szombat , 2 március 2024
Kezdőlap Szórakozás Sergio Leone filmhét az Art+ Cinema-ban
Szórakozás

Sergio Leone filmhét az Art+ Cinema-ban

206
Sergio Leone filmhét 2024
A Pannónia Movie Kft. következő nagyszabású filmklasszikusokkal foglalkozó maratonja a western helyezi a középpontba. A helyszín ezúttal az Art+ Cinema, a napi film pedig mindig 19:30-tól veszi kezdetét, eredeti nyelven, magyar felirattal, néhol 4K-ban. De hogy is épül föl a program pontosan?
Kezdésként, 2024. január 11-én a választék talán legelfeledettebb darabjával indul a menet, a 157 perces Egy marék dinamittal 1971-ből. Ez a Volt egyszer egy vadnyugat spirituális és tematikai folytatása, Leone Amerika trilógiájának középső darabja (a Volt egyszer egy Amerika pedig a záró), amelyben egy csavargó tolvaj és egy német tulajdonú bányában robbantgató egykori ír forradalmár terveznek bankot rabolni, azonban pénz helyett valami egészen másba botlanak. Az alkotás a vadnyugat végét ábrázolja, így ez a Red Dead játékok rajongóinak kvázi hazai környezete immáron motorikus járművekkel is a lovak között.
2024. január 12-én belekezdünk a Dollár trilógiába. Az 1964-es Egy maréknyi dollárért egy Kuroszava remake-ként indulva csinált Clint Eastwoodból kitörölhetetlen hatású spagettiwesternhőst. A műfajteremtésben természetesen a rendezőn kívül Ennio Morricone zenéje is nagy szerepet játszott, a Spanyolországban forgatott olasz mozi pedig az első külföldi vadnyugati kaland lett, amit az USÁ-ban is bemutattak. Külön érdekesség, hogy a Vissza a jövőbe 2. alternatív 1985-jében ezt nézi Biff a fürdőző lányokkal, amikor Marty kikapcsolja a TV-t – majd az elcsípett jelenet később életmentő fontosságú lesz számára.
A film bandaháborús története felvezeti a későbbi komplexebb sztorikat, azonban a tájakban digitálisan felújított, 4K verzióban veszhet majd el, aki jegyet vált, és ha ez bejött, akkor a trilógia másnap, január 13-án máris várja vissza nézőit. A nagy sikert ugyanis egy évre rá, már 1965-ben követte a folytatás, a 131 perces Pár dollárral többért képében. A bandaháborút itt egy bankrablást tervezgető szökevény utáni hajsza váltja föl, ám az ikonikus spanyol helyszínek megmaradtak. Az itt látható díszletvárost a stáb meghagyta és a következő évtizedben számtalan más produkció is használta, s mivel látogatható parklátványosságként azóta is üzemel, még a 2010-es évek elején is rögzítettek ott jeleneteket.
Kiszakadva kicsit a trilógiából, január 14-én a főszerepet Henry Fonda és Charles Bronson veszik át, no meg a közel 3 órás Volt egyszer egy vadnyugat. Az 1968-as klasszikus szintén felújított 4K-ban érkezik, akárcsak tavaly szeptemberben volt 1 hétig, így aki akkor, vagy még a 2015-ös nagyobb bemutatóról lemaradt, itt a remek alkalom pótolni. Itt a Harmonika becenevű férfi bosszút forral nemezise, Frank ellen, aki főnöke utasítására próbálja megszerezni a McBain család földjét, hogy a kiépülő vasút ott is áthaladhasson.
Végül január 15-én szintén 4K-s verzióban zárjuk a Dollár trilógiát annak húzónevével, az 1966-os A Jó, a Rossz és a Csúffal. Az ezúttal is a 3 órát közelítő játékidő alatt hallhatjuk talán a legemblematikusabb Morricone dallamokat, bár a maestrót azért a korábbi filmeknél se kellett félteni. Ez Quentin Tarantino kedvence, ami nem is csoda úttörő operatőri megoldásai és erőszakossága révén. Címszereplőink itt egy polgárháborúban elásott arany megszerzéséért versengenek, megfűszerezve iróniával és feketehumorral.

JEGYEK KAPHATÓK

A vetítéssorozat filmjeire az alábbi linken lehet jegyeket vásárolni:
Sergio Leone filmhét – Egy marék dinamit
Sergio Leone filmhét – Egy maréknyi dollárért 4K
Sergio Leone filmhét – Pár dollárral többért
Sergio Leone filmhét – Volt egyszer egy Vadnyugat 4K
Sergio Leone filmhét – A Jó, a Rossz és a Csúf 4K

Szenvedélyünk a szabadidő – További friss híreket talál a Passzio.hu főoldalán! Kövesse a TechKalauz technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Világsztárok jönnek a Campus Fesztiválra

Újabb neveket hoztak nyilvánosságra pénteken a Campus Fesztivál szervezői. Kilenc nemzetközi előadóval...

Budapesten ad búcsúkoncertet a Buena Vista Social Club sztárja

Utoljára lép magyar színpadra Omara Portuondo, a 94 éves kubai zenei legenda...

Back to Black: Amy Winehouse legendája hamarosan a mozikban

2024 áprilisában a magyar mozikba is eljut a Back to Black, a...

Dua Lipa – Training Season

Szörnyű, randis élmények ihlették Dua Lipa új slágerét, a Training Season-t A...