Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Papa Roach - Crooked Teeth (2017)

 Látogatottság
Összesen
85517502
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Dragonland - Under The Grey Banner (2011, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

Az európai szimfonikus power metal (bár egyesek szerint néha popmetal, ami azonban olyan paradox hibridet feltételez, mint mondjuk a „progresszív punk”) királyai helyesebben királya és királynője (a szűznemzéssel megszaporodott Rhapsody of Fire és a Nightwish) mellett sajnos elég kevés figyelem irányul az olyan háttérbe szorított hercegecskére, mint a Dragonland. A svéd csapat amolyan levitézlett szegény rokonként áll abban a nemesi sorban, melyben a finn vérvonal - Stratovarius, Sonata Arctica -, a német wundefwaffeRage, Blind Guardian –, az elszármazott brazil család – Angra, Andre Matos – és a számtalan gótikus királyi ágyas-nőcis metal bandák – kapják a hol kétségtelenül, hol kétséges módon nekik irányuló figyelmet, néha még akkor is, ha a progresszió felé kacsingatva próbálják az említett, kényelmetlenné, vagy cikivé vált power vérvonalat az arisztokratikus kékről metál színűre csapolni.


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Kettőnégy - Gumizsiráf-díjátadó 2011 - video 

Aktuális

Lássuk 2011-ben kik kapták a rangos Kettőnégy Gumizsiráf-díjakat és milyen jelmezekben vonultak fel a metálosok Halloween alkalmából! Mivel a stáb a színpadon tartózkodott, Webcsatornás ex-kolléganőnket, a nagymellű szőke hercegnőt Ronit kértük fel a riporteri munka elvégzésére! A nyertesek:

Az év albuma: The Southern Oracle - Hellwakening, Az év zenekara: Turbo, Az év klipje: Fish! - Sav, Az év fesztiválja: Hegyalja, Életműdíj 2011: Rácz Tibor (Pucu), Magyarország legsármosabb gitárosa 2011: Szentpéteri Zsolt Attila... Video itt, blog itt!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 NINE COVENS - ...On The Coming Of Darkness (2011) 

Lemezismertetők

„Az elmúlt évtized kulcsfontosságú extrém metal zenekarai volt tagjainak közreműködésével” – áll a kiadói ajánláson. De hogy pontosan kikről van szó, azt természetesen nem közlik, ami számomra azért nem túl csábító, mert amúgy sincs a ködös misztikumba burkolózó, az inkognitót takargató black metal hordából néhány tucat... Tényleg nem értem miért pont ez a szöveg keltené fel valaki figyelmét, mert ilyen dumának maximum az ül fel, aki még sosem találkozott hasonló PR fogással. De tegyük félre a körítést, mert nem az az elsődleges, hanem maga a zene.


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 Barabás Tamás interjú - Légy önmagad útja! 

Interjúk

Hazánk egyik legeredetibb basszusgitárosa, egyébként sokat foglalkoztatott stúdiózenész, hangmérnök, zeneszerző. Barabás Tamással az új Alapi-album kapcsán beszélgettünk, a tőle megszokott könnyed hangvételben... - Szilágyi Norbert, riff.hu


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Örökség @ 111203 - MOM Kulturális Központ 

Koncertmenü

Örökség @ 2011. december 03. 19.00 - MOM Kulturális Központ (1124 Budapest Csörsz u. 18.)

Kedves Barátaink! Eltelt ismét egy év, és mi ráébredtünk arra, hogy bármi is történik velünk, minden nap új napra ébredünk, teli új lehetőségekkel, új reményekkel, és telve bizakodással, hogy a következő nap szebb és jobb lesz, hogy mi magunk is egyre jobbak leszünk. Véget ért egy korszak az életünkben, de tudtuk mindig lehet újra kezdeni, s hogy az összefogásnál, és a szeretetnél nincs nagyobb erő. Ráébredtünk arra is, hogy a változás életünk része, s ha hiszünk magunkban és egymásban, képesek vagyunk új utakra lépve megvalósítani az álmainkat, céljainkat. Ezért hívunk Benneteket, hogy legyetek Ti is részesei ennek az „ébredésnek” adventi koncertünkön, az új, megszépült MOM Kulturális Központban, hogy megoszthassuk veletek új dalainkat, új ötleteinket, megőrizve eddigi dalainkból is a legkedvesebbeket. Várunk Mindenkit sok szeretettel! - az Örökség, Tóth Reni, Géczi Erika, Mr. Basary, Nagy László, Szabó Miklós, Gulyás Ferenc, Zsoldos Tamás, és Művész Barátaink.

Jegyek elővételben kaphatók a MOM Kulturális Központ jegypénztárában és a Mind- Zene Zenelaborban (VIII. ker. Krúdy Gy u. 9.), valamint interneten rendelhető az azorokseg@gmail.com email címen.


Szerkesztette: Fiery
Tovább...

 Jane's Addiction - The Great Escape Artist (2011) 

Lemezismertetők

Ezzel az új stúdió lemezével ismét feléled a Los Angeles-i (Kalifornia, USA) Jane's Addiction nevű legendás alternatív rockzenekar, ki tudja már hányadszor... hogy pontosabb legyek, azért persze pontosan tudható...

Az 1985–1991 közötti két legendás kísérleti funk-alter-rock sorlemez (Nothing's Shocking - 1988, Ritual de lo Habitual - 1990) kiadása után, 1997-ben jöttek elő - sorlemez nélkül - első alkalommal újra, majd 2001–2004 között tértek vissza, hogy a 2003-as Strays-el sokkal rockosabbak legyenek, majd most 2008–óta futják újra köreiket, de lemezt csak most 2011-ben készítettek The Great Escape Artist címmel, a Muse és Franz Ferdinand mega-producerével (és sok neves underground zenekar lemezeinek keverőjével), Rich Costey-al...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Persistence Tour @ 120125 - Gasometer, Bécs 

Koncertmenü

A Skalar Music Hungary bemutatja: Persistence Tour 2012: Suicidal Tendencies (USA), Biohazard (USA), Terror (USA), Walls Of Jericho (USA), Lionheart (USA), Crushing Caspars (GER) + vendég @ 2012. január 25. 19:00 - Bécs, Bank Austria Halle, Gasometer

Ugyan 2011-ben a hardcore szerelmeseinek nélkülözniük kellett a kontinens valaha volt legnagyobb hardcore-turnéját, a Persistence Tourt, ezért cserében 2012 elején az utóbbi évek legerősebb összeállítását tekinthetik meg az ínyencek, hiszen a szervezők módszeresen kitettek magunkért. Ennek szellemében pedig a régi motorosok épp annyira lesznek kaphatók a minőségi nosztalgiázásra, mint az újsulisok arra, hogy kedvenc bandáik koncertjén mosholjanak, és ezért nem is kell annyira messze menni...


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Boltokban Dave Gahan életrajzi könyve! 

Kultúra

Ha van Magyarországon olyan zenekar, amelynek kitartó, állandó, masszív, sőt egyre bővülő rajongótábora van, akkor a Depeche Mode mindenképpen a listán van. Nem csoda, hogy bizonyos időközönként könyvet adnak ki a zenekarról. Most a frontemberről, Dave Gahanről jelent meg egy tartalmas könyv a Guardian újságírójától, Trevor Bakertől.

Könnyen azt gondolhatnánk, amit a Depeche Mode-ról (meg a hasonló nagyágyúkról) tudni lehet, már réges-rég leírták. A Silenos Kiadó ezért szerencsére úgy döntött, sokkal érdekesebbek az olyan kiadványok, amelyek egy-egy szereplőre, többnyire természetesen a frontemberre fókuszálnak. Olyan részletek derülnek ki ilyenkor, amelyek az együttes történetében esetleg mellékszálak, talán meg sem említendő részletek. A recept Robert Smith és a Cure esetében bevált, s íme itt a folytatás: Dave Gahan & Depeche Mode – Születés és feltámadás...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 SANDSTONE - Cultural Dissonance (2011) 

Lemezismertetők

Hiába mondta azt Bruce Dickinson az északír banda előző lemezéről, hogy nagy hatást gyakorolt rá, attól én még gondolhatom úgy, hogy számomra a 2009-es Purging the Past a Limb Music leggyengébb kiadványa volt. Persze, mint minden ez is relatív, de az tuti, hogy a melodikus-progos és power metal hatásokkal egyaránt kacérkodó anyag izgalom-mentes és jellegtelen megközelítése nem tett rám különösebben mély benyomást, és a későbbiekben sem nagyon erőltettem, ellentétben a kiadó többi pártfogoltjával.


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 Megadeth - Th1rt3en (2011, Dionysosrising) 

Lemezismertetők

13 év, 13 lemez, és még Mustaine szülinapja is 13-án van, vagy mi a szösz. Na jó, akkor maradjunk a számoknál. 13 nóta (naná!), 57 perc, azaz az átlagos számhossz alig valamivel több, mint négy perc. A címadó kivételével (amely itt rekord hosszúságú a maga öt és fél percével) gyakorlatilag minden tétel három és négy perc közé esik. Komolyan, mint egy pop (vagy AOR) lemezen! Ahogy elnézem az eddig megjelent véleményeket, reálértelmiségiként én vagyok az egyetlen, aki számológéppel hallgat Megadeth lemezt. Fanyalogni fogok kicsit, igen, mert egy potenciális klasszikus ment itt veszendőbe – van rajta annyi jó riff, szóló és énektéma, hogy lehetett volna ebből akár két kiemelkedő albumot is összehozni, ha Dave nem rutinból írná a számokat ma már. Így is átlagon felüli, de ezzel mégsem fogsz lelkendezve átrohanni a haverodhoz, hogy azonnal hallgassa meg, ahogy annak idején a Peace Sells...-zel, vagy a Rust In Piece-szel tetted.


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Csütörtöki CIKIPÉDIA 32. rész 

Dalszövegek

A CIKIPÉDIA egy cikksorozat dalokról, amelyek nem szólnak semmiről, vagy csak a nagy semmiről szólnak. Kivesézzük a szövegeket az utolsó szóig. Megvizsgáljuk, vajon mi állhat a háttérben. Az adott szerzemény bugyuta, rossz, vagy csak egyszerűen hiteltelen, esetleg félreérthető. „Láss, ne csak nézz!”

Piramis - A becsület - A zenészek, a szövegírók, a szakma megértette a Cikipédia eddigi törekvéseit, és egyetlen emberen kívül (Schuszter Lóri) nem értette senki félre az üzenetet. A fórumozó anyafarkasok nekem címzett üzeneteit vettem, és tudom, az ő dolguk megvédeni bármi áron kedvenceiket. Őszintén sajnálom, hogy észérvek nem hangoztak el – kivétel néhány normálisabb topikban, ahol okosan meg tudták vitatni érvekkel, ellenérvekkel -, de nem is ez az ő feladatuk...


Szerkesztette: Fiery
Tovább...

 Mini 3. (Kereszteslovagok, Sirályok, 1972) 

Rockmúzeum

Mint az SP-sorszámból látszik (953, majd 954), ez a kislemez rögtön az előző után, gyakorlatilag egyszerre jelent meg. A Kereszteslovag címe itt még többesszámú formájában került a címkére. Egy szavazáson pár éve 1000 dalból a második legjobb rock-dalnak választották. Nem véletlenül. Zseniális darab. Szövegét Török Ádám testvérével írta, egy azonos című történelmi film ihletésére, még 1970-ben, mikor még nem ez a felállás játszott a Miniben...


Szerkesztette: bcsaba
Tovább... | kislemezek

 Szebényi Dániel Kálmán interjú (2011) 

Interjúk

Szervusz Dani! Kivételesen sokoldalú ember vagy! Jelenleg hány formációban zenélsz?

Huh... Kezdjük a rockbandákkal. Talán legjobb helyzetben most az Avatar áll. Ott van még a PhoeniX Files és most kezd körvonalazódni egy project, amiről még nem nagyon beszélhetek. A funk-pop vonalról két formációt említenék, a Nagy Réka Quartetet és a Veréb All-Starst. Az utóbbi a saját "szólóbandám". Ami még egy érdekes dolog, az a String Theory zenekar, az inkább world-jazz-fusion jellegű zajkeltés. Itt amúgy a most Leanderes Jozzyval, a K3-as Szuna Petivel és az ex-Wendigos Varjú Attilával játszom együtt.


Szerkesztette: zuzup
Tovább...

 Avatar @ 111119 - Crazy Mama 

Koncertmenü

2011. november 07-én jelenik meg Szívünkbezárva címmel az Avatar új lemeze, ami a HammerWorld magazin mellékleteként lesz beszerezhető. Ez alkalomból november 19-én egy nagyszabású lemezbemutatót tart a zenekar a Crazy Mama Music Pubban.

A buli másik apropója, hogy idén lett öt éves a zenekar, ezért fellépnek velünk régi tagok és olyanok, akik segítették a zenekart az elmúlt években. Különleges vendég lesz Kalapács Józsi, akivel olyan Omen és Pokolgép dalokat fogunk játszani, amiket az elmúlt két évtizedben egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán hallhatott a közönség!

Ezekben a dalokban Horváth Imi a Rubicon gitárosa fog minket kisegíteni. Reméljük, sokan eljönnek, hogy együtt ünnepelhessünk, egy két és fél-három órás buli keretében! Ami nagyon lényeges, hogy a belépés ingyenes! Cd-t és pólót lehet majd vásárolni a helyszínen, de érdemes korán érkezni, mert a pólók korlátozott számban lesznek kaphatók!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Myrath - Tales Of The Sand (2011) 

Lemezismertetők

A tunéziai Ez-Zahra-ban, 2006-ban alakult arab-folkot progresszív metallal keverő Myrath zenekarról két kritikát is olvashattatok korábban, a 2010-es Desert Call és erről a 2011-es Tales of the Sands-ről is írtunk korában, de talán érdemes mégegyszer írnunk róluk, hiszen az Orphaned Land vendégeként (az Arkan és az Artweg mellett) ők is fellépnek 2011. december 07-én a Club 202-ben, élőben is bemutatva nekünk ezt az új lemezüket...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Subliminal Merger interjú (2011) 

Interjúk

Egy nagyon kedves hölgy ismerősömön keresztül jutottam el a fővárosi hatoshoz, a vicc, hogy ő nem is tud róla. Fiatalok, energikusak, azt hiszem, valóban egyedi muzsikájuk csak jót tehet a magyar színtérnek. Ezért is zavar nagyon, hogy nem sikerült kellőképp felkészülnöm Belőlük, ennek ellenére ritka frappáns válaszokat kaptam. Sebaj, ha összehozzák a nagylemezt, és szóba állnak velem újra, megtanulom a leckét! Vezeklésképp pedig egy hónapig az EP-jüket fogom hallgatni, melóba jövet-menet. Nektek is ezt ajánlom! Ha szemfülesek vagytok, még az idén elcsíphetitek őket szanaszét az országban, érdemes!


Szerkesztette: Csipke
Tovább...

 The Dead Lay Waiting, Inarcadia @ 111113 - Rocktogon 

Koncertmenü

The Dead Lay Waiting (UK), Inarcadia (AT) @ 2011. november 13. 20:30 - Rocktogon Pub & Roll (Budapest, Mozsár utca 9.)

A tehetséges fiatal zenészekből álló brit metalcore bandának, a The Dead Lay Waiting-nek 2011. májusában jelent meg az Almost Heaven című második albuma. Turnésorozatuk keretében novemberben az osztrák hardcore Inarcadia társaságában érkeznek hazánkba, immáron harmadik alkalommal.

A zenekar a 2007-ben történt meglakulást követően, viszonylag rövid idő alatt számtalan szakmai elismerést zsebelhetett be. The Days I'm Gone című klipjük felkerült a britek közkedvelt rock csatornájára, a Scuzz Tv-re is, és a legjobb underground banda kategóriában kaptak jelölést az idei Golden God's Award–on. November 13-án nézhetitek meg őket Budapesten, a Rocktogonban! A banda jelenlegi felállása: Luke Lucas (ének), Ben Connett (gitár), Steve Franklin (gitár), Sam Sara (basszusgitár), Tom Shrimpton (dob). Belépő: 1000 Ft. facebook-event


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 U.D.O. - 2011. november 14-én koncert Budapesten! 

Koncertmenü

A veterán germán metal legenda, vagyis az Accept eredeti énekese, Udo Dirkschneider méregerős lemezzel jelentkezett idén az általa vezetett U.D.O. élén. A Rev-Raptort bemutató turnéból szerencsére minket sem hagynak ki: november 14-én, a budapesti Club 202-ben lépnek fel, ahol természetesen az énekes hihetetlen életművének minden korszakából elhangzanak majd a legnagyobb fémslágerek. Udo ezúttal is megmutatja, hogy az idő még mindig nem fog rajta!



1981 fontos év volt az Udo Dirkschneider vezette Accept számára: kijött harmadik lemezük Breaker címmel, és ez már végérvényesen biztosította számukra a megérdemelt nemzetközi áttörést. A következő években sorra szállították a metal himnuszokat: a Restless and Wild, Balls to the Wall és a Metal Heart dalait sokan máig kívülről fújják. Magyarországon is hihetetlen népszerűségnek örvendtek, sokaknál ott pihennek még az említett albumok, az Accept-felvarrós farmerdzsekikről nem is beszélve...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Nagy László - A hátul ülők is előzhetnek - interjú második rész (2011) 

Interjúk

Lehet bokádig érő hosszú hajad, negyvenkilenc tetkód és öltözhetsz olyan extrémen, hogy még a barátnőd is remeg, amikor meglát téged. Szerepelhetsz a tévében - rádióban meg főleg - egy ügyeletes sztár zenekarban, de a hangszered, vagy az előtted álló zenész társak mindig eltakarnak. Téged nem jegyeznek meg a rajongók, pedig te vagy az, aki a koncerten a zenekart vezeti. Te adod az alapot, nélküled szétcsúszna ez az egész, amit mi zenének hívunk. Lehetsz te bármilyen szép, vagy csúnya, nem úgy, mint a többiek, te csak is a tehetségeddel érheted el a csillagokat.

2. rész - Tehetség és alázat - Hogy ki is Nagy László? Egy dobos és nem csak egy dobos. Ő az, akire azt mondják ő A dobos! Három részen keresztül kísérjük végig eddigi munkásságát, zenekarait a teljesség igénye nélkül. Egy ember, ezernyi arc. Tehetségével bebizonyította, hogy bármilyen feladat elé állítják, megoldja. Cirkusz, katonazenekar, D. Nagy és a Frakció, Kalapács, Kormorán, Bill, Örökség...


Szerkesztette: Fiery
Tovább...

 Nadja, Aidan Baker, Ghone @ 111115 - Trafik Klub 

Koncertmenü

Nadja, Aidan Baker, Ghone @ 2011. november 15. - Trafik Klub

2011. november 15-én, kedden immár harmadjára lép fel Budapesten a nemzetközi drone-színtér egyik legmeghatározóbb alapzenekara, a kanadai Nadja. A koncert helyszíne ezúttal a belváros szívében található hangulatos pinceklub, a Trafik.

A duó felállású Nadja bemutatása valószínűleg szükségtelen a drone műfaj kedvelői számára…a zenekar több mint tíz éves fennállása során olyan mennyiségű kiadványt (nagylemezek, splitek, kollaborációk a műfaj legnagyobbjaival) jelentetett meg, amivel méltán vált a színtér meghatározó tényezőjévé. A drone talán legmuzikálisabb (már amennyiben a drone esetében lehet a szó szoros értelmében vett muzikalitásról beszélni) előadójaként számon tartott csapat lemezein folyamatosan igyekszik tágítani a meglehetősen szűkre szabott műfaji kereteket, megtalálható náluk akár a drone doom-ba hajló, a hagyományos kemény-zenékhez leginkább közelálló ága ugyanúgy, ahogy a hosszú, szinte meditatív (dark) ambient és shoegaze tételek, de a zenészek műfajértelmezésébe gond nélkül belefér egy feldolgozáslemez elkészítése is, ahol a feldolgozásra kerülő szerzemények meglehetősen széles spektrumot ölelnek át, az A-ha tól a Slayerig...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Két hét múlva, 2011. november 23-án Sade koncert Budapesten! 

Koncertmenü

LiveNation: Már csak két hét és végre Budapesten köszönthetjük a világ egyik legnépszerűbb énekesnőjét és csapatát! Sade több, mint 10 év kihagyás után tért vissza, így nem csupán a tőlük megszokott igényességet kívánták nyújtani, hanem a mai kor elvárásait is szerették volna kielégíteni. A közel 300 négyzetméteres színpad a rejtett emelőkkel, az óriási háttérvetítővel és az intelligens lámpaparkkal együtt az egyik legmodernebb felszerelés, amit jelenleg koncerten használnak. A látványt füstgép és konfetti-ágyú is kiegészíti majd...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 EINVERA - In Your Imagine (2011) 

Lemezismertetők

Te jó ég, avantgarde elnevezés alatt is ritkán találkozni ilyen furcsa zenével. A los-angelesi zenesulikban végzett arcokból álló trió valamilyen furcsa ötlettől hajtva azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a technikás megközelítésű death metalt fogják vegyíteni a folk zenével, amely megvalósítása érdekében egy rakás különféle hangszert állítanak csatasorba. Nem mondanám, hogy könnyű végeredmény született az alig fél órás játékidővel bíró debütáló lemez képében...


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 Bergendy - Jöjj vissza vándor 

Dalszövegek

Utazás a MagyaRock földjén 41. rész - "S újra visszatérnek a lángok, a fények, sívünkbe új remények mind visszatérnek..."

Akkor még az öreg, kopott táskarádió előtt gubbasztunk naphosszat, vagy esténként azt a ritka alkalmat lesve ültünk a nagy képernyős fekete-fehér (de inkább csak szürke) televízió előtt, hogy mikor sugározza valamelyik kedvenc dalunkat. Akkor, nem is volt sok választási lehetőség. De kellett nekünk választási lehetőség? A szívünk nagyon fiatal volt. A szívünk egy hatalmas, gyönyörű rózsa volt, vagy tulipán. Az volt, amit mi akartunk. Hippik voltunk, mert mindent a szerelemmel és a szeretettel akartunk megoldani virággal a nyakunkban. Széles szárú nadrágokban róttuk az utcákat, hátközépig érő hajunk volt. Mi úgy harcoltunk az eltorzult világ ellen, hogy égbe emelt kezeinkkel hatalmas V betűt formáztunk. Mi nem akartunk háborút, mi nem akartunk ártani senkinek...


Szerkesztette: Fiery
Tovább...

 Grönholm - Silent Out Loud (2011) 

Lemezismertetők

A finnországi Uusimaa-ban, 2008-ban alakult Grönholm trió a második progresszív metal lemezét adja most ki. Az első 2010-ben jelent meg Eyewitness of Life címmel, Derek Sherinian és Ty Tabor vendégeskedésével... A folytatás gyorsan jött, most - többek között - Billy Sherwood és Marco Hietala ugrott be vendégnek...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Kétikszes jubileum - mostanság is jókedvűen nyomja a Mr.Basary Group 

Interjúk

Ha valaki, az immár klasszikussá érett, egykor és ma is meghatározó rock slágereket élőben, oldott légkörben és igényes megszólalásban szeretné hallani, akkor az illetőnek a Mr. Basary Group aktuális buliján a helye. Most szombaton (2011. november 12-én) éppen az ehhez hasonló rendezvényekről elhíresült PeCsa Caféban, hiszen az életben egyszer van csak húszéves születésnap, nemde?


Szerkesztette: Hege
Tovább...

36231 Cikk (1450 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 | 1444 | 1445 | 1446 | 1447 | 1448 | 1449 | 1450 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 156 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
Május 22, hétfő
· Voyager - Ghost Mile (2017)
· Kontrollzé - Hátra (2017, dal)
Május 21, vasárnap
· Ross The Boss Band - Manowar programmal érkezik a zenekar (2017)
· Rock Fesztivál Budapest 2017
· Neoton - Kislemezek 8.
· Operators @ 2017. június 07. - Dürer Kert
· The Dead Daisies - Live & Louder (2017)
· Republic - Kimondom a neved (2017, klip)
Május 20, szombat
· Neoton - Kislemezek 7.
· Baron Mantis - Enter the Baron (2017, klip)
· Vanden Plas - The Seraphic Live Works (2017, Stargazer)
· Gozsdu Talent - Utca! Zenélj! (2017)
· Kobra And The Lotus - Prevail I (2017)
· Add a mancsod - jótékonysági koncertek (2017)
Május 19, péntek
· Neoton - Kislemezek 6.
· Örökség koncert @ 2017. május 28. - Barba Negra Track
· Bardóczi Gyula interjú - 2. rész (2017)
· Samsara Boulevard @ 2017. június 23. - Alsóörs
· Snakecharmer - Second Skin (2017)
· Trousers, Amberjack @ 2017. május 31. - EllátóHáz
Május 18, csütörtök
· Pulzus 23 - 1982 március - Ugye eljössz még!
· Neoton - Kislemezek 5.
· Bardóczi Gyula interjú - 1. rész (2017)
· Dying Wish - Lopott idők (2017, klip info)
· Elhunyt Chris Cornell (1964-2017)
· Warrant - Louder Harder Faster (2017)
· Dave Phillips @ 2017. május 26. - Drrpnc
Május 17, szerda
· Rockmúzeum - Led Zeppelin kiállítás, Lead Zeppelin koncert (2017)
· Várkert Bazár - Volt egyszer egy Ifipark - koncertsorozat (2017)
· Neoton - Kislemezek 4.
· divideD, Salvus, Crashing Days @ 2017. május 27. - GMK
· Inglorious - Inglorious II (2017)
· Budapest Voices - öt koncertet adtak egy délután alatt (2017)
Május 16, kedd
· The Unity - The Unity (2017, Dionysosrising)
· Fishing 2017 - gigantikus koncertarchívum!
· Neoton - Kislemezek 3.
· Koalabell @ 2017. május 18. - Robot
· Treat - The Road More Or Less Traveled (2017)
· The Carbonfools @ 2017. június 01. - Kobuci Kert
Május 15, hétfő
· Neoton - Kislemezek 2.
· Of Virtue, Griever @ 2017. június 05. - Dürer Kert
· Harmath Amadé - interjú (2017)
· Fezen 2017 - Jön Glenn Hughes, teljes a rock nagyszínpad programja!
· Blondie - Pollinator (2017)
· Igor - Öl (2017, EP info)
Május 14, vasárnap
· Voyager - Ghost Mile (2017, Dionysosrising)
· Steve Hackett - Djabe - nemzetközi siker a koncertfelvétel (2017)
· Neoton - Kislemezek 1.
· Magashegyi Underground - Arcok, utcák, nevek (2017, klip)
· Anathema - The Optimist (2017)
· Pagan Megalith, When Icarus Falls @ 2017. május 25. - Fészek
Május 13, szombat
· Utolsó utáni üvöltés, egy napra ismét megnyílt a Fekete Lyuk (2017)
· Lemezjátszó - Pink Floyd albummal folytatódik a sorozat (2017)
· Helker - Firesoul (2017, Stargazer)
· Depeche Mode - néhány nap múlva, 2017. május 22-én lépnek fel nálunk!
· Fates Warning - Awaken the Guardian Live (2017)
· Jazzköltészet @ 2017. május 22. - Gödör Klub
Május 12, péntek
· Cikipédia 7. - 5. rész - Őszinte barátok!
· Harem Scarem - United (2017, Dionysosrising)
· Moldován Gyula interjú - 4. rész (2017)
· Architects @ 2017. augusztus 15. - Akvárium Klub
· Metal Church - Classic Live (2017)
· Jojo Mayer - Nerve @ 2017. május 13. - Akvárium Klub
Május 11, csütörtök
· Cikipédia 7. - 4. rész - Dollárpapa
· Blues for Andor @ 2017. május 18. - Muzikum
· Moldován Gyula interjú - 3. rész (2017)
· Pulzus 22 - 1982 február - Felrobbant a Dinamit!
· Harem Scarem - United (2017)
· EC 70 - Eric Clapton Tribute Band @ 2017. május 12. - Muzikum
Május 10, szerda
· Cikipédia 7. - 3. rész – Szigeti veszedelem!
· Nagy Feró és a Beatrice @ 2017. május 27. - Hősök Napja, Bonyhád
· Moldován Gyula interjú - 2. rész (2017)
· P. Mágnes - Szigorú a reggel - Best of P. Mágnes 2012-2017 (2017, info)
· Wolfpakk - Wolves Reign (2017)
· Solaris - Marsbéli krónikák balett @ 2017. május 21-23. - Erkel Színház
Május 09, kedd
· Cikipédia 7. - 2. rész - Mondj igazat, betörik a pofád!
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017, Dionysosrising)
· Moldován Gyula interjú - 1. rész (2017)
· Diana Krall - Turn Up The Quiet (2017, info)
· Arthemis - Blood - Fury - Domination (2017)
· The Adolescens - Johnson Baltimore (2017, klip)
Május 08, hétfő
· Lonely Robot - The Big Dream (2017, Dionysosrising)
· TsuShiMaMiRe @ 2017. május 16. - Dürer Kert
· Mammoth Mammoth - Mount The Mountain (2017)
· Happy Dixieland Band - Azok a boldog békeidők (2017, info)
· Death Rides A Horse - More God than Man (2017)
· Campus Fesztivál - nemzetközi elismerés (2017)
Május 07, vasárnap
· Bobby Kimball Symphonic Live @ 2017. október 14. - Tüskecsarnok
· Funebre - The Pendulum Stops (2017, dal)
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017, Stargazer)
· Bongzilla @ 2017. május 15. - A38 Hajó
· Lonely Robot - The Big Dream (2017)
· Nevergreen - A harcunk éjjelén (2017, szöveges klip)
Május 06, szombat
· Art Nation - Liberation (2017, Dionysosrising)
· Amberjack - Storm (2017, info)
· Night Demon - Darkness Remains (2017)
· Republic - Kimondom a neved (2017, info)
· Astral Doors - Black Eyed Children (2017)
· Barba Negra - klubzárás, Track nyitás - 12 hónap zene (2017)
Május 05, péntek
· Eluveitie, Amaranthe @ 2017. október 26. - Barba Negra

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.67 Seconds