2 hónapja létezik a magyar Piramis tribute-zenekar. Eddig az Orczy Kertben léptek fel párszor, most végre meghallgathattam őket. Az kevésbé szenzációs dolog, hogy a zenekarvezető az a Vörös Gábor aki szinte az összes magyar tribute zenekarban játszik (Lead Zeppelin, Bon Scott tribute, manageli a Hollywood Rose-t stb.), de az már nagyon keményen mellbevágja az embert, hogy a tagság fele az egykori MANHATTAN srácokból áll. (vegyünk egy mély lélegzetet...)

Azt hiszem nem vagyok egyedül a véleményemmel, hogy nehéz elhinni, hogy egy ennyire hülye nevű, Skót illetőségű, egylemezes, Indie Rock - POP zenekar lenne 2004 év "leg-leg-leg" durranása. Nehéz elhinni, mert nálam a "sztár", meg a "leg-leg-leg" egészen máshoz kötődik. Majdnem lehetetlen, hogy egy egylemezes "bulis-post-punk" katyvaszt sztárnak gondoljak! Ennek a véleményemnek ellentmondani látszik az a tény, hogy a legendás nyugati rock sajtó (értsd: New Musical Express , Billboard, RollingStone ) többségében pozitív kritikákat írt a muzsikájukról. A Kispál és a Borz után, augusztus 14-én (vasárnap), a sziget Nagyszínpadán, 21.30-tól mindenki eldöntheti, hogy beléjük szeret-e! Addig is itt egy kritika!

Steve Walsh szintis- énekes- dalszerző- producer neve a KANSAS-ból lehet ismerős mindenkinek. Ha valaki hallott már olyan dalokat, mint a Carry On Wayward Son, Dust In The Wind vagy a Point Of Know Return, akkor kb tudja, hogy mire képes. A Kansas-ból 1980-ban távozott az Audio-Visions lemez után, és ekkor adta ki első szóló lemezét is Schemer-Dreamer címmel. 1985-ben megalapította a Streets nevű rock bandát, amivel két lemez jelent meg ( 1st - 1983 és Crimes In Mind - 1985). Második szóló munkája Glossolalia címmel jelent meg, és hosszú hallgatás után ez a következő a sorban. Feltámadt egy legendás hős, olyan segítséggel, mint a dobos Joe Franco (Twisted Sister, Magellan), a gitáros Joel Kosche (Collective Soul), Michael Romeo (Symphony X) és a hegedűs David Ragsdale (ex-Kansas)!

Elborult, kaotikus, fogódzó nélküli, zaklatott, és mégis gyönyörű album a Killswitch Engage jelenlegi énekesének és dobosának korábbi bandájától.

2001-ben Transfer Trachea Reverberations From Point: False Omniscient címmel Kanada legjobb független lemezét készítette el a csapat, ami lemezt 2003-ban a Relapse Records újra kiadta. A 2004-es Within Dividia után a netes szaksajtó egyzerűen THE DILLINGER ESCAPE PLAN kópiának titulálta a csapatot, de szerintem sokkal jobbak ennél a jelzőnél.

Nem tudom miért, de a hazai progresszív köztudatba sosem tudott a megfelelő tisztelettel bekerülni a Van der Graaf Generator. Pedig, ha van olyan progresszív csapata a hatvanas-hetvenes éveknek, aki megérdemelné, akkor ők azok lennének. Abban a korban alakultak meg, amikor a forrongó brit progresszv zenei élet vezette a világ könnyűzenéjét. Pink Floyd, Genesis, YES, King Crimson, ELP, Jethro Tull (meg persze a kimaradók) a hatvanas évek közepén-végén kezdték bontogatni a szárnyaikat. (Később meghatározták a világ zenei izlését.) Ebben a zenei forrásban, 1967-ben a Manchester University-n született meg a VdGG. Sok tagcserén keresztül vezetett az útjuk, míg végül 1970-ben, a ma klasszikusnak tartott Hammill/Banton/Jackson/Evans felállás kialakult (amivel visszatértek). Összesen kilenc, jobbnál-jobb lemezt készített a zenekar, majd, hivatalosan 1978-ban oszlottak fel.

2003-ban volt az első új, közös fellépésük, amikor a mindvégig aktív énekes-gitáros, Peter Hammill Queen Elizabeth Hall-ban (London) tartott koncertjén színpadra lépett a nagy négyes, és eljátszotta a "Still Life" című klasszikus nótát. Az öregek itt döntötték el, hogy visszatérnek. De, most inkább ejtsünk szót arról, hogy miben más, miben egyedi, miben nagy a VdGG... kattints!

Ismét egy a hazánkban ismeretlenebbnek számító, Indie Rock - pop-punk, szigetelő (augusztus 11. - vagyis ma, 23.00-tól, Wan2 színpad) banda... - mert sosem elég belőlük! A csapatnak ez a negyedik lemeze, és ennek a produkciónak a legfőbb érdekessége, hogy a szuper-producer Rick Rubin (BEASTIE BOYS, SLAYER, RED HOT CHILLI PEPPERS, JOHNNY CASH, SYSTEM OF A DOWN, RAGE AGAINST THE MACHINE, THE MARS VOLTA, AUDIOSLAVE) adta a nevét a Svéd banda produkciójához. A lemez hangzása Rubintól megszokott módon száraz, a zene viszont hihetőbb, mint a hasonló felhozatalból érkező csapatoké. A "hitelesség" főleg énekesük, Dennis Lyxzén átélésének köszönhető! Vegyünk koncert előtt egy slukkot... mert még az is lehet, hogy a sziget egyik legjobb koncertjét ők fogják adni!

Őrült rock and roll felhő veszi körül a Svéd The Hellacopters-t. Rolling Stones lazasága, a KISS és a LYNYRD SKYNYRD zenéjének keverésével. Néha, ha kell női vokálokkal. Tömény retro zenéjük a műfaj egyik legjobb csapatává teszi őket, amit be is bizonyíthatnak nekünk a szigeten, augusztus 14-én (21 órától), a Wan2 Színpadon. A lemez címéből sugárzó önirónia ellenére igen jó, húzós rock and roll-t kapunk ettől a lemeztől!

Nyolc év után visszatért a világ legbrutálisabb alakulata! Bár a jelzőt el lehet tőlük vitatni, de ha a trash metalban a Slayer emelkedik ki, akkor - legalábbis az én véleményem szerint - a death metalban az Obituary a legfontosabb zenekar. A szinte teljesen harmóniamentes zene és a jó dalszerzés párosítását ők oldották meg a legtökéletesebben. (még a Bolt Thrower áll velük leginkább rokonságban, de az angolok dalai néha dallamos death metalnak tűnnek az Obituary-val összehasonlítva). A viszonylag egyszerű, dísztelen riffeket mindig úgy tudták rendszerbe foglalni, hogy a végtermék emlékezetes maradt és erre nem sokan képesek, különösen a mai metal mezőnyben.

A 2003-ban megjelent Variations On A Dream kapcsán írtunk elsőként a csapatról, illetve a muzsikájukról, ami melankólikus megidézése a PINK FLOYD, U2, OZRICS és a KING CRIMSON világának. Ez a frissebb lemez akusztikus hangszerelésű muzsika, leginkább a COLDPLAY hatásait mutatva. Zseniális, populárisabb hangvételű depressziós lemezről fogok most írni, amitől kisérletezés sincs távol, de mégis alapjában "angolos" produkció!

Lassan mindenki, aki a kilencvenes években zeneileg fontos volt visszatér. Úgy látszik a metal/rock műfaj, és velük az élő zene "kultusza" tényleg felfutóban van. Reméljük ezek a régi bandák nem fogják vissza ezt a felfutást. Az Obituary 89-ben kiadott első, majd a sok durva-zene hívő számára kulcsfontosságú második, Cause Of Death című lemeze egy kultusz banda indulását jelentette. 98-ban, egy koncert lemezzel búcsúzott el a Tardy fivérek vezette csapat, aztán 2001-ben kiadtak egy válogatást, és ez olyan sikeresnek bizonyult, hogy visszatértek. Megérte? Meglátjuk ma, vagyis 10-én a a szigeten 21. 30-tól a HammerWorld Színpadon!

Nagyon sok hollywoodi csillag gondolta már magáról, hogy rock vagy pop csillagként is befuthat. A próbálkozók között volt Russell Crowe, Kevin Bacon, Jeff Bridges, Bruce Willis és Keanu Reeves is. Többnyire halott ügy lett a dolog. Nem úgy az 1973. június 21-én, Los Angeles-ben született Juliette Lewis esetében! Aki nem csak fantasztikus színésznő (alias: szex csillaga a Született gyilkosok-nak (1994), az Alkonyattól pirkadatig-nak (1996), a Hullahegyek, fenegyerek-nek (2000)... stb, stb.), de még a hangja is eleven! Elsősorban azoknak szólnak a dalai, akik nem hánynak hupililát PJ Harvey-tól, Iggy Pop-tól, Patti Smith-től, a 90-s évek alterna-rockjától, és még a 80-s évek new wave világától sem kezdenek rángatózni! Mélyedjünk el a lemezben, aminek a dalait a Sziget fesztivál Nagyszínpadán aug. 14-én, 18.00 órától valószinűleg meg is nyalhatjuk!