Van az a pillanat, amikor egyszerűen nem lehet tovább halogatni a döntést: kell egy konténer, de nem akármilyen. Olyan, amibe tényleg minden belefér, sőt jól el is fér. A 40 lábas magasított konténer pont erre szolgál – hatalmas belső térrel, robusztus kialakítással és olyan kapacitással, ami még a legnagyobb igényeket is képes kiszolgálni.
Ha épp ilyet keres, akkor a Clavis Logistic „CLAVIS” magasított konténerek megérdmelenek egy pillantást. A következő cikkből megtudhatja, hogy mi mindenre jó ekkora tárolófelület. De azért jó, ha tudja, ez nem az a típus, amit csak úgy odébbtol az ember, ha akad egy kis szabadideje. Ennek a méretnek a mozgatása már nem kis logisztikai feladat, de ha a körülmények adottak, szinte bármilyen tárolási vagy szállítási feladatra bevethető.
Mit jelent a „magasított” a gyakorlatban?
A standard méretekhez képest ez a konténer néhány plusz centiméterrel magasabb – ami elsőre nem tűnik soknak, de ha például nagyobb gépek, építőipari elemek vagy raklapra helyezett áruk kerülnek bele, ez a különbség kifejezetten sokat számít. A plusz belmagasság miatt kényelmesebb a pakolás, jobban kihasználható a belső tér, és a rakomány is könnyebben hozzáférhető.
Ezzel az apró módosítással megoldható, hogy olyan árukat is kezeljen, amelyek egy normál konténerben egyszerűen nem férnének el.
Tömeg, tér, teherbírás – itt mindenből több van
A 40 lábas magasított konténer lényege túlmutat a méreten, inkább az összetettség került a fókuszba. A padlója kifejezetten erős kivitelű, így akár nehezebb ipari eszközöket, gépeket vagy nyersanyagokat is elbír anélkül hogy, kockáztatná a rakomány épségét. A szél- és vízálló kialakítás miatt nem kell attól tartania, hogy az időjárás közbeszól – eső, hó, szél, por: egyik sem jelent akadályt. Ha pedig egyszerre több konténert használ, az egymásra rakhatóság sem hátrány.
Új, újszerű vagy már bizonyított?
Mint látható méretben bőséges a választék, de ezen felül a konténerek különböző állapotban is kaphatók. Van itt teljesen új, egyszer sem használt darab, amelynek minden eleme frissen érkezett a gyárból. Ezek akkor ajánlottak, ha hosszú időre keres kifogástalan állapotú tárolót, például céges eszközök biztonságba helyezésére vagy nemzetközi szállításra.
Ha viszont a költségekre is figyelnie kell, akkor egy újszerű vagy használt konténer is szuper alternatíva lehet. Ezekkel már dolgoztak korábban, de műszakilag rendben vannak, és továbbra is maradéktalanul ellátják a feladatukat. Ugyanakkor érdemes szem előtt tartani: minél jobb állapotban van a konténer, annál kevesebb meglepetés vár Önre a használat alatti időszakban.
Színek, árak, lehetőségek
Bézs, antracit, kék vagy terrakotta színek közül válogathat, ha az árnyalat sem másodlagos szempont. Az árak az állapot és szín függvényében változnak, de a választás lényege továbbra is az: mire van szüksége, és mennyi ideig szeretné használni.
Ha biztosra akar menni, és nem akar a mérettel bajlódni, akkor ez az a konténer, amit érdemes átgondolni.
Szenvedélyünk a szabadidő – További friss híreket talál a Passzio.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!




































