rockmuzeum.ini.hu

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Pink Floyd - TEY 20 - 1972 Obfusc/ation - konklúzió (2017)

 Látogatottság
Összesen
86530339
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 A rock and roll hétfőn is rock and roll! 

Koncertmenü

Őrületes rock and roll cirkuszra van kilátás minden hétfőn a Pecsa Caféban, ahol a hazai rocki bandák krémje vadítja meg a táncoslábúakat... A Pecsában már hagyománya van a hétfői partyknak, hiszen sok éven keresztül az Old Boys nyomta a talpalávalót, így azután a régiek is tudják hol a helyük és az ifjak sem tévesztik el a házszámot. A sort a 15 éves, 7 nagylemezes Brillantin kezdi 2010. november 8-án, majd a következő hétfőn a kitűnő Filtol folytatja, utánuk a hajdani legendás lemezkiadó, a Sun Records nevét viselő banda következik, a sort a hónap utolsó hétfőjén a Roll Skate Boogie zárja, de decemberben kezdődik minden előröl. A soha el nem fáradó és soha meg nem unható rock and roll legnagyobb nótái dübörögnek majd a színpadról, Elvis, Little Richard, Chuck Berry, Jerry Lee Lewis, Fats Domino, Carl Perkins, Buddy Holly dalai idézik vissza a hőskort, azt a muzsikát, amelynél jobbat, élvezetesebbet azóta sem sikerült kitalálni... Tehát figyelem: minden jampinak, rongylábúnak, táncőrültnek, bulimániásnak kihagyhatatlan dili kezdődik!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Interjú Alapi Istvánnal, az Edda gitárosával - 1. rész (2010) 

Interjúk

Lépjünk vissza egy kicsit az időben. Tavaly ősszel jelent meg az eddigi utolsó albumotok, az Átok és áldás. Így bő 1 évvel a megjelenés után hogyan vélekedsz róla? Azért kérdezem, mert általában az szokott lenni, hogy amikor megjelenik egy album, akkor minden zenész dicséri, hogy ilyen jó még sosem volt, a következő albumnál pedig már azt olvasni, hogy az előző nem volt az igazi, bezzeg most...



Én most is azt gondolom, hogy ez a lemez zeneileg az elmúlt évekre visszatekintve, a legizgalmasabb lemezünk. Ezt most is aláírom. Beleértve az Örökséget, beleértve az Isten az úton-t. Sőt beleértve, az általam a modern korból válogatva legkevésbé szeretett Nekem nem kell más albumot is. Amit én úgy tudnék a sutba dobni, ahogy csak lehetne. Ha rajtam múlna. Tudom, hogy nagyon sokan szeretik a Háromszort, de én a Háromszort ki tudnám hagyni az Edda életműből. Bármikor aláírnám, hogy egy tollvonással szüntessük meg.


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Tokyo Sex Destruction, The Moog @ 101128 - A38 Hajó 

Koncertmenü

Tokyo Sex Destruction (ES), The Moog, Gumipop DJs @ 2010. november 28. V.19H - A38 Hajó

A rock'n'roll színtiszta energiája csorog majd le a színpadról a közönség szívébe és onnan vissza az elvetemült fenegyerekekre ezen az estén egyrészt az őrült spanyol Tokyo Sex Destruction, másrészt a már jól ismert és szeretett honi The Moog jóvoltából, mely estét végül a nagyszerű Gumipoposok tesznek majd kerekké...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Motörhand, Terrordome, Conan's First Date @ 101106 - Vadvirág Táncház 

Koncertmenü

Szombaton, azaz 2010. november 06-án 7 órától Motörhand, azaz a hazai Motörhead tribute a főváros rockeseményeinek egyik kiemelkedő klubjában, a Vadvirág Táncházban. Akik a Motörhand mellett színpadra állnak e rockos este folyamán: a lengyel Terrordome és a hazai zenét képviselő Conan's First Date zenekar... Belépő: 800 Ft.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Bane, Trapped Under Ice, Alpa & Omega @ 101107 - Dürer Kert 

Koncertmenü

A SkalarMusic és a For The Kids Shows bemutatja: November hetedikén ismét Budapestre látogat a Bane, immáron hetedik alkalommal. Az itthon is rendkívül népszerű bostoni hardcore zenekar természetesen ezúttal sem egyedül szeli át az óceánt, hanem két másik banda, nevezetesen a Trapped Under Ice és az Alpa & Omega kíséretében. A helyszín természetesen a Dürer Kert, jegyek 3500 forintos áron már kaphatók...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Filter Otherground Music Pub programok - 101110-101117 

Koncertmenü

FILTER OTHERGROUND MUSIC PUB (1074 Budapest, Dohány u 84.) - programajánlat - 2010. november 10. - 2010. november 17.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Napozz Holddal – a Kispálfilm 

Kultúra

A producer (Kázmér Miklós, PIG): „Mikor Merényi Dávid megkeresett minket az ötlettel, rögtön tudtuk, hogy óriási kihívás előtt állunk. Abban az egyben is mindannyian egyet értettünk, hogy ezt meg kell csinálnunk. Sok kitűnő ember közös munkájának köszönhetően ezt sikerült megoldani.”

A rendező (Merényi Dávid, FILMWORKS): „Mikor meghallottam a rádióban hogy feloszlanak, illetve hogy lesz ez a búcsúkoncert és a DVD, épp a Ferdinánd hídról kanyarodtam le, és néztem a szép trolibuszokat, és azonnal felhívtam a Lovasit, hogy ezt én szeretném megcsinálni, és hogy ebből nemcsak DVD hanem mozifilm is készülhet. Egy méltó. És azt is tudtam, hogy ezt a koncertet fényképezőgépekkel fogom felvenni. És sikerült. És közben nem egyszer úgy éreztem, hogy ez olyan, mint amikor gyerekkoromban legóztam: addig építettem éjjel azt a nagy tűzoltóságot, míg el nem aludtam mellette, és reggel, mikor kinyílt a szemem, az volt az első, hogy odaültem és folytattam. Na hát azóta most először éreztem ilyet.”

A forgalmazó (Donáth Péter, magyarhangya): „Az egy napos vetítés attól lesz más, mint a többi filmnél, hogy nem foglalja el a mozi-termeket 2 hétig, és nem arról szól, hogy megvárják, míg a rajongó valamelyik előadásra jegyet vált, hanem attól lesz egyedi, hogy a közönséget egyetlen eseményre invitálja. Ráadásul a jegytulajdonos még egy DVD-vel is gazdagabb lesz!”

A támogató (Nagy Zoltán Péter, OTP Bank): „Az OTP Bank örömmel támogatta egy olyan film megvalósulását, amely az elmúlt 23 év emblematikus együttesének búcsúkoncertjét örökíti meg. A Kispál és a Borz generációkat köt össze és értéket közvetít, megszámlálhatatlan rajongónak adott életre szóló emlékeket. Az OTP Bank az első 500 jegyre 10% kedvezményt biztosít online jegyvásárlás és OTP bankkártyás fizetés esetén.”

Kispálfilm-vetítés: A projekt célja, hogy közösségi forgalmazással értékesítsen 5 ezer jegyet a filmre (egy jegy 3000 Ft-ba kerül). A jegyárusítás a mozikban, illetve jövő héttől a napozzholddal.com honlapon keresztül történik. Így koncentráltan és hatékonyan, a szűk célközönségre fókuszáló kampánnyal a filmbemutató országos eseménnyé tehető. A szervezők folyamatosan kommunikálnak a Kispál és a Borz rajongók táborával. Ha valamelyik város nem szerepel a vetítési helyszínek között, de van olyan helyi közösség, amelyik szeretné megnézni a mozit, megszervezik számukra a Kispálfilm bemutatóját az országos vetítés napjára (november 24-re). 3 hét áll rendelkezésre a vetítési helyszínek megtöltésére. A kezdeményezés szándékosan szövetkezik az art-mozi hálózattal, hogy az e-cinema rendszer segítségével bonyolítsa le a premiert, és így bárki részese lehet az országos filmbemutatónak, függetlenül attól, hogy milyen messze él a fővárostól...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 A Hammond orgona királyai és a trónkövetelők is cserélnek a Cry Free-ben 

Aktuális

Lassan mindenki tudja már - hiszen a 10. közös koncerten vannak túl -, hogy a Hammond Nagyuraként is ismert Jon Lord billentyűs-zeneszerző (ex-Deep Purple, ex-Whitesnake) és a Cry Free ütőképes csapatot alkotnak. Legutóbb másfél hónapja bizonyították ezt a Művészetek Palotájában, ahol a Maestro legjobbnak tartott szólólemezének világpremierjén álltak színpadra együtt. A Deep Purple és Jon Lord hivatalos honlapjainak főszerkesztője, Rasmus Heide, aki Dániából utazott a koncertre, beszámolójában így méltatta a magyar muzsikusokat: "A Cry Free nem csak egy okos DP tribute banda, akik töviről hegyire ismerik a nagy klasszikusokat, hanem magasan kvalifikált muzsikusok, akik sokféle zenei műfajban megállják a helyüket".


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Gumizsiráf díjkiosztó koncert @ 2010.10.31. - Dürer Kert 

Koncertbeszámolók

Fura tribute-fesztivált rendeztek Kettőnégyék a Dürerben. Tizenegy zenekar, húszperces session-ök. Halál-precíz kivitelezésű, takra induló fesztivál... Húsz perc koncert, öt perc átállás, semmi csúszás. Bűvölten álltam végig, hogy lám, nem kell negyven perceket szórakozni átszereléssel, csupán jól kell szervezni, meg akarni kell...


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 I am the One - Új PASO-maxi! 

Rövid hírek

2010. november 2-ától kapható, illetve modern magyarsággal: letölthető a Pannonia Allstars Ska Orchestra új, I am the One című maxija a dalok.hu oldalról. A zenekar, amely "az egy kisbuszt leggyorsabban megtöltő együttesek" országos bajnokságán az országos csúcsot tartja, két új dallal is kedveskedik a közönségnek. Az egyik a könnyed karibi szerenád, az I am the One, amire oly' jó lesz majd andalogni a mínusz 20-ban, mert szívet-lábat melenget, a másik pedig az instrumentális pszichedelikus ska western, a Django's Revenge, aminek segítségével pedig a világ összes vonattal megközelíthető pontjára elutazhatunk - akár csukott szemmel a fotelből is.

De itt még nem ér véget a kedveskedés: a maxin emellett szerepel a zenekar legutóbbi, nagysikerű Feel the Riddim! nagylemeze Budapest című számának egy új verziója, Harcsa Veronika és a "hevenyes" Szűcs Krisztián vendégszereplésével (ahogyan azt a PASO szintén nagysikerű MÜPA-beli koncertjén már hallani lehetett), és egy finoman, de tényleg nagyon finoman elszállós bónuszdal, a Trip to Belgium, amit Lipi Brown és Tony Ass készített nyári belgiumi utazásuk emlékének örömére... Ráadásként pedig azok, akik most vásárolják meg a Feel the Riddim! című albumot, az abban található kód segítségével ingyen tölthetik le a maxit a zenekar weboldaláról.

És végül még két jó hír: 2010. november 16-án a PASO a budapesti West-Balkánban lép fel a ska műfaj alapító atyái, a the Skatalites társaságában, ami a zenekar számára azért is különleges alkalom, mert ugyan már játszottak a legendás jamaicai zenekarral Párizsban, Bécsben és Hollandiában is, de itthon ez lesz az első alkalom, hogy egy színpadon lépnek fel velük. Ezen kívül a Pannonia Allstars Ska Orchestra elkészített egy új videoklipet is a Do the Rocka Style című számukra, amivel a nyári fesztiválok hangulatát élhetjük újra, és amit ha úgy körülbelül 150 ezerszer megnézünk egymás után, máris itt a következő fesztiválszezon. És akkor már egyet sem kell aludni. - További információk: paso.hu, megadokiado.hu


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 The Ocean - Anthropocentric (2010) 

Lemezismertetők

Ahogy a berlini fiúk ígérték idén áprilisban, gyorsan megjött a Heliocentric (2) folytatása Anthropocentric címmel...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 A38 Blues Summit @ 101110 - A38 Hajó 

Koncertmenü

A38 Blues Summit, Fellépők: Kellie Rucker (USA); Ripoff Raskolnikov Band (A-H); Pribojszki Mátyás Band (H) @ 2010. november 10. (szerda), 20:00 - A38 hajó

A legjobb blues zenészek a város legjobb élőzenés klubjában! Nem mindennapi bluescsemege várja a műfaj rajongóit november 10-én az A38 hajón! Egy mini fesztivál keretein belül egy színpadon láthatjuk, hallhatjuk a népszerű magyar szájharmonika virtuózt, Pribojszki Mátyást és zenekarát, az elbűvölő és nem kevésbé tehetséges, szintén szájharmonika művészt és énekesnőt, a Los Angeles-i Kellie Ruckert. Közös produkciójukkal februárban a Budapest Blues Fesztiválon mutatkoztak be. A nagy sikerre való tekintettel most újra együtt állnak színpadra, és megmutatják, hogy mit tudnak külön-külön, na és természetesen együtt! Az este során újra tanúi lehetünk „szájharmonika párbajuknak” is! Az osztrák származású blues gitáros-énekes Ripoff Raskolnikov és zenekara pedig új lemezanyagát (Lost and Found) mutatja be a hajón. A hanganyagot a közelmúltban rögzítette a legjobb magyarországi muzsikusok (Nagy Szabolcs zongora, Kepes Róbert basszusgitár, Gyenge Lajos dob) társaságában! Az este végén pedig a kiváló muzsikusok közös örömzenélésére is sor kerül majd! Belépő: 3500 Ft.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Jealous Butcher - From The Land Of Ice And Snow (2010) 

Lemezismertetők

Október 12-én figyelemreméltó Led Zeppelin tribute kiadvány jelent meg. Sok figyelemreméltó darabbal, ám kevés igazán kiemelkedő próbálkozással. Ezzel együtt unikális. A kis független amerikai kiadó honlapja szerint az összeállítás több évig gyűlt, készült és csak a minőség volt a szempont a szelektálásnál. Mindenesetre brutális gyűjtemény. Tripla album, 50 feldolgozással 50 különböző formációtól. Nagyon igényes csomagolás, 18 dollár igazán nem sok érte. Igazi esztétikai élmény...


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Carcharias – Átváltozás (demo, 2010) 

Demók

Utána néztem a csapatnak, de túl sok mindent nem tudtam meg róluk. Szerencsére a lemez mellé pár információt is csatoltak. A demot Kiss Norbert küldte, köszönöm szépen! 2000-ben alakultak Fűzfőgyártelepen és sokáig régi Slayer, Morbid Angel, Cannibal Corpse nótákat játszottak a fellépéseiken. 2005-ben kivált az énekesük, azonban nagyjából erre az időszakra tehető a saját szerzemények alkotásának kezdete is. Az irányvonal megmaradt, death és gyors thrash. Szerencsére 2010 tavaszára megtalálták az új énekest Kovács László személyében. Eddig tizenhét daluk született, így szeptember elején elkészítették a három nótát tartalmazó demojukat. Mindebből nem derül ki, hogy a basszusgitárosuk is kilépett volna (vagy nem is volt), de mivel jelenleg is bőgőst keresnek, így erre következtetek. A fotókból számomra az is kiderült, hogy a tagok már nem ifjoncok, és nem ma kezdték a zenélést. Szimpatikusak!


Szerkesztette: zuzup
Tovább...

 MAGIC KINGDOM - Symphony of War (2010) 

Lemezismertetők

Micsoda látvány: a borítón páncélba öltözött harcosok karddal a kézben küzdenek mindenféle orkokkal, a háttérben pedig néhány tűzokádó sárkány ostromol egy várat. Rettenet! Nemcsak a koncepció, hanem a módfelett béna kivitelezés is. Nem vagyok a true metal esküdt ellensége, de csupán ez alapján kilométerekre kerültem volna el a korongot... ha nem jutott volna tudomásomra, hogy az általam igen nagyra tartott Olaf Hayer énekelte fel a nótákat. Ennyi nekem elég is volt, hogy egy esélyt adjak a lemeznek, és láss csodát, maga a zene nagyságrendekkel jobb, mint a csomagolás.


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 Megvan a Lordi új dobosa! 

Rövid hírek

LiveSound: Ahogy arról már minden rajongó értesülhetett, nem sokkal a Babez For Breakfast turné kezdete előtt Kita, a Lordi zenekar dobosa úgy döntött, énekesi poszton folytatja pályafutását és saját zenekarával benevez a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválra, valamint ezzel együtt a Lordi kötelékéből is kilép. Mr. Lordi nem esett kétségbe és azonnal új családtag után nézett, ennek eredményeképpen megszületett Otus! „Nem vagyunk egészen biztosak abban, hogy ki, vagy mi Ő... Ő egy hentes, egy hóhér, egy idegen és egy zombi. Kemény fickó és határozottan az egyik legrondább tagja a családnak!” - jellemezte a zenekarvezető az jövevényt. A csapat az elmúlt napokban gőzerővel próbált, hiszen a héten, Szentpéterváron elindul a show, amely 2010. november 17-én érinti fővárosunkat!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 RockinforM Magazin 2010. november 

Aktuális

2010. november 4-én jelenik meg a RockinforM Magazin legújabb száma... A tartalomból: Ákos, Diktátor, Anti Fitness Club, Keith Caputo, Géniusz, Zorán, Hail of Bullets, Epica, Gus G., Dark Tranquillity, Spock's Beard, Depresszió, Insane. HANGSZERARZENÁL: Sidlovits "SIDI" Gábor + SZIKLARAJZ: Helmet - Nyílt sisakkal, The Beatles - Ötven év, Paul McCartney is dead, a Hónap Albuma - A Hónap Borzalma, Royal Flush Turné + Lemeztelenítés, Videólesen, Könyvböngészde, Újgenerációsok, koncertbeszámoló - vagyis minden, ami ZENE. CD melléklet: DIKTÁTOR - Balladák...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Keith Richards - Vintage Vinos (2010) 

Lemezismertetők

A most 66 éves Rolling Stones gitáros, Keith Richards körül mostanában érdekes események követik egymást... A napokban adta ki Life című életrajz-könyvét, aminek az őszintesége alaposan kiütötte a biztosítékot, mivel most forgatja a gyerek-filmjeiről híres Disney-nek a Karib-tenger kalózai 4-et és hát életrajzában megemlékezett a régi korok kábszeres-piás-csajos életvitelére... Ebbe a közegbe dobják most bele a Vintage Vinos című első szóló életmű válogatását, ami már első hallásra is sokkal érdekesebb zenét tartalmaz, mint Jagger 2007-ben kiadott hasonló albuma, pedig Keith összesen csak három albumból válogathatott...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Calm Hatchery hír - 101102 

Rövid hírek

A háború koncepciós lengyel death metal kvintett befejezte új, sorrendben második nagylemezének munkálatait. A négy évvel ezelőtti El Alamein folytatásaként érkező, Sacrilege of Humanity címet viselő korongon tizenegy dal kapott helyet, sorrendben: 1. Rattlesnake’s Dream; 2. Sea Of Truth; 3. Messerschmitt; 4. We Are The Universe; 5. Mirror Giants; 6. Hymn Of The Forgotten; 7. Them; 8. Lost In The Sands; 9. Those Who Were; 10. Shine For The Chosen One; 11. The Blood Of Stalingrad - amelyek közül máris meghallgatható pár kedvcsináló a csapat lentebb jelzett oldalán.

A gitáros Huzar szerint az új lemez egészen változatos lett, a technikásabb és az egyszerűbb, direktebb témák kombinálásával, valamint még több melódia beépítésével távolabb kerültek a sztenderd death metaltól, azonban a zene továbbra is kompromisszumoktól mentes. A Selfmadegod jóvoltából november 15-én boltokba kerülő korong felvételei a lengyel Hertz stúdióban zajlottak Wiesławscy Bros közreműködésével (aki olyan bandákkal is dolgozott már, mint a Behetmoth vagy a Vader), a borítót pedig Mentalporn (referenciák: Deathstars, Behemoth) követte el...

myspace.com/calmhatchery, selfmadegod.com, myspace.com/selfmadegodrecords


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 School Of The Arts (2007) - In memoriam T Lavitz (1956-2010) 

Lemezismertetők

Már az idejét sem tudom, hogy mikor volt szó ezen az oldalon utoljára vérbeli jazz rock lemezről. Bár nem vág kifejezetten a profilunkba, azért időről-időre fölbukkannak itt ilyen típusú megjelenések is (persze nem az engesztelhetetlenül metálos szívű Túrisas tollából). Most tehát hosszabb szünet után teszek egy kitérőt a jazz világába, méghozzá nagyon szomorú apropóból. Nincs egy hónapja (október 7-én), hogy a legendás Dixie Dregs billentyűsét, T Lavitz-ot álmában meglepte a fagyos szívű halál. 1978-tól kezdve, hosszabb-rövidebb megszakításokkal egészen haláláig volt a Dixie Dregs tagja, de emellett szinte szó szerint számtalan lemezen működött közre, projektben vett részt. Sőt saját albumokat is adott ki, miközben produceri munkával szintúgy foglalkozott...


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Rise Against, Faith No More, RATM - Tribute @ 101105 - Dürer Kert 

Koncertmenü

MMM Booking: 19:30 - kapunyitás; 20:30 - Rise Against Tribute by Velvet Stab; 21:20 - Faith No More Tribute by Fish! Blind Mysef, Hollywoodoo; 22:40 - Rage Against The Machine - Tribute by Subscribe @ 2010. november 05. - Dürer Kert - Belépő: 1000 Ft.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 KHORS - The Flame of Eternity's Decline / Cold (2CD, 2010) 

Lemezismertetők

Ahogy a címből is látszik, egy dupla anyaggal kedveskedik nekünk az amerikai kiadó. Egészen pontosan a korábbi Astrofaes bőgős Khorus által 2004-ben életre hívott ukrán formáció első két lemezét adták ki újra bónusz nótákkal megtoldva, azonban az információs lapon olvasható klasszikus jelzővel én csínján bánnék, mert noha korrektnek mondható black metalról van szó, valójában koránt sem korszakalkotó munkák.

Az alapító mellett ex-Runes of Dianceht, ex-Hate Forest muzsikusokat találunk, nem kérdéses tehát, hogy a zenét tekintve különösebb gond nincs sem a hangszeres játékkal, sem a hangzással. A két korong azonban eltérő minőséget képvisel.


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 Nyugdíjas oroszlán - Jerry Lee Lewis Budapesten... 

Koncertbeszámolók

12 évvel azután, hogy a Kisstadionban Chuck Berry és Little Richard társaságában már koncertet adott nálunk, újra eljött hozzánk a Rockandroll vitathatatlanul legnagyobb élő előadója, Jerry Lee Lewis azaz a Killer. Eme becenevére most nem szolgált rá, de nézzük ezt el neki, mert mások 75 évesen örülnek, ha járni tudnak, ő ezzel szemben még zongorázik és énekel is, mégpedig olyan színvonalon, ahogy senki más... - Dinnye beszámolója


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Cradle of Filth - Darkly, Darkly, Venus Aversa (2010) 

Lemezismertetők

Az 1991-ben, az angliai Ipswich-ben alakult Cradle of Filth a korai idők death metal-ját, majd szimfónikus black metal-ját mára extrém gótikus hangsúlyokra építkező vadulásra cserélte. 2008-ban adták ki utolsó albumukat Godspeed on the Devil's Thunder címmel, ami albumnak az volt a nagy újdonsága, hogy a cseh születésű Martin Marthus Skaroupka dobolásával visszatértek a blastbeat black metal gyorsulások... Skaroupka most is tagja a csapatnak, így ezeket a technikai bravúrokat most is megkaphatjuk...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Interjú Solti Jánossal (PM 79) 

Rockmúzeum

Ha dobossal beszélgetek, minduntalan Ringó Starr jut eszembe az Egy nehéz nap éjszakája című filmben - ő az ugratások céltáblája, maga is nagy mókamester, ám a sikerből neki jut a legkisebb rész. A dobos mindenütt mostohagyerek, noha a rockzenében nagyrészt az ő tudásától függ az előadás. Hát akkor miért utolsó a sorban? - kérdeztem Solti Jánost - Pop Meccsünkön az év dobosa lett - az LGT tabáni koncertje előtt.


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

36408 Cikk (1457 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 | 1444 | 1445 | 1446 | 1447 | 1448 | 1449 | 1450 | 1451 | 1452 | 1453 | 1454 | 1455 | 1456 | 1457 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 181 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
Június 20, kedd
· Wintersun @ 2017. szeptember 22. - Barba Negra
Június 19, hétfő
· Bella Sándor interjú - Indul a rock and roll - 1. rész (2017)
· Quimby - Üzenet nincs (2017, klip)
· Juventus - kislemezek 21.
· Ukk & Roll Rock Hétvége - rockfesztivál majmok nélkül rockereknek (2017)
· Styx - The Mission (2017)
· Samsara Boulevard - Világhírű hegedűművész is zenél a lemezen (2017)
Június 18, vasárnap
· Juventus - kislemezek 20.
· Anthrax - 2017. június 21-én szabadtéren játszik a thrash brigád!
· Queensryche - Rage for Order (1986)
· Alcohol - hivatalosan is bejelentették a gitárost (2017)
· Generál történetek - 10/10 - Horváth Charlie interjú - 02. rész (2017)
· Nemzetközi jazzköltészeti est @ 2017 június 30. - Gödör klub
Június 17, szombat
· Juventus - kislemezek 19.
· Anthriel - Transcendence (2017, Dionysosrising)
· Nickelback - Feed the Machine (2017)
· James Newton Howard @ 2017. november 05. - Budapest Sportaréna
· Generál történetek - 09/10 - Horváth Charlie interjú - 01. rész (2017)
· Köpönyegforgatók - Bőségszaru (2017, klip)
Június 16, péntek
· Juventus - kislemezek 18.
· Eluveitie - Epona (2017, dal)
· White Skull - Will of the Strong (2017)
· Best of Gozsdu Talent @ 2017. június 20. - Gozsdu C Udvar
· Generál történetek - 08/10 - Karácsony János interjú - 02. rész (2017)
· Szarka Tamás @ 2017. június 18. - Marriott Hotel
Június 15, csütörtök
· Juventus - kislemezek 17.
· Divided - Wormhole (2017, klip)
· Iced Earth - Incorruptible (2017)
· Pulzus 26 - 1982 szeptember - A Dinamit utóirata!
· Generál történetek - 07/10 - Karácsony János interjú - 01. rész (2017)
· Blahalouisiana @ 2017. június 17. - Kobuci Kert
Június 14, szerda
· Slaughter - Stick It To Ya (1990)
· Madarak @ 2017. június 16. - Legenda Sörfőzde
· Juventus - kislemezek 16.
· Vanden Plas - The Seraphic Live Works (2017, Dionysosrising)
· Generál történetek - 06/10 - Novai Gábor interjú - 02. rész (2017)
· Angertea - Sinking In Strain (2017, klip)
Június 13, kedd
· Generál történetek - 05/10 - Novai Gábor interjú - 01. rész (2017)
· Juventus - kislemezek 15.
· Elhunyt Szénich János (1952-2017)
· Dure - interjú (2017)
· Dream Evil - Six (2017, Dionysosrising)
· Gov't Mule - Revolution Come... Revolution Go (2017)
· Itt a negyedik Visegrock fesztivál (2017)
Június 12, hétfő
· EZoo - Feeding The Beast (2017, Dionysosrising)
· Testament, Death Angel, Annihilator @ 2017. november 18. - Barba Negra
· Generál történetek - 04/10 - Póta András interjú - 02. rész (2017)
· Juventus - kislemezek 14.
· Sikth - The Future In Whose Eyes? (2017)
· Amon Amarth @ 2017. augusztus 23. - Barba Negra Track
Június 11, vasárnap
· Secret Sphere - The Nature of Time (2017, Dionysosrising)
· Ukk & Roll Rock Hétvége 2017
· Generál történetek - 03/10 - Póta András interjú - 01. rész (2017)
· Juventus - kislemezek 13.
· DGM - Passing Stages: Live in Milan and Atlanta (2017)
· Good Charlotte @ 2017. június 17. - Budapest Park
Június 10, szombat
· Generál történetek - 02/10 - Várkonyi Mátyás interjú - 02. rész (2017)
· Stoned Jesus, Beastmaker @ 2017. október 19. - Showbarlang
· Juventus - kislemezek 12.
· Gitármánia Tábor - koncertdömping és kiváló zenetanárok (2017)
· Secret Sphere - The Nature of Time (2017)
· Foo Fighters - Run (2017, klip)
Június 09, péntek
· Generál történetek - 01/10 - Várkonyi Mátyás interjú - 01. rész (2017)
· Nocrul - Khorne merch (2017, info)
· Juventus - kislemezek 11.
· Chris Cornell emlékest 2017 - újabb neves fellépők!
· Nitrogods - Roadkill BBQ (2017)
· Paddy And The Rats - Aerolites (2017, klip)
Június 08, csütörtök
· Roger Waters - Is This The Life We Really Want? (2017, Dionysosrising)
· Pulzus 25 - 1982 június – Néma kőszobor!
· Juventus - kislemezek 10.
· The Cult @ 2017. július 01. - Volt Fesztivál
· EZoo - Feeding The Beast (2017)
· ex-Panta Rhei koncert @ 2017. július 20. - Rockmúzeum
Június 07, szerda
· Historica - Pilátus rockoperától a Hazatérés koncertig (2017)
· Avatarium - Hurricanes and Halos (2017, Dionysosrising)
· Roger Waters - Is This The Life We Really Want? (2017)
· Juventus - kislemezek 09.
· Malevolence - Self Supremacy (2017)
· Fishing on Orfű 2017 - állati lesz a nagyszínpad a jubileumi fesztiválon!
Június 06, kedd
· Soulspell - The Second Big Bang (2017, Dionysosrising)
· Sum 41 @ 2017. június 14. - Budapest Park
· Juventus - kislemezek 08.
· Historica @ 2017. június 10. - Crazy Mama
· Mark Slaughter - Halfway There (2017)
· Mother Punker Night @ 2017. július 28. - Showbarlang
Június 05, hétfő
· Jorn - Life on Death Road (2017, Dionysosrising)
· Paradise Lost @ 2017. október 15. - Dürer Kert
· Juventus - kislemezek 07.
· Alestorm @ 2017. október 01. - Barba Negra
· Great White - Full Circle (2017)
· SuperSize Recording - sztárok zeneszerzői stúdióztak (2017)
Június 04, vasárnap
· The Ferrymen - The Ferrymen (2017, Dionysosrising)
· Gloryhammer, Civil War @ 2018. január 08. - Barba Negra
· Juventus - kislemezek 06.
· Magor - Ígérj holnapot (2017, klip)
· Dream Evil - Six (2017)
· Gárdonyi Piknik - koncertek, közösségi falatozás és workshopok (2017)
Június 03, szombat
· Royal Hunt - 2016 (2017, Stargazer)
· Mastodon - az Ørdøg lép fel előttük 2017. június 14-én!

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.45 Seconds