Dionysosrising Blog

 Menü
· Főoldal
· Archívum
· Enciklopédia
· Hard.Fplanet.hu
· Hosszabb írások
· Impresszum
· Kereső
· MHW dbSearch
· Rovatok
· Szavazógép

 Nap cikke
A legolvasottabb cikk ma:

Pink Floyd – TEY 13 – 1970 Devi/ation - video (2017)

 Látogatottság
Összesen
84622839
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2003. július

 Hang-Súly


 Vásárolj!
Bálint Csaba - Beatinterjúk I.

Majnik László - Barázdák között


 Viziturnén az Örökmozgó (P. Mobil cikk 1985-ből) 

Rockmúzeum

A P. Mobil az elmúlt 15 évben divathullámoktól, válságoktól függetlenül járta a maga útját, őrizte saját hangját, a megszerzett népszerűséget, s az elmúlt évek keményebb létfeltételei között is tovább folytatta a "nyomulást". Tavaly 105 koncertet adtak, új nagylemezük jelent meg, s a Honfoglalást bemutató turnét eddig több, mint százezren látták. Felléptek több reprezentatív koncerten is, s ezt a sorozatot idén folytatják. A turnétervekből úgy látszik, az "örökmozgó" mozgékonyabb, mint valaha. A zenekar tagjaival ezekről a tervekről beszélgettünk.

- Már a korábbi években kitaláltunk néhány olyan "meglepetés", amelyet a közönség szívesen fogadott. Így például tavaly Debrecenben a szabadtéri színpadon adtunk kétforintos koncertet (minden jegy 2 forintba került!) amelyet idén szeretnénk megismételni. Hogy melyik város és környéke kapja ezt az ajándékot, az egyelőre maradjon titokban. Tavaly 4 nagy bulit (Pusztavacs, Szegedi Ifjúsági Napok, Debrecen, "Elektromos Temetés" a Budai Ifjúsági Parkban) szerveztünk, idén ezt a sorozatot koncertturnévá bővítjük. A turné tervezett állomásai: Linz, Bécs, Pozsony, Győr, Komárom (mindkét oldalon) , Esztergom, Dudapest, Dunaújváros, Paks, Baja, Novi Sad (Újvidék).


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 Veszprémi Utcazene Fesztivál @ 090715-18 - Veszprém 

Koncertmenü

Veszprémi Utcazene Fesztivál @ 2009. július 15-18. - Veszprém

Koncertek több színpadon és stílusban Veszprém különböző helyszínein. "Első látásra az Utcazene Fesztivál nem több, mint egy a nagy nyári fesztiválok sorában, hisz' mint mindenhol, itt is vannak színpadok, van rock and roll, van Kiscsillag és van Quimby, van sör, vannak lányok és fiúk, és van vidámság. Mondom, első látásra olyan, mint a többi. Első látásra... Az alábbiakban megkíséreljük azt megmutatni, hogy számunkra az "Utcazene" miért "a" fesztivál az ország rendezvényeinek sokaságában. Mindenek előtt azért, mert Veszprémben van! Ez alatt jelen esetben nem csupán azt értjük, hogy hol kell leszállni a vonatról/buszról, hanem a fesztivál alatt belakott utcákat, tereket, kapualjakat és udvarokat. A fesztivál idejére felállított két nagy és öt kisebb színpad együtt egy "belvárosnyi fesztivált" alkot, mely tény rögvest magában rejti a második megkülönböztető okot: mert ingyenes." A részletes program a továbbra kattintva!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Street Sweeper Social Club - Street Sweeper Social Club (2009) 

Lemezismertetők

Első lemezével is bemutatkozik a NIN|JA turné samplerén is szereplő Street Sweeper Social Club, Tom Morello friss rap/funk rock projectje! A Morello miatt elkerülhetetlen Rage Against the Machine hatás-vadászatban a The Coup-ban szereplő Boots Riley politikus-hip-hopper énekes és a Corrosion of Conformity-ben is megfordult Stanton Moore dobos vesz még részt...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Roberto Fonseca @ 091024 - MűPa 

Koncertmenü

Roberto Fonseca – zongora, Javier Zalba – klarinét, fuvola, baritonszaxofon, Joel Hierrezuelo – ütőhangszerek, Ramsés Rodríguez – dob, Omar González – nagybőgő. Vendég: Palya Bea @ 2009. október 24., szombat 19:30-22:00 - Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Jegyárak: 3500.- 6500.- 7500.- 8900.- Ft

A tavalyi nagy sikerű koncert után ismét a Művészetek Palotájában lép fel az „öregek ifjú zongoristája”, aki zenekarával ezúttal a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben kápráztatja el rajongóit. Az 1975-ben Havannában született Roberto Fonseca nyolcéves volt, amikor zongorázni kezdett, tizennégy, amikor első darabját írta, és tizenöt, amikor a havannai nemzetközi Jazz Plaza Fesztiválon revelációszámba ment a játéka. En el Comienzo című első albuma 1999-ben az év lemeze lett Kubában, s két éven belül három újabb követte Tiene Que Ver, No Limit és Elengo címmel. Így akár azt is hihetnénk, hogy az afro-cuban dzsessz bűvöletében egy ifjú zongorista ennél többet nem érhet el. Eközben a „java” csak ezután következett. A Buena Vista Social Club társulatában ő tölthette be bálványa, Rubén González 2003-ban megüresedett helyét. Azóta nincs nélküle BVSC-album, és sokáig BVSC-turné sem volt, mígnem 2007-ben önálló karrierbe kezdett Zamazu című lemeze megjelenése kapcsán. Új turnéján most megjelenő, Akokan című albumát mutatja be. Az akokan szó yoruba nyelven szívet jelent...


Szerkesztette: jazz
Tovább...

 A 10 éves Hegyalja ajándéka: átvállalja az ÁFA-emelést! 

Koncertmenü

Előzmény: Nem a pénztárcád dönt, hanem Te!; A Faithless is pörget a tizedik Hegyalján!; A Machine Head és a Testament is a Hegyalján zúz!; A Hegyaljára készülve indul a ZéróCO2-program!; Díszpolgárrá avatták a Hegyalja szervezőit!; Humoristák, fotósok, biciklisek, Lajkó Félix a Hegyalján!

Már több jegy kelt el, mint tavaly összesen! A tízéves Hegyalja az egyetlen a hazai fesztiválok közül, amelyik nem hárítja át a jegyárakra rakódó ÁFA-többletet a fesztiválozókra. Vasárnapig még kedvezményes áron lehet nevezni a tokaj-rakamazi nyaralásra, ahol a Faithless, Adam Freeland, Parov Stelar, a Machine Head, valamint a 20 éves Tankcsapda mellett baráti sörárak fogadják a hegyaljásokat. Az 50 százalékos vasúti kedvezmény, valamint az, hogy üdülési csekkel is lehet jegyet váltani, újabb érvek amellett, hogy július 15. és 18. között a Hegyalja 200 fellépőjével együtt bulizzunk a Tisza-parton...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Ez a Divat - Ez a Pálya 

Koncertmenü

Úgy tűnik a közelgő lemezmegjelenés lendületet adott a srácoknak. Két hete, – közös koncertjük után – még az Irie Maffia közönsége is vastapssal honorálta produkciójukat, múlt hétvégén pedig a VOLT fesztiválon, délután 4-kor(!) csináltak teltházat, amikor normál esetben egy-két ember szokott csak lézengeni a fesztiválsátorokban...

2009. július 11-én, szombaton az egyik legújabb budapesti szórakozóhely, a Pálya (XI. ker. Magyar Tudósok körútja 4.) meghívására, a Budabeats rendezvényének fő fellépőjeként gondoskodnak a jó hangulatról. Koncertkezdés: 22:00, a belépés ingyenes.

ezadivat.net - myspace.com/ezadivat

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Crazy Mama Music Pub koncertek - 090710-11 

Koncertmenü

„Galaktikus Rock Family” péntek és beton kemény szombat! A péntek a „Röffer” társadalomé, hiszen 4. találkozóját rendezi a Rockozon.com Online Rock Rádió, Tirpunk koncerttel és Karaoke Party-val, immáron a Crazy Mama Music Pubban! Egy őrült éjszaka vár szombaton a Crazy Mama Music Pub látogatóira, ugyanis Metal Core, Hardcore, Thrash Metal „Crazy Night” címmel, a legkeményebb muzsikák szerelmeseinek adózik a Doom Angel, az Aquincum, a Bandanas és a Magor.

IV. Rockozon.com Online Rock Rádió Találkozó + Karaoke Party - 2009.07.10. péntek: Hosszas tervezés, szervezés, átszervezés, és újraszervezés után, a Rockozon.com stábja végre talált egy időpontot, ami nem esik egybe a „Röfferek” által hónapok óta szervezett pécsi hupákolással, illetve a Hegyalja fesztivállal. No és ami legalább ilyen fontos, az az, hogy találtak egy megfelelő helyszínt is, ami legutóbbi, születésnapi buli tapasztalatai alapján, tökéletesen megfelel igényeknek. Ez a hely pedig nem más, mint a Crazy Mama Music Pub. A nagyszerű esemény karaoke részének sikerén felbuzdulva úgy döntött a társaság, hogy erre szükség van máskor is, tehát a szokásos koncert után (ezen alkalommal a Tirpunk szórakoztatja a nagyérdeműt) egy igazi „Röffer” Karaoke party veszi kezdetét, amíg bírjátok, bírjuk torokkal. Kapunyitás: 19 óra; Belépő: 1000,-Ft (ami teljes egészében a rádió támogatására lesz fordítva)

Metal Core, Hardcore, Thrash Metal „Crazy Night” a Crazy Mama színpadán: Magor & Bandanas & Aquincum & Doom Angel @ 2009.07.11. szombat: Az igen fiatal, ám rendkívül tehetséges banda, a Doom Angel nyitja a bulit. Majd a régi thrash csapat, Metal Angel közreműködésével, az Aquincum szántja fel az „Őrült hölgy” színpadát. A Bandanas is ott lesz, egy ősrégi gárda, a Tizedes-el, aki már letette a magáét a magyar rock”n roll asztalára. Végül egy „föld-levegő rakéta” gyorsaságával és energiájával felfelé ívelő együttes, a Magor, (akik Erdélyben is sikerrel szerepeltek és a Hegyalja fesztiválra is bejutottak) zárja ezt a fergeteges éjszakát. Aki eljön erre a bulira, egy érdekes és izgalmas élménnyel lesz gazdagabb, hiszen ez a metal core, hardcore, thrash metal triumvirátus nem egy megszokott buli felállása lesz! Kapunyitás: 19 óra; Belépő: 990,-Ft (amelyben egy ital ára is benne foglaltatik)


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Elhunyt Midnight, a Crimson Glory egykori énekese 

Aktuális

John Patrick Jr. McDonald, alias Midnight 2009. július 8-án, szerdán vese és máj-elégtelenségben hunyt el. Még csak 47 éves volt! A legendás floridai Crimson Glory nevű progresszív metál zenekar első három lemezén csodálhattuk jellegzetes, pengeéles énekhangját. Vele készült 1986-ban a Crimson Glory, 1988-ban a Transcendence és 1991-ben a Strange and Beautiful című album.

Miután kivált, önként vállalt száműzetésbe kezdett, majdnem egy évtizeden keresztül. Végül 2005-ben tért vissza, de 2007. januárjában letartóztatták Sarasotában, mert részegen vezetett. 2008. őszén bejelentette, hogy a 2005-ös Sakada című szóló albumának folytatásán dolgozik All Souls Midnight címmel... De terveit már nem tudta megvalósítani...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Job For A Cowboy - Ruination (2009) 

Lemezismertetők

A 2002-ben, Glendale-ben (Arizona, USA) alakult Job For A Cowboy komplex deathcore zenéjének sok rajongót szerzett a 2007-es Genesis című első anyaga, annak idején nálunk is bemutatták... Azóta gitárost és dobost cseréltek... Ravi Bhadriraju a múlt, Al Glassman jött gitárosnak, Elliot Sellers helyére Jon "The Charn" Rice érkezett dobosnak. Stílusban és komplexitásban viszont nincs változás! Ez a lemez is extrém és ultra-komplex túrást tartalmaz 40 percben...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Végső búcsút vettek Michael Jacksontól Los Angelesben 

Aktuális

(MTI) Rajongók ezrei és világsztárok vettek végső búcsút Michael Jacksontól kedden a Los Angelesben rendezett nyilvános gyászszertartáson; Amerikában és világszerte milliók követhették az eseményt az élő tévéközvetítéseken és az internetes portálokon. A család és a közvetlen barátok félórás, zárt körű ceremónián búcsúztatta helyi idő szerint reggel Michael Jacksontól a Los Angeles-i Forest Lawn temetőben, majd két órával később elkezdődött a nyilvános gyászszertartás a Staples Centerben. A sporteseményeknek és koncerteknek otthont adó arénában - ahol a popsztár heteken át készült nagy visszatérésére, 50 fellépésből álló londoni koncertsorozatára - csaknem 20 ezer ember gyűlt össze.


Szerkesztette: szimpatic
Tovább...

 Kedvezményes Azfeszt jegyek péntekig! 

Koncertmenü

Előzmények: külföldi fellépők; Újabb külföldi bandák...

Már bizonyára értesültetek róla, tapasztaltátok, hogy július 1-től - a korábbi 20 helyett - 25%-ra nőtt az Áfa, és sajnos az emelt adóterhelés a fesztiváljegyeket is érinti. Ennek ellenére az Azfeszt jegyekhez 2009. július 10-ig még az előzetesen meghirdetett áron juthattok hozzá. Július 11-től viszont kénytelen-kelletlen az Azfeszt jegyek is drágulnak. Ez alapján az elővételes bérletek július 11-től augusztus 17-ig 8990 Forint helyett 9500 forintba kerülnek majd, az elővételes napijegyek pedig a 3300 forintos árról 3500 forintra módosulnak. Sajnos a helyszínen váltható jegyek ára sem marad változatlan. Aki a bejáratnál akar belépőt venni, annak a négynapos bérletért 10900 helyett 11500 forintot, a napijegyért pedig 4500 helyett 4800 forintot kell fizetnie.

Fellépő külföldi bandák: Agnostic Front (USA), Darkest Hour (USA), Volbeat (DK), Skinred (UK), Raunchy (DK), Anti-Flag (USA), Russkaja (A), Deadlock (D), Jaya The Cat (NL), The Toasters (USA), Textures (NL), The Peacocks (CH), The Flatiners (CA), A Wilhelm Scream (USA), Enter Shikari (UK)

Magyar csapatok: Piramis, 30y, Kerekes Band, Fish!, Solution, Gonzo, Flop, Haelo, Frogshow, Radar, Nasmith, Superbutt, Sub Bass Monster, Kaukázus, Blind Myself, Cadaveres, Insane, Isten Háta Mögött, Folkfree, Óriás, Incubus Cover, Irie Maffia, Road, Zuboly, Replika, The Idoru, Nuke, Hopika, Sheket, Crash Blues Band, Rudy Radio Sound System, Belga, Subscribe, Skafunderz, Neck Sprain, Folk Error, Black-Out, Bridge To Solace, Carbonfools, Hollywood Rose és még sokan mások...

Azfeszt 2009 @ 2009. augusztus 19-23. - Nyírbátor, Gyógyfürdő és Camping

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Killswitch Engage - Killswitch Engage II (2009) 

Lemezismertetők

A westfieldi (Massachusetts, USA) Killswitch Engage koncertje ugyan elmaradt most júniusban, de ettől még persze ők maradnak a metalcore egyik legfontosabb közössége! Idén lettek 10 évesek, talán ezért váratták meg rajongóikat ilyen alaposan... a 2006-os As Daylight Dies (-2, -3, Spec.Ed.) óta nagyot nőtt a népszerűségük, így az egyszerűen csak Killswitch Engage címre keresztelt ünnepi albumukkal szemben óriásiak lettek az elvárások! Nem véletlenül került melléjük Brendan O'Brien (AC/DC, Pearl Jam, Mastodon, stb) szuper-producer...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Free Fest 2009 

Koncertmenü

Kedves Barátaink! Úgy tűnik, hogy az idei Free Fest-et kalandosra sikerül megszervezni. Ne haragudjatok, hogy csak most teszünk közzé részinformációkat, de rengeteget dolgoztunk, dolgozunk a szervezésen a KA booking közreműködésével. Tehát a kaland! Három nap, két város, három színpad. 2009.07.16. csütörtök Budapest-Dürer kert; 2009.07.17-18 péntek, szombat Komárom-Csillag Erőd! Részletek a tovább mögött...


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Nikson hírek - 090707 

Rövid hírek

Sziasztok! Sok-sok minden történt velünk mostanában amiről itt az ideje, hogy beszámoljunk! Nem olyan rég Budapesten voltunk, ahol is felvettük az első videóklippünket, mely a Stay With Me című dalhoz készült! Nagyon fárasztó volt a 2 napos forgatás, de nagyon élveztük! Sürögtek forogtak a stábtagok közöttünk, szóval sztároknak érezhettük magunkat! :D Íme két kép a forgatásról! A klipp előreláthatóan augusztusra készül majd el. Kicsit megvariálódtak a koncertdátumaink. Októberre fixálódott a Skóciai túrnénk, mely most 4 állomást foglal magába! A teljes angliai túrné tavaszra tolódott!

Most új számok írásával töltjük a napjainkat és készülünk az új nagylemezünkre! Szeptemberben felveszünk 3 számot ízelítőnek az új albumból az érdi Bakery stúdióban, szóval készíthetitek a füleiteket! Másik óriási hírünk, hogy végre sikerült új basszusgitárost találnunk Horváth Gábor Sexy személyében, aki a My Small Community zekenarban szólógitáros! Nemsokára teszünk fel új képeket a honlapunkra, de a türelmeteket kérjük! Dolgozunk az ügyön! Addig is hallgassatok sok-sok Niksont és gyertek a koncertekre! Csáó! - Marcee / Nikson

niksonrocks.com - myspace.com/niksonrocks

Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Bánfalvi Ákos: LIMP BIZKIT - A siker receptje (könyv info) 

Kultúra

A sikeres Manu Chao- és Green Day-kiadvány után a Silenos Könyvkiadó ezúttal a Rockinform újságírójának, Bánfalvi Ákosnak a Limp Bizkitről írt könyvét hozta ismét forgalomba. Megjelenésekor a könyv erősen hiánypótló darab volt, és aktualitásából mit sem vesztett, hiszen a Limp Bizkit nem rég állt újra össze, a könyv pedig a feloszlásuk előtt nem sokkal fejezi be a zenekar élettörténetének bemutatását.

A könyv nyomon követi a zenekar pályafutását a kezdetektől a csúcsig, azaz a Chocolate Starfish and the Hot Dog Flavored Waterig és annak lecsengéséig. Azért is érdekes, mert egy zenekar történetében éppen az a legfontosabb, ami a csúcson történik. Részletesen kitér az egyes tagok pályájára és egyéb zenei projektjeikre, s a leírásokat különböző, az együttes tagjaival készített korhű, olykor szókimondó, néhol megbotránkozásra is okot adó riportok és nyilatkozatok dobják fel.

Ezenkívül nem hiányozhatnak sajátos albumaik még sajátosabb recenziói sem, továbbá a Limp Bizkit legsikeresebb éve naplószerűen. Így, hogy 2009-ben egyesültek újra, s a régi gitáros is visszatért, ami nagyon fontos az igazi Limp Bizkit-eszenciához, még Jonathan Davis (Korn) is örömmel üdvözölte őket: A Limp Bizkit elvégre egy jó banda. Jó banda volt, és több jó banda kell, hogy újra figyelmet kapjon az, amit csinálunk.

Mindezek tetejébe a mű végére marad még egy rendkívül részletes, minden igényt kielégítő (albumok, kislemezek, válogatások, vendégszereplések, videoklipek, kalózkiadványok stb.) diszkográfia, illetőleg a hasonló közegben mozgó, magyar és külföldi zenei élmezőny jeles képviselőinek véleménye a csapatról. Itthonról többek között Kovács Ákos, Körmöczi Péter (Cadavares de Tortugas) és Vörös András (Superbutt) mondja el pár mondatban a véleményét. A világ zenészei közül pedig például Fieldy (Korn), Manson és John Dolmayan (System of a Down) mond pár szót a Bizkit-jelenségről.

Persze ez is tartogat némi meglepetést. Ráadásul a könyv nemcsak a Limp Bizkittel foglalkozik, mivel a mellékletben hetven oldalon keresztül tíz olyan népszerű együttes karrierje is elemzésre kerül, akik valamilyen módon kapcsolódnak a könyv főszereplőihez: Korn, Staind, Cypress Hill, Cold, Everlast, House of Pain, Eminem, Run DMC stb. A leírásból is kitűnik, hogy kötelező olvasmány zenerajongóknak! Megrendelhető: silenos.hu, ára: 1905 Ft + postaköltség


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Mike Stern - 30 év után is a feleségét szereti a világon a legjobban! 

Koncertmenü

A világhírű gitáros, Mike Stern, aki a létező legnagyobb világsztárokkal muzsikált együtt, többek között Miles Davis-szel, Michael Breckerrel, Marcus Millerrel és tagja volt a Blood, Sweat & Tears vagy a Steps Ahead zenekaroknak, nem titkolja, hogy még ebben a kusza világban is az emberi kapcsolatokat tartja a legfontosabbnak. Erről a csütörtökön, a Millenáris Teátrumban tartandó koncertje kapcsán mesélt.

- Az emberi kapcsolatokat tartom a legfontosabbnak – mondta. - Sokszor merítek ihletet mások érzéseiből, gondolataiból, abból, ahogyan ezek hatnak rám. A feleségemmel már harminc éve élünk együtt, és most is nagyon közel állunk egymáshoz. Nem született gyermekünk, de van öt macskánk és megszámlálhatatlan gitárunk, hiszen ő is nagyszerű zenész. Arra nem tudnék válaszolni, mi egy ilyen hosszú házasság titka, talán egy jó nagy adag szerencse kell ehhez. Sokszor láttam olyat, hogy két ember külön-külön fantasztikus személyiség volt, de nem tudtak együtt élni. Természetesen köztünk is voltak nézeteltérések, veszekedések, de kitartottunk egymás mellett. Jobban szeretem őt, mint bárki mást a világon. A legtöbben mostanában egyszerűen kilépnek egy kapcsolatból, ha nem érzik tökéletesnek, ahelyett, hogy megoldanák a problémáikat. Én azonban úgy gondolom, hogy ez csak megerősíti a két ember közti láthatatlan kapcsot. Számomra ez azért is annyira fontos, mert amikor kicsi voltam, a mostohaapám örökbe fogadott, de utána vele is elváltak az útjai édesanyámnak, így még egyszer át kellett élnem az elszakadás fájdalmát.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 A Velvet Stab tudja mit nézel idén nyáron - 090707! 

Rövid hírek

Odakint tombol a nyár, a sulinak már vége, a haverjaid pedig elutaztak. Kénytelen vagy dolgozni, hogy legalább egy nyári fesztiválra eljuthass? Folyton csak a gép előtt ülsz, és abban bízol, hogy ma végre történik valami? Épp ma van egy óriási buli, de nem tudsz elmenni? A Velvet Stab megosztja Veled a hype-ot! Ott lehetsz a koncertjeinken, élőben meghallgathatod az új számainkat, és folyamatosan közvetítjük Neked, hogy mi történik velünk az idei nyáron. Ahhoz, hogy átélhesd a fesztivál-érzést, nincs szükséged másra csak néhány sörre és az internetre!

2009. július 11-étől kövesd fotóval ellátott twitjeinket, hogy tudd éppen mit csinálunk! Nézd a qik-en időszakos, rövid, élő videós bejelentkezéseinket és az új számaink élő videós közvetítéseit!


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Transatlantic - Live In Europe DVD (2003, Dionysosrising) 

DVD ajánló

Vannak dolgok, melyek mellett nem lehet szótlanul elmenni, még akkor sem, ha már nem számítanak kifejezetten kurrensnek. Ilyen a Transatlantic 2003-as "Live In Europe" DVD-je is. Az igazi szupercsapatot Neal Morse (Spock's Beard) és Mike Portnoy (Dream Theater) hozta össze 1999-ben Pete Trewavas (Marillion) és Roine Stolt (Flower Kings) közreműködésével. E nevek hallatán még az is hegyezni kezdi a fülét, aki csak szőrmentén foglalkozik a progresszív rock műfajjal. A DVD kicsit megkésett értékelésének oka elsősorban az, hogy csak most sikerült beszerezni a koncertfölvételt (nekünk ugye a kiadók nem küldenek promó anyagot; szégyelljék magukat!). Ugyanakkor van a dolognak aktualitása is, mivel hosszú hallgatás után az együttes új stúdióalbum kiadására készül, ami – ha minden jól megy – még ezév végén megjelenik.


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

 Pudár Band - Csak ennyi (2009, demó) 

Demók

A zenekar első demójáról (tulajdonképpen albumáról), már írtunk lapunk hasábjain. Az új album nem szakított az zenekar hagyományaival, bár azt kell mondjam: fejlődtek. Az előző album közép-átlagos volt, ez már annál figyelemre méltóbb. A kis vidéki zenekar kitartóan zenélget, és munkájuknak van is foganatja. Szövegekben mindenképpen fejlődtek, és – visszahallgatva az előző lemezt – dalírásban is. Valahogy jobban egyben vannak a dalok. Nem is kapkodták el, az utóbbi négy évben összegyűlt annyi ötlet, hogy szépen megcsinálták. Hova rohannának?


Szerkesztette: bcsaba
Tovább...

 ALESTORM - Black Sails at Midnight (2009) 

Lemezismertetők

Lehet, hogy egyesek a skót zenekar tavalyi debütalbumát (Capitain Morgan’s Revenge) nagyon jól sikerültnek tartják, szerintem nem volt több egy erős közepesnél – és ezzel kapcsolatos véleményem ma is tartom. Nekem hiányoztak róla az igazán fogós témák, ráadásul elég hatásvadásznak tűnt a dolog. Na nem mint ha most kevésbé hatásvadász lenne, azonban dalírás terén – sőt, a külcsínt tekintve is – komoly fejlődést mutat a csapat. Még úgy is, hogy változatlanul a Running Wild és az északi csapatok zenei világa fúziójának lehetünk fültanúi.


Szerkesztette: palszabolcs
Tovább...

 Géniusz zenekar játszik a Karthago 30 éves jubileumi koncertjén! 

Koncertmenü

Gőzerővel készül a Karthago a 30 éves jubileumi Aréna koncertre! Már túl vannak a kirobbanó sikerű MüPa unplugged bulin, gyártásban van az új album és kiválasztották az előzenekart is, akik 2009. szeptember 26-án este megnyitják a koncertet.

A Géniusz zenekar neve időről időre felbukkan a hazai rock életben; saját bevallásuk szerint azért vannak a kihagyások, mert örömből zenélnek, és csak akkor, ha van miről beszélni. Hosszú évek óta azonos formában (Oplasznik Péter, Binder Róbert, Knapp Zoltán), barátságban és élvezetből lépnek színpadra, ebből fakadóan koncertjeik mindig energiával teli, közvetlen és hiteles pillanatokkal ajándékozzák meg a hallgatót.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Humoristák, fotósok, biciklisek, Lajkó Félix a Hegyalján! 

Koncertmenü

Előzmény: Nem a pénztárcád dönt, hanem Te!; A Faithless is pörget a tizedik Hegyalján!; A Machine Head és a Testament is a Hegyalján zúz!; A Hegyaljára készülve indul a ZéróCO2-program! Díszpolgárrá avatták a Hegyalja szervezőit!

A 10 éves fesztivál túllép a határain ... és minden hegyaljás kipróbálhatja a maga határait is, legyen szó akár álló-, akár hallóképességről. Az állóképességet Basement Jaxx vagy Machine Head koncerten érdemes feszegetni, a hallóképességet Parov Stelar vagy Lajkó Félix koncertjén vizsgálhatjuk majd. Összeszedtük, hogy mivel vár még a fesztivál és környéke július 15. és 18. között.

Lajkó Félix pénteken lép fel Brasnyó Antallal; fellépésük a fesztivál fizikai határain túl lesz, a tokaji Paulay Ede Színházban, viszont nem véletlenül látogat Félix sem a fesztiválra: a Bokorból című album zenei anyaga értő fülekre számíthat majd. Az album erdei kirándulást idéz, a CD-n van olyan szám, amit autóban rögzítettek, hogy kihasználják a zárt fémszerkezet akusztikáját. Talán épp az akusztika az, amiért a hegedűs-brácsás páros a Paulay Ede Színházat választotta koncertje helyszínéül, hiszen itt biztosítható az a koncentrált hang-élmény, amit Lajkó Félix rajongói lélegzetvisszafojtva figyelnek a zseni minden egyes koncertjén.


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 Fish! - Son Of A Bitch - The Pills @ 090709 - A38 

Koncertmenü

Fish! - koncert, zenebutik, víz! - 2008.07.09., csütörtök, A38 hajó, Budapest! A hajó tetőteraszán rendez zsúrt a friss lemezes Fish! zenekar. Lesznek új pólók és új lemezek, a belépő is csak 500 forint, ami lefogyasztható. 20 órától indul a program, lehet shoppingolni, fotózkodni, dedikáltatni, beszélgetni, zenei körítéssel, vendégek a Son Of A Bitch és a The Pills zenekarok. Fish! koncert 22 órától, pontos kezdéssel!

További Fish! bulik: 2009-07-15 Baja - EFOTT, Red Bull Music Clash - Fish! vs CopyCon; 2009-07-16 Tokaj - Hegyalja fesztivál, Nagyszínpad; 2009-08-08 Miskolc - Gyár fesztivál; 2009-08-11 Budapest - Sziget, Nagyszínpad - Rock Against Racism; 2009-08-14 Budapest - Sziget, mr2 Magyar Nagyszínpad; 2009-08-19 Nyírbátor - Azfeszt, Tér-Kapcsolat színpad; 2009-08-22 Kazincbarcika - KASZA fesztivál; 2009-08-29 Szeged - SZIN, Nagyszínpad


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 KÁDEREK - augusztusban új lemez, lemezbemutató, turné! 

Rövid hírek

A stúdiózás végénél járunk, már csak a keverés van hátra! A lemez augusztusban jelenik meg, az ehhez kapcsolódó lemezbemutató augusztus 29-én lesz, a budapesti Dürer Kertben, melyet szeptembertől egy országos turné is követ a Prosecturával. A nyáron egy koncertünk azért lesz: július 24-én pénteken a II. rockerek.hu táborban Balsán, a János-tó Hajókikötőben. Addig is csekkoljátok a myspace oldalunkat, felkerült pár új videó a márciusi Káderfesztről! Találkozunk augusztusban, mindenkinek szép nyarat! - Üdv/KÁDEREK


Szerkesztette: pjuan
Tovább...

 IQ - Stage - Dark Matter Live DVD (2006, Dionysosrising) 

DVD ajánló

Nem is olyan régen írtam a Pendragon legfrissebb DVD-jéről (itt), amelynek kapcsán megjegyeztem, hogy a neo-progresszív brit rock műfaján belül engem leginkább a Marillion (mostanában sokkal kevésbé), az IQ és az Arena tudnak igazán megérinteni. Hosszas keresgélés után végre eljutott hozzám az IQ 2006-os "Stage" DVD-je, így kézenfekvő volt, hogy némi (több mint 2 éves) késéssel erről is írnom kell egy élménybeszámolót.

A két DVD-nyi anyagot a rendkívül jól sikerült "Dark Matter" (2004) album turnéján rögzítették; az első lemezen egy USA buli látható-hallható (Nearfest, Betlehem, PA – 2005. július 9.), a másodikon pedig egy német fesztivál-előadás (Burg Herzberg – 2005. július 16.). Sajnos a második lemez semmi újat sem nyújt az amerikai koncerthez képest, sőt annak gyakorlatilag egy diétás változata. A játékidő összesen kb. 260 perc (olyan extrákkal, mint pl. egy "Stage and Screen" featurette), de ebből csak 1 óra 50 perc maga a Pennsylvania-i gig.


Szerkesztette: Dionysosrising
Tovább...

36060 Cikk (1443 oldal, 25 per oldal)
[ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 | 171 | 172 | 173 | 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 | 185 | 186 | 187 | 188 | 189 | 190 | 191 | 192 | 193 | 194 | 195 | 196 | 197 | 198 | 199 | 200 | 201 | 202 | 203 | 204 | 205 | 206 | 207 | 208 | 209 | 210 | 211 | 212 | 213 | 214 | 215 | 216 | 217 | 218 | 219 | 220 | 221 | 222 | 223 | 224 | 225 | 226 | 227 | 228 | 229 | 230 | 231 | 232 | 233 | 234 | 235 | 236 | 237 | 238 | 239 | 240 | 241 | 242 | 243 | 244 | 245 | 246 | 247 | 248 | 249 | 250 | 251 | 252 | 253 | 254 | 255 | 256 | 257 | 258 | 259 | 260 | 261 | 262 | 263 | 264 | 265 | 266 | 267 | 268 | 269 | 270 | 271 | 272 | 273 | 274 | 275 | 276 | 277 | 278 | 279 | 280 | 281 | 282 | 283 | 284 | 285 | 286 | 287 | 288 | 289 | 290 | 291 | 292 | 293 | 294 | 295 | 296 | 297 | 298 | 299 | 300 | 301 | 302 | 303 | 304 | 305 | 306 | 307 | 308 | 309 | 310 | 311 | 312 | 313 | 314 | 315 | 316 | 317 | 318 | 319 | 320 | 321 | 322 | 323 | 324 | 325 | 326 | 327 | 328 | 329 | 330 | 331 | 332 | 333 | 334 | 335 | 336 | 337 | 338 | 339 | 340 | 341 | 342 | 343 | 344 | 345 | 346 | 347 | 348 | 349 | 350 | 351 | 352 | 353 | 354 | 355 | 356 | 357 | 358 | 359 | 360 | 361 | 362 | 363 | 364 | 365 | 366 | 367 | 368 | 369 | 370 | 371 | 372 | 373 | 374 | 375 | 376 | 377 | 378 | 379 | 380 | 381 | 382 | 383 | 384 | 385 | 386 | 387 | 388 | 389 | 390 | 391 | 392 | 393 | 394 | 395 | 396 | 397 | 398 | 399 | 400 | 401 | 402 | 403 | 404 | 405 | 406 | 407 | 408 | 409 | 410 | 411 | 412 | 413 | 414 | 415 | 416 | 417 | 418 | 419 | 420 | 421 | 422 | 423 | 424 | 425 | 426 | 427 | 428 | 429 | 430 | 431 | 432 | 433 | 434 | 435 | 436 | 437 | 438 | 439 | 440 | 441 | 442 | 443 | 444 | 445 | 446 | 447 | 448 | 449 | 450 | 451 | 452 | 453 | 454 | 455 | 456 | 457 | 458 | 459 | 460 | 461 | 462 | 463 | 464 | 465 | 466 | 467 | 468 | 469 | 470 | 471 | 472 | 473 | 474 | 475 | 476 | 477 | 478 | 479 | 480 | 481 | 482 | 483 | 484 | 485 | 486 | 487 | 488 | 489 | 490 | 491 | 492 | 493 | 494 | 495 | 496 | 497 | 498 | 499 | 500 | 501 | 502 | 503 | 504 | 505 | 506 | 507 | 508 | 509 | 510 | 511 | 512 | 513 | 514 | 515 | 516 | 517 | 518 | 519 | 520 | 521 | 522 | 523 | 524 | 525 | 526 | 527 | 528 | 529 | 530 | 531 | 532 | 533 | 534 | 535 | 536 | 537 | 538 | 539 | 540 | 541 | 542 | 543 | 544 | 545 | 546 | 547 | 548 | 549 | 550 | 551 | 552 | 553 | 554 | 555 | 556 | 557 | 558 | 559 | 560 | 561 | 562 | 563 | 564 | 565 | 566 | 567 | 568 | 569 | 570 | 571 | 572 | 573 | 574 | 575 | 576 | 577 | 578 | 579 | 580 | 581 | 582 | 583 | 584 | 585 | 586 | 587 | 588 | 589 | 590 | 591 | 592 | 593 | 594 | 595 | 596 | 597 | 598 | 599 | 600 | 601 | 602 | 603 | 604 | 605 | 606 | 607 | 608 | 609 | 610 | 611 | 612 | 613 | 614 | 615 | 616 | 617 | 618 | 619 | 620 | 621 | 622 | 623 | 624 | 625 | 626 | 627 | 628 | 629 | 630 | 631 | 632 | 633 | 634 | 635 | 636 | 637 | 638 | 639 | 640 | 641 | 642 | 643 | 644 | 645 | 646 | 647 | 648 | 649 | 650 | 651 | 652 | 653 | 654 | 655 | 656 | 657 | 658 | 659 | 660 | 661 | 662 | 663 | 664 | 665 | 666 | 667 | 668 | 669 | 670 | 671 | 672 | 673 | 674 | 675 | 676 | 677 | 678 | 679 | 680 | 681 | 682 | 683 | 684 | 685 | 686 | 687 | 688 | 689 | 690 | 691 | 692 | 693 | 694 | 695 | 696 | 697 | 698 | 699 | 700 | 701 | 702 | 703 | 704 | 705 | 706 | 707 | 708 | 709 | 710 | 711 | 712 | 713 | 714 | 715 | 716 | 717 | 718 | 719 | 720 | 721 | 722 | 723 | 724 | 725 | 726 | 727 | 728 | 729 | 730 | 731 | 732 | 733 | 734 | 735 | 736 | 737 | 738 | 739 | 740 | 741 | 742 | 743 | 744 | 745 | 746 | 747 | 748 | 749 | 750 | 751 | 752 | 753 | 754 | 755 | 756 | 757 | 758 | 759 | 760 | 761 | 762 | 763 | 764 | 765 | 766 | 767 | 768 | 769 | 770 | 771 | 772 | 773 | 774 | 775 | 776 | 777 | 778 | 779 | 780 | 781 | 782 | 783 | 784 | 785 | 786 | 787 | 788 | 789 | 790 | 791 | 792 | 793 | 794 | 795 | 796 | 797 | 798 | 799 | 800 | 801 | 802 | 803 | 804 | 805 | 806 | 807 | 808 | 809 | 810 | 811 | 812 | 813 | 814 | 815 | 816 | 817 | 818 | 819 | 820 | 821 | 822 | 823 | 824 | 825 | 826 | 827 | 828 | 829 | 830 | 831 | 832 | 833 | 834 | 835 | 836 | 837 | 838 | 839 | 840 | 841 | 842 | 843 | 844 | 845 | 846 | 847 | 848 | 849 | 850 | 851 | 852 | 853 | 854 | 855 | 856 | 857 | 858 | 859 | 860 | 861 | 862 | 863 | 864 | 865 | 866 | 867 | 868 | 869 | 870 | 871 | 872 | 873 | 874 | 875 | 876 | 877 | 878 | 879 | 880 | 881 | 882 | 883 | 884 | 885 | 886 | 887 | 888 | 889 | 890 | 891 | 892 | 893 | 894 | 895 | 896 | 897 | 898 | 899 | 900 | 901 | 902 | 903 | 904 | 905 | 906 | 907 | 908 | 909 | 910 | 911 | 912 | 913 | 914 | 915 | 916 | 917 | 918 | 919 | 920 | 921 | 922 | 923 | 924 | 925 | 926 | 927 | 928 | 929 | 930 | 931 | 932 | 933 | 934 | 935 | 936 | 937 | 938 | 939 | 940 | 941 | 942 | 943 | 944 | 945 | 946 | 947 | 948 | 949 | 950 | 951 | 952 | 953 | 954 | 955 | 956 | 957 | 958 | 959 | 960 | 961 | 962 | 963 | 964 | 965 | 966 | 967 | 968 | 969 | 970 | 971 | 972 | 973 | 974 | 975 | 976 | 977 | 978 | 979 | 980 | 981 | 982 | 983 | 984 | 985 | 986 | 987 | 988 | 989 | 990 | 991 | 992 | 993 | 994 | 995 | 996 | 997 | 998 | 999 | 1000 | 1001 | 1002 | 1003 | 1004 | 1005 | 1006 | 1007 | 1008 | 1009 | 1010 | 1011 | 1012 | 1013 | 1014 | 1015 | 1016 | 1017 | 1018 | 1019 | 1020 | 1021 | 1022 | 1023 | 1024 | 1025 | 1026 | 1027 | 1028 | 1029 | 1030 | 1031 | 1032 | 1033 | 1034 | 1035 | 1036 | 1037 | 1038 | 1039 | 1040 | 1041 | 1042 | 1043 | 1044 | 1045 | 1046 | 1047 | 1048 | 1049 | 1050 | 1051 | 1052 | 1053 | 1054 | 1055 | 1056 | 1057 | 1058 | 1059 | 1060 | 1061 | 1062 | 1063 | 1064 | 1065 | 1066 | 1067 | 1068 | 1069 | 1070 | 1071 | 1072 | 1073 | 1074 | 1075 | 1076 | 1077 | 1078 | 1079 | 1080 | 1081 | 1082 | 1083 | 1084 | 1085 | 1086 | 1087 | 1088 | 1089 | 1090 | 1091 | 1092 | 1093 | 1094 | 1095 | 1096 | 1097 | 1098 | 1099 | 1100 | 1101 | 1102 | 1103 | 1104 | 1105 | 1106 | 1107 | 1108 | 1109 | 1110 | 1111 | 1112 | 1113 | 1114 | 1115 | 1116 | 1117 | 1118 | 1119 | 1120 | 1121 | 1122 | 1123 | 1124 | 1125 | 1126 | 1127 | 1128 | 1129 | 1130 | 1131 | 1132 | 1133 | 1134 | 1135 | 1136 | 1137 | 1138 | 1139 | 1140 | 1141 | 1142 | 1143 | 1144 | 1145 | 1146 | 1147 | 1148 | 1149 | 1150 | 1151 | 1152 | 1153 | 1154 | 1155 | 1156 | 1157 | 1158 | 1159 | 1160 | 1161 | 1162 | 1163 | 1164 | 1165 | 1166 | 1167 | 1168 | 1169 | 1170 | 1171 | 1172 | 1173 | 1174 | 1175 | 1176 | 1177 | 1178 | 1179 | 1180 | 1181 | 1182 | 1183 | 1184 | 1185 | 1186 | 1187 | 1188 | 1189 | 1190 | 1191 | 1192 | 1193 | 1194 | 1195 | 1196 | 1197 | 1198 | 1199 | 1200 | 1201 | 1202 | 1203 | 1204 | 1205 | 1206 | 1207 | 1208 | 1209 | 1210 | 1211 | 1212 | 1213 | 1214 | 1215 | 1216 | 1217 | 1218 | 1219 | 1220 | 1221 | 1222 | 1223 | 1224 | 1225 | 1226 | 1227 | 1228 | 1229 | 1230 | 1231 | 1232 | 1233 | 1234 | 1235 | 1236 | 1237 | 1238 | 1239 | 1240 | 1241 | 1242 | 1243 | 1244 | 1245 | 1246 | 1247 | 1248 | 1249 | 1250 | 1251 | 1252 | 1253 | 1254 | 1255 | 1256 | 1257 | 1258 | 1259 | 1260 | 1261 | 1262 | 1263 | 1264 | 1265 | 1266 | 1267 | 1268 | 1269 | 1270 | 1271 | 1272 | 1273 | 1274 | 1275 | 1276 | 1277 | 1278 | 1279 | 1280 | 1281 | 1282 | 1283 | 1284 | 1285 | 1286 | 1287 | 1288 | 1289 | 1290 | 1291 | 1292 | 1293 | 1294 | 1295 | 1296 | 1297 | 1298 | 1299 | 1300 | 1301 | 1302 | 1303 | 1304 | 1305 | 1306 | 1307 | 1308 | 1309 | 1310 | 1311 | 1312 | 1313 | 1314 | 1315 | 1316 | 1317 | 1318 | 1319 | 1320 | 1321 | 1322 | 1323 | 1324 | 1325 | 1326 | 1327 | 1328 | 1329 | 1330 | 1331 | 1332 | 1333 | 1334 | 1335 | 1336 | 1337 | 1338 | 1339 | 1340 | 1341 | 1342 | 1343 | 1344 | 1345 | 1346 | 1347 | 1348 | 1349 | 1350 | 1351 | 1352 | 1353 | 1354 | 1355 | 1356 | 1357 | 1358 | 1359 | 1360 | 1361 | 1362 | 1363 | 1364 | 1365 | 1366 | 1367 | 1368 | 1369 | 1370 | 1371 | 1372 | 1373 | 1374 | 1375 | 1376 | 1377 | 1378 | 1379 | 1380 | 1381 | 1382 | 1383 | 1384 | 1385 | 1386 | 1387 | 1388 | 1389 | 1390 | 1391 | 1392 | 1393 | 1394 | 1395 | 1396 | 1397 | 1398 | 1399 | 1400 | 1401 | 1402 | 1403 | 1404 | 1405 | 1406 | 1407 | 1408 | 1409 | 1410 | 1411 | 1412 | 1413 | 1414 | 1415 | 1416 | 1417 | 1418 | 1419 | 1420 | 1421 | 1422 | 1423 | 1424 | 1425 | 1426 | 1427 | 1428 | 1429 | 1430 | 1431 | 1432 | 1433 | 1434 | 1435 | 1436 | 1437 | 1438 | 1439 | 1440 | 1441 | 1442 | 1443 ]

 Keresés



 Ki olvas minket?
Jelenleg, 214 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas bennünket.


 Korábbi cikkek
április 24, hétfő
· Ossian - Köd előtted, köd mögötted (2017, dalszöveges klip)
április 23, vasárnap
· Michael Schenker - Fest - Live DVD (2017, Dionysosrising)
· Budapest Hardcore Superbowl @ 2017. augusztus 16. - Barba Negra Track
· Schumeth István interjú - 2. rész (2017)
· Arch Enemy - As The Stages Burn! CD-DVD (2017, Dionysosrising)
· Kelly Simonz's Blind Faith - Overture Of Destruction (2017)
· Quimby - Micsodaország DVD (2017, info)
április 22, szombat
· Miserium - Ascension (2017, Dionysosrising)
· Mother's Cake @ 2017. április 28. - A38 Hajó
· Schumeth István interjú - 1. rész (2017)
· Pain - Coming Home Tour - Part II @ 2017. április 25. - Barba Negra
· Havok - Conformicide (2017)
· Peter Kovary & The Royal Rebels - Run For Cover (2017, klip)
április 21, péntek
· Dropkick Murphys - 11 Short Stories of Pain & Glory (2017)
· New Wave of Folk Metal @ 2017. május 05. - Dürer Kert
· Zártosztály - interjú (2017)
· Dirkschneider @ 2017. október 30. - Barba Negra
· Ayreon - The Source (2017)
· Nomad, Slogan, Karmapirin @ 2017. április 29. - ShowBarlang
április 20, csütörtök
· Steel Seal - The Lion's Den (2017, Dionysosrising)
· Skala-Zoo Víz Tavaszi Turné @ 2017. április 21. - Váróterem
· Pink Floyd – TEY 11 – 1969 Dramatis/ation - konklúzió (2017)
· Pulzus 19. - 1981 október - Megalakul a Start, újra startol a Mobil
· Richie Kotzen - Salting Earth (2017)
· Black Magic Six - Hungarian Tour 2017
április 19, szerda
· Turbo @ 2017. április 01. - A38 Hajó
· Trident - best Of lemez és home videó pályázat (2017)
· Pink Floyd – TEY 10 – 1969 Dramatis/ation - video (2017)
· Fülesbagoly Tehetségkutató döntő 2017
· Evocation - The Shadow Archetype (2017)
· Amberjack - Anything (2017, szöveges klip)
április 18, kedd
· Elhunyt Allan Holdsworth (1946-2017)
· Queen + Adam Lambert @ 2017. november 04. - Budapest Sportaréna
· Pink Floyd - TEY 09 - 1969 Dramatis/ation - audio (2017)
· Máthé József Fiery - A Jankai (2017, könyv)
· Life Of Agony - A Place Where There's No More Pain (2017)
· Niburta - új felállás, közép-európai turné, készülő lemez (2017)
április 17, hétfő
· Grrrmba - Coalescence EP (2017, info)
· Funebre - Towards The Stars (2017, dal)
· The Doomsday Kingdom - The Doomsday Kingdom (2017)
· Enter The Void - Inner Struggles EP (2017, info)
· Novembers Doom - Hamartia (2017)
· Szentendrei Sörmajális 2017
április 16, vasárnap
· Halmai László - korszakváltás előadás és gong meditáció a MOM-ban!
· The Medley's - Hop On Hop Off (2017, klip)
· Brian May & Kerry Ellis - Golden Days (2017)
· Twentees - Merre vagy? (2017, dal)
· Body Count - Bloodlust (2017)
· Central Europe Tour Festival @ 2017. április 29. - Backstage Pub
április 15, szombat
· Jazztavasz @ 2017. május 04-06. - Müpa
· Dan Patlansky @ 2017. szeptember 08. - A38 Hajó
· Mike And The Mechanics - Let Me Fly (2017)
· Hedda Jazz @ 2017. április 21. - KKMH Budakalász
· Sinner - Tequila Suicide (2017)
· SZ4P - Völgy (2017, szöveges klip)
április 14, péntek
· Chris Potter Quartet @ 2017. május 18. - BJC
· Lacuna Coil, Infected Rain @ 2017. május 07. - A38 Hajó
· Majnik László - Barázdák között (2017, könyv)
· Paloznaki Jazzpiknik @ 2017. augusztus 03-04-05.
· Demon Hunter - Outlive (2017)
· Mini - P. Mobil @ 2017. augusztus 12. - Várkert Bazár
április 13, csütörtök
· Pulzus 18. - 1981 szeptember - Az egyeduralkodó Omega
· Pair o' Dice - Fejben dől el (2017, szöveges klip)
· Edda Művek - Edda Művek 13. (1992)
· Honeybeast - Így játszom (2017, klip)
· Nightrage - The Venomous (2017)
· DLRM lemezbemutató @ 2017. április 15. - Kuplung
április 12, szerda
· Ancestral Dawn - Souldance (2017, Dionysosrising)
· Skala-Zoo Víz @ 2017. április 14. - Diamond
· Dool - Here Now, There Then (2017)
· Tabán Fesztivál 2017
· Dirty White Boyz - Down And Dirty (2017)
· Solaris - 1990 élő újrabemutató @ 2017. április 22. - MOMKult
április 11, kedd
· Bonfire - Byte the Bullet (2017, Dionysosrising)
· Sex Action, Rómeó Vérzik @ 2017. április 15. - Barba Negra
· Deep Purple - Infinite (2017, Stargazer)
· Stabbed - Long Way Down (2017, info)
· Brother Firetribe - Sunbound (2017)
· Oltári Fiúk - Puding EP (2017, info)
április 10, hétfő
· Deep Purple - Infinite (2017, Dionysosrising)
· Suzi Quatro @ 2017. június 04. - Kongresszusi Központ
· Last Leaf Down - Bright Wide Colder (2017)
· Ossian - Célszemély (2017, dal)
· Bonfire - Byte the Bullet (2017)
· Chris Norman Symphonic Live @ 2017. április 22. - Tüskecsarnok
április 09, vasárnap
· Al Joseph - All of Creation (2017, Dionysosrising)
· Hans Zimmer - pár hét múlva, 2017. június 01-én újra Budapesten!
· Deep Purple - Infinite (2017)
· Pennhurst - Diliházból az Arénába (2017)
· Vain - Rolling With The Punches (2017)
· Dark Tranquillity @ 2017. április 22. - Barba Negra
április 08, szombat
· Anthrax @ 2017. június 21. - Barba Negra Track
· Down for Whatever @ 2017. április 30. - Dürer Kert
· Németh Dezső - interjú (2017)
· !Harsh - Freak Out EP (2017, info)
· Anciients - Voice of the Void (2016)
· Tom Jones @ 2017. július 14. - VeszprémFest
április 07, péntek
· Night Ranger - Don't Let Up (2017, Dionysosrising)
· Miyavi koncert @ 2017. április 29. - A38 Hajó
· Suicide Silence @ 2017. március 23. - Marble Factory, Bristol, UK

Régebbi cikkek

 Koncertek


 Hirdetés





Impresszum! E-mail: nekünk


A Rock Klub weboldalai PHP4 nyelven íródtak, PHP-Nuke szabadon felhasználható
Web portál rendszer segítségével, amely a GNU/GPL licence alatt áll.


PHP-Nuke Copyright © 2004 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 1.20 Seconds