szombat , 20 július 2024
Kezdőlap Mozgásban Erősebb autó = több baleset?
Mozgásban

Erősebb autó = több baleset?

109
autó motorteljesítmény
kép: freepik

Egy kutatás szerint az erős autók gyakrabban részesei baleseteknek

A kezdő vezetőknek általában azt tanácsolják, hogy amíg kellő tapasztalatot nem szereznek az utakon, lehetőleg olcsó és viszonylag kis teljesítményű motorral felszerelt autót vezessenek – így nagyobb eséllyel kerülhetik el a baleseteket. Ugyanakkor az is tény, hogy az erős járművek jobban irányíthatók, sőt a fékrendszerük is fejlettebb, ami viszont megkönnyíti a vezetést.

A carVertical autóipari adatszolgáltató cég a platformján lekért használtautó-előzményjelentések adatai alapján végzett egy kutatást azzal a céllal, hogy kiderítse, van-e kapcsolat a járművek átlagos motorteljesítménye és a balesetek aránya között.

A motorteljesítmény és a kárgyakoriság között közvetlen összefüggés van

A carVertical kutatása 43 autómárka járműtörténeti jelentéseit vizsgálta. Minden esetben beigazolódott, hogy az erősebb motorral felszerelt autók gyakrabban részesei balesetnek.

A carVertical portálon ellenőrzött 100 kW alatti teljesítményű Audi gépjárművek 46,4%-ánál fordult elő kárfeljegyzés, míg a 400 kW fölötti modelleknél a károk aránya lényegesen magasabb (55,6%).

Hasonló tendencia figyelhető meg a Volkswagen márkájú autóknál, ahol a 100 kW alatti teljesítményű modellek 42,6%-a sérült, míg a 300-400 kW-os motoroknál ez az arány 48,9%.

A legfeljebb 100 kW teljesítményű motorral felszerelt Ford gépjárművek 45%-a sérült, míg a 400 kW feletti motorral rendelkező autók 55%-ában keletkezett kár.

A legkisebb teljesítményű motorral rendelkező Renault autók közül 3-ból 1 szenvedett kisebb-nagyobb balesetet (36,3%). A 200–300 kW-os motorral ellátott autóknál jóval magasabb, 39,7% volt a balesetek aránya.

A Skoda azon márkák közé tartozik, amelyeknél a kárgyakoriság csak igen kis mértékben tér el a kisebb és az erősebb autók között: a sérült modellek 51,3%-ának volt 100 kW alatti a motorteljesítménye, 54,8%-a pedig 200–300 kW-os motorral futott. A Skoda azonban – néhány más járműmárkához hasonlóan – nem gyárt 400 kW-nál nagyobb motorral felszerelt modelleket, amelyek magasabb sérülési arányt eredményezhetnének.

Hasonló helyzet figyelhető meg a Toyota esetében is: a gyengébb motorral felszerelt modellek 36%-a sérült meg, szemben a 200–300 kW teljesítményű autók 39,5%-ával.

A kutatásban elemzett összes járműmárka közül magasan kiemelkedett a BMW: a 100 kW alatti autók 60,3%-a szenvedett kárt, szemben a 400 kW fölötti kategória járműinek 68,6%-os baleseti arányával.

„Bár minden járműnek egyformán be kell tartania a közlekedési szabályokat, úgy tűnik, hogy az erősebb autók sofőrjei hajlamosabbak figyelmen kívül hagyni a sebességkorlátozásokat, és gyakrabban vállalnak nagyobb kockázatot. Nem találtunk egyetlen olyan márkát sem, ahol a kisebb teljesítményű járművek szenvedtek volna több balesetet” – számol be a kutatás eredményeiről Matas Buzelis autóipari szakértő, a carVertical kommunikációs vezetője.

motorteljesítmény

Egyes autók akár hétszer erősebbek, mint mások

A carVertical portálon ellenőrzött összes járműmárka közül a Bentley tudhatja magáénak a legnagyobb átlagos motorteljesítményt – 415 kW vagy 564 LE. A luxusautó-gyártót a Maserati (268 kW/364 LE), a Cadillac (264 kW/359 LE), a Tesla (263 kW/358 LE), majd a Porsche (257 kW/349 LE) követi.

A kutatásból az is kiderül, hogy a carVertical portálon a használtautó-vásárlók gyakrabban ellenőrzik az erősebb motorral futó autók történetét, bár a kisebb teljesítményű motorral rendelkező kisautók múltjának is rendszerint utánajárnak.

A legkisebb átlagos motorteljesítményük a Smart autóknak volt (59 kW vagy 80 LE), de a Dacia (72 kW/98 LE), a Lancia (77 kW/105 LE), a Fiat (83 kW/113 LE) és a Suzuki (87 kW/118 LE) sem maradt el sokkal a Smartok mögött.

Buzelis szerint a komolyabb baleseti előzmények intő jelek lehetnek, ezért fontos, hogy használtautó-vásárlás előtt minden esetben konzultáljunk hivatásos szerelővel, és tájékozódjunk arról, hogyan befolyásolhatják az autó esetleges korábbi balesetei a további, hosszú távú járműhasználatot.


Szenvedélyünk a szabadidő – További friss híreket talál a Passzio.hu főoldalán! Kövesse a TechKalauz technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Európa egyik kedvenc kisautója, a Toyota Yaris

A Toyota Yaris új generációja még magasabbra tette a biztonság és könnyű...

Újragondolt belső tér a jövő önvezető autóiban

Filmnézés, játék vagy épp munka: az automatizált járművek jövőbeni használóinak egyértelmű elképzelései...

Az új ötajtós MINI Cooper

A háromajtós MINI Cooper új nemzedékének világpremierje után néhány hónappal az új...

Az LG fejlett autós platformjával érkezik a Kia legújabb elektromos járműve

A Kia Corporation (Kia) legújabb, teljesen elektromos SUV-jába is beépítik az LG...