péntek , 24 május 2024
Kezdőlap Szórakozás Für Anikó – Für For Ten
Szórakozás

Für Anikó – Für For Ten

188
Für For Ten album Für Anikó zene

Megjelent Für Anikó ritkaságszámba menő nagylemeze 10 különleges duettpartner, zenészek és színészkollégák közreműködésével.

A 12 dalból álló, ’Für For Ten’ című album egy korhű mozaik a feje tetejére állt világról, közérdekű témákat és mindazt érintve, amelyben jelenleg élünk. A szövegíró Fekete György, aki Gerendás Péter gyakori társszerzője és a színművésznő korábbi alkotótársa, míg a zeneszerzők ezúttal is Hrutka Róbert (például Magyar Vándor, Valami Amerika filmzenék) és Jamie Winchester (korábbi alkotótársai: Geszti Péter, Révész Sándor, Ákos) voltak.

„Legalább négy éve érlelődik a ’Für For Ten’, melybe a járvány is közbeszólt. De jót tett a lemeznek a kivárás, és mivel nem az volt az elsődleges cél, hogy felkerüljünk a slágerlistákra, nem is kapkodtunk vele. Szeretek mindent jól csinálni, sosem a mennyiségre, hanem a minőségre törekszem. Számomra nem műfaji kérdés, hogy miben veszek részt, csak azt nézem, hogy örömet okoz-e számomra” – mondta el Für Anikó a debütálást ünneplő sajtóeseményen, ahol a közreműködők döntő többsége is részt vett.

„Úgy látszik, hogy a duettek korát élem, hiszen Mácsai Pállal közösen éneklünk Dés László „Így öten!” formációjában, nemrég például a Papp László Budapest Sportaréna szuperkoncertjén. Most pedig 10 csodálatos művésszel közösen rögzítettünk 12 dalt. Boldogság számomra, hogy az összes, felkért partner gondolkodás nélkül beszállt. Nem titok, hogy a projekt oroszlánrészét a férjem, Fekete György egyengette, aki szövegíróként egyáltalán nem számít újoncnak. Mondhatjuk úgy is, hogy ez az album a harmadik közös gyerekünk.”

A korong két szálon fut. Az egyik rész végig kíséri a párkapcsolat állomásait az első szerelmet követő randizós-mozizós időszaktól a teljes elhidegülésig, majd az igazi társ megtalálásáig. A szerzemények másik csoportja égető témákat feszegetnek: a média gépezetéről, az ökológiáról, a háborúról, az elvándorlásról és a multi-leveles világról hallgathatunk komoly-ironikus hangvételű gondolatokat.

A zenészek között pedig olyan neveket találhatunk, mint a korábban Jamie-vel és Robival együtt játszó nagy csapat tagjai: Borlai Gergő, Galambos Zoltán, Giret Gábor, és az Al di Meolával évekig játszó Kaszás Péter.

Az újdonság 2023. október 26-ától kapható az ország összes, releváns CD-ket árusító boltjában és üzlethálózatán keresztül és valamennyi digitális, zenei megosztón. A közönség élőben is hallhatja a felvételeket mind a tíz közreműködő részvételével 2024. január 25-én az Örkény Színházban. Jegyek október 27-étől kaphatók az Örkény Színház jegypénztárában, illetve online az orkeny.jegy.hu oldalon.

Hallgasd meg a teljes albumot itt!

’Für For Ten’ dallista

  1. Ködből száll: Für Anikó
  2. Mi csak néztünk: Petruska Andrással
  3. Árad a fény: Gerendás Péterrel
  4. Bulvárné: Schrott Péterrel
  5. Pánikhangulat: Heincz Gáborral
  6. Paleobiovegán: Hrutka Róberttel
  7. Senkise lát: Epres Attilával
  8. Babaház: Nagy Ervinnel
  9. Víz és fák: Schwartz Dáviddal
  10. Világbazár: Kálloy Molnár Péterrel
  11. Másfele utazó: Kohánszky Roy-jal
  12. Félve szólt: Für Anikó

Für Anikó zenei háttere:

Ki ne ismerné Für Anikót és az ő jellegzetes orgánumát? Szinte nincs olyan nap, amikor ne hallanánk viszont a többek között Jászai Mari- és Érdemes Művész-díjjal elismert színésznőt egy-egy tévécsatornán valamelyik hollywoodi híresség hangját kölcsönözve; az Örkény István Színház – amelynek Anikó alapító tagja – darabjaiban vagy egy közismert, magyar filmprodukcióban. Jól lehet manapság főként prózai színműben játszik, de pályája kezdetén számos zenés darab főszerepe (Olivér, Kabaré, A Vörös malom, Macskák, stb.) találta meg a Madách Színházban töltött évei alatt. A CD-hallgató közönségnek csak 2006-ban vált igazán világossá, hogy a színésznő vérében van az éneklés és a könnyűzene, amikor megjelent a ’Nőstény álom’ című albuma a legendás Bereményi Géza dalszövegeivel és az egyik legsikeresebb, hazai dalszerző, Hrutka Róbert zenéjével. 2010-ben követte a második, a „Kitalált világ” című, amelyet az előadó ugyanezzel a szerzőpárossal jegyez.

Forrás: Magneoton Music Group


Szenvedélyünk a szabadidő – További friss híreket talál a Passzio.hu főoldalán! Kövesse a TechKalauz technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Hirdetés

Friss

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Ismét mozikba kerül az idén 25 éves Mátrix!

A Pannónia Movie Kft. egyetlen hét erejéig elhozza a lehetőséget arra, hogy...

50 Cent életrajzi könyve

Egy keménykörmű túlélő története a gettóból a csúcsig Curtis Jackson, azaz 50...

A tökéletes romantikus szállodai nyaralás

Időről időre minden párnak szüksége van arra, hogy valamilyen módon megerősítse a...

Sting koncert Budapesten május 31-én

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting 2024. május 31-én különleges koncerttel érkezik a...