péntek , 24 május 2024
Kezdőlap Otthon A mosogató csaptelep is illeszkedjen az enteriőrhöz!
Otthon

A mosogató csaptelep is illeszkedjen az enteriőrhöz!

226
mosogató csaptelep otthon

Amikor egy helyiséget, legyen az akár egy konyha vagy egy fürdőszoba, berendezünk bútorokkal, általában először a nagyobb léptékű elemekre koncentrálunk, és kevésbé figyelünk a kisebb dolgokra, mint pl. amilyenek a csaptelepek. Pedig ezeknek a szerelvényeknek ugyanolyan döntő jelentősége van, ha nem még nagyobb, mint a bútoroknak. Hiszen amíg egy bútor, ha nem megfelelően működik, meg tudunk lenni nélküle, akár napokig is, amíg meg nem javítjuk, ha egy csaptelep romlik el, akkor a vízhez jutásunk lesz korlátozva, ami már súlyos probléma.

A megfelelő mosogató csaptelep kiválasztása

A legjobb, ha azzal kezdjük, hogy végignézzük a Gemini-Duo webáruház mosogató csaptelep választékát, hogy legyen miből szemezgetni és inspirálódni. Ez főleg azoknak hasznos, akik még nem tették le a voksukat egyik stílus mellett sem. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy egyből a külső alapján választanak, holott az első szempontnak igazából annak kellene lennie, hogy a mosogató csaptelep fali legyen vagy álló, hiszen ez az alapvető szerelési munkálatokat fogja meghatározni.

Napjainkban az álló csaptelepek a népszerűbbek, de ez nem jelenti azt, hogy a fali típusok ne lennének ugyanolyan magas minőségűek és kifogástalan, esztétikus kidolgozásúak. Fontos, hogy a csaptelep dizájnja illeszkedjen stílusában a konyhabútorhoz, hiszen hiába van már minden háztartásban egy mosogatógép, a mosogatótálca és a hozzá tartozó medence még mindig a központi éke egy konyhának.

Gyakran előfordul, hogy vannak olyan edények vagy fakanalak, amiket nem szabad mosogatógépben mosni, illetve rendszeresen használjuk még a kézi mosogatást a különféle sütési és főzési előkészületekkor, ezért nem szabad félvállról venni a csaptelep kiválasztását.

Válasszunk minél környezetbarátabb verziót!

Kivitelezésben találkozhatunk egykaros, érzékelős-infrás vagy hagyományos tekerős változattal is. Ez utóbbi esetében mi állítjuk be a hőfokot és a vízmennyiséget, így ez a legkevésbé energiatakarékos változat. Ugyanakkor az egykaros és infrás-érzékelős csaptelepek a hőmérséklet egyszerű beállíthatóságát támogatva a feleslegesen elfolyó víz mennyiségét csökkentik. Ha valaki mindenképpen a hagyományos tekerős fajtát szeretné, de odafigyel a környezetbarát felhasználásra is, akkor szerezzen be hozzá egy szűrőt, amely szintén szabályozza a kifolyó víz mennyiségét.

A praktikum elsődleges!

Az esztétikum és a praktikum sokszor kéz a kézben jár, azaz mindkettőt egyformán számításba kell venni, de jelen esetben sokkal fontosabb a hasznosság. Ugyanis napi szinten használjuk azt a csaptelepet, és ha nem megfelelő, nem áll kézre nekünk, sok lesz vele a bosszúságunk. Legyünk tisztában a méretekkel, a mindennapi szokásainkkal, hogyan szeretnénk azt a csapot használni, ne utólag bánjuk meg a választásunkat.

A Gemini-Duónál egy különleges csaptelep is kapható, amelynek csövét a kívánt hosszúságúra ki lehet húzni és akár nagy lábasokat, bográcsokat is el lehet velük mosogatni, ezért rendkívül praktikus kellék.


Szenvedélyünk a szabadidő – További friss híreket talál a Passzio.hu főoldalán! Kövesse a TechKalauz technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Hirdetés

Friss

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Itt az új elektromos Mercedes Matchbox

A Mattel leleplezte  a Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás öntött kisautóját, ami az...

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

A mesterséges intelligencia segítségével bárki berendezheti otthonát a kiterjesztett valóságban Az IKEA...

Hogyan engedjük el lépésről lépésre a gyermekünket?

A szülői lét egyik legnehezebb feladata a gyermek elengedése. Süveges Gergő és...

Milyen esetben éri meg mosható falfestéket vásárolni?

A frissen festett falak gyönyörűek, és bár természetes és minden háztartásban óhatatlanul...