Keresés Minden téma

Minden téma
  

    
Miben akarsz keresni? Cikkek Felhasználók Ismertetők


Keresés eredményei


 Led Zeppelin - The Song Remains The Same (1976, 2018 remaster)


Szerkesztette: bcsaba


Amint arról már korábban hírt adtunk, a Led Zeppelin megalakulásának ötven éves jubileuma alkalmából - egyben a 2014-ben indult remaster sorozat (-1-, -2-, -3-, -4-, -5-) "zárásaként" - szeptember 07-én ismét megjelent az 1976-os The Song Remains The Same koncertfilm zenei anyagának remaster kiadása.

A zenekar fennállása alatt megjelent egyetlen élő album az 1973-as, kilencedik amerikai turné utolsó három koncertjét örökítette meg képben és hangban az utókor számára. A film és a lemez közel három évi utómunka után 1976-ban került a filmvászonra és a boltok polcaira. Ezzel a megjelenéssel gyakorlatilag a teljes eddigi katalógus elérhető megújult formában, de a sorlemezektől eltérően és az 1972-es koncertlemezhez hasonlóan ez a remaster sem szolgál semmilyen érdemi újdonsággal...

Ideje: 2018. szeptember 10. hétfő 18:05:00
találat címre és szövegre
Téma: Lemezismertetők

 Led Zeppelin - The Song Remains The Same (2018, remaster info)


Szerkesztette: bcsaba


A Led Zeppelin alakulásának ötven éves jubileuma alkalmából - egyben a 2014-ben indult remaster sorozat (1, 2, 3, 4, 5) "zárásaként" - szeptember 07-én ismét megjelenik az 1976-os The Song Remains The Same koncertfilm és annak zenei anyaga...

Ideje: 2018. június 24. vasárnap 00:00:00
találat címre
Téma: Rövid hírek

 Led Zeppelin - A dal ugyanaz marad @ 2018. május 03. - Pólus Mozi


Szerkesztette: bcsaba


Led Zeppelin - A dal ugyanaz marad (The Song Remains The Same, 1976) @ 2018. május 03. csütörtök 19:00 - Pólus Mozi

Minden idők egyik legjobb rockbandájának, a Led Zeppelin-nek az 1973-as, New York-i Madison Square Gardenben tartott legendás koncertjéről készült ez az 1976-os mozifilm, melyet rajongók milliói néztek meg annak idején. A több, mint kétórás felvételen megszólalnak az együttes legnépszerűbb dalai, átélhetjük az akkori fantasztikus koncerthangulatot!

Ideje: 2018. április 24. kedd 23:55:00
találat címre
Téma: Kultúra

 Led Zeppelin - How The West Was Won (2018, remaster)


Szerkesztette: bcsaba


Ismét egy régi-új Zeppelin kiadvány került a boltokba, a zenekar 50 éves jubileumának előfutáraként, illetve a 2014-ben kezdődött remaster-sorozat - 1, 2, 3, 4 - részeként megjelent a 2003-as How The West Was Won koncertlemez felújított kiadása. Mivel tartalmilag már részletesen bemutattuk korábban, ezért most csak a két változat közötti különbségeket, illetve az új formátumokat ismertetjük... - Bollók Csaba írása

Ideje: 2018. március 25. vasárnap 12:05:00
találat címre
Téma: Lemezismertetők

 Led Zeppelin - az ötven éves jubileumról (2018)


Szerkesztette: bcsaba


1968. szeptember 07. – immár ötven éve annak, hogy a Led Zeppelin dániai koncertjével megkezdte szédületes pályafutását, hogy aztán rövid, alig tizenkét éves működésükkel örökre beírják magukat a rocktörténelembe. Az évfordulót a Warner - Jimmy Page hathatós közreműködésével - számos új kiadvánnyal teszi emlékezetessé. Az alábbiakban röviden áttekintem a várható újdonságokat. - Bollók Csaba írása!

Ideje: 2018. március 12. hétfő 12:05:00
találat címre
Téma: Cikkek

 Led Zeppelin - az újraegyesülések krónikája!


Szerkesztette: bcsaba


A Led Zeppelin munkásságát már rengeteg szerpontból elemeztük itt a passzión. Az 1968 és 1980 közötti időszakban vitathatatlanul uralták a nemzetközi rockporondot, a műfajra gyakorolt hatásuk felbecsülhetetlen. Bár a hetvenes évek második felében több tragédia is érte az együttest - Plant balesete, majd fiának halála -, ezeket még sikerrel leküzdötték, azonban John Bonham 1980. szeptember 24-i váratlanul bekövetkezett halála olyan csapás volt, amiből nem álltak - nem állhattak - fel. Más zenekaroknál számtalan példa volt rá, hogy egy új zenész bevonásával folytatták tovább, a Zeppelin esetében azonban a tagok olyan szoros kölcsönhatásban álltak egymással és annyira improvizatív zenét játszottak, hogy ez szóba sem került. A megmaradt tagok - Peter Grant managerrel egyetértésben - 1980. december 04-én közleményben tudatták a világgal, hogy nem folytatják együtt.

A tagoknak külön-külön is sikerült önálló zenei karriert felépíteni, többször felléptek egymás koncertjein, illetve játszottak együtt különféle projektekben, a zenekar helyén támadt űrt nem tudták betölteni. 1980-tól napjainkig rendre felröppennek pletykák az esetleges újraalakulásról. Néhány kivételes alkalommal sikerült a triót összehozni hosszabb-rövidebb fellépésekre, de mint látni fogjuk, a legtöbb esetben nem volt zökkenőmentes a dolog. Az alábbiakban röviden áttekintjük ezeket az alkalmakat... - Bollók Csaba írása

Ideje: 2018. január 14. vasárnap 00:05:00
találat címre
Téma: Cikkek

 Led Zeppelin - Kingdom Seattle (bootleg, 1977)


Szerkesztette: bcsaba


Ismét egy kerek évfordulóhoz érkeztünk, immár negyven éve annak, hogy a Led Zeppelin elindult utolsó amerikai turnéjára. A korábbi évek "hadjáratai" után, ez a körút lényegesen hullámzóbb volt, ami számos problémára vezethető vissza. A zenekar közel két évig nem állt színpadra az Earl's Court-i koncertek után, Plant 1975 nyarán elszenvedett balesete és az azt követő rehabilitáció sok időt vett igénybe. Bár közben felvették pályafutásuk legkeményebb, legkarcosabb lemezét - Presence - és végre mozikba került a régóta készülő koncertfilm is, a könnyűzene színpadán közben nagy változások mentek végbe. Felvirágzott a punk mozgalom, jelentős teret hódított a diszkó, és a rockban is megjelent számos új, fiatal zenekar, ennek fényében pedig a Zeppelint és a többi régi zenekart a sajtó és az utódok az "őskövület" kategóriába sorolták... - Bollók Csaba írása

Ideje: 2017. július 17. hétfő 12:05:00
találat címre és szövegre
Téma: Bootlegek

 Great White - Full Circle (2017)


Szerkesztette: pjuan


A '77-ben, Los Angeles-ben alakult Great White nevű hard rock legendának 2010-óta két verziója is létezik. Egykori énekesük, Jack Russell a saját nevét is felhasználva - Jack Russell's Great White néven - építgeti a saját verzióját, amivel He Saw It Comin' címmel adott ki nemrég albumot...

A csapat régi zenészek viszik tovább az eredeti nevet a kiváló hangú Terry Ilous-szal a fronton... Ez a formáció legutóbb 2012-ben adott ki albumot Elation címmel, ami most folytatódik a Full Circle megjelenésével, amit újra az egykori sztárproducerükkel, Michael Wagenerrel készítettek... Folytatódjon tehát a Nagy Fehér polgárháborúja!

Ideje: 2017. június 05. hétfő 00:05:00
találat cikk szövegére
Téma: Lemezismertetők

 Led Zeppelin - The Complete BBC Sessions (2016)


Szerkesztette: bcsaba


A BBC Sessions kiadványoknál viszonylag ritka, hogy egy korábban megjelent albumot felújítanak. Tudomásom szerint, az eddigi megjelenések közül csupán a Jimi Hendrix Experience anyaga esett át revízión, illetve a Beatles felvételeiből jelent meg egy második korong, bár az ő esetükben akár egy tízlemezes doboz is kijöhetne. Most viszont a Led Zeppelin 1997-es BBC Sessions lemeze is kapott egy remaster-kezelést a nagy sikerű 2014-2015-ös stúdióalbum újrakiadások után (cikkeink itt, itt és itt).

Az eredeti kiadvány csak dupla cédén látott napvilágot, így terjedelmi okokból, több érdekes szám lemaradt róla, illetve a felkerültek is némi szerkesztésen estek át. Most három lemezen megkapjuk - szinte - az összes felvételt, többféle formátumban is, kívül-belül megújult csomagolásban. Mivel az eredeti anyagot már egy korábbi cikkben kiveséztem, ezért most csak az újdonságokra koncentrálok... - Bollók Csaba írása

Ideje: 2016. szeptember 24. szombat 12:05:00
találat címre
Téma: Lemezismertetők

 Led Zeppelin - The Complete BBC Sessions (2016, info)


Szerkesztette: bcsaba


A nagysikerű Led Zeppelin Remaster-sorozat után (cikkeink itt, itt és itt), szeptember 16-án újabb kiadvány kerül "felújításra".

Az 1997-ben kiadott BBC Sessions ezúttal kiegészül a korábbi kiadásról lemaradt nyolc felvétellel, köztük a legendás 1969. március 14-i "elveszett session" három dalával.

A kiadvány, a korábbiakhoz hasonlóan többféle kiszerelésben lát napvilágot, a háromlemezes CD, az ötlemezes vinyl és a digitális áruházakból letölthető változatok mellett, elérhető lesz Super Deluxe Edition kiadás is, ahol a lemezek mellé egy gazdagon illusztrált könyv, a borító nagyméretű nyomata és HD minőségű (96 kHz- 24bit) letöltést biztosító kupon is jár.

Ideje: 2016. július 22. péntek 18:05:00
találat címre
Téma: Rövid hírek



következő találat

... továbbá

Nem találta meg, amit keres?


Keresés "Led Zeppelin -" Ideje::

Ajánló





Nemzeti Kultúrális Alap és a Hangfoglaló Program támogatásával.










Ez is érdekelhet

Guns N' Roses – Appetite For Destruction: Locked N' Loaded (2018, info)
A Guns N' Roses féktelen energiái már a '85-ös megalakulásuk után azonnal nagy hatással volt a Los Angeles-i

Tovább...
Black Nail Cabaret - Béte Noire (2018, klip)
A Black Nail Cabaret örömmel jelenti, hogy megjelent a legújabb kislemeze és klipje Béte Noire címmel. A kislemez a 4. stúdióalbum

Tovább...
Péterfy Bori & Love Band - A kéket vagy a pirosat (2018, klip)
"Szívemből nem jutsz ki élve - és nem segíthet senki, én se..." - Tadaaaaam, a Péterfy Bori & Love Band sok szeretettel odaadja,

Tovább...
áRON feat. Szakonyi Milán, GNS Brass - Over the T.O.P. (2018, klip)
áRON, azaz Romhányi Áron, a United együttes zongorista-zeneszerzője hamarosan megjelenő lemezének első szóló dalát jelentette meg

Tovább...
Jumping Matt and his Combo feat. Custom Big Band - Dressed up (2018, info)
Az itthon és Európa-szerte is népszerű szájharmonikás, Pribojszki Mátyás és zenekara, a Jumping Matt and His Combo

Tovább...




Koncertek 2018. szeptember 26. és 2018. október 12. között: