rockmuzeum.ini.hu

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

DragonForce - Reaching into Infinity (2017)

 Látogatottság
Összesen
85438687
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Az Illés zenekar kislemezei 78. - Amiga Stereo 455847 (1972) 

Rockmúzeum

1972-ben, az NDK-ban kiadott kislemez. Mindkét dalt Koncz Zsuzsa adja elő az Illés együttessel. Zsuzsa Koncz címmel jelent meg Koncz Zsuzsának 1972-ben nagylemeze az egykori NDK-ban, s erről a nagylemezről került kislemezre két dal...


Szerkesztette: bcsaba
Tovább... | kislemezek

 Winger - Better Days Comin' (2014) 

Lemezismertetők

A New York-i glam-metalos Winger 1987–1994 között volt igazán elemében, Alice Cooper köpönyege alól kinőve, három remek lemezt és olyan időtlen hajasbaba slágereket produkáltak, mint a Seventeen, az Easy Come Easy Go, a Headed for a Heartbreak és a Miles Away, aztán a grunge őket is kisöpörte, pedig a Pull-ra némi súlyt azért végül ők is magukra vettek... 2001–2003 közötti rövidke együttlét után, 2006–óta működik hellyel-közzel ismét a formáció, azóta két stúdió albumot - IV 2006, Karma 2009 - és egy élő anyagot hoztak össze...

Most itt van a hatodik sorlemezük, öt évet kellett rá várni... Persze közben Kip Winger szólózgatott és balettzenélt, Reb Beach elfoglalta magát a Whitesnake-ben, Rod Morgenstein is elfoglalta magát valahogy, John Roth pedig felbukkant a Giant és a Starship lemezein...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Mediawave @ 2014. április 29. - május 3. - Monostori Erőd, Komárom 

Kultúra

Három napos majálissal, Szabados emlékesttel és ingyenes Duna-parti programokkal várja a látogatókat a 24. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét a komáromi Monostori Erődben, április 29. és május 3. között. Fókuszban a Felvidék, de jönnek filmesek, zenészek a világ számos országából...


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 Killer Be Killed - Killer Be Killed (2014) 

Lemezismertetők

2011 eleje óta formálódik a most bemutatkozó Killer Be Killed szupergroup, amit eredetileg a Dillinger Escape Plan énekese, Greg Puciato és a Soulfly, ex-Sepultura gitárosa, Max Cavalera hozott létre... A formációban szerepel még a Mastodon basszusgitárosa, Troy Sanders, illetve a Mars Volta egykori dobosa, Dave Elitch, akikkel kialakította a csapat a modernizált groove-thrash metalnak mondható, amerikai-vegyes stílusát. 2013 szeptemberében, a Los Angeles-i Fortress stúdióban készült a bemutatkozó lemezük az amerikai modern-extrém metálos körökben sikerproducernek számító Josh Wilbur vezényletével...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Nadir - Feed On Me (klip, 2014) 

Rövid hírek

Új klipje készült a Nadir zenekarnak, mégpedig a 20 éves jubileumi A Lasting Dose Of Venom EP Feed On Me nótájához. A kisfilm képi világa nem szigorúan a dal mondanivalójához, inkább általánosságban a Nadir szövegvilágához kapcsolódik, vagyis az állatvilág ellen a jelenkori fogyasztói társadalom nevében elkövetett emberi rémtettek különböző, brutálisnál-brutálisabb formáit mutatja leplezetlenül, hasonlóan sokkoló tényekkel és adatokkal is alátámasztva...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Anubis Gate - Horizons (2014, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

A Dionysosrisingon eléggé ritka jelenség, hogy egy zenekar pályáját kihagyások nélkül, 2007 óta figyelemmel kísérjük és recenziókkal dokumentáljuk. Mégis ez a helyzet a dán Anubis Gate-tel, akiknek még egy tavalyi EP-jéről is született kritikánk. Aki ismer (vagy esetleg azzal fakírkodik, hogy követi írásaimat), tudja, hogy elszánt rajongója vagyok a progresszív metálnak (főleg ha skandináv), de az Anubis Gate nálam valahogy soha nem tudta magát a középmezőnyből kivakarni. Először egyértelműen a túlságosan szintetikus hangzás zavart, most azonban, hogy ilyen tekintetben sikerült végre előrelépniük, kénytelen vagyok beismerni, hogy a dallamviláguk is zavar kicsit...


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Korál Forever @ 2014. április 26. - Crazy Mama 

Koncertmenü

Ismét Korál Forever buli! Ezúttal a Crazy Mama Music Pubban lépnek fel 2014. április 26-án. A legendás Korál együttes gitárosa, Fischer László 2010 áprilisában hívta létre ezt az új zenekart, melynek célja Korál számokat játszani, olyanokat is, amelyek Korál koncerteken soha nem hangzottak el. Az estére egy ütős kis Best of programmal készülnek és lesz meglepetés is!

Ha szereted a Korál dalait mindenképp ott a helyed, vagy ahogy a Korál nóta is mondja: "Mindenki jöjjön, ha én hívom el..." Vendég: SubZero és a Floodin The Desert


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Laney's Legion - Laney's Legion (2014) 

Lemezismertetők

Bemutatkozik a Pure és az Only Come Out At Night című szóló lemezeit követően, manapság inkább producerként dolgozgató, stockholmi Chris Laney új glam-rock légiója, amiben a Danger Danger gitárosa, Rob Marcello, a legutóbb az Impera-ban basszusgitározó Mats Vassfjord és a Helsingland Underground dobosa, Patrik Jansson kíséri főhősünket...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Unplugged Faces @ 2014. május 03. - Borgödör 

Koncertmenü

2014. május 03-án első alkalommal koncertezik Érden, a Borgödörben az Unplugged Faces. A zenekar, mint eddig mindig, a legnagyobb rockslágereket bújtatja majd akusztikus köntösbe, aki kedvet érez hozzá, bátran énekelheti is a csapattal ezek a remek nótákat.

A Europe és a Wisdom dalai szinte mindig a repertoár részét képezik, de olyan nagy slágerek is felcsendülnek majd, mint a Scorpions Send me an Angel-je, vagy Bruce Dickinson Tears of the Dragonja. A zenekarnak nemrégiben elkészült a soundcloud oldala is, ahova folyamatosan kerülnek majd fel az új felvételek. Addig is álljon itt egy összeállítás egy korábbi koncertről. Az érdi bulira a belépés ingyenes!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Teramaze - Esoteric Symbolism (2014) 

Lemezismertetők

A Teramaze 1993-ban, az ausztráliai Geelong-ban alakult progresszív-heavy metal zenekar, keresztény szövegekkel. Az 1998-as Tears to Dust című második lemezük után hosszabb szünetet tartottak, EP-vel és válogatással húzva az időt egészen 2012-ig, amikor az Anhedonia című visszatérő kiadványuk megjelent, ami annyira jó volt, hogy kétszer is írtunk róla. Most - új szereplőként John Zambelis gitárossal - itt van a negyedik teljes stúdió korongjuk Esoteric Symbolism címmel...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 The Trousers, Rotten Roots @ 140425 - Roham Bár 

Koncertmenü

2014. április 25-én ingyenes koncerted ad a budapesti Roham Bárban a garázs-retro hard rock hazai kiválósága, a The Trousers...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Asia - Gravitas (2014, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

Ázsiában a helyzet fokozódik. Megismétlődött a csernobili katasztrófa Japánban, merényletet követtek el Afganisztánban, már három éve tart a szíriai polgárháború, megint felütötte fejét a madárinfluenza Kínában, és Steve Howe újra elhagyta az Asia zenekart. A történelem pedig, mint tudjuk, időnként ismétli önmagát...


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Rosa Parks lemezbemutató @ 2014. április 24. - Dürer Kert 

Koncertmenü

Az Emptiness Booking és a Dürer Kert bemutatja: Rosa Parks - lemezbemutató és turné kickoff, Ana Never (SRB), dUNA, Fuseism @ 2014. április 24. - Dürer Kert

2014. április 24-én a Dürer-kert kistermében mutatja be új lemezét a Rosa Parks. A győri zenekar számára ez nap ráadásul a tavaszi turné nyitánya is lesz, másnap indul ugyanis egy 10 napos külföldi túra, ahol szintén az új anyagot promózzák majd. A közelmúltban tagcserén átesett (a boldog emlékű marionette ID-ből szerződtetett Biró Péter ül a dobok mögött) négyesfogat zenéjében a klasszikus post-rock elemek mellett, a kezdetektől jelen lévő egyéb zenei hatások most még jobban kiteljesedve, még több játékos matekkal és punkkal várják az arra fogékonyakat.

Az este fényét a nemrég friss lemezzel jelentkező, káosz-pop-ban utazó dUNA, a '80-as évek punk-rockját mesterien indie-be oltó (és fordítva) Fuseism társasága emelni majd. Különleges vendégként pedig a nem csak a környező országok, de talán Európa legvarázslatosabb post-rock zenekarát, a szabadkai Ana Never-t láthatjuk. A 2002-ben alakult Ana Never mára már nagyon ritkán koncertezik, ezért is óriási dolog a részvételük ezen az áprilisi estén...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Piper - Piper (1977), Can't Wait (1977) 

Lemezismertetők

Billy Squier neve ma már nem mond sokat a fiatalabb dallamos rockzenét szeretőknek, de mielőtt a Bruce Kulickal készült 1980-as The Tale of the Tape című szóló lemezét bemutatta, majd a The Stroke-al befutott volna, neki volt a Piper a hard-glam-rock-pop stílusú saját csapata, amit 1975-ben alapított Woodstock-ban (New York, USA) és 1978-ig két lemezt is kiadott vele a híres-neves korabeli Kiss menedzser, Bill Aucoin A&M kiadójánál...



Billy neve talán leginkább a Queen rajongóinak tűnhet ma is ismerősnek, hiszen a hosszú és sikeres szóló karrierje alatt többször dolgozott a legendás zenekar tagjaival, így például az Emotions in Motion című dalában Freddie Mercury és Roger Taylor vokálozott, az (Another) 1984 című dalában Brian May szólózott... Sőt, Freddie Mercuryval közös dalt is írt Lady with a Tenor Sax címmel, amiben persze énekeltek is együtt... Ezekről a lemezekről és dalokról talán majd egyszer hosszabban olvashattok, de most nézzük meg a Piper két lemezét, amivel elindult a ma már 63 éves, 2006-tól 2008-ig a Ringo Starr & His All-Starr Band-el turnéző Billy Squier karrierje...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Havizaj #85 @ 2014. április 22. - Filter Klub 

Koncertmenü

Havizaj # 85 - industrial-noise-Bay Area, fellépők: Cruor Incendia (USA), Drogded, ParaNoiZ vs. dzsémszGond @ 2014. április 22. - Filter Klub. Belépő: 600 ft.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Anubis Gate - Horizons (2014) 

Lemezismertetők

Az Anubis Gate a dániai Aalborg-ban, 2001-ben alakult progresszív metal zenekar. Eddig öt teljes stúdió lemezt adtak ki, legutóbbit Anubis Gate címmel 2011-ben, írtunk is róla kétszer. Azóta csak egy Sheep című EP jelent meg tőlük, egy saját és két feldolgozással... Most viszont itt a hatodik teljesen saját anyaguk Horizons címmel, dinamikus megszólalással és Muse-környéki digitális ötletekkel, meg hasonlóan magas énekhanggal átszőtt, Fates Warning-szerűen progresszívabb beindulásokkal...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Lukács Peta @ 2014. április 24. - Gödör Klub 

Koncertmenü

A tavalyi év végén jelent meg Lukács Peta önálló albuma, a War and Pace. Már akkor ígért lemezbemutató koncertet, 2014. április 24-én este nyolctól a Gödör Klubban valóban színpadra lép zenekarával.

"Nem is volt olyan nehéz összehozni a társulatot." - mondja a Bikini kiváló gitárosa. - "Geröly Matyit Borlai Gergő ajánlotta maga helyett, Varga Gergő tanítványom volt, Horváth "Sexy" Gábor pedig elsőként jelentkezett, amikor meghirdettem a basszusgitárosi posztot. Gyorsan összerázódtunk, ahogy ez nyilván érződik is új videónkon."


Szerkesztette: Marothy
Tovább...

 H.e.a.t - Tearing Down The Walls (2014, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

Nem tudom, hogy olvasóink hogy vannak ezzel, de én lassan kezdem unni magamat. A probléma lényege, hogy nyilván minden embernek megvannak a jellemző szófordulatai (mint pl. egy gitárosnak a begyakorolt futamai, ún. lick-jei), ráadásul a lemezajánló-kritika (jó esetben) egy rövid, lényegre törő és meglehetősen sablonos műfaj, ami nem biztosít túl nagy lehetőséget a sokoldalúságra, sem stiláris, sem tematikus értelemben. Jelen esetben is megkísértett a gondolat, hogy olyan nyilvánvaló kijelentéseket tegyek, hogy aszongya: a skandinávok jellemzően kiváló hangszeresek, verhetetlenek a melodikus hard rock műfajban, utánozhatatlan dallamérzékkel áldotta meg őket a Teremtő...


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Az Illés zenekar kislemezei 77. - SEP 27493 (1975) 

Rockmúzeum

1975-ben kiadott, négy számos kislemez, mely Illés Lajos és Görgey Gábor Egy fiú és a tündér c. szvitjének a zenéje, tehát nem Illés néven kiadott anyag, ezért is került ez a sorozat végére. Természetesen Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde c. műve alapján készült.


Szerkesztette: bcsaba
Tovább... | kislemezek

 Skyliner - Outsiders (2014) 

Lemezismertetők

Úgy látszik van valami a floridai miliőben, hogy ilyen jótékony hatással van a zenészek alkotókészségére. A '90-es évek elején-közepén ugye jó pár death metal klasszikus született itt, de az Iced Earth létrejötte is e klímának köszönhető, még később a Limp Bizkit is innen (Jacksonville) indult világhódító útjára – júniusban nálunk is fellépnek –, meg még lehetne sorolni. Egy Jake Becker nevű fiatal srác is itt érzett késztetést, hogy a nu metal előtörése ellenére egy európai stílusú prog-power zenekart hozzon össze az ezredfordulón. Ebből nőtte ki magát a Skyliner nevű kvartett, akik két demó és egy EP után jutottak el a szóban forgó debütáló lemezig...


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 Gary Windo - Steam Radio Tapes (2013, info) 

Rövid hírek

36 év késéssel, de végre kiadásra került a szaxofonos-legenda Gary Windo első előtti, "nulladik" szólólemeze, mely 1976 és 1978 között készült, de csak 2013-ban került elő a dobozból. Az utólag kiadott archív-albumon hallhatók a Pink Floyd Britannia Row nevű saját stúdiójának első, tesztfelvételei is, melyek Nick Mason producer vezetésével kifejezetten ehhez a lemezhez készültek 1976-ban, az Animals munkálatait megelőzően.


Szerkesztette: Joze
Tovább...

 Terminatryx - Shadow (2014) 

Lemezismertetők

A gót-indusztriál metalos Terminatryx a Dél-afrikai Köztársaság-ban, pontosabban Cape Town-ban alakult 2002 környékén. Paul Blom gitáros-mindenes és a szépséges Sonja Ruppersberg énekesnő azért hozta létre, hogy a rádióban hallható kommersz popzenékkel szemben a csapatuk alternatívát adjon, eklektikus sci-fi-horror külsőségek mentén... 2008-ben mutatták be elektronikus-metál keverék zenéjüket a Terminatryx című lemezen, aminek a dalaiból 2011-ben Remyx v1.0 címmel remixeket is írtak. Most itt a második anyag Shadow címmel, tele direkt zakatolással, nőies pop dallamokkal és a háttérben elektronikus vegyes felvágottal...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Repülőrajttal indult a Road 2014-es jubileumi turnéja 

Koncertmenü

Minden várakozást felülmúlt a Road rendhagyó jubileumi turnéjának startja. A tizedik születésnapját ünneplő rockzenekar tíz városban adott dupla koncertet, amelyekre napokkal-hetekkel korábban elővételben elkeltek a belépők. A Road a hétvégén elkezdte a fesztiválszezont, még idén újabb születésnapi meglepetésekkel készül a rajongóinak...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Astra - Broken Balance (2014, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

Midőn az "adatföldolgozás" szintjén készültem e recenzió megírásához, rájöttem, hogy az Astra második CD-jéről (From Within) annak idején meglehetősen lakonikusan (szűkszavúan) nyilatkoztam, bár a végén azért hozzátettem: "muszáj lesz komolyan számolni velük". Hogy mennyire igazam volt, jól mutatja, hogy a 2009-es toplistám élére végül ők kerültek, sőt még a testvér- vagy anyazenekart, a DGM-et is megelőzték. A két banda (melyekben a zseniális billentyűs, Emanuele Casali a közös nevező) nagyon hasonló stílust képvisel (az olasz progresszív metál legjaváról van szó!), de az Astrát valahogy dallamosabbnak, változatosabbnak, kevésbé "túlzsúfoltnak" éreztem...


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Az Illés zenekar kislemezei 76. - SPS 70402 (1979) 

Rockmúzeum

1979-ben kiadott kislemez. Mindkét dalt az Illés együttes adja elő.


Szerkesztette: bcsaba
Tovább... | kislemezek

36214 Cikk (1449 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 | 1444 | 1445 | 1446 | 1447 | 1448 | 1449 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 283 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
Május 19, péntek
· Samsara Boulevard @ 2017. június 23. - Alsóörs
· Snakecharmer - Second Skin (2017)
· Trousers, Amberjack @ 2017. május 31. - EllátóHáz
Május 18, csütörtök
· Pulzus 23 - 1982 március - Ugye eljössz még!
· Neoton - Kislemezek 5.
· Bardóczi Gyula interjú - 1. rész (2017)
· Dying Wish - Lopott idők (2017, klip)
· Elhunyt Chris Cornell (1964-2017)
· Warrant - Louder Harder Faster (2017)
· Dave Phillips @ 2017. május 26. - Drrpnc
Május 17, szerda
· Rockmúzeum - Led Zeppelin kiállítás, Lead Zeppelin koncert (2017)
· Várkert Bazár - Volt egyszer egy Ifipark - koncertsorozat (2017)
· Neoton - Kislemezek 4.
· divideD, Salvus, Crashing Days @ 2017. május 27. - GMK
· Inglorious - Inglorious II (2017)
· Budapest Voices - öt koncertet adtak egy délután alatt (2017)
Május 16, kedd
· The Unity - The Unity (2017, Dionysosrising)
· Fishing 2017 - gigantikus koncertarchívum!
· Neoton - Kislemezek 3.
· Koalabell @ 2017. május 18. - Robot
· Treat - The Road More Or Less Traveled (2017)
· The Carbonfools @ 2017. június 01. - Kobuci Kert
Május 15, hétfő
· Neoton - Kislemezek 2.
· Of Virtue, Griever @ 2017. június 05. - Dürer Kert
· Harmath Amadé - interjú (2017)
· Fezen 2017 - Jön Glenn Hughes, teljes a rock nagyszínpad programja!
· Blondie - Pollinator (2017)
· Igor - Öl (2017, EP info)
Május 14, vasárnap
· Voyager - Ghost Mile (2017, Dionysosrising)
· Steve Hackett - Djabe - nemzetközi siker a koncertfelvétel (2017)
· Neoton - Kislemezek 1.
· Magashegyi Underground - Arcok, utcák, nevek (2017, klip)
· Anathema - The Optimist (2017)
· Pagan Megalith, When Icarus Falls @ 2017. május 25. - Fészek
Május 13, szombat
· Utolsó utáni üvöltés, egy napra ismét megnyílt a Fekete Lyuk (2017)
· Lemezjátszó - Pink Floyd albummal folytatódik a sorozat (2017)
· Helker - Firesoul (2017, Stargazer)
· Depeche Mode - néhány nap múlva, 2017. május 22-én lépnek fel nálunk!
· Fates Warning - Awaken the Guardian Live (2017)
· Jazzköltészet @ 2017. május 22. - Gödör Klub
Május 12, péntek
· Cikipédia 7. - 5. rész - Őszinte barátok!
· Harem Scarem - United (2017, Dionysosrising)
· Moldován Gyula interjú - 4. rész (2017)
· Architects @ 2017. augusztus 15. - Akvárium Klub
· Metal Church - Classic Live (2017)
· Jojo Mayer - Nerve @ 2017. május 13. - Akvárium Klub
Május 11, csütörtök
· Cikipédia 7. - 4. rész - Dollárpapa
· Blues for Andor @ 2017. május 18. - Muzikum
· Moldován Gyula interjú - 3. rész (2017)
· Pulzus 22 - 1982 február - Felrobbant a Dinamit!
· Harem Scarem - United (2017)
· EC 70 - Eric Clapton Tribute Band @ 2017. május 12. - Muzikum
Május 10, szerda
· Cikipédia 7. - 3. rész – Szigeti veszedelem!
· Nagy Feró és a Beatrice @ 2017. május 27. - Hősök Napja, Bonyhád
· Moldován Gyula interjú - 2. rész (2017)
· P. Mágnes - Szigorú a reggel - Best of P. Mágnes 2012-2017 (2017, info)
· Wolfpakk - Wolves Reign (2017)
· Solaris - Marsbéli krónikák balett @ 2017. május 21-23. - Erkel Színház
Május 09, kedd
· Cikipédia 7. - 2. rész - Mondj igazat, betörik a pofád!
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017, Dionysosrising)
· Moldován Gyula interjú - 1. rész (2017)
· Diana Krall - Turn Up The Quiet (2017, info)
· Arthemis - Blood - Fury - Domination (2017)
· The Adolescens - Johnson Baltimore (2017, klip)
Május 08, hétfő
· Lonely Robot - The Big Dream (2017, Dionysosrising)
· TsuShiMaMiRe @ 2017. május 16. - Dürer Kert
· Mammoth Mammoth - Mount The Mountain (2017)
· Happy Dixieland Band - Azok a boldog békeidők (2017, info)
· Death Rides A Horse - More God than Man (2017)
· Campus Fesztivál - nemzetközi elismerés (2017)
Május 07, vasárnap
· Bobby Kimball Symphonic Live @ 2017. október 14. - Tüskecsarnok
· Funebre - The Pendulum Stops (2017, dal)
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017, Stargazer)
· Bongzilla @ 2017. május 15. - A38 Hajó
· Lonely Robot - The Big Dream (2017)
· Nevergreen - A harcunk éjjelén (2017, szöveges klip)
Május 06, szombat
· Art Nation - Liberation (2017, Dionysosrising)
· Amberjack - Storm (2017, info)
· Night Demon - Darkness Remains (2017)
· Republic - Kimondom a neved (2017, info)
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017)
· Barba Negra - klubzárás, Track nyitás - 12 hónap zene (2017)
Május 05, péntek
· Eluveitie, Amaranthe @ 2017. október 26. - Barba Negra
· Gorillaz élő @ 2017. november 13. - Budapest Aréna
· Edda művek - 40 év rock - 2015.04.11 Aréna (2017)
· Of Course - Hagyd, hogy megtörténjen (2017, dal)
· Pink Floyd - TEY 17 - 1971 Reverber/ation - konklúzió (2017)
· Ross The Boss @ 2017. június 01. - Dürer Kert
Május 04, csütörtök
· Pulzus 21 - 1982. január - A jövőbe mutató múlt
· Airbourne @ 2017. október 29. - Barba Negra
· Cikipédia 7. - 1. rész - Most lettünk igazán rabok (2017)
· Magna Cum Laude - Volna-e kedved (2017, szöveges klip)
· Pink Floyd - TEY 16 - 1971 Reverber/ation - video (2017)
· Nest of Plagues - The Faceless Ones (2017, szöveges klip)
Május 03, szerda
· Dream Theater - új helyszínen a 2017. május 10-i koncert!
· Pyramaze - Contingent (2017, Dionysosrising)
· Leander Kills @ 2017. május 05. - IH Rendezvényközpont
· Armored Saint - Carpe Noctum (2017)
· Chris Rea - új lemezzel turnézik Európában, Budapestre is jön (2017)
· Pink Floyd - TEY 15 – 1971 Reverber/ation - audio (2017)

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.55 Seconds