadványait, amiből már jó pár akad (ez a harmadik sorlemezük), annak ellenére, hogy csak 2000-ben alakultak. Természetesen a felvétel során is mellőzték a modern technika vívmányait.

Szerkesztette: -Nothing-
Tovább...

 SHOCK-ROCK Fesztivál - 2005. június 24-25., Salgótarján 

Koncertbeszámolók angelripper írta. "Egy rockzene kedvelő baráti társaság a „do it yourself” szellemében idén első alkalommal szervezte meg Salgótarjánban a Shock-Rock Fesztivált. Reméljük nem utoljára, mert bár a nézőszám messze elmaradt a várttól, viszont a hangulat óriási volt és a rendezvény helyszínének megválasztása is eszményi egy szabadtéri fesztiválhoz (zöldövezet, sátorozási lehetőség, fedett színpad aszfaltozott pályán, olcsó büfé, stb.). 20 zenekar és garantált jó hangulat mindösszesen 2000,- Ft-ért – ezt nem lehetett kihagyni. "

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Kedvenceink: Crosby, Stills, Nash & Young 

Cikkek

A country-muzsika klasszikusai; négy ragyogó gitáros-szerző és énekes egy csapatban. David Crosby előbb a Byrds tagja volt, Stephen Stills és Neil Young a Buffalo Springfield erősségei voltak, Graham Nash pedig a londoni Hollies-ban működött. A '69-es első lemezen még csak hárman dolgoztak együtt, Crosby, Stills and Nash az album címe, de a '70-es Déjá Vu nagylemezen már a négyesfogat muzsikál. (Woodstockban is mind a négyen szerepelnek.)


Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 Reverend Bizarre - II Crush The Insects 

Lemezismertetők Nemrég áradoztam az első Reverend Bizarre lemez újrakiadásához mellékelt friss számokról. Azt mondtam, ezeket már képtelenek lesznek túlszárnyalni. Végül igazam lett, de nem kell rosszra gondolni. Ugyan nem sikerült fokozni a korábbi teljesítményt, de a színvonal maradt a régi. Egyetlen kifogásként a most kicsit modernebbre vett hangzást említhetem meg (azért nem egy tipikus északi szuperszonikus hangzást kell elképzelni szerencsére). Nekem jobban tetszett a finn trió korábbi 70-es éveket idéző megszólalása, de ezt is meg lehet szokni, ha jók a dalok úgysem fog számítani.

Szerkesztette: -Nothing-
Tovább...

 EVERGREY - A Night To Remember 2DVD (2005) 

DVD ajánló Forrás: Headbanger MetalNews

Az Evergrey élő teljesítményét megörökítő A Night To Remember kiadványok közül a dupla cédés változatról már esett szó, most pedig jöjjön a dvd, ami hazájukban, Svédországban, megjelenése óta vezeti az eladási listát. A csomag gyönyörű kiállítású, az InsideOut-tól megszokott magas minőség.

Az első korong rejti a koncert felvételét. 5.1-es DTS és sztereóhangzás közül választhatunk. A setlist hangról hangra megegyezik a márciusban megjelent "hear only" verzióval, de a látvány természetesen újabb dimenziókat nyit meg a dalok számára. A 13 kamerával rögzített képek a koncert minden fontos mozzanatát megörökítették. A zenekar csúcsformában, a rajongók extázisban, a vágásnak és az operatőrök kiváló munkájának köszönhetően pedig mindez 100%-ban átjön a képernyőn. Most sajnálom csak igazán, hogy az áprilisi wigwamos fellépés kimaradt nekem.


Szerkesztette: ary
Tovább...

 Évforduló: Zappa Budapesten, 1991 június 

AktuálisFrank Zappa 1991 júniusában - Vaclav Havel és Demszky Gábor meghívására - Csehországba és Magyarországra látogatott. Itt nemcsak a politikai, de a zenei élet kiemelkedő alakjaival (Kocsis Zoltán, Fischer Iván) is találkozott, illetve mindkét helyen talált alkalmat arra, hogy helyi zenészekkel (Szakcsi, Babos Gyula...) együtt játsszon, mégha csak egy-egy szóló erejéig is.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Aljas Kúszóbab Együttes Hivatalos Hírlevele - 2005 július 

AktuálisVIDEO KLIP AZ ALJAS KÚSZÓBAB ŐSSZEL MEGJELENŐ ÚJ ALBUMÁRÓL!

Befejeződtek az új, immár harmadik Aljas Kúszóbab album felvételei, és megkezdődtek annak utómunkálatai. A 12 dalt tartalmazó új lemez, az "Esze semmi" címet fogja viselni, ami talán sokat elárul arról, hogy a srácok egy új, nagy meglepetéssel fognak szolgálni szeptember elsején!

De, hogy addig se kelljen várni, máris itt van az első dal video klip formájában! Töltsd le, tekerd fel a hangerőt és szóljon a nyár legújabb babslágere az "Úgy érzem"!

Töltsd le a klippet innen: www.aljaskuszobab.hu

Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 AOR HEAVEN újdonság: SAIDIAN új albuma 

Rövid hírek
SAIDIAN – FOR THOSE WHO WALK THE PATH FORLORN CD

Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 Tűzmadár zenekar a Hammerworld cd mellékletén. 

AktuálisA Hammerworld legújabb (július-augusztusi) CD mellékletes számában megtaláljátok a legújabb Tűzmadár lemezt exkluzív papírtokban!

Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 Elkezdődtek az új Kalapács klip felvételei. 

AktuálisA rendező Simonkovics Ákos és még egy kis kuriózum, maszkmestert is bevontunk a munkába. Adam Martin Hollywood-ban olyan filmekben dolgozott, mint pld. a Jurassic Park és amint a képen látható, éppen az Időd lejárt c. dal klipjéhez készíti a Halál angyalának maszkját.

Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 STEVE VAI and The Breed - Real Illusions - European Tour 2005 

Koncertmenü 2005. szeptember 21.
20:00, Petõfi Csarnok
Jegyár: 7900,-
Elõzenekar: Eric Sardinas

Steve Vai a G3 koncert után most Real Illusions: Reflections címû új lemezének promóciós turnéjával látogat Budapestre.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Európa Kiadó - AZ ELSŐ BÚCSÚKONCERT 1983. XII. 30. Ikarusz Klub 

Rockmúzeum

"Az Európa Kiadó 1983-mas búcsúkoncertje"- hát ez a kifejezés ma már megmosolyogtató. Legalábbis én egy nagy mosollyal és vihorászással reagáltam, amikor megkaptam kazettán a koncert felvételét. Abban a mosolyban több minden is benne volt: a vicces helyzet, hogy az Európa Kiadó 1983-ban -a Kontroll Csoport után fél évvel- tényleg meg akart szűnni, és nem tudták, hogy alig egy év szünet után megújult erővel és a régi varázsukkal folytatják majd a zenélést még 10 évig. És benne volt a mosolyban az az öröm, hogy újabb 10 év kihagyás után újra működik az Európa Kiadó, így én is, aki 7 évvel fiatalabb vagyok mint a zenekar, már öt koncertjükön részt vettem. És persze az az öröm is, hogy végre megszereztem ezt a régen várt felvételt! - Pintér Gergő írása


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Kedvenceink: SPENCER DAVIS GROUP 

Cikkek1963-ban, Birminghamben állt össze a négy fiatalember, akik előtte amatőr dzsessz- és blues zenekarokban játszottak: Spencer Davis nyelvtanár (41.szept.17.) gitáros, Muff Winwood (43.jún.5.) basszusgitáros, öccse: Stevie Winwood (48.máj.12.) billentyűs és Pete York (42.aug.19.) dobos. Stílusukban a blues-rockzene dominált.

Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 Zodiac Mindwarp - Hoodlum Thunder (1991, Musidisc) 

Lemezismertetők

Zodiac Mindwarp karrierje valahol útközben élesen balra kavarodott és eltűnt. Valószínűleg egy kocsmában. Az sem segített, hogy a sajtó afféle karikatúrának ábrázolta. Az emberek valahogy sohasem pillantottak a tinihimnuszos rock mögé, és nem vették észre a háttérben bujkáló, maróén ötletes gúnyt. Nem sok változott azon kívül, hogy a basszusgitárost kicserélte, és feleannyi gitárossal meg produkciós költségvetéssel dolgozik...


Szerkesztette: RockPower
Tovább...

 Steps Ahead – Művészerek Palotája, 2005. július 6. 20.00 

Koncertmenü

A 2005-ös év legfontosabb jazz-eseménye kétségkívül a Steps Ahead zenekar visszatérése lesz. A nyolcvanas évek fúziós supergroup-jának kikiáltott csapat ugyanis nemcsak hogy újjáalakult, de némi vérfrissítésen is keresztülment. Az eredeti felállás szólóban is igen sikeres figurái – Michael Brecker, Mike Stern, Mike Mainieri, Steve Smith – mellett ezen a turnén Richard Bona basszusgitáros egészíti ki a csapatot. A kameruni származású Bona az elmúlt évek legeredetibb hangú és legegyenletesebb fejlődő jazz-előadója és zeneszerzője, akit páratlan ének- és basszusgitár-technikájának köszönhetően immáron hazánkban is kisebbfajta kultusz övez.


Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 VI. NIGHTBREED Fesztivál 

Koncertmenüországos dark-goth-black-doom rock/metal zenei találkozó

Ecsegfalva - 2005. július 8-9. péntek-szombat


Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 A Deep Purple története: Sokáig éljen a rock and roll! (1977-1983) - hatodik 

Cikkek

Mi lett velük?

Ne féljünk kimondani ma, tíz évvel a Deep Purple felbomlása után és a jelzők inflációja idején: a Deep Purple korszakos zenekar volt a rock történetében. Néhány év útkeresés után megtalálták azt a soundot, kialakították azt a hatásmechanizmust, amely maradandó nyomot hagyott a rock fejlődésvonalán. S bár manapság a divatok változásával, az új és újabb hullámok felbukkanásával, az elektronika tökéletesedésével olykor „illik" cikizni ezt a zenekart (is), nemcsak albumaikkal, de a zenészek játékával is nagyban hatottak az utánuk következőkre. Blackmore gitárjátéka iskolát teremtett, Gillan énekesi teljesítménye tíz év múltával is kihívás a kezdőknek, Paice játékát ma is számos dobos „koppintja", nem is beszélve a régi dalokról, albumokról, amelyek közül nem egy a hard-rock klasszikusának számít, s mint azt az Adatbankban közölt „örök lista" is tanúsítja az 1985-ös(!) felmérés idején is 11 (a 100-ból!) „örökzöldnek" ítélt dal kapcsolható a zenekar vagy egykori tagjai nevével. ..


Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 HOPESFALL - No Wings To Speak Of 

Lemezismertetők
Kiadó: 2001 Takehold Records / 2002 Trustkill Records
Honlapjuk: hopesfall.com
Érdekességképpen: Ryan Parrish a Hopesfall-ból kiszállva a Celebrity-hez csatlakozott.

A Hopesfall lazán felülmúlta önmagát a négyszámos EP-n, a 'No Wings To Speak Of' ugyanis ha lehet, még jobb lett a debütalbumnál. A légies részek még elszállósabbak, a durva hardcore-témák pedig legalább úgy hasítanak, mint valaha.


Szerkesztette: Gergely
Tovább...

 Kedvenceink: DAVE DEE, DOZY, BEAKY, MICK AND TICH 

CikkekÖt jóbarát az angliai Salisburyből. Foglalkozásuk: rendőr, szerelő, munkás, autólakatos és festő. 64-65-ben elhatározták, hogy zenekartalapítanak. Vezetőjük, Dave Dee (43.dec. 17.) elküldte az egyik lemezcégnek az általuk készített demofelvételt, az ott meg is tetszett; behivatták őket, és megkérdezték, mi legyen a zenekar neve. - Hát - mondták (persze ennek angol nyelvű megfelelőjét), mi csak becenéven szólítjuk egymást. Így született a zenekar neve. Sorra készítették az átütő slágereket, a tinédzserek kedvenc zenekarává lettek.

Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 BOOTSAUCE - The Brown Album (Polydor) 

LemezismertetőkA Bootsauce-nak mindenről "az" jut eszébe. Ami arra vall, hogy "az" - a szex - bizonyára nem megy jól nekik. Így szólna Bungle úr, ha Mike Patton a 42. emeletről jött volna és nem a Faith No More-ból.

Szerkesztette: RockPower
Tovább...

 A CANDLEMASS sztori 

Cikkek

Epikus doom metal. Ez a jelszó a svéd Candlemass-nél már 1986 óta, amikor a bemutatkozó, mostanra klasszikus státuszba emelkedett Epicus Doomicus Metallicus album napvilágot látott egy kis francia kiadónál. Egy évvel később, a Nightfall albumnál csatlakozott a zenekarhoz a karizmatikus frontember, a hegyomlás méretű Messiah Marcolin, aki szerzetesi csuhában lépett színpadra a koncerteken és szinte azonnal a Candlemass védjegyévé vált mind hangjával, mind megjelenésével. A Nightfall újabb szintre emelte a bandát annak ellenére, hogy egy frissen indult kis angol kiadónál (Axis) jelent meg.


Szerkesztette: ary
Tovább...

 CANDLEMASS - Candlemass (2005 Nuclear Blast) 

Lemezismertetők Forrás:
Headbanger MetalNews

Kíváncsi lennék, hogy a fiatalabb rockerek mit szólnak ehhez az újjáalakulási hullámhoz, ami gyakorlatilag az ezredforduló óta tart a metal zenében. Egyáltalán meghallgatják-e a halottaiból feltámadó régi nagyok friss lemezeit? Adnak-e esélyt az újbóli bizonyításra ezeknek a mamutoknak? Persze ez is olyan érme, aminek két oldala van. Sokszor a visszatérő bandák csak a saját nimbuszukat rombolják le, fakó árnyékai egykori önmaguknak. Szerencsére azért akadnak üdítő kivételek. Egyik ilyen kivétel volt a tavalyi évben az Exodus visszatérő Tempo Of The Damned albuma, és ilyen lehet 2005-ben a klasszikus felállással elkészített friss Candlemass korong.


Szerkesztette: ary
Tovább...

35887 Cikk (1436 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 261 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Szavazások
Ki legyen a Mobilmánia új énekese?

Rudán Joe
Kiss Zoltán
Kálmán György
Lőrincz Károly
Kalapács József
Mr. Basary
Tóth Attila
Baranyi László
Juhász Kicsi Attila
Tóth Reni
Zeffer András



Eredmények
Szavazások

szavazat 330

 Korábbi cikkek
Március 27, hétfő
· Steel Panther - Lower The Bar (2017, Stargazer)
· Hoodoo Offenders - All of You (2017, mini EP)
· Locomotiv GT. - Kislemezek 19.
· Hangya 50 @ 2017. május 26. - Barba Negra Track
· Depeche Mode - Spirit (2017)
· Brother Firetribe @ 2017. október 28. - Dürer Kert
Március 26, vasárnap
· Locomotiv GT. - Kislemezek 18.
· Dragons and Witches Tour @ 2017. április 02. - Barba Negra
· Pink Floyd - TEY 01 - Az Early Years 1965-1972 kiszerelése (2017)
· Jimmy Page - John Paul Jones - Record Store Day ritkaságok (2017)
· Steel Panther - Lower The Bar (2017)
· Face Bang - Ősbemutatókkal startol a Nem tagadom turné (2017)
Március 25, szombat
· Médianysos - 3: A három testőr és A négy testőr (1973-74)
· Elliott Sharp @ 2017. május 14. - A38 Hajó
· Locomotiv GT. - Kislemezek 17.
· Full Of Hell, Black Dahlia Murder @ 2017. július 08. - A38 Hajó
· House of Lords - Saint of the Lost Souls (2017)
· Hocico @ 2017. április 13. - Dürer Kert
Március 24, péntek
· Eclipse - Monumentum (2017, Stargazer)
· Locomotiv GT. - Kislemezek 16.
· Pink Floyd - TEY 00 - Bevezető az Early Years-ről szóló sorozathoz (2017)
· Voodoo Healers @ 2017. március 31. - Zeg Zug
· Ra's Dawn - From The Vile Catacombs (2017)
· Tales Of Evening - Keresni Téged (2017, klip)
Március 23, csütörtök
· Locomotiv GT. - Kislemezek 15.
· Pulzus 15. - 1981 május - Egyedül gennyes
· Csányi Sándor - interjú (2017)
· GrundDay @ 2017. március 25. - Dürer Kert
· Eclipse - Monumentum (2017)
· Heten mint a gonoszok @ 2017. április 15. - S8 Underground
Március 22, szerda
· The Moon and the Nightspirit - Metanoia (2017, info)
· Lord - Lord 45 (2017)
· Akimer @ 2017. április 01. - MOMKult
· Locomotiv GT. - Kislemezek 14.
· Phoenix RT - Élj úgy (2017, szöveges klip)
· Victorius - Heart of the Phoenix (2017)
· Avatar - 10+1 év - Dalok Határok Nélkül koncert (2017)
Március 21, kedd
· Tommy Vitaly - Indivisible (2017, Dionysosrising)
· Mobilmánia @ 2017. március 24. - Hangár, Sopron
· Locomotiv GT. - Kislemezek 13.
· Hardkiss @ 2017. május 21. - A38 Hajó
· Nova Collective - The Further Side (2017)
· Zord - Peripheria - 2017 júniusában érkezik az új album!
Március 20, hétfő
· Ritchie Kotzen @ 2017. szeptember 13. - A38 Hajó
· Kalapács, Omen @ 2017. április 14. - Barba Negra
· Bálint Csaba - Beatinterjúk I. (2017, könyv)
· Locomotiv GT. - Kislemezek 12.
· Lord @ 2017. március 31. - Barba Negra
· Tommy Vitaly - Indivisible (2017)
· Skinny Puppy @ 2017. június 05. - Dürer Kert
Március 19, vasárnap
· Stamina - System Of Power (2017, Dionysosrising)
· Exploited, Casualties @ 2017. április 21. - Dürer Kert
· Locomotiv GT. - Kislemezek 11.
· Toys That Kill @ 2017. április 09. - Dürer Kert
· Elhunyt Chuck Berry (1926-2017)
· Axxis - Retrolution (2017)
· Mark Lanegan Band @ 2017. július 06. - A38 Hajó
Március 18, szombat
· Vintage Trouble @ 2017. június 30. - A38 Hajó
· Nag, Torn From Earth, Blackmail @ 2017. március 22. - Dürer Kert
· Locomotiv GT. - Kislemezek 10.
· Suicide Silence @ 2017. június 15. - A38 Hajó
· AncarA - Garden Of Chains (2017)
· Danko Jones @ 2017. június 14. - A38 Hajó
Március 17, péntek
· Voivod - újrakiadások és Build Your Weapons válogatás (2017)
· Pulzus 14. - 1981 április - Eurovízió
· Trash Talk, Youth Man @ 2017. március 20. - Dürer Kert
· Six Feet Under - Torment (2017)
· Locomotiv GT. - Kislemezek 09.
· Al Joseph - All of Creation (2017)
· Thomas Dybdahl @ 2017. május 12. - A38 Hajó
Március 16, csütörtök
· Gorgoroth, Melechesh @ 2017. március 18. - Dürer Kert
· Napra @ 2017. április 19. - A38 Hajó
· Jimmy Page - első session munkája lemezen (2017)
· Locomotiv GT. - Kislemezek 08.
· Dog Eat Dog @ 2017. április 06. - A38 Hajó
· Metallica @ 2018. április 05. - Budapest Sportaréna
· Fónagy János - interjú (2017)
· Turbo, Jónás Vera @ 2017. április 01. - A38 Hajó
Március 15, szerda
· 12. HangSúly Zenei Díj - a nyertesek (2017)
· Bin-Jip utolsó koncert @ 2017. március 31. - A38 Hajó
· Locomotiv GT. - Kislemezek 07.
· Moby Dick, Dying Wish, Integral Vortex @ 2017. március 18. - Kaptár
· Blaze Bayley - Endure and Survive (Infinite Entanglement Part II, 2017)
· Ivan & The Parazol @ 2017. április 01. - Park, Mosonmagyaróvár
Március 14, kedd
· Locomotiv GT. - Kislemezek 06.
· 6. Nemzetközi Gary Moore emlékkoncert @ 2017. április 03. - A38 Hajó
· Noeta - Beyond Life and Death (2017)
· Clue - Turquoise (2017, klip)
· Majesty - Rebels (2017)
· Corville - Majdnem tökéletes (2017, klip)
Március 13, hétfő
· Locomotiv GT. - Kislemezek 05.
· The Dead Daisies @ 2017. június 28. - A38 Hajó
· Nagy Antal - interjú (2017)
· 10 éves a Campus Fesztivál - Jön a Prodigy (2017)
· Danko Jones - Wild Cat (2017)
· Fishing 2017 - Erdei helyszínnel bővít a jubileumi fesztivál!
Március 12, vasárnap
· Battle Beast - Bringer of Pain (2017, Dionysosrising)
· ForraDalom @ 2017. március 14. - Rocktogon Pub
· Locomotiv GT. - Kislemezek 04.
· Dáma lárma @ 2017. március 18. - Showbarlang

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.53 Seconds