rockmuzeum.ini.hu

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Royal Blood - How Did We Get So Dark? (2017)

 Látogatottság
Összesen
86503257
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Negura Bunget - Tau (2015) 

Lemezismertetők

Utólag visszatekintve igen érdekes helyzet állt elő 2009-ben, amikor az addig trió formában működő temesvári zenekar kétharmada új utakra lépett és csak a főnök, Negru maradt a név továbbvivője. Ugyanis olyan folyamatok indultak el, amelyek révén egy közös tőről fakadó, ám három irányba ágazó alkotói kreativitás szökkent szárba: amellett, hogy a Negura Bunget megcsinálta a vitán felül remek Virstele Pamintului lemezt, a két korábbi tag életre hívta a Dordeduh nevű formációt, Negru fő elfoglaltsága mellett nem kevés energiát fektetett az autentikus folk Din Brad elindításába, illetve akkori kísérőzenészei pedig a Syn Ze Sase Tri szimfo-black csapatot tették fel a képletesen vett metal térképre.


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 Bohemian Betyars - klipbemutató @ 2015. március 30. - Kis Á 

Aktuális

Most kiderül, hogy ki az igazi Bohemian Betyars fanatikus, hiszen nekik kedveznek a szűk körű premier-bulival a Kis Á klubban. A zenekar kisebb hallgatás után új videoklippel és kislemezzel jelentkezik. Az Összefúj a szél című dalhoz készült videót a Sunny Studio készítette, statisztákat pedig a rajongók közül toboroztak, így többen viszontláthatják magukat a vásznon.

A március 30-i vetítést követi egy pár számos minikoncert a kislemez dalaiból, majd bemutatkozik a csapat új dobosa is, aki az este folyamán kedvenc zenéiből válogat majd a közönségnek. A koncertre a bejutás viszont nem olyan egyszerű. A helyszínre érkezőket egy speciális, a zenekar által összeállított kérdéssor várja majd, amire tényleg csak az tudhatja a választ, aki részletesen nyomon követte a Bohemian Betyars eddigi pályafutását. Érdemes sietni, ugyanis csak az első 50 helyes választ adó rajongó vehet részt az exkluzív bemutatón.


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Scorpions - Love at First Sting (1984) 

Lemezismertetők

Az 1965–ben, a németországi Hannover-ben indult Scorpions hazájának legnagyobb múltú heavy-hard rockzenekara, 100 milliós lemezeladással a háta mögött... Idén lettek kereken 50 évesek, amit nem csak turnézással ünnepelnek meg, hanem a beszédesre keresztelt Return to Forever című tizennyolcadik stúdió lemezük kiadásával is... Az új lemezen sok régi témát vettek elő, amiket a legkreatívabb időszakukban, '82-'84 környékén írtak, de lemezre eddig nem vettek... Nézzük meg tehát azt a két albumot, amik ebben a korszakban készültek, másodikként a '84-ben megjelent Love at First Sting-et, aminek a nagy ívű balladák közé fűzött glam metalos jellegével az amerikai piacot célozták meg... Sikerrel, hiszen német bandaként bekerültek vele a Billboard legjobb tíz helyezettje közé, és a hatodik hely hatalmas lépésnek számított akkoriban is!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Rebel - lemezbemutató @ 2015. április 18. - Légó Club 

Koncertmenü

Áprilisban, a Nail Records gondozásában jelenik meg a Rebel első lemeze Ha eljön majd a vég címmel. A korábbi Crossholder és Words of Blood énekes, Szaládi Karcsi vezette zenekar tavaly ősszel állt neki a lemez munkálatainak, a szépen gyarapodó rajongótábor áprilisban már a kezében is tarthatja az első lemezt. A debüt albumon, amin 11 remek power metalos dalt tartalmaz, közreműködik Szabó Gergely, Ángyán Tamás, Magyar Csaba és Kálmán György is.

Az április 18-án, a Légó Clubban nyolc órakkor induló lemezbemutató koncert az Eye For I fellépésével kezdődik, majd a Madsen Modell következik. Tíz óra után néhány perccel mutatja be lemezét a Rebel, a srácok igazán látványos produkcióval készülnek erre a nagy eseményre. Vendégként színpadra lép majd Lőrincz Tibor, Szabó Gergely (Dalriada) és Magyar Csaba (Semmi Pánik) is. Az estét a Rose'n Trogers produkciója zárja... és aki még bírja szusszal, maradjon bátran a rockdiszkóra is... A kapu 18 órakor nyílik, a rendezvényre pedig 1.500 forint lesz a belépő, melyhez jár a Rebel bemutatkozó albuma is. Az eseményre páros belépőt lehet nyerni, melynek részleteiért katt ide!


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Gary Moore Emlékest @ 2015. április 03. - A38 Hajó 

Koncertmenü

Április 3-án, Gary Moore születésnapjának előestéjén már negyedik alkalommal kerül megrendezésre a gitáróriás munkássága előtt tisztelgő nemzetközi emlékest, melyen külföldi és hazai tisztelői elevenítik fel ismertebb dalait és ritkábban feldolgozott alapvetéseit, valamint a legendás ír gitáros által ihletett saját szerzeményeket.

A 2011. február 06-án elhunyt, zseniális gitáros lemezei és dalai generációkat érintettek meg, a több, mint négy évtizedes, végtelenül színes és tartalmas pályafutása alatt a rock és blues műfajok meghatározó alakjává vált, gitárosként pedig minden további nélkül a legnagyobbak közé helyezhetjük nevét. Minden ráaggatott szuperlatívusz és emberfeletti jelző ellenére, egy egyszerű gitáros volt, ahogy saját maga számára is ez volt az egyetlen igaz és felvállalható státusz...


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Bankrupt, Panel Surfers, The Doherties @ 2015. április 02. - Kis Á 

Koncertmenü

2015. április 02-án, csütörtökön ingyenes koncert lesz a Kis Á-ban, amin fellép a Bankrupt (Lee Marvin ajánlásával), a Panel Surfers (friss garázs-surf Tatabányáról) és a The Doherties (proto-punk újratöltve)...


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Dr. Living Dead! - Crush the Sublime Gods (2015) 

Lemezismertetők

A koponya-álarcos, bandanás svéd thrashereket sokan köpködik ezen image miatt, mondván, csupán ezzel tudják felhívni magukra a figyelmet a jellegtelen zene mellett. Nem mondom, hogy minden alapot nélkülöz az állítás, de ezt a fajta thrash-crossover zenét azért faszán tolják, csak a süket nem hallja. Arról nem beszélve, hogy élőben kifejezetten erősek, noha a tavalyi RockParton késésem miatt csupán másfél számot láttam a műsorukból, de az meggyőző volt. Ahogy a megvásárolt Radioactive Intervention című második lemezük is, kíváncsian vártam, mit okoznak ezúttal...


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 Budapesti Tavaszi Fesztivál 2015 

Koncertmenü

A Budapesti Tavaszi Fesztiválon mindig kiemelt szerepet kapnak a jazz szcéna előadói is. A hazai jazzélet állandó szereplői mellett, a műfaj legnagyobb világsztárjait látja majd vendégül Budapest...


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Scorpions - Blackout (1982) 

Lemezismertetők

Az 1965–ben, a németországi Hannover-ben indult Scorpions hazájának legnagyobb múltú heavy-hard rockzenekara, 100 milliós lemezeladással a háta mögött... Idén lettek kereken 50 évesek, amit nem csak turnézással ünnepelnek meg, hanem a beszédesre keresztelt Return to Forever című tizennyolcadik stúdió lemezük kiadásával is... Az új lemezen sok régi témát vettek elő, amiket a legkreatívabb időszakukban, '82-'84 környékén írtak, de lemezre eddig nem vettek... Nézzük meg tehát azt a két albumot, amik ebben a korszakban készültek, elsőként a '82-ben megjelent Blackout-ot, aminek a gyors és penge éles témáival a német csapat a brit heavy metal egyre magasabbra emelkedő úttörői után eredt...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 HatsBand, Németh Márk @ 2015. március 29. - Kis Á 

Koncertmenü

A szemtelenül fiatal, dögös rock and roll feldolgozásokat játszó HatsBand rengeti meg 2015. március 29-én a Kis Á színpadát, Zozo Dobson vendégénekessel! Előttük a szintén nagyon fiatal, de annál nagyobb hangi kvalitásokkal rendelkező Németh Márk énekel Hiegl Gergő gitáros kíséretében... Fellép még Gábor Cristiano Ninoná Som is, akit Gaál György cajon kísér...


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Dead Western, Kalle @ 2015. március 26. - Kis Á 

Koncertmenü

A Negative Art és a Fekete Zaj Fesztivál a Kis Á-ba hozza 2015. március 26-án az európai turnén lévő Dead Westernt! A misztikus dark-folk zenéjük olyan, mint egy lázálmokhoz írt, tébolyult filmzene, séta egy sötét erdőben, utazás a koponyánk körül. Előttük a cseh Kalle játszik, akik költeményszerű dalszövegeikkel és két énekessel teremtik meg sötét hangulatú világukat...


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Zone63 - Distant Light (EP info, 2015) 

Rövid hírek

Öt számos EP-vel jelentkezik a szegedi industrial metalos Zone63. Az elmúlt egy évben jelentős változásokon átesett formáció új arculattal és a korábbiaknál átgondoltabb anyaggal igyekszik újra bemutatkozni... A Distant Light március 2-án vált elérhetővé az érdeklődők számára, miután előfutárként már megérkezett a címadó dal szöveges videója.


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Bela Svardmark - Magyar hontól Svédországig és vissza - 12. rész 

Interjúk

Bela Svardmark nevét itthon, Magyarországon, a Safari nevű első magyar-svéd közös rockformációból ismerhetjük. Ebben az együttesben játszott együtt Papp Gyulával és Varga Miklóssal. Béla élete 1956-óta kész kalandregény - egy szellemi szafari. Az interjúban elmeséli, hogyan ismerkedett meg a gitárral, ezen keresztül a zenével. Hogyan került 14 éves korában már a világsztárok közelébe, mit is jelent neki Eric Clapton, B.B. King és a Fleetwood Mac muzsikája? Általa megismerhetjük, hogy hogyan is működik a zeneipar egy külföldön élő magyar zenész szemével. Kellemes olvasást mindenkinek! - Fiery


Szerkesztette: Fiery
Tovább...

 Timur Lenk, Malacka és a tahó @ 2015. március 21. - Kis Á 

Koncertmenü

A Timur Lenk koncertek igazi vidámságban tapicskoló, hasizomedző éjszakák. A Szegedről indult, felforgató banda önmagát leginkább happy­-alternatív, underground­lakodalmas punkbandának becézi, a vizuális irónia pedig a videóikban legalább annyira fontos, mint fellépéseiken, ahol szinte mindig valamilyen új jelmezzel örvendeztetik meg a közönséget... Utánuk a röfögő nevetésre késztető, ska és funky ritmusokra írt szövegekkel érkező Malacka és a tahó koncertezik 2015. március 21-én a Kis Á-ban!


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Santa Cruz - Santa Cruz (2015) 

Lemezismertetők

A finnországi Helsinki-ben, 2007-ben alakult Santa Cruz egy dögös sleaze-glam metal csapat, modern groove-megoldásokkal és végtelenített parti-hangulattal a dalaiban... A négy tagú formáció két EP kiadása után, 2013-ban mutatkozott be a Screaming for Adrenaline című lemezzel, ezt folytatják most az egyszerűen csak Santa Cruz címmel kiadott második albumon...

Hazájuk pár kritikusa szerint a csapat énekese, Arttu "Archie" Kuosmanen a legjobb finn glam-rock énekes manapság, én ebben nem dönthetek, de abban biztos vagyok, hogy a nekem túl fiatalosnak tűnő énekhangja körül rég nem hallott adrenalin löket hallható a zenéjükben! Tehetséges zenészek, jól kimódolt slágerek, meg egy "hősködésre" is képes gitáros Joonas "Johnny" Parkkonen személyében... A Santa Cruz tényleg a nemzetközi kiugrás előtt állhat... Szerencsére minderről mi is gyorsan meggyőződhetünk majd élőben is, hiszen április 05-én ők játszanak majd az Amaranthe előtt a Club 202-ben...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Audio Love Nation - From the Front (info, 2015) 

Rövid hírek

Dinamikus új kislemezzel jelentkezik a garázs-rock zenét játszó Audio Love Nation, melynek dalait látványos szöveges videókkal mutatják be. A most megjelent From the Front a soron következő nagylemezük része, első darabja a Point of View három részes kirakójának...

A budapesti vintage rock and roll banda immáron túl van 100. koncertjén, bemutatkoztak Csehországban, Németországban, Angliában, Ausztriában és Szerbiában is, most pedig három részes kislemez-sorozattal mutatják be zenéjük minden oldalát.


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Zippo, Simeon Soul Charger @ 2015. március 20. - Roham Bár 

Koncertmenü

A Zippo lassan alanyi jogon kaphatná meg a magyar állampolgárságot, az olaszok egyik legütősebb és legeredetibb stoner rock csapata ugyanis már az Apocalypticát megszégyenítő mennyiségű koncertet adott Budapesten... Mivel a műfaj hazai híveinek körében töretlen népszerűségének örvendenek, nem is valószínű, hogy valaha is változtatni szándékoznának jó szokásukon.

Az ötösfogat ezúttal a Simeon Soul Charger társaságában érkezik: az ohiói csapat úgy fest, mint egy délutáni bemelegítő zenekar Woodstockból, ami máig nem értesült róla, hogy a fesztivál réges-régen véget ért. Pszichedelikus ős-rockjuk maximálisan idomul imidzsükhöz. A két főattrakció előtt az egri Shapat Terror és a budapesti Audio Love Nation zenél majd március 20-án a RoHAM Bárban...


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Stu33 - Kill Me (szöveges video, 2015) 

Rövid hírek

Látványos, pőre felsőtestekre írt szöveges videóval vezeti fel hamarosan megjelenő első nagylemezét a Stu33, mely Máté István (Stu) szólóprojektjéből cseperedett rock bandává...


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Cikipédia 5. - 9. rész - Mindig a másik oldalon. 

Cikkek

A gyermek nyíltan tekint a világra, minden információt befogad, elfogad, bárki mondja is. Később, mint forrófejű fiatal, elkezd szelektálni, szembeszállni az addig tanultakkal és elindul egy úton. Komoly felnőttként pedig már visszautasítja mindazokat a tanokat, amik annak idején éretté tették a gondolkodását. Így fejlődik a világ, újabb és újabb gondolatok, eszmék kerülnek napvilágra, hogy ez jó, vagy sem, mindig utólag derül ki. Az alábbiakban egy nyílt levelet adok közre annak az embernek, akinek tehetségét, tudását a végsőkig elismerem, de az emberekhez való hozzáállását már vita tárgyává tenném. Mivel neveket továbbra sem írok, talán el sem jut hozzá, én mindenesetre kiírtam magamból a véleményemet. - Fiery


Szerkesztette: Fiery
Tovább...

 I. Symphonic & Gothic Night @ 2015. március 21. - Légó Club 

Koncertmenü

A nagysikerű Szimfonikus Metal Előszilveszteren felbuzdulva, márciustól havi egy-egy napot a szimfonikus és gótikus muzsikáknak szentel a fővárosi Légó Club. Minden hónapban egyszer, az említett stílusokhoz kapcsolható hazai zenekarok lépnek fel, időnként egyéb kulturális programmal kiegészítve. A sorozat első felvonására március 21-én, szombaton kerül sor. Az est keretében, egyből négy kitűnő együttes lép színpadra a műfaj rajongónak nagy örömére. A koncerteket hajnalig tartó rockdiszkó követi, melyben természetesen a gothic-, symphonic-, melodic-, folk-metal slágerek dominálnak...


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Enforcer - From Beyond (2015) 

Lemezismertetők

Az Enforcert 2004-ben, a svédországi Arvika-ban alapította Olof Wikstrand énekes-gitáros, hogy a kora-Iron Maiden-hez hasonló NWOBHM riffjeinek helyet teremtsen... A From Beyond már a negyedik teljes hosszúságú stúdió lemezük, az ezt megelőző, 2013-as Death by Fire-t nekünk is bemutatták élőben, így mostanra alaposabban felkészülhetett minden érdeklődő a csapat heavy-speed zenéjére... A csalódás most is kizárható...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Black Magic Six @ 2015. március 26. - Corvintető 

Koncertmenü

Black Magic Six - finn testvéreinket talán már nem nagyon kell bemutatnunk az RNR666-bulira járóknak. 13 magyarországi koncert 2009-óta, Tilos rádiós stúdiókoncert a Bang Bang Radio Show-ban, finnországi családlátogatás, egy dal az örök Antal Imréről Imre you are a Punk címmel, limitált póló, sok-sok berúgás és kijózanodás együtt. J-Tan énekes-gitáros most meg úgy gondolta, nálunk ünnepelné meg negyven valahányadik születésnapját. Így márciusban ideröppennek, hogy 3 koncertet - március 26-án a Corvintetőn, 27-én Debrecenben és 28-án Szolnokon - lenyomjanak, gyors egymásutánban...

Előttük a Kőszívű Ember Fiai lépnek fel... Akik egy dobszetten és gitáron prezentált, szikár gerjedő-torzuló rockzenét tolnak, az arab félsziget és a kaliforniai puszta porával. A túlvezérelt hanghullám csapott tetejű sivatagi sziklahegyet formáz, két hang között a membrán fütyül, a bélyeg olvad a kukoricamalátához...


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Varga János születésnapi koncert @ 2015. április 24. - MOM 

Koncertmenü

Varga János a magyar zenei élet reprezentáns képviselője, emblematikus zenei figura, izgalmas, szenvedélyes dallamok szerzője, akinek már korai gitárjátékában is jellemző volt az indiai és arab népzene dallamvilága - a jazz és a rock lüktetésével, magával ragadó, nagy ívű improvizációkkal - melyet az utóbbi években készített lemezein és koncertjein egyaránt élvezhetünk.

Rendkívül sokrétű és gazdag pályája számos művet és produkciót sorakoztat fel. Szerző, aki albumok során szereplő kompozíciókkal büszkélkedhet, de írt balettzenét, létrehozott avantgárdé zenei csoportot, nemzetközi csoporttal közös szerzeményekből álló kiadványt jelentettek meg, közreműködött vendégként, vagy tagként zenei felvételeken, készített vizuális művekhez zenét, műsorokhoz számos főcím zenét, hozzájárult több tucat reklámfilm sikeréhez alkotói team zeneszerző tagjaként, nem is szólva saját, szerzői lemezeiről...


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Mangani 888, Tea Road @ 2015. március 19. - Kis Á 

Koncertmenü

A Mangani 888 hitvallása, hogy a zene legyen hangos és erőszakos, grunge­rock zenéjükben pedig tökéletesen manifesztálódik is ez az állítás.

A Tea Road pedig vaskos gitárzenéjével perzseli fel előttük a koncerttermet, akik a tavalyi évet a Flow című három számos kislemezükkel zárták... 2015. március 19-én a Kis Á-ban a belépés ingyenes!


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Arson City - The Horror Show (2015) 

Lemezismertetők

Az omahai Arson City egy öt tagú post-grunge zenekar, amit 2013 júniusában az Emphatic énekese, Patrick Michael Wilson alapított a The Wreckage nevű formáció három tagjával (a két zenekar sokat turnézott együtt)... Két kislemez és két EP kiadása után, most - újrakeverve a már megjelent dalaikat - összehozták a bemutatkozó lemezüket is The Horror Show címmel... A címből adódóan természetesnek tűnik, hogy közben a külsőségek is horrorosak lettek...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

36402 Cikk (1457 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 | 1444 | 1445 | 1446 | 1447 | 1448 | 1449 | 1450 | 1451 | 1452 | 1453 | 1454 | 1455 | 1456 | 1457 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 230 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
Június 19, hétfő
· Samsara Boulevard - Világhírű hegedűművész is zenél a lemezen (2017)
Június 18, vasárnap
· Juventus - kislemezek 20.
· Anthrax - 2017. június 21-én szabadtéren játszik a thrash brigád!
· Queensryche - Rage for Order (1986)
· Alcohol - hivatalosan is bejelentették a gitárost (2017)
· Generál történetek - 10/10 - Horváth Charlie interjú - 02. rész (2017)
· Nemzetközi jazzköltészeti est @ 2017 június 30. - Gödör klub
Június 17, szombat
· Juventus - kislemezek 19.
· Anthriel - Transcendence (2017, Dionysosrising)
· Nickelback - Feed the Machine (2017)
· James Newton Howard @ 2017. november 05. - Budapest Sportaréna
· Generál történetek - 09/10 - Horváth Charlie interjú - 01. rész (2017)
· Köpönyegforgatók - Bőségszaru (2017, klip)
Június 16, péntek
· Juventus - kislemezek 18.
· Eluveitie - Epona (2017, dal)
· White Skull - Will of the Strong (2017)
· Best of Gozsdu Talent @ 2017. június 20. - Gozsdu C Udvar
· Generál történetek - 08/10 - Karácsony János interjú - 02. rész (2017)
· Szarka Tamás @ 2017. június 18. - Marriott Hotel
Június 15, csütörtök
· Juventus - kislemezek 17.
· Divided - Wormhole (2017, klip)
· Iced Earth - Incorruptible (2017)
· Pulzus 26 - 1982 szeptember - A Dinamit utóirata!
· Generál történetek - 07/10 - Karácsony János interjú - 01. rész (2017)
· Blahalouisiana @ 2017. június 17. - Kobuci Kert
Június 14, szerda
· Slaughter - Stick It To Ya (1990)
· Madarak @ 2017. június 16. - Legenda Sörfőzde
· Juventus - kislemezek 16.
· Vanden Plas - The Seraphic Live Works (2017, Dionysosrising)
· Generál történetek - 06/10 - Novai Gábor interjú - 02. rész (2017)
· Angertea - Sinking In Strain (2017, klip)
Június 13, kedd
· Generál történetek - 05/10 - Novai Gábor interjú - 01. rész (2017)
· Juventus - kislemezek 15.
· Elhunyt Szénich János (1952-2017)
· Dure - interjú (2017)
· Dream Evil - Six (2017, Dionysosrising)
· Gov't Mule - Revolution Come... Revolution Go (2017)
· Itt a negyedik Visegrock fesztivál (2017)
Június 12, hétfő
· EZoo - Feeding The Beast (2017, Dionysosrising)
· Testament, Death Angel, Annihilator @ 2017. november 18. - Barba Negra
· Generál történetek - 04/10 - Póta András interjú - 02. rész (2017)
· Juventus - kislemezek 14.
· Sikth - The Future In Whose Eyes? (2017)
· Amon Amarth @ 2017. augusztus 23. - Barba Negra Track
Június 11, vasárnap
· Secret Sphere - The Nature of Time (2017, Dionysosrising)
· Ukk & Roll Rock Hétvége 2017
· Generál történetek - 03/10 - Póta András interjú - 01. rész (2017)
· Juventus - kislemezek 13.
· DGM - Passing Stages: Live in Milan and Atlanta (2017)
· Good Charlotte @ 2017. június 17. - Budapest Park
Június 10, szombat
· Generál történetek - 02/10 - Várkonyi Mátyás interjú - 02. rész (2017)
· Stoned Jesus, Beastmaker @ 2017. október 19. - Showbarlang
· Juventus - kislemezek 12.
· Gitármánia Tábor - koncertdömping és kiváló zenetanárok (2017)
· Secret Sphere - The Nature of Time (2017)
· Foo Fighters - Run (2017, klip)
Június 09, péntek
· Generál történetek - 01/10 - Várkonyi Mátyás interjú - 01. rész (2017)
· Nocrul - Khorne merch (2017, info)
· Juventus - kislemezek 11.
· Chris Cornell emlékest 2017 - újabb neves fellépők!
· Nitrogods - Roadkill BBQ (2017)
· Paddy And The Rats - Aerolites (2017, klip)
Június 08, csütörtök
· Roger Waters - Is This The Life We Really Want? (2017, Dionysosrising)
· Pulzus 25 - 1982 június – Néma kőszobor!
· Juventus - kislemezek 10.
· The Cult @ 2017. július 01. - Volt Fesztivál
· EZoo - Feeding The Beast (2017)
· ex-Panta Rhei koncert @ 2017. július 20. - Rockmúzeum
Június 07, szerda
· Historica - Pilátus rockoperától a Hazatérés koncertig (2017)
· Avatarium - Hurricanes and Halos (2017, Dionysosrising)
· Roger Waters - Is This The Life We Really Want? (2017)
· Juventus - kislemezek 09.
· Malevolence - Self Supremacy (2017)
· Fishing on Orfű 2017 - állati lesz a nagyszínpad a jubileumi fesztiválon!
Június 06, kedd
· Soulspell - The Second Big Bang (2017, Dionysosrising)
· Sum 41 @ 2017. június 14. - Budapest Park
· Juventus - kislemezek 08.
· Historica @ 2017. június 10. - Crazy Mama
· Mark Slaughter - Halfway There (2017)
· Mother Punker Night @ 2017. július 28. - Showbarlang
Június 05, hétfő
· Jorn - Life on Death Road (2017, Dionysosrising)
· Paradise Lost @ 2017. október 15. - Dürer Kert
· Juventus - kislemezek 07.
· Alestorm @ 2017. október 01. - Barba Negra
· Great White - Full Circle (2017)
· SuperSize Recording - sztárok zeneszerzői stúdióztak (2017)
Június 04, vasárnap
· The Ferrymen - The Ferrymen (2017, Dionysosrising)
· Gloryhammer, Civil War @ 2018. január 08. - Barba Negra
· Juventus - kislemezek 06.
· Magor - Ígérj holnapot (2017, klip)
· Dream Evil - Six (2017)
· Gárdonyi Piknik - koncertek, közösségi falatozás és workshopok (2017)
Június 03, szombat
· Royal Hunt - 2016 (2017, Stargazer)
· Mastodon - az Ørdøg lép fel előttük 2017. június 14-én!
· Karmapirin, Slogan, Nomad @ 2017. április 29. - Showbarlang
· Juventus - kislemezek 05.
· Jorn - Life on Death Road (2017)
· Sting @ 2017. október 13. - Budapest Aréna
Június 02, péntek
· Adrenaline Mob - We The People (2017, Dionysosrising)
· Napoleon @ 2017. augusztus 02. - Dürer Kert

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.36 Seconds