szerda , 30 április 2025
Kezdőlap Kultúra Zséda & Dolhai Attila – Egy ölelés a világ
Kultúra

Zséda & Dolhai Attila – Egy ölelés a világ

693
Zséda Dolhai Attila Egy ölelés a világ

Két kimagasló pályaív és két csodálatos hang találkozása az „Egy ölelés a világ” című felvétel.

„Hogy miért pont az „Egy ölelés a világgal” jelentünk meg, annak több oka is van, de leginkább talán az motivált, hogy úgy érzem, most nagy szükség van valódi, letisztultan szép dolgokra a világban. Ez a dal nekem ilyen. Klasszikus szépségű, nagyívű dallam, fontos mondanivaló, olyan üzenet, ami jelenleg nagyon is időszerű” – mondta Zséda, aki legutóbb három évvel ezelőtt rukkolt elő Kökény Attilával közösen a „Hello” című, szintén különleges duettel, mely közel 13 millió megtekintésnél jár a YouTube-on.

Az új szerzemény alapvetően a hűségről szól, amely képes emberi kapcsolatokat megmenteni.

A Létray Ákos – Geszti Péter – Moldvai Márk nevekkel fémjelzett szerző-producer triónak nem ez az első együttműködése, olyan nagysikerű slágereket köszönhetünk nekik, mint a „Legyen úgy!”, vagy az „És megindul a Föld”, amelyek Zséda pályájának meghatározó darabjai, a rádiók és a közönség nagy kedvencei.

A két csodálatos énekes egy univerzumokat átívelő videóklippel koronázza meg az új zenét, amelyben Zséda igazi időtlen szépségként lép elő a Jászai Mari-díjas színész, Dolhai Attila oldalán.

Nézzétek meg!

Forrás: Magneoton Music Group


Szenvedélyünk a szabadidő – További friss híreket talál a Passzio.hu főoldalán! Kövesse a TechKalauz technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Gisèle Vienne, a világszerte elismert francia koreográfus Budapestre látogat – EXTRA LIFE a Trafóban!

Május 7-én és 8-án a Trafó Kortárs Művészetek Házában a budapesti közönség...

Saját stúdióval és megújuló formátummal tér vissza a Yettel videó- és podcastsorozata

Új koncepcióval tér vissza a Kibontó, a Yettel mostantól már podcast formátumban...

Tehetséggondozás a felsőoktatásban

Az egyetemek a történelem folyamán mindig is központi szerepet töltöttek be a...

Imagine Dragons koncert a mozikban!

Csak két napig lesz látható nagyvásznakon a világhírű rockbanda egyik legspeciálisabb előadása...