csütörtök , 31 július 2025
Kezdőlap Kultúra Közeli Juhász Annával a Pesti Színházban
Kultúra

Közeli Juhász Annával a Pesti Színházban

764
Közeli Juhász Annával a Pesti Színházban

A Nők Lapja és a Pesti Színház közös szervezésű, irodalmi ihletésű sorozata. Juhász Anna vendégművészeivel olyan témákról beszélget, amelyek mindannyiunk életében meghatározók, ezáltal összekötnek bennünket. Kerüljünk közelebb egymáshoz!

Az április 29-i est vendégei: Hegyi Barbara, Balázsovits Edit, Dragomán György

#3 Tükröm, tükröm

Barát vagy ellenség? Kinek mit mutat, ha belenéz? Hol kegyetlen, hol könyörületes, hol egyenesen körberajong bennünket – épp ezért tartunk kissé a tükörben látott képtől. Tükörbe nézni sokszor kockázatos dolog, de elkerülhetetlen: hogy ne vesszük ködképbe, ne felejtsük el, kik vagyunk – ahogy Kosztolányi Dezső mondja – érdemes a rétegek mögötti valódi arcot, célt, embert megnézni, megkeresni. Ehhez sokszor beszélni kell – mondja Szabó Magda, aki az írást tartotta saját tükrének: „Írok arról, ami fáj, amit szeretnék kisírni, amin keresztülmentem, hátha az iránytű lehet valakinek egy olyan labirintusban, amiből én már kikecmeregtem. De írok arról is, ami szép, ami örömmel tölt el, mert ez ugyanúgy lelket önthet abba, aki éppen mindent sötétnek lát.” Az irodalom önmagában szembesít – egy vers, regény vagy novella tükröt tart, a szerzők társainkká válnak önmagunk megismerésében.

Közeli Juhász Annával című sorozatunk legújabb témája az önmagunkkal való szembenézés. Kívül – belül.

Színlap és jegyvásárlás:
https://www.vigszinhaz.hu/program.php?mid=LEYpMZJFeCglfeHnpOZORj&eventid=1107427 

Forrás: Vígszínház


Szenvedélyünk a szabadidő – További friss híreket talál a Passzio.hu főoldalán! Kövesse a TechKalauz technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Tapsolni vagy nem tapsolni: az itt a kérdés!

Sok évtizedes dilemmára is választ adhat az etikett! A nyári forróság már...

„Hamvas dalok” a Várkert Bazárban Wunderlich Józseffel és a Tárkány Művekkel

A magyar irodalom egyik legkülönösebb alakját, Hamvas Bélát ünnepli a „Hamvas dalok”...

Mandoki Soulmates-koncert a Budai Várban augusztus 21-én

Ötvenéves zenei és szabadságvágy-történetét ünnepli Leslie Mandoki és formációja, a Mandoki Soulmates...

Gisèle Vienne, a világszerte elismert francia koreográfus Budapestre látogat – EXTRA LIFE a Trafóban!

Május 7-én és 8-án a Trafó Kortárs Művészetek Házában a budapesti közönség...