péntek , 24 május 2024
Kezdőlap Otthon Egy jövőálló szakma, ahol ember és „gép” is együtt dolgozhat!
Otthon

Egy jövőálló szakma, ahol ember és „gép” is együtt dolgozhat!

150
jövőálló ingatlanos szakma
Képek forrása: Freepik

Jönnek a robotok, és elveszik a munkánkat. Nem is alaptalan ez a sokat hallott mondat. A mesterséges intelligencia miatt már most leépítésekbe kezdett néhány vállalat. Az innovációk szinte senkit nem kímélnek, még az informatikusokat sem. De számos olyan egyéb foglalkozás van, ami egytől egyig megszűnt már, vagy jó eséllyel meg fog szűnni a jövőben. Sok olyan terület is van viszont, ahol továbbra is égető szükség lesz az emberi tényezőre: ilyen az ingatlanos szakma is. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne kellene haladni a korral, sőt! Aki nem így tesz, egy nap jó eséllyel maga is pótolhatóvá válik.

Miért érdemes ingatlanosnak állni a 21. században?

Több sztárszakmáról is hallani, olvasni napjainkban. Ilyen az informatikus, a programozó, akiknek munkája viszont szintén veszélybe került bizonyos pozíciókban. De nem könnyű a helyzete azoknak sem, akik tartalomgyártással foglalkoznak, hiszen szinte rakétaszerűen lőttek ki a mesterséges intelligencia alapú eszközök, amelyek fél perc alatt képesek majdhogynem könyvet írni. Egy régi vágású autószerelő helyzete sem lesz olyan könnyű, amikor az elektromos autók végleg átveszik a „hatalmat”.

Nincs száz százalékig „biztosított” szakma, de azért még mindig akadnak olyanok, ahol jó eséllyel még hosszú ideig szükség lesz az emberi tényezőre. A legjobb pedig, ha olyat csinál valaki, ahol e mellett már a 21. századi tudásanyagokat is meg tudja tanulni, alkalmazni a gyakorlatban. Manapság egy ingatlanközvetítő állás pont ilyen.

ingatlanos

Mesterséges intelligencia és egyéb innovációk integrálása a munkafolyamatokba

Chatbotok, tartalmak generálása és szerkesztése, fotók retusálása, VR-szemüvegen való ingatlan bemutatása 3D-ben – egy ingatlanos számára is rengeteg lehetőséget tartogat a negyedik ipari forradalom. Egy adott ház vagy lakás leírásának elkészítése sem éppen szépirodalom, így attól sem kell tartani, hogy az olvasó majd nem ismeri el annak értékét – ellenben annál több időt és energiát, kapacitást spórolhatunk azáltal, ha mondjuk a ChatGPT segítségéhez fordulunk.

Az emberi tényező sem vész el

Egy dolog az irodában, a gép mögött ülni – ahol kis túlzással már szinte minden munkafolyamatban segíthet nekünk a mesterséges intelligencia és társai. De egy ingatlanosnak ki is kell mennie a terepre, hús-vér emberként hús-vér emberekkel beszélni, értékesíteni. Ott azért még jó darabig nem fog tartani a világ, hogy inkább bent maradjunk kávézni, amíg kiküldjük magunk helyett C-3PO-t – de ez nem olyan rossz hír, ebben az esetben ugyanis talán már a fizetésünket is ő venné fel.

Teljesül a munka-magánélet tökéletes egyensúlya

Nem utolsósorban érdemes azt is megjegyezni, hogy a modern karrier nem feltétlen a 9-17-ig tartó, kötött fix munkaidőre épül. A rugalmasság, a munka-magánélet egyensúly egyre fontosabbá válik. Ingatlanosként mindenki a maga sikere kovácsa, és a saját idejéért felel. Amennyiben valakinek éppen az a jobb rendszer, ha fix munkaidőben dolgozik, keretekbe szervezheti a napját – ha pedig fordítva, akár szabadabban is tevékenykedhet. Ha pedig el kell menni a gyerekekért óvodába és így tovább, senki nem fogja húzogatni a szemöldökét – és az ebédszünet alatt sem kell stresszesen az órát nézegetni.

ingatlanközvetítő állás

Hol tanuljunk és dolgozzunk, ha haladni szeretnénk a korral?

Egy modern és innovatív ingatlanos tanfolyam az alapok átadásával kezdi, majd szépen fokozatosan bevezet az új technológiák gyakorlati alkalmazásába is. Itt tehát mindent megtanul a leendő szakember, amit csak kell: a tárgyalástechnikától és értékesítéstől a mesterséges intelligencia használatáig.

Amennyiben vonz a terület, jelentkezz az Értékesítőszak képzésére, majd Havas János Ingatlan modern szemléletű csapatában bontogathatod szárnyaidat!


Szenvedélyünk a szabadidő – További friss híreket talál a Passzio.hu főoldalán! Kövesse a TechKalauz technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Hirdetés

Friss

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

A mesterséges intelligencia segítségével bárki berendezheti otthonát a kiterjesztett valóságban Az IKEA...

Hogyan engedjük el lépésről lépésre a gyermekünket?

A szülői lét egyik legnehezebb feladata a gyermek elengedése. Süveges Gergő és...

Milyen esetben éri meg mosható falfestéket vásárolni?

A frissen festett falak gyönyörűek, és bár természetes és minden háztartásban óhatatlanul...

A latex festék ideális választás a nagy igénybevételnek kitett falakra

A kellemes időjárás sokakat nemcsak a szabadba csábít, hanem a lakás felújítására...