csütörtök , 25 december 2025
Kezdőlap Tech Megérkezett a csúcsmobil, amit a mesterséges intelligencia is támogat
Tech

Megérkezett a csúcsmobil, amit a mesterséges intelligencia is támogat

808
samsung Galaxy S24 telefon

Nem lehet oka panaszra az androidos felhasználóknak, hiszen ez az év is jól kezdődik a számukra! Megjelent ugyanis a piacon egy olyan csúcsmodell, amelyben az AI is jelentős szerepet kapott – például a fényképezésnél is használhatjuk. Megéri hát megismerni közelebbről ezt a készüléket.

Nem másról van szó, mint a CoolMobile.hu-n is beszerezhető Galaxy S24 okostelefonról, amely tulajdonképpen az alapkészülék, hiszen kapható az S24+ és az S24 Ultra változat is. Cikkünkben azonban most csak az említett mobilt vizsgáljuk, így is kevés a hely arra, hogy felsoroljuk az előnyeit.

Kezdjük az újításokkal!

A Samsung Galaxy S szériát nem kell bemutatnunk senkinek: a márka felső kategóriás termékeiről van szó, az S24 modell januárban jött ki. Máris a figyelem középpontjába került, hiszen nem egy funkciója a mesterséges intelligencia által van vezérelve.

Lehetővé válik ezáltal például a Google-ön a bekarikázással való keresés, a telefonhívások közbeni fordítás, de még a fotózásnál is felhasználhatjuk az AI-támogatást.

Más innovatív dologgal is találkozunk: az ujjlenyomat-olvasó itt ultraszonikus, a kijelző alatti területet érintve hanghullámokat bocsát ki, és ezek visszaverődéséből ismeri fel az ujjunkat. Ezáltal tehát maximálisan védve lesznek az adataink az eszközön.

További érdekesség, hogy az iPhone-okhoz hasonlóan már itt is elérhető az AOD, azaz a mindig bekapcsolt kijelző mód. A zárolt képernyő pedig személyre szabható, így egy pillantással felmérhetjük, hogy kaptunk-e fontos üzenetet.

Már ezek a specifikációk is elegendőek lehetnek ahhoz, hogy valaki úgy döntsön, lecseréli régebbi Samsung-készülékét a Galaxy S24-re, de további, e mellett szóló érveink is vannak.

A tökéletes kamerarendszerrel fantasztikus fotók készülhetnek

Nézzük a sokak által fontosnak tartott kamerarendszert! A szelfikamera igen figyelemre méltó: 12 MP-es, ultraszéles. A hátlapon 3 minőségi egység található:

  • 50 MP-es főkamera
  • 10 MP-es telefotó egység
  • 12 MP-es ultraszéles látószögű kamera

A fotózást az AI Zoom támogatja, így nagyon élesek lesznek a képek. Segítségünkre lehet a ProVisual motor is, amitől a részletek is különösen jól látszódnak majd – akár az éjszaka készített képek esetében is.

A belső sem különb

A prémiumminőséget mutatják a belső tartozékok is: Exynos 2400 chipet és Xclipse 940 GPU-t találunk a készülékben. Extrának számító hőelvezető rendszert is tervezett a gyártó, így a játék közben sem fog túlmelegedni a telefon.

Maga a kijelző is csodás, élvezhetjük az élénk színeket a dinamikus LTPO AMOLED 2X képernyőn, amely HDR10+ mód-kompatibilis is. A képfrissítése 120 Hz, a maximális fényerő pedig 2600 nit!

Az akkumulátorra sem lehet panasz: 4000 mAh-s, ami egyes becslések szerint akár 29 órányi videónézést is lehetővé tesz.

Van még számtalan fontos paraméter, amelyre nem tértünk ki, de a CoolMobile.hu oldalán részletes információ olvasható a termékről. Itt tokot és védőfóliát is rendelhetünk a Galaxy S24-hez, de adapter, headset és számos más kiegészítő is elérhető a webáruházban.


Szenvedélyünk a szabadidő – További friss híreket talál a Passzio.hu főoldalán! Kövesse a TechKalauz technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Hirdetés

Booking.com
 

Friss

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Új kihívások a webáruházak számára

Az utóbbi időszakban az online kereskedelem gyökeres változásokon ment keresztül, ami folyamatos...

Hogyan válasszunk megbízható munkaeszközt üzleti célra?

Az üzleti élet tele van kihívásokkal, ahol az idő pénzt jelent, ezért...

Moziélmény a nappaliban: Így alakítsd át otthonodat igazi szórakoztató központtá

Ahogy rövidülnek a nappalok és hűvösebbre fordul az idő, egyre csábítóbb programmá...

Takarítás szinte magától? – iRobot Roomba Max 705 Combo

Jó lenne, ha a takarítás magától elintéződne és az iRobot Roomba Max...