Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Cheap Trick - We're All Alright! (2017)

 Látogatottság
Összesen
86629209
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 DISSECTION koncert helyszínváltozás! 

Koncertmenü angelripper írta. "A 2004. november 17-ére meghidetett Dissection koncert új helyíne a Mega Pub (Bp., Öv u. 210.)."

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 East: MARCZIBÁNYI TÉRI JÁTÉKOK 1981. IV. 6. Marczibányi téri Közösségi Ház 

RockmúzeumAz Eastkoncertek nem a sok szövegelésről voltak híresek, mivel teljes egész programokat játszottak, a számok sorban mindig következetesen jöttek egymás után. Kevés magyar instrumentális zenekar bírta sokáig, az East is 8 év után úgy döntött bevesz egy énekest, Zareczkyt. 8 év úgy jön ki, hogy 1972-es megalakulást beleértve Angyalok néven, majd az 1975-ös névváltoztatást követően ennyi idő telt el. Állítólag már 78-ban próbálkoztak énekesekkel, de senki sem felelt meg. Főképp gondolatiságban és nem énektudásban voltak a korábbi jelöltekkel problémák. A Játékok program 1979 nyarától repertoárra került, de csak 1980 végétől lett szöveges az énekessel. Kb 1983-ig játszották.

Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Chroma Key - Graveyard Mountain Home (2004, Hellstar) 

Lemezismertetők

Az ex-Dream Theater billentyűs-parádét folytatva vegyük a kezünkbe a Chroma Key új albumát, melyet Kevin Moore jegyez. Kevin a lemez megalkotásához Isztambulba költözött, hogy néhány török barátjának segítségével felvegye 2004-es elgondolásait. Kevin már a D.T. lemezeken is elsősorban elég befelé forduló, önmarcangoló néha depressziós computerizált zenében gondolkodott (Space Dye Vest).


Szerkesztette: hellstar
Tovább...

 Mike Portnoy az Overkill-ben 

AktuálisAz Overkill hamarosan az USA-ban a Halloween fesztiválon fog fellépni, és sajnos az aranylábú Tim Mallare családi gondjai miatt nem tud a dobszerkó mögé ülni.

Szerkesztette: Hellstar
Tovább...

 MORTIFICATION - Scrolls Of The Megilloth 

Lemezismertetők
Kiadó:1992 Intense Records / 1992 Nuclear Blast
Honlapjuk: roweproductions.com
Érdekességképpen: A Mortification későbbi dobosának, Keith Bannisternek mint vokalistának a hangja is hallható a 'Nocturnal'-ban.


Az ausztráliai keresztény metal-élet úttörőinek második 'valódi' lemeze a 'Scrolls Of The Megilloth' (a 'Break The Curse'-t nem szokás számításba venni).

Az előző lemez kapcsán említettem, hogy annak hangzása hagy némi kívánnivalót maga után, különösen a későbbi albumokhoz viszonyítva. Hát igen, a 'Scrolls' pár nagyságrenddel egészségesebben szólal meg, az kétségtelen.


Szerkesztette: Gergely
Tovább...

 Chroma Key - Graveyard Mountain Home (2004) 

Lemezismertetők

Kevin Moore az ex-Dream Theater billentyűs belejött a lemezkészítésbe. A Fates Warning FWX, még júniusban a Ghost Book filmzene album, no és itt van a harmadik Chroma Key album is. Nekem tetszett a 2000-ben megjelent You Go Now és az 1998-ban megjelent Dead Air For Radios-nak is voltak azóta is kellemes pillanatokat okozó momentumai. Mostanra teljesen átalakult a zenéje. Megjelentek benne a világzenei elemek, törökös hatások. A lendület a múlté, a maradvány inkább Tom Waits szerűen elvont, mint hallgathatóan progresszív zene...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 ICED EARTH - The Glorious Burden (2004) 

Lemezismertetők

Azzal kezdeném, hogyan ismerkedtünk össze. 199X-ben v agy 198x-ben (?) a Blind Guardian (!) elozenekaraként érkezett a csepeli (!) muvházba a csapat. Ez innen 2003-ból biztos hihetetlennek tunik, de igazából értük mentem ki akkor a koncertre. Nagyon tetszett az elso lemez. Aztán telt az ido és megmondom oszintén nem igazán követtem késobb a csapat munkásságát és elmulasztottam sajnos az E-klubos fellépést is 98-ban. A 3CD-s athéni koncert aztán újra visszahozta a tüzet, és a monumentálisnak beharangozott "Horrorshow" koncertet is többekkel együtt vártam a PeCsa elott (hiába).A drakula történetek után Jon Schaffer barátunkat a történelem szele csapta meg, nézzük mit is idéz fel nekünk: Stílusosan az amerikai himnusszal kezdodik a lemez, aztán a Declaration Day következik, és itt bemutatkozik Tim Owens is. Nekem az összes énekes eddig bejött akivel Jon "motor" Schaffer elkezdett együttmuködni, de megmondom oszintén Tim Owens-tol kicsit féltem. Iszonyú jó hangja van, de igazából nagyon Halfordos kópia lett nem nagyon tudtam elképzelni az Iced Earth-ben. "Rob" Owens ordításai kicsit furák Matt Barlow szép kiegyensúlyozott orgánuma után, de hála istennek Owens nem viszi túlzásba a sikítozást és néha énekel is azért pl: When The Eagle Cries, melyet szép szólóval kísérnek végig a monumentális vokálok alatt a többiek. A The Reckoning valami oskövület lehet, mert teljesen az elso lemez hangulatát, ritmusait idézi a Horrorshow dalamaival-nem túl nyero szám Owens ordításait a csapattagok próbálják ismét a vokálokkal enyhíteni.


Szerkesztette: hellstar
Tovább...

 Jazz-Rock 

Cikkek

A hatvanas évek második felétől Angliában, illetve az USA-ban kialakult rockzenei stílus, amelynek a képviselői a jazz és a rock zenei szintézisével kísérleteznek. Az első kísérletek az USA nyugati partvidékén a Jeremy and the Satyrs, valamint a Mothers Of Invention, Angliában pedig a Graham Bood Organisation nevéhez fűződik.

Utóbbiban játszott Ginger Baker, Jack Bruce és John McLaughlin is. 1967-ben a Soft Machine, 1968-ban a Colosseum folytatta a megkezdett utat, míg Amerikában az Electric Flag, majd az ő nyomukban már a szélesebb körben ismertté vált Chase, Chicago és Blood Sweat And Tears (Stan Kenton és Maynard Freguson stílusában megszólaló fúvóskórusokkal) tekinthető a jazz-rock első reprezentánsainak.

Ezek az alkotók kivétel nélkül a rock felől indultak. Néhány évvel később viszont Miles Davis produkciói In A Silent Way (1969), Bitches Brew (1970) nyomán jazz előadóművészek próbálkoztak meg e zenei forma igényes kimunkálásával. A jazz-rock legnagyobb sztárjai kivétel nélkül Miles Davis említett produkcióinál közreműködtek, majd önálló produkciókat alakítottak. Ezek közül a legismertebb Chick Corea, Return To Forever, Mahavishnu Orchestra, John McLaughlin, Herbie Hancock. Zenéjük a hetvenes években fusion, illetve electric jazz néven vált közismertté.


Forrás: Könnyűzenei Lexikon című könyv. 1987

Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 Roger Waters: új dalok 

Rövid hírek Roger Waters, aki korábban az első számú dalszerzője volt a legendás Pink Floy-nak, 2 új dalának részletét tette meghallgathatóvá. A dalok címe: "To Kill The Child" és "Leaving Beirut". A 2 új Roger Waters dal jelenleg meg is vásárolható a SonyConnect, iTunes, BuyMusic, MusicMatch, MusicNet, MusicNow, Napster, Real/Rhapsody, és Walmart.com rendszerein keresztül is.

Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 REM 2005 EUROPEAN TOUR 

Koncertmenü Az REM a jövő év elején európai koncertkörútra indul, mely január 7-én Lisszabonban kezdődik, és 16 európai városban folytatódik, és olyan városokba is ellátogat a zenekar, ahol még soha sem volt.

Az REM – Peter Buck, Mike Mills és Michael Stipe – jelenleg Európában van, és Október 4-én megjelenő ‘Around The Sun’ című album valamint a jövő évi turné promóciós körútján vannak.

Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 The Cure - The Cure (2004) 

Lemezismertetők
Kiadó: geffen.com
Honlapjuk: thecure.com
Képek: picturesofyou.us
Megjelenés dátuma: 2004. 06. 29.

A CURE egy életérzés, divat volt a nyolcvanas években. Talán még emlékeztek a feltupírozott, fekete, ma a gothic hívőkre jellemző ruhákban járó CURE-osokra. Az idő telik-múlik, és ma már a CURE rajongók meglett középkorúak, mégis van ebben a bandában valami nagyszerű: túlélnek mindent, Robert Smith hangja és dallamai pedig ugyanúgy szólnak, mint azelőtt, vagy mint 79-ben az első kiadványukon. Nemrég volt az MTV ICON sorozatának CURE-os része, amit Manson vezetett. Már ez a tény önmagában elég, hogy leírjam a banda hatását a ma zenéjére. Hátha még valaki fogékony is dark zenére... Ez a lemez sem egy féligkész - férc munka. A dalok mélyek és belsőségesek. Kissé rockosabb, mint régen (valószinűleg azért, mert a nu-metal producer Ross Robinson (Korn, Limp Bizkit, Slipknot) dolgozott velük), de ez is csak jót tesz nekik...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 MORTIFICATION - Mortification 

Lemezismertetők
Kiadó: 1991 Intense Records
Honlapjuk: roweproductions.com
Érdekességképpen: Jayson és Michael balkezes (ám korántsem kétbalkezes) zenész.


A Mortification nevű melbourne-i keresztény metal-zenekar mára már intézménnyé vált, és neve egybeforrt a frontember Steve Rowe-éval. Nem is csoda, hiszen a felállás folyamatosan változott az évek során, s az alapító tagok közül már régóta csupán Steve tagja a bandának. Sokak véleménye szerint azonban a legerősebb az az összeállítás volt, amelyik az 1991-es lemezen is szerepelt. Ebben lehet valami, elvégre olyan muzsikus, mint Jayson Sherlock, nem terem minden eukaliptuszfán. Michael Carlisle is remek ritmusgitáros, ám a szólók nem igazán hagynak pozitív nyomot az emberben. (De legalább nincs is sok belőlük.)


Szerkesztette: Gergely
Tovább...

 Leguan koncert a Rocktogonon október 31-én 

Koncertmenü Következő koncertünk okt. 31. (varásnap) 20:30
Helyszín: Rocktogon (VI. Mozsár u. 9.)
Beugró: 500 Ft
Vendég: Crash Diet

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 King, Albert 

Cikkek(1923-): amerikai blues-gitáros, énekes. Eredeti neve: Albert Nelson. A balkezes gitáros Mississippi állam déli részén született. Maga készítette hangszerén kezdett játszani, majd 16 évesen vásárolta első igazi gitárját. Eleinte csak saját kedvtelésére muzsikált, majd az 50-es évek elején északra költözött és Jimmy Reed zenekarának dobosa lett.

Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 Pendragon - Liveosity információk 

Rövid hírek A Pendragon egy "kombó" csomagot adott ki, ami a “Acoustically Challenged” CD és a “Live At Last ...And More” DVD egy cd-be összecsomagolva. A dupla cd-s csomag “Liveosity” címmel október 25-én jelent meg. A "csomagot" extra grafikákkal látták el.

Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 Derek Sherinian - Mythology 

Lemezismertetők
Kiadó: insideout.de
Honlapjuk: dereksherinian.com
Megjelenés dátuma: 2004. 11. 08
Stílus: Progresszív Rock / Instrumentális
Pontszám: 9/10

Ez az év az ex Dream Theater billentyûsök megmérettetésének éve lesz úgy néz ki. Jordan Rudess szóló és Kevin Moore (Chroma Key) munkái mellé befutott Derek 4. szólólemeze a Mythology. Derek rengeteg vendégmuzsikust meghívott az anyagra, ami nagyon sokat segít abban, hogy emészthetõvé váljon a nagyrészt instrumentális anyag. Ha a vendégek sorára tekintünk ez a feltételezés már anélkül is megállja a helyét, hogy belehallgattunk volna az anyagba.

Szerkesztette: hellstar
Tovább...

 P. Box - Szállj fel szabad madár - 1984.IX. 18. - BIP 

Rockmúzeum

A Box ekkoriban volt a csúcson a közönségsikert tekintve. Zeneileg szerintem '85-ben, az Ómen megalkotása idején, de a '84-es év volt a nagy telt házak kora. A Varga Miklósos feláll '82 végéig még csak másodosztályra volt elég, de '83 elején Vikidál beszállása és a II. album, a Kő kövön megjelenése nagyot dobott a történeten. Ehhez jött még az István a király sikere (István: Varga Miklós, Koppány: Vikidál Gyula). Így tömegek voltak kíváncsiak a rockra egy olyan időszakban, amikor az új-hullám minden klasszikus rockcsapatot, gyakorlatilag kinyírt. Ez a koncert a BIP utolsó hetének sorozata, a magyar rock reprezentáns zenekarai léptek fel itt utoljára naponta a záróhéten (P. Box, Bikini, Beatrice, P. Mobil)...


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Derek Sherinian - Mythology 

Lemezismertetők
Kiadó: insideout.de
Honlapjuk: dereksherinian.com
Megjelenés dátuma: 2004. 11. 09.
Stílus: Progresszív Rock / Instrumentális
Pontszám: 10/10

Derek mióta kilépett a Dream Theater-ből magasan szárnyaló szóló lemezeket készít. Erre ad, immáron negyedszer is elképesztő vendégsereg társaságában példát ez a lemez. Utolsó, 2003-ban megjelent Black Utopia lemezét (kritika itt) jónéhány poszton "megfejelve" lép ismét szólóban, leginkább a gitáros poszton egyre szélesebb a paletta. Most ismét Zakk Wylde mellett feltűnik három dalban az ex-Billy Idolos Steve Stevens, két dalban a jazz és fúziós zene egyik legnagyobbja Allan Holdsworth, egy dalban az ex-Whitesnake, ma Thin Lizzy-s John Sykes, ismét hallható a TOTO-s Steve Lukather. Basszerként Tony Franklin, Marco Mendoza, Rufus Philpot sem kis név, de a lemezen doboló TOTO-s Simon Phillips sem akárki. Érdekesség, hogy a jazz-fúzió egyik nagy elektromoshegedűs mestere, a hetvenes években a Mahavishnu Orchestra színeiben végleg jazz történelmet író Jerry Goodman is két számban szerepel. Dereknek legnagyobb segítséget a tehetséges mindenes Brian Tichy adott, aki háttérgitározik, és négy dalban dobolt is. Ami viszont nagyon kellemes élmény ismét, hogy a szintis főszereplő itt sem spilázza túl a szerepét. Jónéhány esetben a dalra koncentrálva játszik, sokkal inkább, mint a nemrég megjelent új Jordan Rudess lemez szólistája. Mindenkit enged a saját stílusában játszani, sőt szinte dalokat ír nekik, hogy tudjanak lubickolni a lemezen. Ők pedig megteszik ezt a szívességet neki!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Neal Morse - Testimony (2003) 

Lemezismertetők
Kiadó: 2003 InsideOut Music / 2003 Metal Blade Records
Honlapjuk: nealmorse.com
Érdekességképpen: Neal Morse a Transatlantic nevű projectben is együtt muzsikál Mike Portnoy-jal.


Neal Morse neve bizonyára ismerősen cseng a progresszív muzsika híveinek fülében, hiszen a kitűnő muzsikus egészen a közelmúltig napjaink egyik legjelentősebb progresszív zenekarának, a Spock's Beard-nek az alapítója, énekese, és fő dalszerzője volt. (A háromból már csak az első mondhatja el magáról.) Neal Morse emellett a 'Testimony' előtt már két szólólemezt is kiadott, továbbá tagja a Transatlantic nevű progresszív 'szupergrupnak'.


Szerkesztette: Gergely
Tovább...

 JAN GARBAREK GROUP lemezinformáció és koncert info (Budapest - Szeged) 

Koncertmenü
Jan Garbarek és zenekarának új lemeze október 6-án az ECM kiadó gondozásában jelent meg "In Praise of Dreams" címmel. A megjelenést egy 20 koncertből álló németországi, majd európai turné követi, mely két magyarországi állomást is tartalmaz:

11. 12. - Budapest Körcsarnok
20h - Ülõhelyek: 8.000.- 8.500.- 9.500.-Ft

11. 13. - Szeged Nemzeti Színház

Érdekesség a lemezzel kapcsolatban, hogy a Német pop/rock eladási lista 24. helyén van, illetve hazájában, Norvégiában a pop Top 10 hetedik helyére került az eladások alapján.

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Joplin, Janis 

Cikkek(1943-1970); amerikai blues és rock énekesnő. Gyermekkora meglehetős jómódban, de magányosan telt. Különböző művészetek (festészet, költészet, zene) iránt érdeklődött. Bessie Smith és Leadbelly lemezeit hallgatta előszeretettel. Amikor 17 évesen otthonról megszökött, az ő dalaikat énekelte különféle lokálokban és kocsmákban akusztikus hangszerek kíséretében.

Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 TONY IOMMI és GLENN HUGHES: KERRANG meghallgatható rádió műsor 

Rövid hírekA BLACK SABBATH gitáros Tony Iommi és az ex-DEEP PURPLE/BLACK SABBATH énekes Glenn Hughes a "Legends" című műsorában szerepelt az Angol Kerrang! rádióban október 8-án. Jónéhány klasszikus daluk volt a műsor, köztük a beszélgetésük is a "The 1996 DEP Sessions" dalairól. A műsor meghallgatható on-line...

Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 EXODUS - Tempo Of The Damned (2004) 

Lemezismertetők

Aki mondjuk 30-as évei körül jár mostanság, az emlékezhet egy rendszeres adásra a Petõfi Rádióban, mely csütörtök esténként ment a 80-as évek vége felé (87-89) és ’A heavy metal kedvelõinek’ címet viselte. Ebben a mûsorban rendszeresen mutattak be együtteseket, és egy-egy lemezt teljes egészében le is adtak. (Nesze neked MAHASZ!!). Én is itt ismerkedtem össze az Exodus-al, mikor a nagy klasszikust (akkor még nem tudtam hogy az  ) Bonded By Blood c. lemezüket leadták. Annyit érdemes még tudni, hogy 1982-ben alakult a társaság a Bay Area thrash melegágyban Frisco-ban. Kirk Hammet is munkálkodott a kezdetekben, de a fõ csapás irányt azóta is Gary Holt és Rick Hunolt viszi (gitárok) Mellettük a nagy öreg Tom Hunting dobol, Jack Gibson basszusgitáron. Az énekes posztot Zetro Souza (Legacy-Testament) és Paul Baloff vitték felváltva lemezrõl lemezre, míg 2002.02.02-án Paul infarktusban elhunyt, így Zetro visszatért a csapathoz véglegesen. A lemez brutális Exodus riffel indul Scar Spangled Banner címmel. Souza agresszív szövegmondása jól illik a zenéhez (éneknek nem nevezném), melyet a kórus a refrénekkel erõsít. A szám vége felé van egy kis Overkill riff lenyúlás.


Szerkesztette: hellstar
Tovább...

 ARENA: ”Live & Life” információk 

Rövid hírek Október 4-én jelent meg a verglas.com-nál a csapat dupla koncert kiadványa. A felvételek a "Contagion" lemez turnéján készültek.

Szerkesztette: o-porat
Tovább...

 Imperia - The Ancient Dance of Qetesh (2004) 

Lemezismertetők

A norvég Trail Of Tears énekesnője, Helena Iren Michaelsen egy szex istennő. A bandát, az azóta már (júniusban) távozó God Dethroned gitárossal, Henri Sattler és dobossal Arien van Weesenbeek-al alapította. Helyükre a The Prestige, Two Witches és Ancient Rites-ben már bizonyító Jan "Örkki" Yrlund gitáros és a Bethlehem dobosa, Steve Wolz érkezett. De azt hiszem, hogy ez mindegy is. A lényeg (szerintem) elsősorban a vizuális élményben van. Bár sajnos kevés kép található az énekesnőről a neten, de ennek ellenére is érdemes vetni egy pillantást az oldalán található képgyűjteményre...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

36426 Cikk (1458 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 | 1444 | 1445 | 1446 | 1447 | 1448 | 1449 | 1450 | 1451 | 1452 | 1453 | 1454 | 1455 | 1456 | 1457 | 1458 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 206 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
Június 23, péntek
· Rómeó Vérzik - Nyár van végre! (2017, klip)
Június 22, csütörtök
· Vescera - Beyond The Flight (2017, Dionysosrising)
· Pulzus 27 - 1982 október - Pataky és a Kék sugár!
· Bella Sándor interjú - Az akta nincs még lezárva - 4. rész (2017)
· Vambo, Cry Free @ 2017. június 24. - Gozsdu Manó Klub
· Pink Floyd - TEY 18 - 1972 Obfusc/ation - audio (2017)
· Aida - felállva ünnepelt a közönség a barlangszínházban (2017)
Június 21, szerda
· Chaosbay - Of Cutting Cords EP (2017, Dionysosrising)
· 26. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál (2017)
· Bella Sándor interjú - A kenguruk földjén - 3. rész (2017)
· VálaszÚt - Bátorság, bátorság! – zenés darab Szent Lászlóról (2017)
· Szkítia - Rajzolt világ (2017)
· Asphalt Horsemen - Wasting Time (2017, klip)
Június 20, kedd
· Sipos Péter - Baby Don't Cry (1983, kislemez)
· Styx - The Mission (2017, Dionysosrising)
· Bella Sándor interjú - Human Telexre váltva - 2. rész (2017)
· Pantaleon - Virus (2017, Dionysosrising)
· Vescera - Beyond The Flight (2017)
· Wintersun @ 2017. szeptember 22. - Barba Negra
Június 19, hétfő
· Bella Sándor interjú - Indul a rock and roll - 1. rész (2017)
· Quimby - Üzenet nincs (2017, klip)
· Juventus - kislemezek 21.
· Ukk & Roll Rock Hétvége - rockfesztivál majmok nélkül rockereknek (2017)
· Styx - The Mission (2017)
· Samsara Boulevard - Világhírű hegedűművész is zenél a lemezen (2017)
Június 18, vasárnap
· Juventus - kislemezek 20.
· Anthrax - 2017. június 21-én szabadtéren játszik a thrash brigád!
· Queensryche - Rage for Order (1986)
· Alcohol - hivatalosan is bejelentették a gitárost (2017)
· Generál történetek - 10/10 - Horváth Charlie interjú - 02. rész (2017)
· Nemzetközi jazzköltészeti est @ 2017 június 30. - Gödör klub
Június 17, szombat
· Juventus - kislemezek 19.
· Anthriel - Transcendence (2017, Dionysosrising)
· Nickelback - Feed the Machine (2017)
· James Newton Howard @ 2017. november 05. - Budapest Sportaréna
· Generál történetek - 09/10 - Horváth Charlie interjú - 01. rész (2017)
· Köpönyegforgatók - Bőségszaru (2017, klip)
Június 16, péntek
· Juventus - kislemezek 18.
· Eluveitie - Epona (2017, dal)
· White Skull - Will of the Strong (2017)
· Best of Gozsdu Talent @ 2017. június 20. - Gozsdu C Udvar
· Generál történetek - 08/10 - Karácsony János interjú - 02. rész (2017)
· Szarka Tamás @ 2017. június 18. - Marriott Hotel
Június 15, csütörtök
· Juventus - kislemezek 17.
· Divided - Wormhole (2017, klip)
· Iced Earth - Incorruptible (2017)
· Pulzus 26 - 1982 szeptember - A Dinamit utóirata!
· Generál történetek - 07/10 - Karácsony János interjú - 01. rész (2017)
· Blahalouisiana @ 2017. június 17. - Kobuci Kert
Június 14, szerda
· Slaughter - Stick It To Ya (1990)
· Madarak @ 2017. június 16. - Legenda Sörfőzde
· Juventus - kislemezek 16.
· Vanden Plas - The Seraphic Live Works (2017, Dionysosrising)
· Generál történetek - 06/10 - Novai Gábor interjú - 02. rész (2017)
· Angertea - Sinking In Strain (2017, klip)
Június 13, kedd
· Generál történetek - 05/10 - Novai Gábor interjú - 01. rész (2017)
· Juventus - kislemezek 15.
· Elhunyt Szénich János (1952-2017)
· Dure - interjú (2017)
· Dream Evil - Six (2017, Dionysosrising)
· Gov't Mule - Revolution Come... Revolution Go (2017)
· Itt a negyedik Visegrock fesztivál (2017)
Június 12, hétfő
· EZoo - Feeding The Beast (2017, Dionysosrising)
· Testament, Death Angel, Annihilator @ 2017. november 18. - Barba Negra
· Generál történetek - 04/10 - Póta András interjú - 02. rész (2017)
· Juventus - kislemezek 14.
· Sikth - The Future In Whose Eyes? (2017)
· Amon Amarth @ 2017. augusztus 23. - Barba Negra Track
Június 11, vasárnap
· Secret Sphere - The Nature of Time (2017, Dionysosrising)
· Ukk & Roll Rock Hétvége 2017
· Generál történetek - 03/10 - Póta András interjú - 01. rész (2017)
· Juventus - kislemezek 13.
· DGM - Passing Stages: Live in Milan and Atlanta (2017)
· Good Charlotte @ 2017. június 17. - Budapest Park
Június 10, szombat
· Generál történetek - 02/10 - Várkonyi Mátyás interjú - 02. rész (2017)
· Stoned Jesus, Beastmaker @ 2017. október 19. - Showbarlang
· Juventus - kislemezek 12.
· Gitármánia Tábor - koncertdömping és kiváló zenetanárok (2017)
· Secret Sphere - The Nature of Time (2017)
· Foo Fighters - Run (2017, klip)
Június 09, péntek
· Generál történetek - 01/10 - Várkonyi Mátyás interjú - 01. rész (2017)
· Nocrul - Khorne merch (2017, info)
· Juventus - kislemezek 11.
· Chris Cornell emlékest 2017 - újabb neves fellépők!
· Nitrogods - Roadkill BBQ (2017)
· Paddy And The Rats - Aerolites (2017, klip)
Június 08, csütörtök
· Roger Waters - Is This The Life We Really Want? (2017, Dionysosrising)
· Pulzus 25 - 1982 június – Néma kőszobor!
· Juventus - kislemezek 10.
· The Cult @ 2017. július 01. - Volt Fesztivál
· EZoo - Feeding The Beast (2017)
· ex-Panta Rhei koncert @ 2017. július 20. - Rockmúzeum
Június 07, szerda
· Historica - Pilátus rockoperától a Hazatérés koncertig (2017)
· Avatarium - Hurricanes and Halos (2017, Dionysosrising)
· Roger Waters - Is This The Life We Really Want? (2017)
· Juventus - kislemezek 09.
· Malevolence - Self Supremacy (2017)
· Fishing on Orfű 2017 - állati lesz a nagyszínpad a jubileumi fesztiválon!
Június 06, kedd
· Soulspell - The Second Big Bang (2017, Dionysosrising)
· Sum 41 @ 2017. június 14. - Budapest Park

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.29 Seconds