Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

House of Lords - Saint of the Lost Souls (2017)

 Látogatottság
Összesen
83491706
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Beatinterjúk I.


 Allen - Lande: The Great Divide (2014) 

Lemezismertetők

Az egykori MasterPlan és Ark énekes, Jorn Lande, illetve a jelenleg is az Adrenaline Mobban és a Symphony X-ben szereplő Russell Allen a 2005-ös The Battle-óta ad ki közös lemezeket, 2007-ben The Revenge címmel, a legutóbbi The Showdown-t 2010-ben jelentették meg, amiről kétszer is írtunk.

A most negyedikként kijövő The Great Divide nagy változása a háttéremberek cseréje, ugyanis már nem Magnus Karlsson volt a mindenese és Jaime Salazar a dobosa a produkciónak, hanem a Stratovariusban egykor szebb napokat látott Timo Tolkki munkáját hallhatjuk, aki a Ring of Fire lemezéről magával hozta Jami Huovinen dobost is... Hogy ebből mi lesz?


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Németh Ferenc, László Attila @ 2014. október 28. - MűPa 

Koncertmenü

A fúziós jazz egyik legkiválóbb, aktív csapata, a Yellowjackets két alapítója, Russel Ferrante és Jimmy Haslip lép fel a Művészetek Palotájában 2014. október 28-án. Ők ugyanis a közreműködői László Attila és Németh Ferenc frissen megjelent, Bridges of Souls című lemezének...


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Warmen - First Of The Five Elements (2014, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

Janne Viljami Wirman (alias: Warman) a Children Of Bodom rajongóknak talán ismerős (hiszen a finn dallamos halálbrigád billentyűse), de másoknak valószínűleg elég idegenül cseng a név. Billentyű-orientált és nagyrészt instrumentális szólólemezei alighanem még az elkötelezett Children Of Bodom fanoknak is geil magamutogatás, pedig nekem mindig is bejött az ilyesmi; kifejezetten szeretem pl. Richard Andersson (Majestic, Time Requiem, Space Odyssey) munkáit, de Bob Katsionis (Firewind, Outloud) hasonló szólóalbumait is. Ez mondjuk nem hatja meg az olyanokat, akiket epileptikus rohamok környékeznek, ha metál zenében billentyűt hallanak (van ilyen ismerősöm)...


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Mihály Tamás - Basszus! Omega! (könyv info, 2014) 

Kultúra

Megjelent Mihály Tamás önéletrajzi könyve. Ez a megkapó őszinteséggel írott, fordulatokban és történetekben gazdag könyv nem csupán Mihály Tamás és az Omega együttes közös életéről szól, de érzékletesen jeleníti meg az elmúlt évtizedek Magyarországát egy olyan muzsikus szemével nézve, aki nem csak hangszerének és a közkedvelt Omega-dalok dallamainak avatott mestere, de remek elbeszélő is.

Az élvezetes sztorik, a nagy belföldi és külföldi sikerek és alkalmi visszaesések krónikáját lejegyző szerző kendőzetlenül beszél a mitikus rangot elért rock-együttes belső életének ellentmondásairól és saját gondjairól-bajairól, örömeiről is. A könyv minden sorát áthatja a zene iránti rajongás, valamint a mindenkori kollégák, barátok és ellenfelek iránt érzett megbocsátó ragaszkodás és szeretet. Kapható a Rockmúzeumban!


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Queensryche - Q2K (1999) 

Lemezismertetők

Az 1982-ben, Bellevue-ben (Washington, USA) alakult Queensryche nagy utat járt be az első EP és lemeze után, mire az 1988-as Operation: Mindcrime-al a progresszív metal stílusteremtő csúcsa és az 1990-es Empire mindent elsöprő kommersz sikere után, az 1994-es Promised Land albummal végleg beteljesítette küldetését... Minden, ami ezek után jött csak rombolni volt képes a karrierjüket...

A mélyrepülésük az 1997-es Hear in the Now Frontier kiadásával kezdődött, de sajnos ott sem ért véget... A high-tech megszólaláshoz és kifinomult dalokhoz szoktatott rajongóikat a grunge ösztönössége és karcossága felé akarták terelni, amit senki sem fogadott el tőlük... Pedig a stílusváltás akkor még csak elkezdődött... A grunge az 1999-es Q2K albumon, immáron Chris DeGarmo kiszállása és Tate múltjából előkerülő Kelly Gray beszállása után vált teljessé...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Kelemen Kabátban - Jártam itt (klip, 2014) 

Rövid hírek

Vadonat új klippel jelentkezik a Kelemen Kabátban. A kisfilmet a Jártam itt című dalra forgatták egy fodrászatban. "A klip ötletét kedves barátunk, Boros Bence - Az Állapot vetette fel. Vele már a Nyári és a Téli Dallam kapcsán is dolgoztunk, illetve 3 éve szinte folyamatosan kreatív tanácsadóként segíti a zenekart." - meséli Szerecsenkirály, a csapat frontembere...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 At The Gates - At War With Reality (2014) 

Lemezismertetők

Ötödik sorlemezével tér vissza a göteborgi melodic death metal egyik legnagyobb hatású csapata, az At The Gates. A formáció első négy, mára klasszikussá váló lemezét az 1990-1996 közötti időszakban adta ki, legutóbbit 1995-ben Slaughter of the Soul címmel. Rövidebb időre feltámadtak 2007-2008 között, de valójában 2010-ben indult újra, azóta aktív résztvevői a fesztiváloknak, színpadoknak. Az új dalokat tartalmazó stúdiólemezükre idáig kellett várni, koncert anyagok és split-kiadványok időhúzása után, végre itt van tehát az At War With Reality...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Punkie - Új EP és 2014-végi turné! 

Rövid hírek

November elsején megjelenik a Punkie új EP-je, 6 dalt tartalmaz majd, teljes egészében ingyen lesz elérhető a bandcamp-oldalon! Íme egy kis ízelítő!

Pörgős ska-punk őrület, pogó, tánc, jó hangulat, sör, bor... Ez vár rád, ha eljössz koncertre, vagy ha hallgatsz minket... 2014. november 01-én az elsők között hallgathatjátok meg az új anyagot!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Billy Idol - Kings & Queens of the Underground (2014, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

Ó, Billy Idol, alias William Michael Albert Broad! Az emlékek milyen cunamija indul be nálam erre a névre! Életem első (reménytelen) szerelmének, a zánkai úttörőtáborban megismert Németh Zsanettnek Billy Idol Eyes Without A Face című nótáját (Rebel Yell, 1983) küldtem el - ha jól emlékszem - egy kék Agfa-kazin. Ez alighanem sokat elmond arról, hogy nem túl sok romantikus érzék szorult belém - még ha bele is betegedtem a be nem teljesült szerelembe. De Billy Idolt csíptem, amolyan köztes megoldás volt akkoriban a diszkósok és a rockerek között, a White Wedding, Dancing With Myself, Don't Need A Gun elengedhetetlen slágerei voltak minden házibulinak, amire a diszkósok vonaglottak, a Depeche Mode-osok pedig a rockerekkel szentségtelen koalícióra lépve (a diszkósok rosszalló pillantásaitól kísérve) pogóztak...


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Rebel - ha szeretted a Crossholdert, ez is be fog jönni 

Rövid hírek

Aki nyomon követte Szaládi Karcsi pályafutását, az már értesülhetett róla, hogy nemrégiben kilépett a Words of Blood zenekarból, hogy ezután kizárólag saját projektjére, a Rebelre tudjon koncentrálni. A Rebel készülő lemezanyaga nem más, mint a Crossholder első lemezének folytatása. Ezt Karcsi lényégében már 2011-ben, a Crossholder thaiföldi turnéjáról hazatérve megírta, közeleg a nap, mikor a teljes anyag eljut majd a rajongókhoz és az érdeklődőkhöz, Rebel néven. Egy öt számos EP már most kapható!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Galántai Zsolt interjú - 1. rész (2014) 

Interjúk

Galántai Zsolt az Ossian dobosa volt 1986 és 1989 között, azóta számtalan zenekarban játszott, sőt, számtalan zenekart alapított. Most az Ossian alatti, sőt előtti éveket vesszük sorra, mikor Zsolt például a Prognózis és a Solaris roadja is volt, és játszott együtt Scholler Zsolttal is, annak Sirokkós korszaka alatt.


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Don Gatto - 2014-végi koncertek! 

Koncertmenü

Az augusztus óta négy tagú Don Gatto október 4-én ért haza a német 47 Million Dollars zenekarral közös, nyolc állomásos svájci-német-holland turnéjáról, de nem sokat lacafacáznak. Október 21-én indul egy újabb kör az Insane-es srácokkal Lengyelországban és Lettországban, aztán november 12-én Bécs következik az All For Nothing holland csajos-énekes hardcore zenekarral, november 16-án pedig az A38-on játszanak a Madball előtt.

A banda idén decemberben lesz öt éves, úgyhogy csapnak egy kis szülinapi turnét is itthon: december 26-án Szekszárdon, 27-én Kecskeméten, 28-án Pakson, 29-én Esztergomban, 30-án pedig Baján játszanak. Az első négy bulin velük tart a svájci No Mute, az utolsó kettő zsúrhoz pedig a szintén svájci Sickret és a német Pressure Recall csatlakozik. Közben készülnek az új Don Gatto számok is, a megjelenés sajnos még bizonytalan, de a jövő év eleje esélyes lehet.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Meshuggah - The Ophidian Trek (2014) 

DVD ajánló

A svédországi Umea-ban, 1987-ben - Calipash néven - indult, majd '88-ban már a jelenlegi nevükön, thrash metal zenekarként beinduló Meshuggah sok millió djentes szobarocker srácnak a kultikus ikonja manapság... Annak idején, 1989-ben adták ki az első EP-jüket Meshuggah címmel, az azóta eltelt 25 évüket ünneplik most meg ezzel az utolsó turnéjuk koncertjeinek felvételeiből válogató dupla cédé plusz film csomaggal... Szerintem még az is megtörténhetett, hogy a 2010-es Alive sikerei kapcsán rádöbbentek arra, hogy mennyire működik a zenéjük élőben... Ráadásul azóta megjelent a 2012-es Koloss, amit szintén meg lehetett mutatni élőben is... Így aztán a tehetséges fiatal fotóssal, Anthony Duboisal összehozták gyorsan ezt a második élő anyagukat, az ObZen és a Koloss dalai mellett, pár régebbit is előkapva az ünnep alkalmából...


Szerkesztette: pjuan
Tovább... | djent

 Bazooka, Terrible Ted @ 2014. november 06. - Trafik Klub 

Koncertmenü

Az Rnr666 és a FődRecords bemutatja: Bazooka, Terrible Ted @ 2014. november 06. - Trafik Klub

A görög Bazooka dupla gitáros, dupla dobszerkós, szimpla basszusos rock'n'roll dózer! Néha a pszichózis határán, mint mondjuk a Butthole Surfers a '80- as években. Lemezen, ki tudja miért, kicsit visszafogják magukat, ott inkább pszichedelikus garázs rockot hallani. Kiadójuk, az igen jó nevű Slovenly Recordings, túl vannak már egy amerikai és európai turnén, végig taroltak... Ha sörrel a kézben ordítani óhajtasz a színpad előtt, ne is keresgélj tovább: Bazooka!

A budapesti Terrible Ted újnak mondható zenekar, négy-öt underground bandában játszó tagokkal. Zenéjükről egyszerűen ennyit mondanak heavy rock, ami igaz is. Nem bonyolítják túl a dolgokat, jó dalokat írnak, megszólalásuk erőteljes, koncerten pengék.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Zeneszüret Fesztivál @ 2014. október 22-26. - Pécs 

Koncertmenü

Október 22. és 26. között a 4 éves múltra visszatekintő Zeneszüret Fesztivál várja a klasszikus zenei csemegéket kedvelőket Pécsett. A Zeneszüret fesztivál idén a XX. század egyik legnagyobb magyar művészegyéniségének, Fischer Annie-nak a 100. születésnapját ünnepli. Feledhetetlen zongorajátékára és varázslatos személyiségére számos anekdota utal. Vásáry Tamás szavaival: "Fischer Annie nem csak csoda gyerek volt, hanem csoda felnőtt is!" A fesztivál minden napján kötődik majd hozzá pár érdekes filmkocka, a Zeneszüret filmklub ezúttal is remek filmkínálata előtt. Elrejtőzik a Hangcsapda labirintusában, láthatjuk majd portréját a fesztivál kiállításán, vacsoravendégségbe hív a kedvenc ételeivel, zenei relikviáiból árverés is lesz, de ami idén is a legfontosabb: A koncerttermek varázsa!


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Radnóti Másképp @ 2014. november 9. - Akvárium Klub 

Kultúra

2014. november 09-én, Radnóti Miklós halálának hetvenedik évfordulóján, rendhagyó eseménnyel emlékezik meg a költőről egy csapat fiatal kortárs művész, kapcsolódva a Holokauszt Emlékévhez. A művészek így kívánnak reflektálni a történelem eme sötét korszakára, ugyanakkor felhívni a figyelmet a magyar háborúellenes líra kiemelkedő művelőjének munkásságára és minden korban érvényes aktualitására.

A megemlékezés azért rendhagyó, mert a résztvevők versidézetek helyett Radnóti Miklós életéből és a versei által inspirált élményekből dolgoznak majd mind a workshop-on, mind az esti előadáson, így még izgalmasabb slam-előadások várhatóak. Az egész napos eseményen rengeteg program várja az érdeklődőket az Akvárium Klubban. A belépés ingyenes!


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Könnyűzenei import Magyarországon (1973-1976) 

Rockmúzeum

Vizsgált időszakunkban általában Pentz Zsoltnak, az Interkoncert osztályvezetőjének jutott az a hálátlan feladat, hogy beat importunk hiányosságairól beszéljen a sajtónak: "A művész "árucsereforgalom" 90%-a export. Ennek az az oka, hogy nálunk a koncerttermek száma a lakossághoz viszonyítva igen alacsony. Budapesten a nyitott Kisstadionon kívül nincs megfelelő helyiség hangversenyek vagy fesztiválok megrendezésére. A magyarországi gázsi jóval alacsonyabb a külföldinél, a belépődíjak viszonylag olcsók. Mindez együtt kérdésessé teszi egy-egy vendégművész vagy együttes fellépésének rentábilitását."


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Alcohol @ 2014. november 14. - A-CÉL Rock n' Sport Klub 

Koncertmenü

2014. november 14-én, pénteken tölti életének 29. évét az Alcohol zenekar sorsát ápoló frontember, akit sokan becenevéről ismernek: Csöves. Ennek apropóján exkluzív születésnapi koncertre kerül sor az A-CÉL Rock n' Sport Klubban, mely fellépésen régi Alcohol tagok is tiszteletüket teszik! Az eseményt követően, az idei évben már nem sok lehetőség lesz elcsípni az utóbbi időben - a Rock On! Fest óta különösen - visszahúzódott a zenekart.

Ez sem a véletlen műve: a régóta várt harmadik nagylemez munkálataira összpontosul az ismét négy fősre duzzadt csapat energiája. Az elmúlt két év során szembetűnő változásokon átesett együttes a negatívumokból is igyekezett előnyt kovácsolni - az eredményt tekintve sikeresen: érezhető ez koncertjeik alkalmával, valamint a tavaly megjelent Rockhimnusz népszerűségén is. Az ismét ütőképes formában lévő banda bizakodva tekinthet a jövőre, új dobosának bejelentésén kívül még számos újdonság várja a rajongókat - akik közül a szerencsésebbek még belépőt is nyerhetnek az exkluzív születésnapi bulira! Belépő: 990 Ft.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Lovreck interjú Lovrek Krisztiánnal (2014) 

Interjúk

Elsőként szeretnék gratulálni A remény rabszolgájához, szórakoztató anyag lett. Munka közben egy teljes napot szólt a fülemben, de a nap végére sem untam meg, ami nem sok hazai produkcióval fordul elő manapság... Idehaza a fiatal zenekarok többnyire angolul énekelnek, a ti dalaitok magyar szöveggel szólalnak meg, amivel a becsülendő kisebbséghez tartoztok. Miért tartod fontosnak a magyar szöveget és a mondanivalót?

Mindenki az anyanyelvén tudja magát legjobban kifejezni, és én nagyon szeretem az anyanyelvem. Csodásan kifejező. A hazai zenészek többsége szereti magát abban a tévhitben ringatni, hogy csak a zene fontos, a szöveg kb. mindegy, miközben ez épp fordítva van! Az embereket a mondanivaló érdekli, hogy lehessen üvölteni a szövegeket a koncerten, a zenét a legtöbben nem is értik, fel se fogják 4 akkord fölött. Itthon ráadásul teljesen fölösleges is a hunglish-el próbálkozni, a közönség nagy része egy mukkot sem fog érteni belőle. Még a középfok szint is kevés ahhoz, hogy valaki egy angol dalszöveget művészi értelemben élvezni tudjon. Legfeljebb érti, hogy miről szól. Ezért van az, hogy előbb-utóbb minden sikerre áhítozó zenekar átvált magyarra, aki esetleg angolul is kezdte, ha addig éppen fel nem oszlik.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Zagar - We Are Alone (EP info, 2014) 

Rövid hírek

Itt a második kislemez a Fonogram-díjas Zagar albumról, a Light Leaks-ről. A Petőfi Rádióból már ismert We Are Alone című lírai hangvételű dal Zságer Balázs és Ligeti Gyuri szerzeménye. Az eredeti albumverziót a csapat is újraértelmezte és egy lendületesebb változat került a kislemezre. A single edit mellett három ütős dance remix is helyet kapott a korongon.

A német Musicheads kiadó feje, Eriq Johnson egy finom deep house mixet, míg két magyar fiatal tehetséges producer, Deansdale és Sirmo hamisítatlan house, illetve garage átiratokat készített a számból. Év végéig még egy remix-lemezt ígérnek a fiúk, méghozzá a Dream of a Machine-hoz, amelyhez már le is forgattak egy vadonat új videót. A csapat az EP megjelenését október 25-én celebrálja a budapesti G3 klubban!


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 VI. Full Of Anger Death-Black Metal Fesztivál @ 141115 - Kaptár 

Koncertmenü

Ezúton szeretnénk figyelmébe ajánlani minden brutal death metal fannak a 2014. november 15-én a debreceni Kaptárban megrendezésre kerülő VI. Full Of Anger Death-Black Metal fesztivált. A rendezvény látogatóit hét zenekar várja. Az első 50 elővételes jegyhez pedig választható ajándék jár!

A fellépők: Christian Epidemic - Az év utolsó bulija, best of műsor + a Próféta című dal 5 év után először újra élőben! Frost – 3 év után újra a fesztiválon, From The Dark lemezbemutató koncert! Angerseed; Nigromantia; Abstract - Újra Debrecenben, Lightheory lemezbemutató koncert! Fall - első alkalommal a fesztiválon! Goblin Gore - először Debrecenben!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Cséry Zoltán @ 2014. november 17. - Budapest Jazz Club 

Koncertmenü

Minimal címmel önálló zenei estet tart Magyarország egyik legkreatívabb zongoristája, Cséry Zoltán. Dalait Pákai Petra énekli. Az első közös daluk Szívhang címmel készült! Vendégként néhány dal erejéig Hrutka Róbert és Gerendás Dani is színpadra lép. A különleges hangulatúnak ígérkező koncert 2014. november 17-én lesz a Budapest Jazz Clubban.


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Papp Steve István interjú (2014) 

Interjúk

Prológus! A művészvilág, tehát a zenei is tele van konfliktusokkal. Az interjú során ezeket igyekeztem nem említeni, tehát csak olyan élményeket, anekdotákat osztottam meg, melyek - remélhetőleg - nem bántanak meg senkit. Ha valakiket említettem, azok mind a legnagyobb tiszteletemet és szeretetemet élvezik. Aki nem tartozik közéjük, azokról inkább nem esik szó. Az interjú hirtelen jött és biztos, hogy rengeteg minden kimaradt, zenész kollégák is, tőlük ezúton is elnézést kérek...


Szerkesztette: Drpeter
Tovább...

 Maeotis - Avarok gyűrűje (info, 2014) 

Rövid hírek

Megjelent az ős-magyar pagan metalt játszó Maeotis bemutatkozó hanganyaga. A debreceni zenekar első EP-je az Avarok gyűrűje címet kapta, melyről a Vágta című szerzemény meghallgatható az alábbi linkeken! A dalhoz videó is készült, melynek érdekessége, hogy a szöveg rovásírásos felirattal is elolvasható!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Lunatic Soul - Walking On A Flashlight Beam (2014) 

Lemezismertetők

A Lunatic Soul a lengyel progresszív rock-metalos Riverside basszusgitáros-énekesének, Marius Duda-nak a szóló projektje 2008-óta. Az első Lunatic Soul album óta volt már 2010-ben Lunatic Soul II és 2011-ben Impressions is, amik nálunk kimaradtak, de most negyedik lemezként itt van Walking On A Flashlight Beam... Duda mellett a projekt egyetlen biztos pontja az Indukti dobosa, Wawrzyniec Dramowicz is újra szerepel, aki amúgy Vaaver művésznéven, 2010-óta a német thrash-metal legenda Destruction ütőse is egyben... Persze itt egészen más arcát hallhatjuk...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

35848 Cikk (1434 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 240 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Szavazások
Ki legyen a Mobilmánia új énekese?

Rudán Joe
Kiss Zoltán
Kálmán György
Lőrincz Károly
Kalapács József
Mr. Basary
Tóth Attila
Baranyi László
Juhász Kicsi Attila
Tóth Reni
Zeffer András



Eredmények
Szavazások

szavazat 310

 Korábbi cikkek
Március 21, kedd
· Locomotiv GT. - Kislemezek 13.
· Hardkiss @ 2017. május 21. - A38 Hajó
· Nova Collective - The Further Side (2017)
· Zord - Peripheria - 2017 júniusában érkezik az új album!
Március 20, hétfő
· Ritchie Kotzen @ 2017. szeptember 13. - A38 Hajó
· Kalapács, Omen @ 2017. április 14. - Barba Negra
· Bálint Csaba - Beatinterjúk I. (2017, könyv)
· Locomotiv GT. - Kislemezek 12.
· Lord @ 2017. március 31. - Barba Negra
· Tommy Vitaly - Indivisible (2017)
· Skinny Puppy @ 2017. június 05. - Dürer Kert
Március 19, vasárnap
· Stamina - System Of Power (2017, Dionysosrising)
· Exploited, Casualties @ 2017. április 21. - Dürer Kert
· Locomotiv GT. - Kislemezek 11.
· Toys That Kill @ 2017. április 09. - Dürer Kert
· Elhunyt Chuck Berry (1926-2017)
· Axxis - Retrolution (2017)
· Mark Lanegan Band @ 2017. július 06. - A38 Hajó
Március 18, szombat
· Vintage Trouble @ 2017. június 30. - A38 Hajó
· Nag, Torn From Earth, Blackmail @ 2017. március 22. - Dürer Kert
· Locomotiv GT. - Kislemezek 10.
· Suicide Silence @ 2017. június 15. - A38 Hajó
· AncarA - Garden Of Chains (2017)
· Danko Jones @ 2017. június 14. - A38 Hajó
Március 17, péntek
· Voivod - újrakiadások és Build Your Weapons válogatás (2017)
· Pulzus 14. - 1981 április - Eurovízió
· Trash Talk, Youth Man @ 2017. március 20. - Dürer Kert
· Six Feet Under - Torment (2017)
· Locomotiv GT. - Kislemezek 09.
· Al Joseph - All of Creation (2017)
· Thomas Dybdahl @ 2017. május 12. - A38 Hajó
Március 16, csütörtök
· Gorgoroth, Melechesh @ 2017. március 18. - Dürer Kert
· Napra @ 2017. április 19. - A38 Hajó
· Jimmy Page - első session munkája lemezen (2017)
· Locomotiv GT. - Kislemezek 08.
· Dog Eat Dog @ 2017. április 06. - A38 Hajó
· Metallica @ 2018. április 05. - Budapest Sportaréna
· Fónagy János - interjú (2017)
· Turbo, Jónás Vera @ 2017. április 01. - A38 Hajó
Március 15, szerda
· 12. HangSúly Zenei Díj - a nyertesek (2017)
· Bin-Jip utolsó koncert @ 2017. március 31. - A38 Hajó
· Locomotiv GT. - Kislemezek 07.
· Moby Dick, Dying Wish, Integral Vortex @ 2017. március 18. - Kaptár
· Blaze Bayley - Endure and Survive (Infinite Entanglement Part II, 2017)
· Ivan & The Parazol @ 2017. április 01. - Park, Mosonmagyaróvár
Március 14, kedd
· Locomotiv GT. - Kislemezek 06.
· 6. Nemzetközi Gary Moore emlékkoncert @ 2017. április 03. - A38 Hajó
· Noeta - Beyond Life and Death (2017)
· Clue - Turquoise (2017, klip)
· Majesty - Rebels (2017)
· Corville - Majdnem tökéletes (2017, klip)
Március 13, hétfő
· Locomotiv GT. - Kislemezek 05.
· The Dead Daisies @ 2017. június 28. - A38 Hajó
· Nagy Antal - interjú (2017)
· 10 éves a Campus Fesztivál - Jön a Prodigy (2017)
· Danko Jones - Wild Cat (2017)
· Fishing 2017 - Erdei helyszínnel bővít a jubileumi fesztivál!
Március 12, vasárnap
· Battle Beast - Bringer of Pain (2017, Dionysosrising)
· ForraDalom @ 2017. március 14. - Rocktogon Pub
· Locomotiv GT. - Kislemezek 04.
· Dáma lárma @ 2017. március 18. - Showbarlang
· Tokyo Motor Fist - Tokyo Motor Fist (2017)
· Nagy-Szín-Pad! - 2017 májusában indul a tehetségmutató negyedik szériája!
Március 11, szombat
· Bloodbound - War of Dragons (2017, Dionysosrising)
· Mastodon @ 2017. június 14. - Barba Negra Track
· Locomotiv GT. - Kislemezek 03.
· X. Zorall Sörolimpia 2017 - a Tankcsapda is fellép!
· Eric Gales - Middle Of The Road (2017)
· Lacuna Coil @ 2017. május 07. - A38 Hajó
Március 10, péntek
· Leander Kills, Snuff, Overalls @ 2017. március 25. - Barba Negra
· Honeybeast - Súlytalan bemutató @ 2017. március 18. - Akvárium
· Locomotiv GT. - Kislemezek 02.
· Corner @ 2017. március 23. - Kós Károly Művelődési Ház
· Unruly Child - Can't Go Home (2017)
· I Wear Experiment, Elephants From Neptune @ 170316-17. - Kuplung
Március 09, csütörtök
· Pulzus 13. - 1981 március - Az Illés visszatér, a stáb meg ki van rúgva!
· Ossian - Az igazi szabadság (2017, info)
· Locomotiv GT. - Kislemezek 01.
· II. Classic Tribute Jótékonysági Fesztivál
· Thobbe Englund - Sold My Soul (2017)
· Death March Tour @ 2017. március 11. - ShowBarlang
Március 08, szerda
· Skeletal - Dreadful Life (2017)
· Mobilmánia @ 2017. március 11. - Zebra
· Medikus Zenekar, Schöck Atala @ 2017. március 19. - Zeneakadémia
· Makay Zsolt interjú - 2. rész (2017)
· Metro - Kislemezek 45.
· Supernem - Egy nap, egy év (2017, dal)
· Sainted Sinners - Sainted Sinners (2017)
· Room Of The Mad Robots @ 2017. március 11. - Dürer Kert
Március 07, kedd
· Metro - Kislemezek 44.
· Antimatter, Arkhé @ 2017. március 11. - GMK
· Aurora - Összefogás Lópici Gáspárért (2017)
· Makay Zsolt interjú - 1. rész (2017)
· Doors Emlékzenekar @ 2017. március 10. - ShowBarlang
· Mike Tramp - Maybe Tomorrow (2017)
· Napokon, Ék @ 2017. március 10. - GMK
Március 06, hétfő
· Metro - Kislemezek 43.
· Fishing 2017 - a víziszínpad programja!
· Saille - Gnosis (2017)
· Amberjack, Alone in the Moon @ 2017. május 05. - Gozsdu Manó Klub

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.28 Seconds