péntek , 24 május 2024
Kezdőlap Szórakozás Curtis x Király Viktor – Mehet a tánc
Szórakozás

Curtis x Király Viktor – Mehet a tánc

116
curtis király viktor mehet a tánc

Amikor egy sztár rapper és a legjobb férfihangok egyike egyesül: Curtis és Király Viktor fesztiválhimnusza elkészült

Curtis folytatja a hagyományt, mely szerint minden évben elhozza a nyári életérzés patent aláfestését. Ezúttal éppen azzal az énekessel vonult stúdióba, akivel annak idején az egyik legnagyobb slágert, a „Füttyös”-t készítette el, azaz Király Viktorral. Az új közös, a „Mehet a tánc” egy merész videóklippel karöltve debütál, amelyben Curtis szó szerint fejest ugrik a fesztiválszezonba és ezt Király Viktor sem hagyja szó nélkül.

Talán senkinek sem kell bemutatni Curtis és Király Viktor kapcsolatát, akik 10 éve ismerkedtek össze, éppen egy zenei díjátadón. A többi pedig már bizony történelem, Curtis szavaival élve: „barátok vagyunk, nem csak zenésztársak”. Curtisnek adott volt a hangulat, hiszen új dalát Dominika óceánpartján írta meg és már akkor tudta, hogy Viktornak kell énekelnie a „Mehet a tánc” címre keresztelt szerzeményt.

„Nagyon egy hullámhosszon vagyunk Viktorral, örülök, hogy egyből igent mondott a dalra. Viktor az egyik legjobb énekes Magyarországon, stílusban és hangban sem találhattam volna megfelelőbb énekest erre a trackre” – árulta el Széki Attila, azaz Curtis, aki tavaly ilyenkor Charlie-val alkotta meg akkori nyárhimnuszát, mely 2023 egyik legjátszottabb rádiós felvétele lett.

„Az első projektünk Attival a „Hatodik emelet” című, Majkával közös felvétel volt 2017-ben. Az egy picit máshogy lett felépítve, én írtam és én mutattam meg nekik. Most ez megcserélődött, hiszen Curtis volt a kezdeményező, aminek nagyon örültem, mert rég dolgoztunk már együtt. Egy bulis hangulatú zene lett egy jó kis csavarral megfejelve: miközben a szám a 80-as évek pop hangzásvilágát kölcsönzi, mégis egy előremutató, modern köntösbe került. Könnyű volt ezzel azonosulni, mert jól érzem most magam, motivált vagyok, rengeteget dolgozom, edzem, tele vagyok energiával. Szóval csak stílusosan: mehet a tánc!” – mesélte el saját szemszögét Király Viktor.

Curtis mindeközben május 1-jén indítja a koncertszezont Tégláson, a nyári szezonban pedig számos fesztiválon lép fel zenekarával.

Szóljon hát max hangerőn a „Mehet a tánc”!

Forrás: Magneoton Music Group


Szenvedélyünk a szabadidő – További friss híreket talál a Passzio.hu főoldalán! Kövesse a TechKalauz technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Hirdetés

Friss

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Ismét mozikba kerül az idén 25 éves Mátrix!

A Pannónia Movie Kft. egyetlen hét erejéig elhozza a lehetőséget arra, hogy...

50 Cent életrajzi könyve

Egy keménykörmű túlélő története a gettóból a csúcsig Curtis Jackson, azaz 50...

A tökéletes romantikus szállodai nyaralás

Időről időre minden párnak szüksége van arra, hogy valamilyen módon megerősítse a...

Sting koncert Budapesten május 31-én

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting 2024. május 31-én különleges koncerttel érkezik a...