csütörtök , 21 augusztus 2025
Kezdőlap Mozgásban A sztárok autója nyerte az idei szépségversenyt Balatonfüreden
Mozgásban

A sztárok autója nyerte az idei szépségversenyt Balatonfüreden

539
autó szépségverseny füred

Az idei, immár kilencedik alkalommal megrendezett  Concours d’Elegance szépségversenyen a világ legismertebb ritka autói és motorja népesítették be a füredi Tagore Sétányt.

A hétvégén  festői környezetben és szikrázó napsütésben közel 20 ezer veteránrajongó csodálhatta meg a csillogó villogó matuzsálemi remekműveket. A külföldi gyűjtők mellett a magyarok is szép számmal képviseltették magukat a mintegy 50 autót és 20 motorbiciklit felvonultató régi hagyományokra visszatekintő szépségversenyen.

A nemzetközi szakmai zsűri döntését a szépség és az elegancia valamint az eredetiség határozta meg. A kiállítás nagydíját  – best of show – az 1963-ban gyártott Facel Vega II, a francia autógyártás büszkesége nyerte. Arisztokratikus megjelenése, egyedülálló, különleges kidolgozása és kívül belül gyönyörű élénk kék színe lenyűgözte zsűrit és a látogatókat egyaránt.

Mindössze 183 példányt gyártottak, és közülük csak egy, a mostani győztes került magyarországi gyűjteménybe, Kaáli Géza professzor dörgicsei Auto-Motor Múzeumába. Szinte az összes ilyen autót híres ember vásárolták meg, olyanok mint Ringo Starr, Tony Curtis, Pablo Picasso, Frank Sinatra, Christian Dior, Yves Montand, Herbert von Karajan, Debbie Reynolds, vagy a perzsa sah…

füred autó

Forrás: MTI OTS


Szenvedélyünk a szabadidő – További friss híreket talál a Passzio.hu főoldalán! A cikkben partnerünk volt a kalauz.hu. Kövesse a TechKalauz technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Szabadtéri edzésformák – Mozogj a friss levegőn!

A mozgás a legegyszerűbb módja annak, hogy feltöltődj energiával és kiszakadj a...

Hőségriadó az utakon: így védekezzen a nyári gumigyilkos kánikula ellen a Hankookkal

A rekkenő nyári hőség nemcsak az embereket, de a gépjárműveket is komoly...

Az autófóliázás előnyei: több mint esztétika

Az autó sokak számára meghaladja a közlekedési eszköz funkcióját. Hisz nem csupán...

A DELUX mobilgarázs előnyei – prémium garázs kompromisszumok nélkül

Az épületszerkezetek piacán egyre több figyelmet kapnak a prémium kategóriás mobilgarázsok –...