péntek , 24 május 2024
Kezdőlap Tippek Időskori online vásárlás? Miért ne?
Tippek

Időskori online vásárlás? Miért ne?

123
időskori online vásárlás gyakran feltett kérdések gyik

A harmadik évezred valami merőben újat hozott azzal, hogy elterjedt a háztartásokban az internet, és vele együtt kinyílt az egész világ, ott termett a nappalinkban. Leülünk a kanapéra, és beszélgetünk a másik földrészen élő szeretteinkkel, bekapcsolódunk egy távoli országban megrendezett sporteseménybe, levelezünk olyan emberekkel, akikkel személyesen feltehetően soha nem lesz alkalmunk csacsogni. No, meg persze számlákat is képesek vagyunk online befizetni, adót bevallunk, ügyeket intézünk, és ugyebár vásárolunk.

Míg a fiatalabb generációk gyakorlatilag beleszülettek ebbe a különös világba, addig az idősebb korosztály tagjainak félre kellett tenni minden ellenérzését ahhoz, hogy ők maguk is bekapcsolódjanak az internetbe, és ezzel részesei legyenek ennek a hihetetlen folyamatnak. Kár lenne azonban azt hinni, hogy a virtuális térben nem történhet velünk baj. Mai cikkünkben számba vesszük a lehetőségeket!

Biztonságos helyről vásároljunk!

Az ügyfelek által a furdokadajto.com felé gyakran feltett kérdések egyike a fizetési módokhoz kapcsolódik. Az időseknek már maga a bankszámla nyitása és használata is igen nagy kihívás volt, és az évek alatt némiképp csökkent ugyan a szkepticizmus, de azért még ma is inkább a készpénzes fizetési módot részesítik előnyben. Persze biztonságos fürdőkádajtót szeretnének, így alaposan körbejárják a témát. Azonban úgy, ahogy a fürdőszobában szeretik biztonságban tudni magukat, úgy a pénzüket is szeretnék jó helyen tudni.

Ez talán nem is csoda, hiszen az idősekre mindig is veszély leselkedett a csalók képében, akik akár az utolsó pár száz forintot is képesek voltak kiénekelni az idősek szájából.

Azonban ahogy a világ változott, ahhoz idomultak a csalók is, így ma már nem ágyneműt, takarót vagy párnát árulnak, hanem különféle telekommunikációs csatornákon próbálnak félrevezető üzenetek küldésével pénzt kicsikarni. Nem ritka a direkt telefonhívás, esetleg a nagyon is hitelesnek tűnő SMS vagy e-mail küldése. Még a fiatalokat is gyakran sikerül megtéveszteni, nem hogy a gyanútlanabb időseket. Éppen ezért lényeges, hogy csakis biztonságos helyről vásároljunk.

Mitől lesz egy hely biztonságos?

Többek között attól, hogy többféle fizetési módot is kínál. Vagy attól, hogy van élő telefonszámuk és e-mail-címük, sőt, esetleg a közösségi médiában is aktívan szerepelnek.

Fontos még továbbá, hogy nem kérnek olyan adatokat, amelyek indokolatlanok lennének a vásárlás folyamán. Persze az UDOOR fürdőkádajtó oldalán vásárolva fognak kérni adatokat, de senki sem fog onnan telefonálni, hogy elkérje a banki adatokat, vagy hogy engedélyeztessen egy tranzakciót, vagy esetleg arra hivatkozzon, hogy csalás áldozatává válhat, ha nem tesz meg valamit.

Gyakoroljunk az unokákkal! 

Amíg néhány évvel ezelőtt még alig akadtak ilyen jellegű veszélyek, addigra mindez már mindennapossá vált. Éppen ezért nem árt, ha befogjuk a nagyobb unokákat, gyerekeket, és a segítségükkel feltérképezzük az internet jelentette veszélyeket, az épp trendi csalási formákat.


Szenvedélyünk a szabadidő – További friss híreket talál a Passzio.hu főoldalán! Kövesse a TechKalauz technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Hirdetés

Friss

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Az elegancia a férfi okosórákban is tükröződik

Sokan vágyunk egy okosórára, azonban attól tartunk, hogy nem fogjuk tudni kihasználni...

Íme, öt lábbelitípus, amely tökéletes az átmeneti időszakra!

Szerencsére az átmeneti cipőket illetően a tervezők minden évben az olyan modellekre...

A virágtáska ideális csomagolás a csodaszép virágoknak

Hol vannak már azok az idők, amikor selyempapírba csomagolt virágokkal leptük meg...

Mitől hibásodhat meg egy ipari hűtő?

Az élelmiszerkereskedelmi és nagykonyhai környezetnek megkerülhetetlen elemeit képezik a hűtőszekrények és fagyasztók,...