péntek , 28 március 2025
Kezdőlap Tech A Széchenyi István Egyetem ösztöndíjjal is támogatja az innovációk születését
Tech

A Széchenyi István Egyetem ösztöndíjjal is támogatja az innovációk születését

70

A győri Széchenyi István Egyetem munkatársai első alkalommal pályázhatnak az innovációs ösztöndíjra, amelynek célja új szellemi termékek és szabadalmak létrehozásának ösztönzése.

A pályázatok benyújtására egészen június 30-ig van lehetőség.

A Széchenyi István Egyetem olyan innovációs ökoszisztémát épít, amelyben saját oktatóit és kutatóit is támogatja új szellemi alkotások létrehozásában és azok piaci hasznosításában. Ennek része idén már egy ösztöndíj is.

„A felsőoktatási intézmények összehasonlításában kiemelkedő jelentőséggel bíró nemzetközi rangsorokban rendkívül fontos szempont az iparjogvédelmi oltalmak száma és az azokból származó bevétel, akárcsak a tudományos publikációk mennyisége és minősége. Ahogy ezen publikációk ösztönzésére az intézmény meghirdette a tudományos ösztöndíjat, úgy mostantól az innovációs teljesítmény növelését elősegítő pályázat is elérhető”

– fogalmazott Dósa Gábor, az egyetem hasznosító vállalkozása, az Uni Inno Zrt. vezérigazgatója.

Kiemelte, nem vagylagos lehetőségről van szó: egy munkatárs akár mindkét ösztöndíjat megpályázhatja, csak a sorrend nagyon fontos.

„Az innovációs ösztöndíj az iparjogvédelmi oltalom vagy szabadalom benysa és megadása esetén, míg a tudományos ösztöndíj a publikáció megjelenését követően igényelhető. A szabadalmakért és a publikációkért járó összegek is összhangban vannak egymással, egy megadott nemzetközi szabadalom például 2,1 millió forintot jelent, akárcsak egy D1-es, nemzetközi kutatási hálóban szerzett szakcikk. Egy benyújtott szabadalmi kérelem 900 ezer forintot ér a benyújtónak, akárcsak egy Q2-es cújtáikk”

– sorolta. Dósa Gábor aláhúzta, az egyetem nemcsak ösztönözni és támogatni szeretné az innovációk születését, de az Uni Inno Zrt. révén hasznosításukban is segítséget nyújt, vagy akár egy új vállalkozás elindításához is lendületet ad.

A pályázatok benyújtására folyamatosan lehetőség van 2025. június 30-án 12 óráig. A pályázati felhívás, a pályázathoz szükséges adatlap, valamint a benyújtandó igazolásokra és dokumentumokra vonatkozó technikai információk innen elérhetők.


Szenvedélyünk a szabadidő – További friss híreket talál a Passzio.hu főoldalán! Kövesse a TechKalauz technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Hogyan gondolkodik a generatív MI? Szegedi kutatók keresik a választ a chatbotok titkaira

A mesterséges intelligencia (MI) egyre több feladatban segít minket a mindennapokban, de...

Biztonsági kamerák a megfelelő védelem érdekében

A mai világban a biztonság mindennapos téma, és ha Te is azon...

A Columbia Sportswear és az Intuitive Machines bővítette tudományos partnerségét az újabb Hold-misszióval

Az Intuitive Machines a Columbia két szabadalmaztatott technológiáját fogja alkalmazni, hogy megvédje...

10 milliárd dollárt fektet a HONOR abba, hogy AI eszközökoszisztéma-vállalattá váljon

A HONOR ma bejelentette a HONOR ALPHA PLAN-t, egy új, háromlépéses vállalati...